+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2020. július 23. csütörtök, 15:45
Bár tisztújítás is vár az LMP-re, most szombaton még csak az alapszabályukat szeretnék módosítani: a társelnökök hozzáférhetnek majd közvetlenül olyan belsős levelezőlistákhoz, amikhez korábban csak a párt titkára.

Most szombaton a 49. kongresszusát tartja az LMP. Bár a párt tisztújítás előtt áll, ezen a kongresszuson még csak az alapszabályukat tervezik módosítani. Az esemény érdekessége, hogy a korábban az LMP-Párbeszéd-közeledést felvető Karácsony Gergely párbeszédes főpolgármester is jelen lesz rajta, és beszédet is tart.

 

Miről dönt a párt?

 

Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára az Azonnali kérdésére elmondta, közel 250 ponton fog módosulni a párt alapszabálya. Például kicsit erősödnek a társelnökök jogkörei.

 

Míg eddig csak a titkár jogköre volt a kongresszus összehívása, bizonyos belső levelezőlistákhoz való hozzáférés, illetve az elnökségi ülések napirendjének összeállítása, továbbá az ülésvezetés, ezek mostantól már közös jogkörei lesz a titkárnak és a társelnököknek.

 

Emellett a párt nemcsak hogy átnevezné „választmánnyá” az országos politikai tanácsát, de annak is erősítené jogköreit. Például míg eddig csak a párt kongresszusa szólhatott bele a párt stratégiájának a meghatározásába, kijelölésébe, a jelöltállítási szabályzatba, vagy éppen a szövetségi politika kérdéseibe, ezt most már a választmánnyá átnevezz politikai tanács is megtehetné. Sőt: a jövőben nem mehetne olyan anyag a kongresszus elé, amit a tanács ne látott volna, és ne értene vele egyet. A jelenlegi országos politikai tanácsba egyébként az LMP területi szervezetei delegálhatnak tagot, ami hozzávetőlegesen 40 fős jelenleg, ám ezt a mostani módosításokkal az LMP országgyűlési frakciója által delegált tagokkal lehetne bővíteni.

 

Az LMP alapszabályának módosítása egyébként akkor fog átmenni, ha a kongresszuson jelenlévők háromnegyede igent mond rá.

 

Hogy áll a nagy közeledés?

 

Korábban, még idén január végén maga Karácsony Gergely dobta be: „egy csomó olyan ok már megszűnt, ami a Párbeszéd és az LMP különállását indokolta”, illetve hogy „ma két fél zöld pártunk van – nem lenne hasznosabb egy egész?”. Erre pedig az LMP azt reagálta, hogy ez egy előremutató gondolat. Vagyis úgy tűnt, akár össze is olvadhat a két párt, vagyis Karácsony jelenlétét a kongresszuson akár újabb ilyen jelként is lehet értelmezni.

 

Hogy hogyan áll az LMP és a Párbeszéd közeledése, arra Kanász-Nagy Máté mindössze annyit mondott: Magyarországon egy erős zöld képviseletre van szükség, a zöld politikusok, szereplők együttes gondolkodására, mást további kérdéseinkre sem kívánt hozzáfűzni. Ugyanakkor az Azonnalinak volt olyan LMP-s forrás, aki azt mondta:

 

2022-ig már nem jön szóba az összeolvadás, de a szorosabb együttműködésre van törekvés.

 

Mi lesz a tisztújítással?

 

Az LMP a tervek szerint augusztus végén tartja 50., immár tisztújító kongresszusát. Mint korábban írtunk róla, nem látszik, hogy Schmuck Erzsébet helyére lenne pályázó a női társelnöki poszton, ám Kendernay János férfi társelnöknek lehet kihívója. Korábban Kanász-Nagy Máté, illetve Keresztes László Lóránt, a párt frakcióvezetőjének (egyben volt társelnökének) nevét lehetett hallani az esetleges indulók között, ám úgy tudjuk, Keresztes végül nem fog indulni a posztért.

 

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali

 

Mint az oldalon is jelezzük, az Azonnali többségi tulajdonosa Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. Ez sem most, sem az Azonnalin megjelenő többi anyag esetén sem befolyásolja, mit írunk és jelentetünk meg.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

Továbbra sem enyhül a járvány: pénteken 941 újabb esetet találtak meg, amivel már 11 202 főre nőtt az aktív esetek száma. Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

William Barr, az Egyesült Államok igazságügy-minisztere nem először tesz vitás kijelentéseket. Ezúttal a kijárási tilalmat bevezető kormányzókat minősítette, szerinte az intézkedéseikkel megsértették a polgári szabadságjogokat.

Mármint a személyszállítás terén. Az áruszállítást alig érinti a járvány okozta csökkenés.

Ennyire őszintén, mint a miniszter a Die Pressének, rég nem beszélt senki arról, mikor maradhat a Fidesz az Európai Néppártban: ha azt a német CDU, a bajor CSU és az osztrák ÖVP úgy akarja.

A figyelemfelkeltés érdekében még egy nemlétező appot is indított egy aktivistacsoport. Na de hogy áll Budapest közvécék tekintetében? Szavazz!

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

A budapesti a járvány miatt elmaradt, ám a pécsi tartja magát. Szeptember 17-20.

A nemrég alakult modern metálzenekar először mutatja be a karantén alatt írt debütáló lemezét. A szeptember 18-i bulin fellépnek még: Heedless Elegance, As Karma Brings.

Schiffer András ökopolitikai vitaköre ezúttal házhoz megy az Öreg-tóhoz. Szeptember 19.

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás