Szeressük a szomszédot: zárjuk ki Magyarországot ideiglenesen az EU-ból!

A magyar kultúra nagy barátjaként, de egyben Európa érdekében ma csak azt lehet kérni: várjuk ki, amíg demokratikus köztársaságként tér vissza Magyarország az Európai Unióba.

Ahhoz, hogy megértsük Közép-Európát, meg kell ismernünk, miként látnak minket szomszédaink. Az Azonnali ezért a szomszédos országokból kért fel vendégszerzőket, hogy a trianoni békeszerződés századik évfordulóján mondják el saját (és talán országuk) Magyarország-képét. Ezúttal Michal Hvorecký, az egyik legismertebb szlovák író mondja el véleményét.

+ + +

Soha nem kaptak esélyt a demokrácia megismerésére. Szerencsétlen sorsúként a történelemben mindig rossz oldalra álltak. Fejlődésüket az oszmán hódítások évszázadokkal vetették vissza. Így kesergett egyik utolsó interjújában hazája és a magyarok sorsa fölött Kertész Imre, a huszadik század irodalmi nagysága. Orbán Viktort a hamelni patkányfogóhoz hasonlította, aki bűvös hangú sípjával minden gyereket kicsalt a városból.

Köztük Kertész is, aki az antiszemita támadások elől Berlinbe költözött.

Magyarországról – amelynek demokráciája haldoklik, és amely az Európai Unió orosz trolljává változott – ömlik a borzalom. Eközben a kortárs magyar irodalom továbbra is inspirációt, katarzist és eredményeket nyújt. Köszönöm minden fordítónak, amiért a magyar irodalom alkotásait továbbra is rendszeresen és élvezettel olvashatom szlovák nyelven. Magyarország nem nagy ország, de a prózája, költészete és drámája európai szintű.

Négy évvel ezelőtt Szlovákia a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt. Harminc szlovák könyv jelent meg kitűnő magyar fordításban, a kortárs szlovák alkotások kedvező fogadtatásra találtak. A kölcsönösség jegyében 2019-ben Magyarország mutatkozott be a pozsonyi könyvvásáron. Mindkét kezdeményezést értékes gesztusoknak tartom. Szlovákiában bemutatkozott Dragomán György és Zoltán Gábor, a szervezők pedig megemlékeztek az eperjesi születési filozófusról és regényíróról, Hamvas Béláról. Filmeket vetítettek, színdarabokat játszottak, végezetül fellépett a Rájátszás zenekar.

Ha érteném a magyar nyelvet, szívesen elolvasnám eredetiben az olyan alapvető műveket, mint Kosztolányi Dezső Pacsirtáját, Kertész Imre Sorstalanságát, Márai Sándor Zendülőit, Závada Pál Jadviga párnáját vagy Szabó Magda Az ajtóját.

A kilencvenes években a szlovák nacionalisták előszeretettel ijesztgettek a magyarokkal, ezekkel a „görbelábú mongoloidokkal és még undorítóbb lovaikkal”. Ján Slota, az idézet szerzője, még azzal is fenyegetett, hogy „tankjainkba ugrunk és eltapossuk Budapestet”. Ahogy a radikális mélyszlovákok többsége, ő sem volt képes rendesen használni az irodalmi szlovák nyelvet.

Mindez még az Orbán előtti időkben történt, amikor a kormány bukásához elegendőnek bizonyult, hogy a magyar miniszterelnök titkos felvételen vallotta be a választók átverését. Mostanra a kelet-európai V4-es párttársak kiállnak a magyar kormány mellett, még akkor is, ha az egy kettősgyilkosság – Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolásának – valószínűsíthető megrendelőjével barátkozik.

Eltűrték a zsarnok Orbántól a sajtószabadság és igazságszolgáltatás függetlenségének módszeres megsértését, az ellenzék elnyomását, a szociális rendszer kizsigerelését, a kultúra cenzúráját, az uniós támogatások kolosszális szétlopását és a kisebbségek elleni hecckampányokat. A parlament jogainak korlátázását, a választások betiltását, a korlátlan idejű rendkívüli állapotot és az autoriter vonások egyéb módokon történő felerősítését viszont

Legalább időlegesen.

Igaz, precedens nélküli döntésről lenne szó. Hasonlóra mindezidáig nem került sor. Ugyanakkor Magyarországnak az Európai Unióból való ideiglenes kizárása lehetőséget teremtene az unió értékeinek és összetartozásának megvédésére és a demokrácia lebontásának még épp időben történő megállítására. A tagság felfüggesztése immár nem egyhangú szavazással, hanem többségi döntéshozatallal kellene, hogy történjen.

Esterházy Péter emlékeztett, hogy a magyar regényírók előtt hiányoznak a nagy hagyományok, ezért „légüres térben lebegnek” és a nagyobb kultúrákkal szemben „különös feszültséget” éreznek. Magyarország viszont nem légüres térben lebeg. Nem békülhetünk ki azzal, hogy a kontinens szívében büntetlenül megsértik az alapvető uniós értékeket.

Mit engedünk még meg a despotának? Orbánnak számos csodálója akad Szlovákiában, köztük az új kormánykoalícióban is. A politikusok nálunk is hasonlóan lépnének fel, de a polgári társadalom ezt szerencsére eddig nem hagyta.

Kormányközeli magyar hetilapban bujtottak már fel könyvégetésre, köztük Esterházy és Kertész könyveinek elégetésére is. Megvárjuk, amíg a kötetek a határokon fognak égni? „A magyar demokrácia válságban van. Válságban van, mert félelemben él” – írta Bibó István 1945-ben, és hozzáteszi, hogy az európai úgyszintén. Ma különösen így van.

És idetartozása olyan tartós lesz, mint amilyen tartós legkedvesebb helyszínem, a dunai Mária Valéria-híd. Amely összeköt bennünket. Már a római légiók is valószínűsíthetően ezen a csodálatos helyen keltek át. A háborút követő 57 évben Esztergom és Párkány összeköttetés nélkül maradt. Az építmény 2001-es újjáépítését újabbkori kapcsolataink legfontosabb eseményének tartom.

Amikor a híd közepén állok és arról döntök, hogy szabadon átkelek-e Magyarországra vagy Szlovákiába, Petőfi Sándor (vagy Alexander Petrovič) verse jut eszembe, aki (mint a legtöbb igaz magyar nemzeti hős) más nemzetiségű volt: „Esküszünk, / Esküszünk, / hogy rabok tovább / Nem leszünk!”

Szlovákból fordította Kovács Balázs. Olvasd vissza itt a vitasorozat többi cikkét!