+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. július 29. szerda, 06:47
A mostani amerikai és európai emlékezetpolitikai viták rámutatnak, hogy civilizációnk sikere nem elválaszthatatlan a barbárságtól sem. Az, hogy a mostani tüntetésekben is van barbár elem, ne zavarjon nagyon bennünket: így születik a kultúra. A szabadság nyugati kultúráját a ledöntött hősök ugyanúgy alakították, ahogy mostani ledöntőik teszik.

Az Egyesült Államokban egy fekete ember rendőrök általi meggyilkolása mára a konkrét ügyön túlmutató eseménysorrá vált: az ország a saját történelmét, az ezen történelmet író győztesek (azaz főleg a fehérek) hatalmi helyzetét, az ő identitátuskra épült államidentitást vonja kétségbe. Ennek csak egyik – bár a szó minden értelmében szimbólikus – kérdése a szobroké. Ami az Egyesült Államokban zajlik, arról – hiszen így volt ez egykoron is – a világ egészén szokás vitázni.

 

Ezért az Azonnali arra kíváncsi, mit üzenhetnek a tengerentúli események a magyar közéletnek? Tényleg vitáznunk kell nekünk is pro és kontra az USA történelmi hőseiről? Vagy inkább magunk vonatkozásában kell a kérdést feltenni: van-e Magyarországon strukturális és emlékezetpolitkai rasszizmus? A vitában ezúttal Techet Péter, az Azonnali főmunkatársa fejti ki véleményét.

 

+ + +

 

A posztkolonialista történelemmagyarázat és társadalomkritika nem új. Az, hogy a magyar közéletet – beleértve az állítólag felvilágosult felét is – csak az amerikai és nyugat-európai szobordöntések kapcsán érte el, pusztán jobban mutatja az ország provincializmusát. Amit két súlyosbító körülmény is kísér.

 

Egyrészről

 

a Magyarországon valamilyen érthetetlen okból balliberálisnak nevezett értelmiség részéről is számosan az amerikai és nyugat-európai jobboldali konzervativizmus ezirányú ellenérveit sorolták fel

 

– ami sokban érthetővé teszi, hogy egy minden ízében (még az állítólagos balliberális értelmiségében) is jobboldali országnak miért van és marad még hosszú ideig jobboldali kormánya.

 

Másrészről a viták ma se érték el a magyar közéletet – ha ez lenne a helyzet, akkor a magyar imperializmus és kolonializmus (a nemzetiségiekkel szembeni magyarosítási politika ugyanis strukturálisan leírható a posztkolonializmus fogalmi készletével) személyei és jegyei kapcsán folyna a vita, és nem arról, hogy legyen-e Belgiumban szobra II. Lipótnak.

 

A társadalom hatalmi helyzetek, harcok eredménye

 

Az USA-ban és Nyugat-Európában ezen viták nem most kezdődtek; a posztkolonializmus elmélete és nyelvezete a társadalomtudományos életet évtizedek óta meghatározza, részben még a konzervatívabb jog- és történelemtudományban is megjelent. Ez arról szól, hogy emlékezetet, jogot, történeti narratívákat, köztereket, irodalmi alkotásokat nem megkérdőjelezhetetlen kánonként kezel, hanem – valóban marxiánus nyelvezettel – a mögöttes hatalmi viszonyok termékeiként elemez. Ekként számos kulturális, társadalmi vívmányról, emlékről derülhet ki, hogy elnyomó struktúrákat jelenítenek meg. Ez nem meglepő, elvégre

 

fogalmaink, intézményeink, egész társadalmiságunk majdnem óhatatlanul hatalmi struktúrákból születnek; a harc mindig azért folyik, hogy ki legyen elnyomó és elnyomott.

 

Ezt nem árt tudatosítani. És ezért nem is kell csodálkozni, ha a „társadalom” uralásáért különféle csoportok harcolnak manapság is.

 

Amit ma láthatunk a szobordöntések kapcsán – de sokkal inkább az amögötti vitákban –, nem más, mint a hegemóniáért való harc. Igen, azon rétegekben, akikhez kuturálisan, történelmileg közelebb áll a jelenlegi amerikai és nyugat-európai emlékezetpolitika – mert maguk is esetleg olyan neműek, bőrszínűek és osztályhelyzetűek, mint a szobrokon és egyéb alkotásokon megörökített hősök –, a mostani helyzet bizonytalanságot, félelmet szül. A hatalmi helyzet meghatározta helyzetekben természetes, hogy

 

mindig a „fennálló” a „kultúra”, akik pedig vele szemben vannak, eleve „barbárnak” számítanak

 

– nemcsak lázadásuk, de a lázadásukat sokban magyarázó kulturális „tőkétlenségük”, társadalmi hatalomnélküliségük okán is.

 

A tegnap barbársága a ma kultúrája

 

Ha a kultúrát, a társadalmat nem statikusan nézzük, akkor az egyik oldalon lehetne kicsit kevesebb a forradalmi hevület, a másikon pedig az ellenforradalmi ijedtség. Ha persze valaki eleve úgy véli, hogy minden körülmények között – azaz nemcsak egy adott történelmi kontextusban, de abszolút elveken megmérten is – a nők, a színesbőrűek, a szegények (stb.) elnyomása, megölése helyes, elvégre a természet törvénye úgy rendelné, hogy a fehér férfi uralja a világot, az joggal ijedhet meg a mostani tüntetések kapcsán.

 

A többség azonban, aki most kritizálja a szobordöntéseket, értelemszerűen nem nőellenes, rasszista (stb.), hanem joggal és okkal – mármint személyes helyzetéből teljességgel érthetően és magyarázhatóan – aggódik azon „világért”, amelyben jól érezte magát. Elvégre az ő értékeit és érdekeit jelenítette meg. Azonban a társadalom változik, a változás pedig kívülről, radikálisan jön –

 

akié a hatalom, annak szempontjából a változás mindig lázadás, a lázadás pedig „barbárság”.

 

A kultúra és a barbárság azonban egyáltalán nincs olyan messze egymástól, ha eleve dialektikus dinamikájában nézzük a történelmet. Walter Benjamin írta 1939-ben a történelem fogalmáról szóló értekezésében:

 

„A kultúra dokumentuma soha sincs úgy, hogy egyben ne lenne a barbárságé is.”

 

Benjamin éppen arra mutatott rá, hogy a „kultúrát” és a „barbárságot” ne megmerevedett, statikus ellentétpárokként, hanem egymást alakító, egymásba érő folyamatokként lássuk. Ami tegnap még „barbárság” volt, az ma éppen talán az a „kultúra”, amit meg azon „barbárságtól” kéne megvédeni, ami majdan a holnap „kultúrája” lesz.

 

Mindezt nagyon jól mutatja a konzervativizmus, azaz a lassú és nehézkes észjárású emberek ideológiája. Számos esetben

 

a konzervativizmus manapság olyan „dolgokért” áll ki, amelyeket évtizedekkel ezelőtt az akkori konzervativizmus még elvetett.

 

Amikor megépült a párizsi Eiffel-torony, konzervatív polgárok fogtak össze a lebontásáért. Mai kései utódaik lennének viszont az elsők, akik szintén összefognának, ha felmerülne a lebontás, hogy meg ne történjék az. Vagy a két világháború közötti Ausztriában úgy ment egymásnak jobb- és baloldal azon polgári házasság bevezetése kapcsán, ahogy ma már csak ezen két oldal a melegházasság kapcsán harcolna, de egyetlen melegházasságot ellenző konzervatívnak se jutna eszébe a polgári házasságot is visszacsinálni.

 

A nyugati kultúrának a ledöntött szobor és ledöntésének ténye egyaránt része

 

A most tüntető „barbároknak” látniuk kéne: noha ők éppen a „szexista”, „klasszicista”, „kolonialista” (stb.) „nyugati kultúrát” élik meg „barbárságként” – és a történelmi tények kapcsán lehet igazuk, elvégre például tény, hogy II. Lipót belga király több kongóit ölettetett meg, mint Adolf Hitler zsidót –, éppen

 

ez a „nyugati kultúra” az, amely megteremtette – és a kolonizáció hosszú távú eredményeként el is terjesztette a világban – a szabadságjogokat,

 

amelyek a mostani tüntetéseket, vitákat lehetővé teszik. Hiába van „barbárság” abban, amit ma „nyugati kultúrának” ismerünk, kultúrateremtő jellegét nem lehet kétségbe vonni. Akik tüntetnek is a mai „nyugati kultúra” ellen, részei annak – ezt nekik (mint a „nyugati kultúrát” megdönteni akaróknak) és kritikusaiknak (akik meg éppen tőlük féltenék ezen kultúrát) tudniuk kell.

 

Mert azoknak, akik ezen „nyugati kultúrát” védik, pedig azt kell látniuk: éppen az általuk védett értékek, szabadságok teszik lehetővé, hogy a mi civilizációnk képes a kemény vitákban megjelenő önreflexióra és akár a szobordöntésekig fajuló önkritikára. Ha tényleg nem a rasszizmust védik, hanem a „nyugati kultúrát”, akkor

 

büszkék is lehetnének arra, hogy egy fehér férfiak megalapozta osztálykultúra mára egyre több embert tud befogadni – téve ezzel „nyugativá”.

 

Felesleges ellenállniuk, mert a ma „barbársága” beleépül a jövő kultúrájába. És felesleges a tüntetőknek is azt hinniük, hogy valami egészen újnak ácsolnak piedesztált. Ahogy Sinkó Ervin írja: ha az ember ugrik, vele ugrik a múltja. Így van ez még látszólagos „kulturális forradalmak” idején is. Az ő majdani szobraikat is részben azok tették lehetővé, akikét most ledöntik. Leváltani úgy sem, csak – ahogy Hegel is írta – megőrizve meghaladni tudják a társadalmat. A nyugati pedig eddig mindig képes volt úgy változni, hogy a lényege megmaradt.

 

Már ha a lényegének nem a fehér férfiak, 19. századi ízlést tükröző szobrait, hanem a szabadságot és az individualizmust tartjuk.

 

Olvasd el az Azonnali szoborvitájának többi cikkét is!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az olasz kormányfő az USA-t
és Kínát is Olaszország szövetségesének nevezte,
amin nagyon felháborodott a jobboldali ellenzék. Salvini bocsánatkérést vár el, szerinte ugyanis az egész koronavírus-járványért Kína a felelős.

Eldönteni persze ezt nem fogjuk helyetted, abban viszont segítünk, hogy átlásd: mik a legfontosabb pro és kontra érvek az egyes vakcinákról.

Még 2014-ben történt a bírságolás, az EJEB csak most mondta ki, hogy jogosan koldult.

Mindezt azért, mert a Twitter nem hajlandó alávetni magát a közösségi médiumokat megkérdőjelezhető módon szabályozó törvénynek. És a Twitter nincs ezzel egyedül.

Kriza Ákos 2010-2019 között vezette Miskolcot, hosszan tartó betegség után hunyt el.

Sadiq Khan polgármester szerint így majd kiderül, tényleg jóval több fekete vezetőt állítanak-e meg a rendőrök, ahogy ezt egy tanulmány állítja.

Az egyes pénzintézetek számlavezetési díjai között évente akár 20-30 ezer
forintos különbség is lehet.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás