Mintha Horvátországban elfogadnák a kunokat vagy a jászokat önálló kisebbségként

Ezzel a hasonlattal írta le Ikotity István, a Bunyevác Kulturális Intézet igazgatója azt az utóbbi évtizedben felmerült ötletet, hogy külön kisebbségként ismerjék el a bunyevácokat. Ő úgy van ezzel: még csak az kéne, hiszen akkor elkezdődnének a csaták a pénzekért is. A volt LMP-s parlamenti képviselőt frissen megjelent könyve kapcsán kérdeztük a Balkán magyarok által alig ismert népcsoportjáról, amelynek másik ismert tagja Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója.

Milyenek a bunyevácok, mi az, ami megkülönbözteti őket a horvátoktól? Mi eddig úgy tudtuk, hogy ez egy horvát népcsoport.

Nem állítom ennek az ellenkezőjét. Többféle megközelítésben is horvátnak tekinthető a bunyevácság. De ennek a pontos megértéséhez az kell, hogy kicsit elrugaszkodjunk a statikus nézőponttól. A bunyevácok ősei nagyon régóta a Balkánon élő népek, elképesztően gazdag kulturális kincs örökösei.

A tenger útját állta a továbbhaladásnak. Az a rengeteg népcsoport, amely itt élt, a modern korban délszláv nemzetállamokba olvadt.

Horvátország népessége nagyon sokszínű volt eredetileg. Nem egy dubrovniki ma is kikéri magának, ha őt nem dalmátnak, hanem horvátnak nevezik. A legfrissebb tudományos kutatások szerint valószínűsíthető, hogy a bunyevácság nem is szláv népcsoport volt eredetileg, hanem a dalmátokhoz hasonlóan újlatin nyelvet beszéltek. A bunyevácok őshazájuknak a dalmát tengermelléket és a közeli hegységeket tekintik. A térképre nézve ma ezen a területen Horvátország és Hercegovina osztozik. Innét indultak északnyugatra, valamint a Bácskába a törökök elől menekülve a bunyevácok.

Az, hogy a bunyevácság korábban önálló népcsoport volt-e, vita tárgyát képezi. Csak Horvátországban van erről konszenzus. Egy horvát történész úgy fogalmazott, hogy a mai Horvátországban minden ötödik horvát bunyevác származású, vagyis a 4 milliós horvátságból 800 ezer ember. Az ott élő bunyevácok teljesen asszimilálódtak a horvátságba, nincs bunyevác nemzetiség.

Bácska szerbiai részében körülbelül ugyanannyian vallják magukat horvátnak, mint bunyevácnak. Ők alapvetően mind bunyevác (és sokác) származásúak.

Magyarországon két kezdeményezés is történt az elmúlt tizenöt évben a bunyevácok önálló kisebbségként való elismerése céljából. Ezeket az Országgyűlés mind 2006 decemberében, mind 2011 májusában elutasította. Vagyis Magyarországon nincs önálló kisebbségként elismerve a bunyevácság, de ez nem feltétlenül zavarja azokat a bunyevácokat, akik hagyományaikat ápolni szeretnék, de legalábbis nem elfelejteni. A legtöbben egyszerűen a magyarság részének tekintik magukat, vannak, akik horvát nemzetiségi identitással bírnak és vannak, akik a függetlenségért küzdenek. A Bunyevác Kulturális Intézet nem foglal állást abban a kérdésben, hogy a bunyevácság önálló nemzetiség-e, vagy sem.

Mi akkor az ön személyes véleménye?

Nem érzem, hogy a magyaron kívül más nemzetiségem lenne. A nagyapám anyanyelve a bunyevác volt saját állítása szerint, óvodában tanult meg magyarul, ahogy sokan mások is vele együtt. Magyarországon korábban gyakran katolikus szerbeknek tekintették, a második világháborúig önálló nemzetiségként vették számításba a bunyevácokat. A XIX. század utolsó másfél évtizedében jelent meg a horvátságba tartozás a bunyevácok közt, és ez az eszme Zágrábból indult.

Érdekes egyébként a Magyar Tudományos Akadémia azon tanulmánya, amely előkészítette a legutóbbi parlamenti döntést arról, hogy önálló nemzetiség lesz-e a bunyevác. Szó szerint idézem: „A bunyevácok eredetéről, elnevezésükről, hovatartozásukról, releváns identitásformáikról a szakmai-tudományos és politikai viták még nem tekinthetők lezártnak.”

Világos, de az MTA végül mégis azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy a bunyevácok ne legyenek önálló kisebbség.

Nyilván politikai megfontolás is vezetett ehhez a döntéshez, hiszen ha önálló kisebbség lett volna a bunyevácság, az nagyon komoly feszültségeket okozott volna Horvátországgal.

tehát szinte maradéktalanul asszimilált népcsoportokat, miközben a kunok vagy a jászok képeznék a magyar népesség ötödét.

1848-ban egyébként a bunyevácok Jelasics horvát seregei ellen harcoltak, a magyar szabadságharc ügye mellett – ezt sok okra vissza lehet vezetni és többféle következtetést le lehet ebből vonni, én csak egyet emelnék ki: nem azonosan egyenlő a horvát és a bunyevác, ahogy ezt ma sokan szívesen látnák. Megjegyzem, a szerbek ellen is ugyanúgy harcoltak ebben az időben, sőt még többet is. Az, amikor a modern horvát nemzetállam létrejött, egy egészen új szituációt teremtett.

De jogos a bunyevácokat a horvátok közé soroló felvetés abban az esetben, ha a hagyományos délszláv feloszlást nézzük. A délszláv országok alapvetően a theodosiusi vonal mentén különülnek el egymástól aszerint, hogy katolikusok és Rómához kötődnek-e, tehát horvátok, vagy Bizánchoz és keleti keresztények-e, vagyis szerbek, avagy a török hódításnak köszönhetően áttértek-e az iszlámra, azaz bosnyákok. Ebben az értelemben tehát a bunyevácok a horvátsághoz sorolhatók.

Azzal, hogy önök megjelentettek egy új, átfogó könyvet a bunyevácokról, egyben fel akarják éleszteni a bunyevácok önálló kisebbségként való elismertetéséről szóló vitát?

Ami a legtávolabb áll tőlünk, az éppen ez. Én Baján élek, a város lakossága 300 évvel ezelőtt 1720-ban 84,7 százalékban bunyevác, sokác és szerb volt – döntő többségben bunyevác. A bunyevácok jellemzően az Észak-Bácskában, a Baja-Szeged-Zombor-Szabadka négyszögben élnek. Noha sok névmagyarosítás történt, sokan tudják, hogy bunyevác családból származnak. Állandó vita tárgya, hogy akkor ez szerb vagy horvát-e, de köszönjük szépen, ebből nem kérünk. Engem a kultúra érdekel: hogy miként éltek, hogyan öltöztek, hogyan laktak, mit ettek, hogyan szóltak egymáshoz, mit énekeltek, hogyan örültek és sírtak.

Ez ugyanis közös, akár horvátnak, akár szerbnek, akár független bunyevácnak, akár magyar bunyevácnak vallja magát valaki. Ezt a politikának érdeke csak részekre szabdalni, nekünk pedig kézzel-lábbal tiltakoznunk kell ez ellen. A többség nem háborút szeretne, hanem egy olyan identitást, amit nem kell szégyellniük, hanem büszkék lehetnek rá.

Vagyis ha ön is pusztán kulturális különbségeket hoz fel, azzal lényegében amellett érvel, hogy a bunyevácság nem külön nemzetiség, ha jól értjük – csak szeretnénk kihúzni önből a személyes véleményét.

Elkezdenének kisebbségi önkormányzatok alakulni, elindulnának a csaták a pénzekért, viszálykodások az együttműködés helyett – ezt nem kívánom sem magamnak, sem másnak.

Az én meggyőződésem, hogy ezeken a nemzetiségi vitákon túl kell lendülni. Európában élünk, a kulturális identitás létező fogalom. Amelyik magyarországi bunyevác horvátnak érzi magát, legyen az! Amelyik szerbek – szíve joga! Amelyik pedig magyarnak – mint itt a legtöbbünk– ne kelljen már bocsánatot kérnie ezért. A bunyevác kultúra pedig a közös nevezőnk. A bunyevácságot úgy is meg lehet élni, ha nem küzdünk azért, hogy önálló nemzetiség legyünk, én enélkül is büszkén el tudok menni egy prélóra, egy maszkajárásra, egy táncházba, vagy épp főzni egy bunyevác ételt.

Ha már itt tartunk: mik a jellemzően bunyevác ételek?

Egy alapvető és jelentős változáson ment át története során a bunyevácság étrendje: állattenyésztő pásztornépből földművelő nép lett, ahogy az Adria-mellék és Hercegovina hegyeiből az Észak-Bácskába került, és szembesült azzal, hogy az általa eddig terelt állatok itt nem igazán mozognak otthonosan, sokkal nagyobb haszonnal tarthatóak más állatok, a növénytermesztésről nem beszélve. Így az ételek is jelentősen átalakultak: a sült, főtt és pörköltnek elkészített birka helyébe egy, a Bácskában talált multikulturális kultúrának megfelelő konyha lépett. De számos egyedi étellel is rendelkezünk.

És akkor ez mind benne van a nemrég megjelent könyvében is?

Igen. Az nem tudományos munka, hanem ismeretterjesztő kiadvány. Igyekeztünk mindent összeszedni a történelemtől a néprajzon át az irodalomtörténetig. Bemutattunk több eredettörténetet, melyek között nem akartuk eldönteni, hogy melyik a legigazabb. Komoly tudományos munkára van szükség ezek tisztázásához. A legnehezebb egyébként a tudományos világ nemzetpolitikai elfogultsága és kötöttsége.

Az intézetünk alapvető küldetése a bunyevác kultúra és a bunyevácságra vonatkozó tudományos munkák összegyűjtése, magyarra fordítása. Van olyan horvát tudós, aki egyszerűen elutasított, amikor a munkájának magyarra fordítását felajánlottuk. Az indoklása az volt, hogy határozatlan az álláspontunk, hiszen nemcsak a horvát álláspontot fogadjuk el, hanem az MTA álláspontjára is hagyatkozunk, sőt még szerb tudósok munkáit is elolvassuk.

Vissza a bunyevácok önálló nemzetiségét elérni akaró kezdeményezéshez: ezt onnan is lehet nézni, hogy kinek az érdeke. Romániában ugye korábban azért akarták különválasztani a székelyeket a magyaroktól, hogy ezáltal mutogatni lehessen arra, hogy több helyütt sincs meg a számos kisebbségi jog biztosításához szükséges 20 százalékos arány, majd itthon indult is egy, a magyar Országgyűlésben szintén elakasztott kezdeményezés azzal a céllal, hogy a székelyek külön kisebbség lehessenek itthon. Lehet tehát ilyen érdeke Szerbiának, hogy a horvátságot megossza a bunyevác kisebbség önállóként való elismerésével?

Ha megnézzük a horvátok és a bunyevácok számát főleg Bácskában, azt látjuk, hogy a bunyevácok mintha ketté lennének vágva: egyik felük horvátnak vallja magát, másikuk bunyevácnak, noha eredetileg mind bunyevácok és sokácok. Ők nem tudták magukról egészen a modern horvát nemzetállam megalakulásáig, hogy horvátok. Miután 1848-ban intenzívebben megindultak ezek a folyamatok, akkor tudták csak ezt meg Zágrábból. Az az állítás tehát, hogy a szerbek meg akarják osztani az észak-bácskai horvátokat, ezért fogadták el a bunyevác nemzetiséget, politikailag lehet, hogy megáll, történelmileg viszont nem: mint mondtam, már az önálló Magyar Királyság népszámlálásain is létezett bunyevác nemzetiség.

Azért az érdekes, hogy a bunyevácság önálló nemzetiségként való elismertetését az elsők között felkaroló Muity Mijo korábban a bajai szerb kisebbségi önkormányzatban volt benne.

Ennyivel nem lehet letudni azt, hogy az 1870-től tízévente sorra kerülő népszámlálásokon Baján is összeírták külön-külön a bunyevácokat meg a horvátokat, utóbbiak száma csak egy alkalommal emelkedett 0,1 százalék fölé.

Értjük, hogy bajosan lehet ráhúzni a később létrejött nemzetállami logikát a nemzetállami gondolat előtt létrejött etnikumokra.

Pláne mivel a bunyevácok távolról nézték a délszláv nemzetállamok alakulását. Kimaradtak a buliból a földrajzi távolságok miatt.

A mai államok azért alapvetően mégiscsak nemzetállami rendszerben gondolkodnak, így valamennyire logikus, ha a nemzetiségi politika is próbál ehhez a kerethez illeszkedni.

Ezt az érvet mondják el a baszkoknak és a katalánoknak is, bizonyára ők is hevesen bólogatnak majd. Persze finom étel a pörkölt, de azoknak kevésbé élvezetes, akikből főzik. A bunyevácok három ország területén élnek. Ez egy normálisabb világban kapocs, összekötő szerep lehetne. Ehelyett mindenütt a lövészárkokba igyekeznek visszalökni őket. Ezt nem szeretném teljesen szó nélkül hagyni.

Ha már baszkok és katalánok: Horvátországban milyen bunyevácnak lenni, elnyomják őket?

Nem, teljes mértékben asszimilálták őket, nem is tudják már, hogy bunyevácok. Olyan ez, mint Magyarországon a kunok és a jászok esete. Amit látok, hogy

A határokat vastagítani, a lövészárkokat mélyíteni. Nyilván egészen más helyzetben vannak azok a népcsoportok, akiket asszimilálnak és azok, akiket integrálnak. De nemzetiségi kérdésekben nem érzem magam illetékesnek. Éppen ebből az értelmezési keretből igyekszem kitörni. Ezért nem nemzetiségről, hanem kulturális identitásról beszélek a bunyevácság kapcsán.

Azért másfajta asszimiláció az, amikor egymáshoz nagyon közeli népcsoportokról beszélünk, hiszen a horvátoknak és a bunyevácoknak mind a vallása, mind a nyelve ugyanaz, a viseletnek pedig a 21. században már nincs akkora jelentősége, hiszen a kontinensen az anyagi helyzet vagy a divat jobban meghatározza az öltözködést, mint a nemzetiségi hovatartozás, nem beszélve a konyháról, ami ma már mindenütt egyre nemzetközibb. A hagyományos kultúra visszaszorulása tehát nem is feltétlenül asszimiláció, hanem általában a modernizáció velejárója. Ön hogyan látja?

Horvátország nyelve az ország területéhez és a népesség számához képest nagyon változatos. Magyarként ezt nehéz megértenünk. Ismerjük a szegedi tájszólást, tudjuk, hogy a magánhangzók kicsit másként hangzanak a tótok közelségében élők szájából, vannak nyelvjárásszigeteink, amik sokkal nehezebben érzékelhetők az átlagembernek, mint egy pesti szleng. Ehhez képest a horvát nyelv extrém változatos. Bár az uniformizálás és a modernizáció nagyon erős hatással bír, ezek miatt a különbségek eltűnőben vannak. A nyelvjárások közti egyik fő különbségtétel az, hogy a „mi?, mit?” kérdőszót miként mondják: sto, kaj, vagy csa.

De ebben a tekintetben a bunyevác ugyanazt a sto-zó, ije-ző változatot használja, mint a horvát fősodor, nem?

Nem teljesen, a bunyevác sto-zó, i-ző.

Most létezik? 

Hogyne. Bosznia-Hercegovina egyik államnyelve a bosnyák. Aki ezt elvitatja tőlük, azt behívhatják az adott ország külképviseletére. 

Nemrég a horvátországi szerb kisebbség politikai vezetőjével, az egyébként nyelvészprofesszor Milorad Pupovaccal beszéltünk, aki azt mondta, nyelvészetileg a horvát, a bosnyák, a szerb ugyanazzal az alappal bíró nyelv, és nyelvészeti mérnökösködés a különbségek kihangsúlyozására építő nyelvpolitika. 

A szomszédos szláv népek tökéletesen megértik egymást, a délszláv nyelvek közötti különbségek viszont sokkal összetettebbek annál, mint amikor mi azt mondjuk egy ö-ző szegedire, hogy tájszólásban beszél. Szerepet játszik ebben a földrajzi tagoltság is: a kis medencékben elszigeltebben éltek a népcsoportok, és egészen más hatások érték őket, mint a Kárpát-medencében.

De a nyelvi kérdésre is igaz, amint mondtam: mi nem tudunk és nem is akarunk igazságot tenni ebben, a Bunyevác Kulturális Intézet annyit szeretne csak, hogy ne tűnjön el a bunyevác kultúra, és aki szeretné, megismerhesse azt. Nyugati kutatótól olvastam tanulmányt, aki szerint a bunyevác egy mikronyelv, már csak a beszélők alacsony száma miatt is. A horvát nemzetpolitikára annyiban haragszom a nyelvi kérdésben, hogy bunyevác nyelven – ami a horvátok szemszögéből egy stokáv, í-ző nyelvjárás – a Hrvatski glasnikban, a magyarországi horvátok lapjában egy sort nem írtak az elmúlt harminc évben. Kicsit ilyen szőnyeg alá söprés ez: mondván majd elfelejtjük...

Hozzávetőlegesen hány bunyevác van ma Magyarországon?

Számot mondani nem tudok, honnét tudhatnék? Egyetlen adatot tudok felmutatni, hogy hányan voltak azok, akik a legutóbbi népszámláláson a pontozott vonalra, az egyéb kategóriába beírták, hogy bunyevác: 1214-en. Minden magyarországi megyében és minden fővárosi kerületben voltak ilyenek. De nem hiszem, hogy ez lenne az a szám, amiből érdemes lenne kiindulni.

Noha ön visszalépett már a politizálástól, van azért egy másik ismert, magát bunyevácnak valló politikus, a fideszes Kubatov Gábor. Tartják a kapcsolatot a bunyevácok érdekében?

Nem.

Nem is involválódik Kubatov a bunyevác hagyományőrzésbe?

Talán őt érdemes megkérdezni erről. Én értem a kérdéseiket, hiszen sokkal érdekesebb valami, ha van benne feszültség, ezért mondok erre is egy friss példát. Miután a könyvet bemutattuk Budapesten, annyira sokan érdeklődtek utána Baján, hogy

Miután ezt megírtam a Facebook-oldalamon, több száz ember hördült fel, és olyan nyomás nehezedett a könyvtárigazgatóra, hogy – mivel én eleve nem nemzetpolitikai állásfoglalást tettem, hanem egy könyvet írtam csak – két napra rá rám írt, hogy az őrá nehezedő nyomás miatt megváltoztatta az álláspontját, és sor kerülhet a bajai bemutatóra. Közben ez a bemutató le is zajlott. Teltházas rendezvényként, 120 fő részvételével.

Ha valaki Bajára látogat, hogy megismerje a bunyevác kultúrát, mivel kezdje ezt?

Van egy bunyevác tájház Bajaszentistvánon, ott a városi múzeum, és egy régi, 1900-as években épült, soknemzetiségű, de alapvetően bunyevác olvasókör a déli városrészben. De nem annyira az idegenforgalomra vagyunk berendezkedve, mert ez a népcsoport egy kicsit levegőért kapkod, állandó küzdelmek vannak, ami némileg akadályozza a bunyevác kultúrához való kapcsolódást is.

NYITÓKÉP: Bunyevác népviseletek. Baloldali kép: Magyar Földrajzi Múzeum, Erdélyi Mór cége / Fortepan