Tényleg a Tankcsapdát és Demjén Rózsit kell megtámogatnia a kormánynak?

2020.08.07. 15:08

Milliárdokkal segítené a kormány a járvány miatt bajba jutott zeneipart, csakhogy jól bejáratott neveket hívnak az államilag támogatott garázskoncertekre. Hol van most Rácz Zsófia, hogy a fiatal zenészeket képviselje?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A koronavírus-járvány és az amiatt bevezetett kijárási és járványügyi korlátozások miatt nagyon sok szakma vagy iparág került veszélybe. Ilyen volt többek között a vendéglátás, de a turizmus és a sportolók sem jártak túl jól. Tanulságos adat, hogy áprilisban már 425 ezer munkanélküli volt Magyarországon, azaz a járvány következtében több, mint 140 ezren veszítették el a munkájukat.

Azonban ezekből az adatokból nem olvasható ki, hogy kiket érintett legrosszabbul a koronavírus: azokat, akiknek a bevételük nagy része abból származik, hogy sok ember gyűlik össze kis helyen, majd pedig pár óra múlva szépen mindenki hazamegy.

Ez pedig a zeneipar.

Egy magyar nyár sem maradhat koncert nélkül

Ugyanis március óta kvázi nem lehet koncerteket tartani, a kültéri rendezvények esetében is 500 főben határozták meg a maximális létszámot, így nagyon sok zenekar és zeneipari munkás kvázi lehúzhatta a rolót.

Ugyan van egy szűk réteg a szektorban, akiket annyira nem érint a leállás, mivel a jogdíjakból származó bevételekből még így is sok pénzt szereznek, sőt, még akár a teljes háttérstábnak is jutnak ezekből pénz, de ez világszinten csak egy nagyon szűk réteget érint, Magyarországon meg kvázi nincs olyan zenekar, ami csak a jogdíjakból el tudná magát tartani, vagy ha igen, ott a kisegítő személyzetnek már nem jut belőle pénz.

Emiatt világszerte elindult a Let The Music Play mozgalom, ahol a zenészek arra kérik a kormányokat, hogy segítsenek a bajajutott zeneipari dolgozókon, míg Magyarországon #coVideo néven indult el egy kampány, amiben a zeneiparban dolgozó szakemberek arról beszélnek, hogy a koronavírus miatt már felélték a tartalékjaikat, és a megélhetés peremére sodródtak, mivel

koncertek nélkül fizetést sem nagyon kapnak.

Sokan várták, hogy a július 30-i kormányinfón Gulyás Gergely bejelenti a rendezvényekre vonatkozó 500 fős limit feloldását, de ez végül nem történt meg. Ehelyett azt jelentették be, hogy garázskoncert-sorozat indul, összesen 5,3 milliárd forint értékben fogják támogatni az iparágat e sorozat keretén belül.

Emellé augusztus 6-án is bejelentettek újabb 2,1 milliárd forintnyi támogatást, amiből 700 millió forintot különböző fesztiválszervező cégek fognak kapni, míg 1,4 milliárd forintot pedig 80 vidéki klub, 20 nagyobb klub és 11 határon túli klub.

Azonban

ezek nem alanyi jogon járó támogatások, hanem pályázni lehet az összegekre, amit a fesztiválok esetén a Magyar Turisztikai Ügynökség, míg klubok esetén a Petőfi Irodalmi Múzeum fog szétosztani,

cserébe pedig helyenként 10-10 koncertet kell leszervezni. A kisebb klubok maximum kilencmillió, míg a nagyobbak maximum 30 millió forintot kaphatnak. A garázskoncert-sorozatra pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség hív majd meg zenekarokat, ahol „kiemelkedő gázsit” kapnak a zenészek és a háttéremberek. De ez tényleg segít az egyszerű zeneipari dolgozón?

Ugyanis sok klub valamennyire tudta csökkenteni a bevételkiesést azzal, hogy vendéglátóhelyként kinyitottak, igaz, így is csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudták kifizetni a zenével foglalkozó szakembereket.

Így részben üdvözlendő a kormány mostani bejelentése, de felmerül a kérdés, hogy mi lesz a magánvállalkozóként dolgozó hangtechnikussal, aki egyszerre több zenekarnak hangosít koncerteken; ahogy a roadok, fénytechnikusok, a zenekari merchpultban állók, de még a menedzserek sem fognak tudni pénzhez jutni.

Garázskoncert-sorozat a... kikért is?

A mostani támogatás teljesen egybevág a kormány segélypolitikájával, ugyanis nem alanyi jogon nyújt segítséget a szektornak, hanem csak pályázat útján lehet támogatásért jutni, ami kötelezettségekkel is jár. Viszont

pályázni csak klubok és fesztiválszervezők tudnak. A zenészek és az ő produkciójukat segítő személyzet csak közvetetten juthat ehhez a pénzhez, ha ezek a klubok meghívják őket zenélni.

Erre most mondhatná a kedves olvasó, hogy oké, de nem a piac dönt ilyen esetben?

Amire a válaszom, hogy de, viszont nagyon sok olyan zenekar van, akik ugyan még nem annyira befutottak, viszont zenéjükkel akkor is olyan kulturális és művészi értéket képviselnek, ami miatt kár lenne, ha pont amiatt kéne letenniük a lantot, mert nem csinálhatják azt, amihez a legjobban értenek: a zenélést.

Mi lesz így az olyan zenekarokkal, akik ötszáz főnél több embert mozgatnak meg, de nem elég nagyok, hogy csak jogdíjakból megéljenek, koncertezés és támogatások híján pedig nem tudnak fejlődni, mert a tagoknak el kell menniük árufeltöltőnek az Aldiba? Vagy az olyan szakemberekkel, akik több évtizede vannak a pályán, és sok feltörekvő zenekar produkciójában segítenek, viszont most nem tudnak hol dolgozni?

Ilyenkor hol van Rácz Zsófia, hogy becsatornázza a többségében 20-30-as korosztályokból álló zenésztársadalom érdekeit, és jelezze a fideszes öregembereknek, hogy ez így egyáltalán nem valódi segítség?

Jó, hogy kiállítják Szentkirályi Alexandrát, hogy elmondja a jó híreket, de látszólag ő sem a fiatalok igényeit csatornázza be a döntéshozatalba, mert szerdán még azt jelentette be, hogy a garázskoncert-sorozaton fellép többek között Tóth Gabi, Tóth Vera, a Tankcsapda, Demjén Rózsi és Balázs Fecó.

Ilyenkor látszik, hogy a Fidesznél egyrészt egyáltalán nem értenek a zeneiparhoz, a fiatalok nyelvén meg pláne nem. Kétlem, hogy a Balázs Fecó rajongók szanaszét kattintják majd a YouTube-ra feltöltött koncertfelvételt, ahogy szerintem Tankcsapdát se hallgat már senki, aki rájött, hogy az egyik leghíresebb számuk egy Nirvana-koppintás, majd a „nem adjuk el magunkat, köpök rátok” üzenetű dalaik előtt Mol-reklám fut.

De kérdem én, mégis ki hallgat 2020-ban Tóth Verát meg Demjén Rózsit önszántából, vagy megy el pláne egy koncertjére, ami nem egy falunapos hakni, hanem egy rendes produkció? Tényleg ők lennének a zeneipar legnagyobb áldozatai?

Tényleg ők lennének most a legkiélezettebb helyzetben, és az ő túlélésük van a legnagyobb veszélyben? Az a Tankcsapda, amely milliós gázsikat kér egy fellépésért, kaszálják az állami támogatásokat és céges szponzorációkat, és járvány közben egy rájuk szabott jogszabálynak köszönhetően még autóskoncertet is adhattak, rögtön kettőt is. Persze nyilván más úgy élni, hogy ezek a produkciók a jelenlegi helyzet miatt nem tudnak több tízmilliós bevételt termelni, és nyilván az ő teljes stábuk sem jut most bevételhez, de tényleg ők lennének a létükben a leginkább veszélyeztetve, és a hallgatók részéről is rájuk lenne a legnagyobb igény?

Mi lehetne a megoldás?

A zeneipar kapcsán már Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is tanúbizonyságot tett arról, hogy mennyire is ért hozzá: még korábban mondta azt, hogy nem látja a problémát, miért éheznének a zenekarok, hiszen kérhettek alamizsnát az Artisjustól, meg hát lemezeket még a járvány ellenére is árusítanak. Amivel csak egy probléma van, hogy még a legnagyobb sztárok sem lemezeladásból tesznek kenyeret az asztalra, hanem a jogdíjakból, míg a szintén világhírű, de nem annyira rádióbarát zenét játszó zenekarok pedig abból, hogy évi akár 200 koncertet is adnak. A magyar zenekarok leginkább a fesztiválozásból tudják kitermelni maguknak a zenekarral járó költségeket, azt, hogy új lemezt vehessenek fel, meg hogy egyáltalán ne haljanak éhen, mivel a vidéki fellépéseken gyakran csak a jegybevétel egy része jár.

Az is érthetetlen, hogy a klubok az NKA könnyűzenei kollégiuma helyett miért a Petőfi Irodalmi Múzeumnál tudnak majd pályázni, annál a Demeter Szilárdnál, aki szerint az exportra termelő művészekre nem éri meg közpénzt költeni, emellett Orbán Viktort támogatja a kultúrharcban. A garázskoncert-sorozatokra pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség hív meg zenekarokat elvileg producerek, fesztiválszervező szakemberek ajánlására, de

az eddig bejelentett nevekből nem éppen az látszik, hogy sok koncertszervezőt megkérdeztek volna.

A pályáztatási rendszer alapjáraton rendben volna, ha azt a megfelelő szervek végeznék, ahogy a meghívásos garázskoncert-sorozat is, ha azt is figyelembe vennék, hogy a különböző zenekarok anyagi helyzete között azért akad különbség: más helyzetben van a Tankcsapda és a celebstátuszban éldegélő Tóth család, mint mondjuk egy saját pénzből külföldi turnékat is szervező, a közepes és nagy fesztiválokon a délutáni idősávokban már bejáratott zenekar. De közvetlen támogatást sem ők, sem pedig a leginkább érintett kisegítő személyzet sem kap, rájuk nem gondolt senki.

Így ez jelenleg csak egy kirakatmegoldás, ami a nagyobb zenekaroknak ugyan segítséget jelenthet, de a jelenleg legveszélyeztetettebb helyzetben álló közepes zenekarokat és az ő személyzetüket egyáltalán nem segíti. De ugye őket nem is ismeri senki, mert ők nem töltenek meg egy Budapest Parkot, és a rádió se játssza a dalaikat, mert a „megváltozott hallgatói preferenciák” miatt a gitárzenék száma csökken. Ők a láthatatlan tömeg, akikről a kormány a nagy pénzosztásban megfeledkezett.

Remélem, jövő héten Szentkirályi Alexandra ismételten kiáll a kamerák elé, és bejelenti, hogy Leslie Mándoki is részt vesz a garázskoncert-sorozaton.

Mert nyilván hatalmas érdeklődés van iránta, és őt is rosszul érintette a koronavírus-járvány. Azt csak remélhetjük, hogy Szentkirályi Alexandra előtte megnézi, hogy amúgy ő kicsoda, mielőtt büszkén bejelenti az újabb megmentett zeneipari szereplőt.

Olvass még Karóczkai Balázstól az Azonnalin! Vitáznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől
Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek