Miért Belarusz, és miért nem Fehéroroszország?

Óriási nemzetközi figyelem irányult a múlt vasárnap elnökválasztásokat tartó Belaruszra, hiszen úgy tűnik: még ha a választási eredményeket sikerült is elcsalni, már alig maradt támogatottsága Aljakszandr Lukasenka belarusz elnöknek. A tüntetésekről és a brutális rendőri erőszakról készült képek, videók bejárták a világsajtót, és szerencsére az általában külpolitikai hírekre nem sokat adó hazai sajtó nagy részében is cikkeztek a belarusz helyzetről.

 

Ez örvendetes, hiszen Belarusz nincs azért annyira messze, hogy érdektelen legyen, főleg úgy, hogy miután Oroszország 2014-ben elveszítette érdekszférájából Ukrajnát,

 

 

Ráadásul – mint arról Rácz András külpolitikai elemző is beszélt az Azonnalinak – az erősen területfókuszú orosz katonai politikában lényegében Belarusz szavatolja az országtól igen közel fekvő Moszkva és Szentpétervár védelmét.

 

Belarusz geopolitikai fontosságát így talán kár is ecsetelni, mégis, az országgal kapcsolatban rengeteg a kérdőjel – érthető módon, hiszen csak 1991-ben függetlenedett a Szovjetuniótól, és nem is gyakran kerül ennyire a médiafigyelem középpontjába. Most viszont, hogy odakerült, fontos eloszlatni ezeket a kérdőjeleket „Európa utolsó diktatúrájával” kapcsolatban.

 

Mindenhol azt olvasom, hogy tüntetnek Fehéroroszországban. Ti miért írtok következetesen Belaruszt az Azonnalin, ha van rá magyar szó is?

 

Azért, mert valójában a magyar „fehérorosz” és „Fehéroroszország” kifejezések egy alapvető tévedésen alapulnak: azon, hogy a fehéroroszok az oroszok egy csoportja lennének. A témáról a Nyelv és Tudomány itt közölt egy részéletes elemzést. Röviden a lényeg: a középkorban a keleti szláv területek és népessége elkezdett differenciálódni, és ezek a területek különböző, színes elnevezéseket kaptak.

 

Így jelölte a Fekete Rusz a Litván Nagyfejedelemség által már a 12-15. században meghódított területeket, a Fehér Rusz pedig azokat, amelyeket a litvánok később hódítottak csak meg. Érdekesség, hogy a Vörös Rusz elnevezéssel a mai lengyel-ukrán határon lévő területet jelölték, ez körülbelül megfelel a mai Galíciának.

 

Tovább bonyolódott a helyzet, mikor a cári Oroszország elkezdett nyugat felé terjeszkedni, hiszen ekkor a Vörös és Fekete Rusz elnevezések eltűntek, lett helyettük viszont Kis Rusz és Nagy Rusz – előbbi a mai Ukrajna területén a lengyelektől elhódított területeket jelölte, utóbbi pedig az eredeti Rusz északkeleti részét, vagyis Moszkvát és környékét. Így született meg az az elképzelés, hogy Oroszország ebből a három Ruszból áll, lakói pedig kisoroszok, nagyoroszok és fehéroroszok. A köznyelv ugyanakkor egyre kevésbé tett különbséget a három Rusz között, és a lakókat egységesen oroszoknak nevezte. Ez nem engedett meg nyelvi és kulturális különbségtételt a három nép között.

 

 

ahol ugyebár a Kis, Nagy és Fehér Rusz helyezkedett el. Tehát érthető, ha ez alapján a belaruszok nem úgy tekintenek magukra, mint az oroszok egy csoportjára, hanem mint külön nációra saját identitással, nyelvvel és kultúrával.

 

Belarusz 1991 óta a Belarusz Köztársaság elnevezést használja, és a belarusz diplomácia évtizedek óta próbálja elérni, hogy a fehérorosz elnevezés kiszoruljon, és helyét a Belarusz, illetve jelzőként a kisbetűvel írt belarusz vegye át. Ezt a diplomáciai igényt, valamint a belarusz nép különállóságát tartjuk mi tiszteletben az Azonnalin, mikor Fehéroroszország helyett Belaruszt írunk. Elvégre Ukrajnát sem említjük a Kis-Oroszország névvel, ahogyan lakóit sem nevezzük kisoroszoknak.

 

Akkor most helytelen, ha azt mondom, hogy Fehéroroszország?

 

Természetesen nem. A magyar földrajzinév-bizottság 1992 óta a Fehérorosz Köztársaság, illetve a Fehéroroszország elnevezések mellé állt be, és helyes az is, ha ezeket az elnevezéseket használjuk. Mindazonáltal azzal, hogy Belaruszt használsz, nemcsak a belarusz diplomácia érzékenységének teszel eleget, hanem történelmileg is egy pontosabb elnevezést használsz.

 

 

ami a Belarusz orosz nyelvű változata. A rendszerváltás előtt így a Belarusz leginkább traktorgyárként, mintsem államnévként élt az emberek emlékezetében.

 

Tehát akkor Belaruszban belaruszul beszélnek, és nem oroszul?

 

Ismét egy jó kérdés. Először is tisztázzuk: van önálló belarusz nyelv, amely a keleti szláv nyelvek körébe tartozik, és az orosz mellett Belarusz másik államnyelve. Belarusz 1991 után, a Szovjetunió széthullását követően függetlenedett, államnyelve a belarusz lett, és az élet minden területén erőszakos belaruszosítás kezdődött. Ez a politika azonban nem lett valami népszerű, és Aljakszandr Lukasenka 1994-es elnökjelölti kampányában is szóvá tette ezt: hatalomra kerülése után egy népszavazáson az ország megszavazta, hogy a belarusz mellett az orosz is élvezzen államnyelvi státuszt, de az inga átlendült a másik oldalra.

 

 

míg a belarusz nyelv használatát önmagában az ellenzékiséggel és a nacionalizmussal kezdték azonosítani. A 2009-es népszámlálás során a belaruszok 70 százaléka vallotta, hogy otthon oroszul beszél, és csak 23 százalék említette a belarusz nyelvet.

 

Akkor eltűnőben a belarusz nyelv?

 

Inkább átalakulóban, az ugyanis túl egyszerű lenne, ha ilyen egyszerűen ketté lehetne választani a belarusz és orosz nyelveket. Az Oldenburgi Egyetem egy kutatása például a képletbe a belarusz és orosz nyelvek mellé behúzta az úgynevezett traszjankát.

 

 

és ezt az érdekes mixet a kutatás szerint a belaruszok fele használja a szocializációban, sőt, 38 százalékuk anyanyelvükként is megnevezte azt. Csak egy példa: a „csinálni” ige oroszul „gyelaty”, belaruszul pedig „rabic”, vagyis a belarusz kiejtési szabályok szerint megszületik a „dzelac” igealak a traszjankában.

 

Folyamatosan látom, hogy a tüntetéseken feltűnik egy fehér-vörös-fehér zászló, míg a vörös-zöld hivatalos állami zászlót nem is látom. Miért?

 

Azért, mert de facto az országnak két zászlaja van. Vissza 1918-ba, amikor három héttel a Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak között köttetett breszt-litovszki béke után, március 25-én kikiáltották a Belarusz Népköztársaságot. A kérészéletű független belarusz állam zászlaja lett a fehér-vörös-fehér, címere pedig a pahonya, vagyis a kettőskeresztes címert tartó fehér lovag, vörös alapon – a motívum a Litván Nagyfejedelemség szimbóluma volt.

 

A népköztársaságot hamar bekebelezték a szovjetek, de a zászló- és címermotívum a népi emlékezetben fennmaradt, így a Szovjetunió összeomlása után volt mihez visszanyúlni. Eközben a Belarusz Szovjet Szocialista Köztársaság zászlaja 1951-ben lett a mostanihoz nagyon hasonló, vörös-zöld lobogó, a bal szélén a rucsnyik néven ismert belarusz népi mintával, a vörös mezőben pedig sarlóval és kalapáccsal.

 

 

A fehér-vörös-fehér zászlót ellenzéki körökben használták a szovjet időkben, hogy aztán a függetlenség kikiáltása után Belarusz hivatalos zászlaja – a pahonya pedig az állam címere – legyen. Egészen így volt ez 1995-ig, mikor a Lukasenka győzelme utáni népszavazáson „visszaszavazták” a szovjet zászlót, csak immár a sarló és kalapács nélkül. Azóta a belarusz nyelv használatán kívül az ellenzékiség másik motívuma a fehér-vörös-fehér zászló és a pahonya lettek, miközben Lukasenka mindent megtesz azért, hogy kiszorítsa azt a belarusz közéletből.

 

És akkor gyűlölik a Lukasenka-zászlót Belaruszban?

 

Nem egészen, mint oly sok minden más, ez is egy ambivalens dolog az országgal kapcsolatban.

 

 

A fehér-vörös-fehér zászló ezzel szemben sokkal átpolitizáltabb, sokkal inkább kötődik az ellenzékiséghez és Lukasenka-ellenességhez.

 

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali

 

Osszad, lájkold, ne sajnáld!

A Facebook újfent lenyeste a magyar híroldalak elérését. Tegyél ellene!
Amerikai büntetőalgoritmusok helyett öntudatos magyar polgárokat!

comments powered by Disqus