Kiharcoltuk… a mit is?

Szerző: Bakó Bea
2020.07.22. 14:30

Ha arra vagy kíváncsi, hogy hogyan fogják elvenni az EU-s pénzeket a jogállamiságot sértő tagállamoktól, akkor nem az Európai Tanács homályos politikai nyilatkozatai mögött kell értelmet keresned. Ugyanis már két éve az EU-s intézmények napirendjén van egy konkrét jogalkotási javaslat erről. De mi van ebben, és változhat-e ez most? Tényleg győzött-e Brüsszelben Orbán? Elmagyarázzuk.

Kiharcoltuk… a mit is?

Nem újdonság, hogy ahányszor valami fontos, vitás kérdést tárgyalnak meg az uniós állam- és kormányfők egy EU-csúcson, Orbán gyakran mást mond Brüsszelben és mást mond itthon, ráadásul

ugyanazt a fejleményt a kormány a saját diadalmas győzelmeként ünnepli, az ellenzék pedig vígan kárörvend azon, hogy „felmosták Orbánnal a padlót”.

Ugyanez a szokásos forgatókönyv zajlott le azután is, hogy kedden kora reggel négynapos tanácskozás után az Európai Tanácsnak sikerült megállapodnia a következő, többéves EU-s költségvetésről és arról a hitelről, amit a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt az EU tagállamai közösen fognak felvenni, és egy részét hitelként, egy részét támogatásként osztják szét a tagállamok között.

Miről is állapodott meg az Európai Tanács a jogállamiság kapcsán?

Ebben a cikkben arról lesz szó, amiben az ellenzék egy jó ideje egyre hangosabban reménykedik: hogy jogállamisági feltételekhez kötik majd az EU-s pénzek kifizetését, és végre jól megbűnhődik a „gonosz Orbán”.

Aki egyébként kedden diadalittasan bejelentette, hogy „kiharcolta” a „több pénzt”, és „sikerrel visszautasított” minden olyan kísérletet, ami összekötné a jogállamiság kérdését és az EU-s pénzeket. Persze muszáj volt ezt mondania, hiszen hülyén venné ki magát, ha nyilvánvalóvá válna, hogy tök fölöslegesen szavaztatta meg a parlamentet a többéves költségvetés és a hitel elfogadásához kapcsolódó egyetértési feltételekről, amiket végül is a nagy kiharcolás közben nem sikerült mégsem behajtania. (A DK már el is kezdett trollkodni emiatt.)

A helyzet ugyanis az, hogy a tanácskozást lezáró konklúziókban igenis szerepel a jogállamiság, méghozzá a következőképpen. „Az Európai Tanács hangsúlyozza az EU pénzügyi érdekei védelmének fontosságát. Az Európai Tanács hangsúlyozza a jogállamiság tiszteletben tartásának fontosságát. Ezen alapulva egy feltételrendszer lesz bevezetve a költségvetés és a Next Generation EU [így hívják a közös hitelcsomagot] védelmére.” Hozzáteszik még, hogy ennek keretében a Bizottság javaslatára a tagállami miniszterekből álló Tanács fogadhat el minősített többséggel szankciókat.

Ez pont nem úgy hangzik, mintha Orbán sikeresen elejét vette volna a jogállamiság és az EU-s támogatások összekötését célzó kísérleteknek. Igaz, úgy sem, mint valami nagyon konkrét ultimátum

vagy szigorú jogszabály, ami most már végérvényesen megtiltaná Orbánnak a diktátorkodást – amint azzal egyes csalódottabb ellenzéki hangadók kommentálták az ügyet.

Naná, hogy nem, mivel az Európai Tanács ezt meg sem tehetné. Az Európai Tanács nem egy jogalkotó szerv: az abban ülő állam- és kormányfők általánosabb politikai iránymutatást adnak alapvetően, és viszonylag ritka, speciális esetekben döntenek csak konkrét dolgokról – mint történt az most olyan kérdésekben, hogy mennyi legyen az annyi a következő költségvetési ciklus és a hitel vonatkozásában.

Az az uniós szerv, amely most épp helyzetben van, hogy a jogállamiságra vonatkozó konkrét feltételrendszert szabjon, az ebben a félévben a németek által vezetett Európai Unió Tanácsa (röviden csak Tanács). Bár a neve hasonlóan hangzik, ez teljesen más intézmény: ebben nem az állam- és kormányfők ülnek, hanem a tagállamok miniszterei, és az Európai Tanáccsal ellentétben az Európai Unió Tanácsa igenis jogalkotó szerv. Ráadásul az asztalán már több, mint egy éve ott pihen egy részletes kidolgozott rendeletjavaslat arra nézve, hogy hogyan kellene pénzügyileg szankcionálni a jogállamiságot megsértő államokat.

Ami tehát a talányos megfogalmazású konklúziókban szerepel, az gyakorlatilag az, hogy ezt a hónapok óta pihenő rendeletjavaslatot majd egyszer, most már tényleg elfogadják.

Esélyes persze, hogy lesznek még közben módosítások, a legfontosabbat kivételesen konkrétan is rögzítették az állam- és kormányfők az idézett konklúziókban, nevezetesen, hogy a pénzek megvonásáról szóló döntést minősített többséggel hozhatja meg az Európai Unió Tanácsa. (Erről lentebb lesz szó bővebben.)

De még egyszer: az Európai Tanács, amiben Orbán és a többi kormányfő (vagy államfő) vesz részt, nem egy jogalkotó szerv, nem áll módjában rendeletjavaslatokat módosítani: ez az Európai Parlamentre és az Európai Unió Tanácsára tartozik.

Szóval akkor hogyan is fog kinézni a jogállamiság miatti pénzmegvonás?

Ennek megválaszolásához nem az Európai Tanács által kiadott, a jogállamiság vonatkozásában mindössze néhánymondatos lózungok mögött kell a vélt és remélt politikai szándékokat keresni, hanem egyszerűen el kell olvasni a több, mint két éve napirenden lévő, erről szóló uniós rendeletjavaslatot.

A javaslat szerint az olyan rendszerszintű jogállamiságsértéseket lehet pénzmegvonással büntetni, amelyek az EU „hatékony és eredményes pénzgazdálkodását érintik vagy veszélyeztetik”. Hogy pontosan mik ezek, azt kimerítően nem határozza meg a rendeletjavaslat, de ad egy példálózó felsorolást:

+ a bírói függetlenség veszélyeztetése például azzal, hogy külső utasítással korlátozzák az ítélkezést, önkényesen vizsgálják felül a bírókra vonatkozó szolgálati feltételeket, de ide tartozna az is, ha az ügyvédek függetlenségét befolyásolnák;

+ ha a közigazgatási szervek, hatóságok önkényes vagy jogellenes határozatainak kijavítása, szankcionálása utóbb nem történik meg;

+ a jogorvoslati lehetőségek korlátozása, az ítéletek végrehajtásának hiánya, illetve az, ha korlátozzák a jogsértések miatti büntetőeljárásokat (ezt a pontot a fideszes kötődésű korrupciós ügyekkel gyakran engedékeny ügyészség, és a jogerősen megítélt kártérítéseket kifizetni nem akaró magyar kormány is magára veheti);

+ a közigazgatás korlátozása abban, hogy az uniós szabályokból fakadó kötelezettségeinek eleget tudjon tenni;

+ az ügyvédek és ügyfelek közti kommunikáció bizalmasságának megsértése.

Mindez tehát csak egy példálózó lista és csak olyan esetekre érvényes, ha ezek az intézkedések egyben az unió pénzügyi érdekeit, „hatékony és eredményes pénzgazdálkodását” is érintik. Nem nehéz azonban belátni, hogy ezt könnyen rá lehet húzni elég sok mindenre. Hiszen

például ha sérül a bírók függetlensége általában, akkor nyilván köztük azon bíróké is sérül, akik az uniós pénzek eltüntetése ügyében ítélkeznének, és hopp, megvan a szükséges összekötő kapocs.

Erre egyébként elég nyilvánvalóan utal a javaslat szövege is, ami hosszasan részletezi azt is, hogy mikor is merülhet fel az EU pénzügyi érdekeinek a sérelme: a szabálytalan közbeszerzési eljárásoktól a jogosulatlanul kifizetett pénzeken át az Európai Csalásellenes Hivatallal (OLAF) való együttműködés elmulasztásáig egy csomó minden.

Ki fog minderről dönteni?

Fontos azt látni, hogy ha elfogadják ezt a rendeletet, akkor az nem azt jelenti, hogy automatikusan elveszik az EU-s pénzeket mondjuk Magyarországtól. Ez a rendelet egy külön döntési mechanizmust állítana fel, hogy pontosan hogyan döntenének erről az uniós szervek, magyarul, ha meg is lesz a rendelet, utána még annak a konkrét alkalmazása egy újabb körös politikai csatározást fog jelenteni.

Ellentétben a hetes cikkes eljárással – ahol a mindenhez is értő politikusok döntenének elvileg egymás alkotmányjogi rendszerének megítéléséről – ebben a mechanizmusban lenne egy alkotmányjogi és pénzügyi szakértőkből álló panel, ahová minden tagállam parlamentje kinevezhetne egy-egy szakértőt és még ötöt az Európai Parlament is.

Bár a magyar kormány szeret boszorkányüldözést kiáltani az ügyben, a rendeletjavaslatban egyértelműen szerepel, hogy a szakértői csapat évente minden tagállam vonatkozásában elvégezné a jogállamisági értékelést,

és ennek az összegzését évente közzé is teszi.

A szakértői csapat csak tanácsokat adna a Bizottságnak, nem döntene semmiről: a döntés végül a Bizottságé és a többi uniós intézményé. Ez a következőképpen néz ki:

+ a Bizottság írásbeli értesítést küld az érintett tagállamnak, amely erre észrevételeket tehet, illetve amennyiben a Bizottság információt kért, erre válaszolnia kell 1-3 hónapon belül;

+ ennek fényében a Bizottság dönt arról, hogy pontosan milyen pénzügyi szankciót javasol és meddig, és továbbítja az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának, hogy mennyi pénzt kellene az adott tagállamnak visszatartani;

+ a Bizottság javaslatát elfogadottnak kell tekinteni, ha négy héten belül az Európai Parlament egyszerű többséggel, vagy az Európai Unió Tanácsa minősített többséggel azt nem módosítja vagy el nem utasítja. (Elutasítás esetén nyilván nem lesz az egészből semmi, ha pedig különböző javaslatokat tesznek, akkor a kevesebb összeget kell visszatartani.)

Ez utóbbit, a Tanácsban megkövetelt döntési többséget érinti az egyetlen konkrétum, ami jogállamiságügyben az Európai Tanács (vagyis az állam- és kormányfők) konklúzióiban szerepel, ugyanis magukat a szankciók elfogadását kötnék minősített többséghez, ami a javaslat jelenlegi állapotánál nehezebben tenné lehetővé a pénzek megvonását. (Érdemes azonban ismét hangsúlyozni, hogy az Európai Tanács nem jogalkotó szerv, bármit is ír a konklúziókba, rendeletjavaslatokat módosítani ezzel nem tud.)

Ha tehát ez az egész procedúra lement, akkor lehet felfüggeszteni a kifizetéseket az adott tagállam számára. Nincsen semmilyen konkrét maximális arány meghatározva, hogy egy tagállamnak járó pénzek hány százalékára vonatkozhat ez, csak annyi, hogy arányosnak kell lenniük az intézkedéseknek mind időtartamukban, mind természetükben. Ez alapján azért

eléggé valószínűtlen, hogy konkrétan egy vasat se kapjon Magyarország az EU-tól egy ideig.

Mikor lesz valami ebből az egészből?

Ahhoz, hogy a fenti hercehurca egyáltalán megkezdődhessen, előbb persze még el kellene fogani a jogalapként szolgáló EU-s rendeletet. Ezt a Bizottság még 2018 tavaszán nyújtotta be, és egy évvel később az Európai Parlament számos módosítást fogadott el hozzá, amitől a szöveg csak részletesebb, alaposabb lett, és bár még mindig vannak hiányosságai, így már megalapozottabb döntést tesz lehetővé. Mivel ez egy EU-s rendelet lenne, így normális esetben rendes jogalkotási eljárásban fogadják el. Ez azt jelenti, hogy a bizottsági javaslatot megtárgyalja az Európai Parlament, módosítja, majd továbbítja az Európai Unió Tanácsának (amelyben tehát a miniszterek, és nem a hétvégi EU-csúcson összeülő állam- és kormányfők ülnek).

Itt tartunk jelenleg.

Most az Európai Unió Tanácsának kellene vagy elfogadni az Európai Parlament által módosított javaslatot, vagy újabb módosításokat eszközölni és visszaküldeni azt az EP-nek. Ezt több, mint egy éve nem tette meg.

Még az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét a tavalyi második félévben betöltő finnek – akik lépten-nyomon hangoztatták a jogállamiság fontosságát – sem tartották eszerint az ügyet olyan fontosnak, hogy a Tanács napirendjét úgy alakítsák, hogy haladhasson ez a jogalkotási eljárás. Nem meglepő ez persze, hiszen kényes témáról van szó – pont ugyanaz a helyzet, mint a hetes cikkes eljárással, ami szintén a Tanácsban akadt el lassan két évvel ezelőtt, és azóta nem történt érdemi előrelépés.

Mindenesetre az ilyen konfliktusos rendeletjavaslatok letárgyalására létezik egy kevéssé elegáns, de hatékonyabb módszer is, méghozzá az úgynevezett trialógus, ami zárt ajtók mögötti brüsszeli egyezkedésnek tűnik, és az is. Ennek a lényege az (itt írtunk róla részletesen), hogy a plenáris szavazásokat és a javaslat ide-oda passzolgatását elkerülendő, informálisan egyeztetnek a Bizottság, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament illetékesei, hogy kialakuljon egy kompromisszumos szöveg, amiről aztán már csak egyszer kell szavazni, és biztosan mindenkinek jó lesz.

Miután a német kormány átvette a Tanács elnökségét, a jogállamisági javaslatról szóló EP-vitában többen is egyértelművé tették, hogy ezen rendeletjavaslat kapcsán is ilyen trialógusos döntéshozatal várható. Ez nem túl jó hír az átláthatóság szempontjából, viszont esély van rá, hogy így esetleg felgyorsuljon az ügy. Érdemes hangsúlyozni, hogy a trialógusban az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács (mivel nem jogalkotó szerv) nem vesz részt, de persze a kormányfők a Tanácsban ülő minisztereiken keresztül nyilván hatást gyakorolnak arra, hogy mi kerül a végleges szövegbe.

Önmagában viszont az Európai Tanács konklúziói nem minősülnek a rendeletjavaslat módosításának, így aki a jogállamiság és az EU-s pénzek kapcsolatáról akar lamentálni, jobb, ha helyette a rendeletjavaslatot olvasgatja, és azt követi, hogy annak mi lesz a sorsa a tényleges EU-s jogalkotó szervek előtt. Egészen pontosan a németek vezette Tanács előtt, mert hiába ugrál az EP, és fogad el újabb sürgető állásfoglalásokat jogállamiságügyben, most egyszerűen a Tanácsnál pattog a labda. A következő szűk félévben kiderül tehát, hogy

eléggé hűséges hátországa-e még az Orbán vezette Magyarország Németországnak ahhoz, hogy egy újabb félév az ügy halogatásával teljen, miközben minden fontos ember minden alkalmat megragad arra, hogy a jogállamiság fontosságáról értekezzen.

CÍMLAPFOTÓ: Európai Tanács

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek