A polgármester fákat ültetett, lefotóztatta magát közben, majd a fák hirtelen eltűntek

2020.07.27. 18:06

Kolozsvár első embere azt ígérte, ott is fa lesz, ahol soha nem volt. El is ültette őket, erre eltűntek.

A polgármester fákat ültetett, lefotóztatta magát közben, majd a fák hirtelen eltűntek

„Elvesszük a sofőröktől és a gyalogosoknak adjuk, fákat ültetünk oda is, ahol soha nem voltak!” Ezekkel a szavakkal mutatta be nemrég Kolozsvár polgármestere, Emil Boc azt a grandiózus városfejlesztési stratégiát, amely 100 ezer új fa elültetését, autósávok lenyesését, és durva parkosítást ír elő 2030-ig. Kinyitnák a lebetonozott patakokat, felújítanák végre a Fellegvárat, több parkot is rendberaknának: egyszóval mindent megtesznek azért, hogy Románia legélhetőbb, már így is rengeteg külföldit, főleg digital nomadokat vonzó városa még vonzóbb legyen.

A Kolozsvár belvárosában lévő Központi Egyetemi Könyvtár előtti téren ennek jegyében két héttel ezelőtt a sajtó jelenlétében fákat ültetett a polgármester. A teret korábban leginkább az áthaladó autóforgalom jellemezte, ezt kívánják most oly módon átalakítani, hogy több hely jusson a gyalogos forgalomnak és a fáknak. Csakhogy hétfőn a kolozsvári járókelők azt észlelték,

hogy eltűntek a polgármester által napokkal azelőtt ültetett fák a felásott térről.

EMIL BOC ÉPPEN FÁT ÜLTET

AZ ELÜLTETT FÁK ELTŰNTEK

Emil Boc a kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Pártban (PNL) politizál, korábban, a 2008-as világgazdasági válság alatt Románia miniszterelnöke is volt. Válságmenedzselése nem volt a legnépszerűbb, mivel 25 százalékkal csökkentette közalkalmazottak fizetését és 15 százalékkal vágta meg nyugdíjakat. Az emiatt kirobbant tüntetések ellenére Emil Boc 2012-ig kormányfő maradt, ekkor azonban a jobbközép PNL és a posztkommunista-nacionalista PSD választási szövetsége, a Szociálliberális Unió (USL) 60 százalékos győzelemét követően átvette a kormányzást a népszerűtlen Boctól, aki kiszállva a nagypolitikából inkább a kolozsvári polgármesteri székért indult el.

Kolozsváron viszont továbbra is Boc egyik legnépszerűbb politikus, a legutóbbi önkormányzati választások alkalmával 2016-ban 64 százalékot szerzett. Kolozsvár az ő mandátuma alatt fejlődött az egyik legdinamikusabban fejlődő romániai várossá, és az őszi helyhatósági választásoknak is ő fut neki a legjobb esélyekkel.

FOTÓ: Emil Boc / Facebook, Ştiri de Cluj

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek