+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szalai Máté
2020. augusztus 14. péntek, 09:13
Kölcsönösen elismeri egymást Izrael, és az arab világ egyik legfontosabb országa. De miért tűnik a megállapodás túl szépnek, hogy igaz legyen? És miért nevezhetjük azt mégis történelminek?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Ha jó hírt hallunk a Közel-Keletről, az mindig kicsit gyanús, most mégis valami ilyesmi történt. Csütörtökön Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Izrael megállapodott egymással a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Az Abu Dhabi vezette föderáció Egyiptom és Jordánia után a harmadik arab állam lesz, amely meghozza ezt a lépést:

 

ez kétségkívül az egyik legnagyobb előrelépés az elmúlt negyed században az arab-izraeli kapcsolatokban.

 

Az optimista narratívák jogosak, viszont a kezdeti eufória után nem szabad elfelejtenünk a megállapodás ellentmondásait és korlátait.

 

A megállapodás, amivel (szinte) mindenki győzhet

 

Ahhoz, hogy értékelni tudjuk a bejelentést, abból kell kiindulni, amit megfogalmaztak, és nem abból, amit látni szeretnénk. Az úgynevezett Ábrahám-megállapodás keretében a magasztos körítésen túl a három fél – az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek – gyakorlatilag egy érdekalapú quid pro quo, azaz valamit valamiért-típusú politikai egyezményt kötött, amelyben mindhárman megsegítik kicsit a másikat.

 

Az Egyesült Arab Emírségek hajlandó diplomáciai kapcsolatokat létesíteni Izraellel, ezzel megszilárdítva a zsidó állam legitimitását,

 

kibővítve regionális mozgásterét. Cserébe Izrael felfüggeszti a korábban július elsejére ígért, de azóta elhalasztott annexiós terveit a palesztin területeken. Ezen túl mindkét állam csatlakozik az Egyesült Államok „stratégiai napirend a Közel-Keletért” nevű kezdeményezéséhez, amelyről eddig nem tudunk semmit (és ami első hallásra az arab NATO-ként is ismert közel-keleti stratégiai szövetség tervére hasonlít).

 

A megállapodás tehát egy egyértelmű win-win(-win) helyzetet teremtett, amely mindhárom ország vezetésének megéri. Az Emírségek lehet az első Öböl-menti állam, amelyik kiaknázhatja azt a hatalmas potenciált, amely a fejlett technológiával rendelkező Izraellel való együttműködésben rejlik. Ráadásul az eddig is erős nemzetközi megítéléssel rendelkező Abu Dhabi egyre inkább kitűnik Szaúd-Arábia árnyékából, ami különösen a nagy testvér romló megítélése miatt fontos lehet.

 

Az Emírségek vezetése azt is tudja, hogy a jelenlegi amerikai adminisztrációhoz (de a politikai elithez is általában) Izraelen keresztül vezet a legrövidebb út. Ezen túl pedig Abu Dhabi könnyen kijelentheti, hogy sikerült tényleges engedményt kicsikarnia Izraelből, amelyet kevés arab állam mondhat el magáról, és amely ellensúlyozhatja az elkerülhetetlen kritikákat az arab közvélemény részéről.

 

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő ki tudja húzni azon kritikusai lába alól a szőnyeget, akik szerint keményvonalas politikája elszigeteli az országot. Ráadásul cinikusan hozzátehetjük, hogy az Emírségekkel való megállapodás jó alkalmat szolgáltathat arra, hogy feledésbe kerüljön a ciszjordániai annexió terve, amelyet sokan stratégiai hibának tartottak volna. Persze rögtön elkezdhetünk spekulálni, hogy az egész területfoglalós ötlet csak azért kellett, hogy ilyen vagy ehhez hasonló engedményeket lehessen kicsikarni az arab államoktól. Ugyan ez elképzelhető forgatókönyv, hiszen bebizonyosodott, hogy Izraelnek nem kell érdemi engedményeket tennie a status quo javításáért, de ahhoz talán túlságosan nagy hangsúlyt fektetett a témára Bibi az izraeli belpolitikában, hogy az egész annexiós vita csak erre menjen ki.

 

A legtöbbet viszont a befektetett energiához és a felvállat kockázatokhoz képest Donald Trump nyerte.

 

Washington két szövetségese között sikerült szorosabbá fűzni a viszonyt, amely segítheti a Trump-kormány fő ellenségei, Irán és a különböző iszlamista hálózatok elleni regionális fellépést. Az izraeli-emírségi közeledés nem csak a jelenlegi adminisztráció stratégiájába illik bele, de az Egyesült Államok kormányokon átívelő törekvésébe is a közel-keleti kivonulással (pontosabban erőforráscsökkentéssel) kapcsolatban. Obama és Trump is egyetértett abban, hogy ahhoz, hogy Washington ne a térségben költse el védelmi kiadásainak nagy részét, ahhoz stabil és erős szövetségesekre, regionális pillérekre van szükség, akik egymással együttműködve tudnak válságokat kezelni. Erre az emírségi-izraeli kooperációnak akár már rövid távon is meglehet a lehetősége.

 

A geopolitikai megfontolásokon túl Trumpnak persze a választási kampányban is jól jönnek a sikerek. A republikánus elnök minden felmérés szerint lemaradásban van Joe Bidenhez képest, ezért egy történelmi siker (még ha a választókat kevésbé érdeklő, külpolitikai jellegű is) segíthet a kampánynak pozitív löketet adni. Mindezt ráadásul két nappal a demokrata alelnökjelölt személyének bejelentése után, így piszkálva bele a politikai napirendbe.

 

A bejelentés regionális hatásai erőteljesek lehetnek. A legnagyobb vesztesnek egyelőre Irán tűnik, amely számára az Öböl-államok és Izrael közötti szövetség komolyan rontja a hatalmi egyensúlyban betöltött szerepét. A különböző iszlamista hálózatok vezetői sem aludhatnak jól, hiszen ők is közös ellenségképet alkotnak, Izraelnek katonai, az Emírségeknek politikai kihívást jelentenek.

 

Az Izraellel egyre kritikusabb Törökország számára a lépés mélyíti az Öböl-államok és közte lévő törésvonalat,

 

amely már meglátszódott például Egyiptom vagy Irán megítélésében is. Első ránézésre a palesztin társadalom is egyértelmű vesztese a megállapodásnak, ugyanakkor jobban átgondolva akár még növelheti tárgyalási lehetőségeiket, ha az Emírségek nagyobb súllyal lép fel a békefolyamatban. Persze a palesztin vezetésnek attól még ez rossz hír marad – mint ahogy a ciszjordániai annexiót várva váró izraeli telepeseknek is.

 

Túl szép, hogy igaz legyen?

 

Mindezeket végiggondolva jogosan támadhat szkepszis az emberben, hogy a megállapodás túl jó ahhoz, hogy valós legyen. Ki ne támogatná (legalábbis szavakban) a békét és a párbeszédet? A felvetés jogos, és néhány szempontból szükséges is.

 

1. Egyrészt a megállapodás nem fog „békét hozni” a Közel-Keleten, főleg nem azonnal. Trump békeszerződésről beszél, de a felek között nincs hadi állapot. A három vezető saját önérdeke alapján aláírt egy jogi erő nélküli kiáltványt (érdemi dokumentumok aláírására a következő hetekben számíthatunk csak). Ahogy arra Mohamed bin Zájid, az emírségi külpolitika irányítója utalt, csak a kapcsolatok normalizálásának az elején tartunk, amely hosszú folyamat is lehet. A bejelentés egyelőre inkább egy lakmuszpapír a résztvevők és más kormányok számára, hogy felmérjék a lépés következményeit. Ha jól sül el, akkor rövidesen más arab államokat is láthatunk hivatalosan is kapcsolatba lépni Izraellel, ha viszont rosszul, a folyamat bármikor leállhat.

 

2. Másrészt az Emírségek és Izrael közötti együttműködés a bejelentés előtt is nyílt titoknak számított. A közös ellenségek megerősödésével a hírszerzési információk megosztása és más, elsősorban biztonságpolitikai jellegű kooperáció felerősödött, ráadásul Tel-Avivnak egy diplomáciai missziója is működik az Emírségekben (igaz, nem az államhoz, hanem a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökséghez küldve). Ugyanez a felemás kapcsolat jellemzi egyébként a legtöbb Öböl-államot az Izraellel való nem felvállalt kapcsolataikban.

 

A bejelentés így csak könnyebbé és nyíltabbá tesz egy már létező kapcsolatot, de nem hoz létre újat,

 

ráadásul ennek lehetőségét már az Emírségek washingtoni nagykövete be is lengette egy izraeli újságban írt cikkében

 

3. Harmadrészt a megállapodás érdemi előrelépést nem fog hozni közvetlenül az izraeli-palesztin békefolyamatban. Az Emírségek nem volt sosem a legmeghatározóbb szereplő a konfliktusban, ráadásul a lépés precedenst teremthet más államoknak is arra, hogy előtérbe helyezzék nemzeti érdekeiket a palesztin nép aspirációnál. Mondjuk gyorsan hozzátehetjük, hogy ez eddig is így volt, csak változnak az idők: korábban a palesztin kérdés sokkal fajsúlyosabban volt jelent az arab politikában, míg mostanra sok vezetés számára inkább csak üres szólam és geopolitikai teher maradt.

 

Az Emírségek nem egyedül áll azon államok sorában, akik már rég túl akarnak lenni a kérdésen, és kimaxolni az Izraellel való együttműködés gazdasági és védelmi előnyeit,

 

amivel a palesztin kérdés fontossága csak csökkenni fog.

 

A bejelentés három fő korlátja ellenére nem vitatható annak történelmi jelentősége. Ugyanakkor, mint minden történelmi fordulópont, ez sem önmagában lesz fontos, jelentőségét majd az azt követő időszak történései határozzák meg. Ezek megismerésére, és így a csütörtöki bejelentés pontos értékelésére viszont még várnunk kell.

 

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Olvass még tőle az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Radikális programmal vág neki a szélsőjobboldali párt az ősznek: kilépni az EU-ból, betiltani a környezetvédő tilalmakat, fizikai akadályokat a határokra.

A külsőségekre sem ügyelve esett egymásnak a jelenlegi román jobbközép kormánykoalíció két legerősebb pártja. Az ürügy egy hétvégi Covid-kórház körüli botrány volt.

A szétszakadt szlovák szélsőjobb parlamenten kívül maradna.

Bojko Boriszov elmondása szerint 2022-ben és 2023-ban az EU már majdnem hétezer forintos áron fogja beszerezni a német-amerikai oltóanyagot.

Az űrhajós, Jurij Gagarin, egy csapásra világsztár lett – és a szovjet tudomány diadalát jelképezte, amerre csak járt.

Egy, a Lancet folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint ha AstraZenecával vagy Szputnyik-V-vel oltanak be,
jobb, ha nem vagy elhízott.

A fejletlen orvosi technológia következtében 40 napos vesztegzárral próbálták meg az akkori járványokat megállítani.

A hét kérdése

A hatpárti ellenzéki szövetség szerint felesleges a regisztráció, elég lenne felmutatni a TAJ-kártyát, hogy beoltsanak valakit a covid ellen. Szerinted?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak néhány részletet elárult arról, hogyan fog kinézni a lockdown utáni Dürer. Podcast!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcról szeretünk egy jó adag nemzeti mázzal és pátosszal leöntve gondolkodni. De mi köze a nemzeti ünnep lezüllesztéséhez Torgyán Józsefnek? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás