Miért nem érdekel senkit Trianon Ausztriában?

Nyomtalanul múlik el a százéves trianoni évforduló Auszriában. Talán éppen annak jele, hogy a burgenlandi magyarság teljes jogú tagja immár az osztrák társadalomnak?

Ahhoz, hogy megértsük Közép-Európát, meg kell ismernünk, miként látnak minket szomszédaink. Az Azonnali ezért a szomszédos országokból kért fel vendégszerzőket, hogy a trianoni békeszerződés századik évfordulóján mondják el saját (és talán országuk) Magyarország-képét. Ezúttal Daniela Haarmann, bécsi történész, a Bécsi Egyetem oktatója mondja el véleményét.

+ + +

Csak képzeljük el:

„Trianon elmúlt száz éve” gyakorlatilag nem volt jelen az osztrák médiában, annak ellenére, hogy (attól függ, hogyan számoljuk őket) 40-60 ezer magyar él Ausztriában. Egy töredéküket (nagyjából 7000 ember) alkotják a burgenlandi magyarok, akik – ahogy azt a nevük is elárulja – a korábban a Magyar Királysághoz tartozó Burgenlandban (avagy Várvidéken) élnek. Ma ezek a magyarok védett kisebbségnek számítanak – ezáltal drasztikusan eltér a helyzetük a más országokban lévő magyar kisebbségekétől. Ezen státuszt azonban az 1918-1945 közötti eseményekben gyökerező diszkrimináció és az üldöztetés évtizedei előzték meg.

Trianon akadályai

Burgenland tartomány német neve – szó szerinti magyar fordítása „Várvidék” – arra utal, hogy három olyan vármegyéből áll össze, amelyek német elnevezésében szerepel a „vár” (németül: Burg) szó: Moson (Wieselburg), Sopron (Ödenburg), valamint Vas (Eisenburg). Az, hogy a mai osztrák tartomány neve annak ellenére is tőlük származik, hogy végül mindhárom vármegye a mai Magyarország területén maradt, jól mutatja, micsoda

Az 1920-as trianoni szerződés Nyugat-Magyarország egyes részeit Ausztriának ítélte oda. A döntést Ausztria és Magyarország között egy felhevült konfliktus előzte meg. A szociáldemokrata Hans Suchard már 1918 decemberében megalapította Nagymartonban (Mattersburg) a Hiénc Köztársaságot, ami mindössze „12 órát élt meg”, ahogy azt az alapító később egy újságcikkben maga leírta. A kísérlet a magyar hadsereg és a soproni polgárőrség beavatkozásának következtében bukott meg.

A St. Germain-i szerződés egy évre rá a korábbi Magyar Királyság ezen területét Ausztriának ítélte oda, így Magyarországnak Trianonban ebbe bele kellett törődnie. Csakhogy Burgenland továbbra is magyar és osztrák érdekkörök küzdelmeinek terepe volt, mind politikai, mind katonai értelemben. 1921 októberének elején a rövidéletű Lajtabánság nevű államot hozták létre ezen a területen a Rongyos Gárdát vezető Prónay Pál, a fehér terror arcának diktatórikus irányítása alatt. Egy szűk hónapra rá ez is véget ért, miután beleegyeztek abba, hogy népszavazáson döntsenek egyes területek hovatartozásáról.

A soproni népszavazáson a lakosság jó kétharmada amellett döntött, hogy a környék Magyarország része marad. Osztrák oldalon ennek az lett a következménye, hogy Kismarton (Eisenstadt) lett Burgenland új tartományi székhelye.

mondván a környék lakosságának – még ha nem is egyértelmű – többsége német volt.

Az 1919 és 1921 közötti döntések a nagyjából 25 ezer burgenlandi magyarnak azt jelentették, hogy egy új országban találták magukat. Tízezren közülük át is költöztek Magyarországra a trianoni döntést követően. A tömeges kivándorlás egyik oka a burgenlandi tartományi vezetés egyre inkább magyarellenes, német nacionalista politikája volt, amely megtiltotta a magyar nyelv oktatásban és hivatalokban való használatát.

Diszkrimináció, üldöztetés, népirtás

Az 1938-as úgynevezett Anschlusst, amikor Ausztria a náci Németország részévé vált, követően a budapesti kormány azt várta, hogy Hitler visszaadja Magyarországnak Burgenlandot, erre azonban nem került sor. Annál inkább egy ausztriai magyarok elleni népirtásra, hiszen pont Burgenlandban sokan közülük zsidók vagy cigányok voltak: ezrek vesztették el életüket a nemzetiszocialisták megsemmisítésüket célul kitűző politikája miatt.

Ám ezen éles választóvonal ellenére volt némi kontinuitás is kulturális és tudományos téren: 1920-ban alakult meg Bécsben a Bécsi Magyar Történeti Intézet, négy évvel később pedig a ma is létező Collegium Hungaricum. Mindkettő az 1760 óta a magyar királyi és nemesi testőrségnek szállást biztosító, a Monarchia megszűnését követően is magyar állami tulajdonban lévő bécsi Trautson-palotában működött. A Collegium Hungaricum végig a Magyarországról szóló kulturális és tudományos munkák támogatásán dolgozott, fittyet hányva a két háború közötti időszak és a második világháború kuszaságára és kegyetlenségeire.

A magyar kisebbségek helyzete a második világháborút követően sem lett jobb. Nem volt magyar nyelvű oktatás, a kommunista magyar kormány megvonta a Collegium Hungaricumtól a támogatásokat.

A vasfüggöny negyven éven át választotta el egymástól a határ két oldalán élő magyarokat. Ausztria ezekben az időkben, de különösen 1956-ot követően, vált a kommunista rezsim elől menekülő magyarok ezreinek menedékévé. Ez a szétzilált helyzet a politikai színtérre is kihatott: az 1955-ös osztrák államszerződés ugyan adott jogokat a kisebbségeknek, ám a magyarok hiányoztak a népcsoportok felsorolásából.

Magyarok a mai Ausztriában

A magyarokat végül 1976-ban a „nemzetiségi csoportokról szóló törvény” ismerte el kisebbségként. Azóta joguk van nyelvük és kultúrájuk használatára és védelmére. Ekkor álltak fel az első magyar oktatási intézmények a már az 1976-os törvény előtt működő intézmények mellé: ezek közül az 1968-ban alapított Burgenlandi Magyar Kultúregyesületet érdemes megemlíteni. 1990 óta az osztrák közszolgálati televízió, az ORF évente hat alkalommal országszerte műsorra tűzi a magyarnyelvű Adj’ Isten, Magyarok című magazinműsort, az ORF burgenlandi adásában pedig rendszeres a magyar nyelvű műsorszolgáltatás.

A természetüknél fogva főleg Bécsben és Burgenlandban lévő nyelviskolákban és kulturális egyesületekben a magyar szülők közelebb vihetik gyermekeikhez az elődjeik által vallott értékeket. A 2003-ban alapított bécsi Magyar Iskolaegyesület célja az Ausztriában élő magyarok anyanyelvi képzése, kulturális identitásuk megőrzése, valamint a magyar népszokások ápolása, ahogy ez a honlapjukon is szerepel.

A burgenlandi Felsőőrben (Oberwart) 1992 óta kéttannyelvű a gimnázium, az intézményben jó 250 diák tanul: mindannyiuknak magyarul kell letenniük az érettségi vizsgát. Nagy viták, konfliktusok vagy épp erőszakos rendbontások, ahogyan azt a Kárpátaljáról az ottani magyar kisebbség anyanyelvi oktatása kapcsán halljuk, itt nincsenek.

Kétnyelvűek a helységnévtáblák, legalábbis azon négy településé, amelyben a magyar lakosság aránya meghaladja a 25 százalékot: Felsőpulya, Felsőőr, Alsóőr, Őrisziget. Míg Karintia déli részén évtizedeken keresztül ment a vita az ottani kétnyelvű helységnévtáblák felállításáról (noha az 1955-ös osztrák államszerződés elvileg garantálta ezt a szlovénoknak), addig ezek Burgenlandban különösebb feltűnés nélkül lettek kihelyezve 2000-ben.

Az ausztriai magyar kisebbség gyerekei a mai napig gyakran kétnyelvűek, és etnikailag is (noha kevésbé vér szerinti alapon) a magyarsághoz tartozónak vallják magukat, és egyúttal Ausztriához tartozónak is.

Trianon ma

A trianoni szerződésnek nem volt nagy visszhangja a századik évfordulón Ausztrián belül, leszámítva a magyar kulturális egyesületeket, a magyar oktatási és kutatási intézményeket: a Collegium Hungaricum a Bécsi Magyar Történeti Intézettel együtt konferenciát is szervezett a témában 2019 decemberében. Noha a Covid-19-járvány miatt a megemlékezéseket a maguk fizikai valójában nem lehetett megszervezni, a médiában is legfeljebb mínuszos hírként említették meg a témát. Ez a lanyha érdeklődés akkor válik igazán feltűnővé, amikor a vasfüggöny leomlásának 30. évfordulójának médiavisszhangjával hasonlítjuk össze – az utóbbit minden nagyobb médiumban számos cikksorozatban ünnepelték.

A tartományi vezetés már most közzétett egy felhívást, miszerint várják az innovatív projektötleteket az emberektől és egyesületektől – akár 25 ezer projekt támogatására is lesz pénz. Mégpedig olyanokra, amelyek az identitást, a múltat, a jelent, a jövőt, a társadalmi és kulturális együttélést helyezik a középpontba. Hogy mindez az itteni nemzetiségek közötti konfliktusba torkollna, mint ahogy attól más közép-európai országokban tartani szokás, itt nem túl valószínű.

A Sopron és környékének hovatartozásáról kiírt népszavazás eredményeinek egyes osztrák történészek általi megkérdőjelezése sem jelenik meg az itteni közbeszédben. Ahhoz, hogy alaposabb információhoz jussunk 1919-1921 burgenlandi eseményeiről, már eleve nagyon speciális történelmi dolgozatokban kell utánaolvasni a témának. Az osztrák történelemről szóló történelmi alapművek pár mondattal elintézik mind a régiót, mind ezt az időszakot. Trianon a Dél-Tirolt és Karintia déli részének hovatartozásáról született döntések árnyékában van nem csupán a történészek, hanem a tömegmédia diskurzusában is.

Ezáltal feltűnésmentesen békés az együttélés Burgenlandban. Épp

akik Burgenland és az itteni magyar népcsoport Magyarországhoz tartozásáról szónokolnak. Ahelyett, hogy (mint az ma több, korábban az egykori Magyar Királysághoz tartozó területen megfigyelhető) politikai és nacionalista alapokról kiinduló robbanékony hangulat uralkodna, Burgenlandban a békés egymás mellett élés és kölcsönös érdeklődés tapasztalható.

Németből fordította Bukovics Martin. Olvasd vissza itt a vitasorozat többi cikkét!

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali