+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Pintér Bence
2020. július 26. vasárnap, 08:01
A fantasy Magyarországon sokáig csak a tolkieni világ mentén szárba szökkenő különféle epikus vonalon tudott – akár eredeti, akár szolgaian másoló – műveket alkotni. Az elmúlt évtizedben azonban a magyar népmesekincs és mitológia betört a műfajba. Ennek egyik legszebb példája, Kleinheincz Csilla Ólomerdő-trilógiája tavaly zárult le, és bebizonyította, hogy simán lehet magyar íze a fantasynek.

Mészöly Ágnes krimije kapcsán írtam már arról itt az Azonnalin, hogy mitől működhet jól egy alapvetően idegen eredetű zsáner magyar környezetben. A rendszerváltás óta eltelt harminc évben ugyanis minden lehetséges zsáner berobbant a magyar könyviparba is, elsősorban a fordítások révén, másodsorban pedig a jobb-rosszabb, inkább rosszabb hazai termés által.

 

A krimit kiveséztük ott, a romantikához nem értek, a horror és a weird hazai helyzetéről és remek valóságleíró lehetőségeiről értekeztem már, a történelmi regény pedig az elmúlt években új reneszánszát éli itthon. 

 

Érdekes kérdés, hogy mi a helyzet ebből a szempontból a sci-fivel és a fantasyvel.

 

Sci-fi volt itthon a rendszerváltás előtt is, a Galaktika, illetve a Kozmosz Fantasztikus Könyvek révén mind a külföldi, mind a hazai felhozatal korrekt volt, de a mai napig igaz, hogy igazán magyar környezettel, magyar témával foglalkozó sci-fit keveset találunk. A ma alkotó középgenerációs szerzők is leginkább ugródeszkának használják a magyar környezetet, hogy valami globális szintű kérdéskört bontsanak ki; miközben fiatalabb szerzők nem is nagyon írnak itthon sci-fit manapság.

 

A fantasy izgalmasabb kérdés: pont az elmúlt hónapokban bukkantam rá egy cikkre, amely arról számol be, hogy egy korai hazai sci-fi klub beszélgetésén 1973-ban egy amerikai Tolkien-rajongó tartott előadást. Ez sok szempontból érdekes, de témánk szempontjából leginkább azért, mert A hobbit megjelenésére ekkor még két, A Gyűrűk Ura magyar fordítására nyolc évet kellett várni, itthon nagyjából azt sem tudták, mi fán terem a fantasy, és a műfaj nem lett egy csapásra népszerű ezek megjelenése után sem.

 

A fantasy már az 1980-as évek hazai fantasztikus klubmozgalmában is mint töréspont jelenik meg az alapvetően sci-fis, és az újdonságnak számító műfajra nyitottabb tábor között, az igazi berobbanás azonban a kilencvenes években a könyvipar liberalizációjával érkezett meg. Ez az időszak a hazai fantasy aranykora, amelyet leginkább a Valhalla Páholy kiadóhoz, a M.A.G.U.S. szerepjátékhoz és a kismillió tolkieni vonalon mozgó jobb-rosszabb fantasyregényez köthetünk.

 

Erről a korszakról egyébként remek áttekintést adott pár hete a Valhalla Páholyt alapító Novák Csanáddal készült videóinterjú. (A kiadó első könyve A Gyűrűk Ura paródiája, a Gyűrűkúra volt, amiből hetek alatt annyit adtak el, hogy hamarosan bőröndben vitték nekik a milliókat a terjesztők.)

 

A fantasyben azonban ebben az időszakban – kivételekkel, persze – ritkán jelent meg bármiféle magyar helyszín, magyar szempont, magyar mitológiára, hiedelemvilágra, mesekincsre épülő háttér, és ha meg is jelent, inkább nyomokban. Ehhez képest a kétezres évek végétől, miközben a fantasy világszerte rugalmasan elszakadt a tolkieni örökségtől, megszaporodtak az ilyen könyvek és novellák, annyira, hogy mára egész szép sor jött össze belőlük.

 

Ilyen volt a népmesei elemekkel dolgozó Egyszervolt, az alapvetően sci-fivel foglalkozó László Zoltán kitérője az urban fantasy felé; Csurgó Csaba János vitézt disztópiává gyúró könyve, a Kukoricza; Gaura Ágnes könyve, a Túlontúl; illetve Szélesi Sándor Az ellopott troll című, alternatív Budapesten játszódó népmesei krimije. Vagy ott van Kiss Gabriella remek, Nem igaz! című meseátdolgozása, ami 2018-ban a Fantasztikus Kéziratok Éjszakája legjobb alkotása lett.

 

És mindezekkel párhuzamosan az Ólomerdővel 2007-ben (átdolgozott újrakiadás: 2014) elkezdődött, 2019 végén az Ezüstkézzel végetért a magyar fantasztikus irodalomban szerkesztőként és fordítóként is jelentős életművet maga mögött tudó Kleinheincz Csilla trilógiája. A kicsit hosszúra nyúló elméleti alapozás után erről fogunk beszélni.

 

Mi teszi a hőst?

 

Kleinheincz Csilla trilógiája talán a legjobb példa a felsoroltak közül arra, hogy érdemes a fantasy eszközeivel hozzányúlni a magyar népmesekincshez és hiedelemvilághoz. Főhőse egy fiatal lány, a félig tündér, félig ember Emese, aki a történet elején eltűnt anyja után kutatva lép át a tündérek földjére, ott azonban nem azt találja, amit várt.

 

Be kell valljam, hogy az első két kötet eseményeire csak homályosan emlékeztem, mikor a harmadik regénybe (és az azt felvezető kisregénybe) belevágtam, ezért az első pár fejezetet vad lapozással töltöttem a másik két könyv társaságában, hogy helyére kerüljenek a dolgok. A lényeg a következő: az üveghegy eltörött, egy ősi gonosz visszatért, és a világot csak egy megjósolt hős mentheti meg.

 

De vajon ki ez a hős?

 

Úgy érzem, hogy eköré a központi kérdés köré szerveződik a regény: ez egy olyan kérdés, amelyet az ezernyi hasonló történet gyakran elegánsan átugrik. Mitől lesz valaki hős? És mikor lehet biztos abban, hogy ő az a hős, akit a prófécia megjövendölt, egyáltalán: mennyire lehet bízni a próféciákban?

 

 

Ez az, amit a harmadik kötetben (ami egy kisregényt és egy hosszabb regényt tartalmaz) mind Emese, mind Rabonbán, az elátkozott lovag, mind pedig a regény antagonistája, a tündérek világát megváltani akaró Hercsók meg szeretne tudni. Az egyikük egyszer már elbukott, a másik bizonytalan, a harmadik pedig biztos a dolgában – de lehet egyáltalán ebben a kérdésben bizonyosságot szerezni?

 

Nem eszképizmus

 

Ez a fantasy ugyanúgy nem olyan fajta eszképizmus, amire a műfaj felületes ismerői számítanak, mint ahogy Moskát Anita, vagy N. K. Jemisin regényei sem azok. Pedig itt a két említett szerző műveivel ellentétben a műfaj sok toposza előkerül, vannak például valamilyen formában sárkányok, lovagok, tündérek, van mágia és a világot is meg kell végül menteni és egy (vagy több?) kiválasztott is akad (talán),

 

valójában folyamatosan ezeknek a gyakran klisésen használt elemeknek a finom és fájdalmas szubverzióját találjuk.

 

Mindemellett pedig a trilógia lapjain kibomlik egy fájdalmas és bonyolult családtörténet, illetve Emese saját története, amelyek érzelmi mélységei remekül párhuzamba kerülnek az imént említett, szubvertált fantasy-toposzokkal. Ezt persze keretbe foglalja a nagyon jó érzéssel használt-újramesélt magyar mitológia, ami ezekben a könyvekben inkább organikusan simul bele a háttérbe, minthogy kvázi popkulturális referenciaként hivatkozzon rájuk a szerző, mint láttuk azt pár korábbi hasonló könyvnél.

 

De még ezzel együtt is: számomra ez a trilógia alapvetően jó eséllyel érdektelen lenne, mivel elég ritkán tudja igazán elnyerni a tetszésemet  fantasy, még ritkábban a családtörténetek, és még a magyar mesekincs használata is inkább szakmai elismerést váltana ki belőlem.

 

Ahhoz, hogy a trilógia rajongójává váljak, számomra az kell, hogy Kleinheincz Csilla remekül ír,

 

rendkívül szépen használja nem csak a népmesei kincsünket, de magát a nyelvet is. A regény végére érve arra gondoltam, hogy ha ezzel a remekül kimunkált nyelvi eszköztárral, és a fantasztikus irodalom áramlatait ismerő világépítési készséggel és empátiával Kleinheincz Csilla legközelebb valami olyan témához nyúl, ami még kifejezetten érdekel is, akkor egyértelműen az év számomra legjobb könyvét fogja lerakni az asztalra.

 

Azt nem fogom mondani, hogy ez a szöveg egy szépirodalmi ihletettségű fantasy, mert ilyen dolgokat badarság mondani – ez a szöveg remek fantasy és remek szépirodalom, ami az utolsó pillanatig sem fél a karakterek és az olvasó számára is igazán fájdalmas megoldásoktól.

 

Aki kihagyja, sokat veszít.

 

Olvasnál? Nincs mit? Könyves Kálmán segít!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Eközben az olasz politika a homofóbia szigorúbb jogi büntétéséről vitázik.

Ez az egyik legrosszabb mutató nemzetközi összehasonlításban. Ugyanakkor a magyarok döntő többsége biztos benne, hogy felismeri az álhíreket – de másokból ezt már nem nézi ki.

Budapestet ezermilliárdos kár is érheti a rossz minőségű levegő és szmog miatt.

De nemcsak az oszmán szultán, mások ellen is fellázadhatunk a magyarokkal az Age of Empires III új verziójában.

Az alapvetően olvasói videókat újraközlő Nextának a hatóságok szerint az a bűne, hogy „szélsőséges tartalmat” gyárt.

Sajnos nemcsak a fertőzöttek, hanem a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépre szorulók száma is hatalmasat ugrott.

A Cambridge Egyetem kutatása szerint egy generáció sem ábrándult még ki annyira a demokráciából, mint a mai fiatal felnőtteké. Az Orbán Viktorhoz hasonló populista politikusok azonban visszaadhatják a demokráciába vetett hitüket.

A hét kérdése

Európa egyre több országában vezetnek be korlátozásokat a növekvő esetszámok miatt, emiatt elképzelhető, hogy lassan Magyarország is szigorítani fog. Te milyen korlátozásokat vállalnál be?

Azért ide elnéznénk

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Twitter megosztás Google+ megosztás