Íme, Orbán 5 legcinikusabb beszólása a jogállamiság kapcsán

2020.07.20. 17:06

Aki nem híve a jogállamiságnak, az lépjen ki az EU-ból, mondta Orbán Viktor vasárnap, miközben az ő kormánya miatt áll hetes cikkes eljárás alatt Magyarország. Ez lett volna a legcinikusabb beszólása? Összeszedtünk még párat.

Íme, Orbán 5 legcinikusabb beszólása a jogállamiság kapcsán
„Ha valaki nem hajlandó elfogadni a jogállamiságot, annak azonnal távoznia kell az Európai Unióból. Nem pénzügyi büntetés kell, egyszerűen el kellene köszönni tőlük, azt mondani, hogy viszlát fiúk!”

 – erről nem más beszélt vasárnap az Euronews tudósítása szerint, mint maga Orbán Viktor az Európai Unió hitelből finanszírozandó, a koronavírus miatt szükségessé vált gazdasági mentőcsomagjának tárgyalásán. (Érdekes módon hasonló elmélettel állt elő májusban az Azonnalinak egy hollandiai jogtudós is, aki szerint Orbán gyakorlatilag már elkezdett kilépni az EU-ból azzal, hogy aláássa a jogállamiságot.)

Orbán kijelentése finoman szólva is meglepő, hiszen a csomagot Magyarország nem akarja elfogadni addig, amíg egyúttal jogállamisági feltételrendszerhez is kötnék az EU-s pénzek kifizetését. Sőt: a miniszterelnök azt is szeretné – és erről még a fidesz-KDNP-s többségű magyar parlament is elfogadott egy határozatot –, ha az EU-s szervek még a többéves pénzügyi keretről és a közös hitelfelvételről való döntés előtt lezárnák a folyamatban lévő hetes cikkes eljárásokat, ami Lengyelországon kívül csak Magyarországot érinti a tagországok közül, és ami éppen a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt indult (korábban itt írtunk részletesen az ezt megalapozó Sargentini-jelentésről).

Pedig Orbán a jogállamiság mellett az ahhoz szervesen kapcsolódó korrupcióról, vagy épp a sajtószabadságról is tett már pár emlékezetes kijelentést. Összeszedtünk párat.

1.  „Nincs elfogadható szintje a korrupciónak”

Ezt a miniszterelnök ugyancsak a már említett évindító sajtótájékoztatón mondta, miközben Mészáros Lőrinc volt felcsúti polgármester, aki saját bevallása szeirnt is „a Jóistennek, a szerencsének és Orbán Viktor személyének" köszönheti a vagyonát, mára már nemcsak gyakorlatilag a legggazdagabb magyarok listáján szerepel, hanem a világ leggazdagabbjaién is.

2. „Hát ennél korruptabb ügyet – itt ülök már jó néhány év óta – én még nem láttam, szégyellje magát"

A korrupciót emlegető cinikusabb kormányfői megnyilatkozások közül az is előkelő helyen indul, amikor Hadházy Ákos független parlamenti képviselő egy furcsa kórházi közbeszerzésről beszélt a parlamentben, majd Orbán azzal replikázott, hogy ő ennél korruptabb ügyet még nem látott a magyar Országgyűlésben.

Hadházy Ákos a miniszterelnöki válasz előtt arról beszélt, hogy egy lélegeztetőgépes közbeszerzésnél szerinte direkt úgy módsították a pályázás feltételeit, hogy az eszközöket a konkurenciához képest féláron biztosító cég ne indulhasson, ami magas labda volt egy olyan tapasztalt politikusnak, mint Orbán: rögtön le is csapta, és

viszontválaszában Hadházyt vádolta azzal, hogy az említett cég mellett lobbizik egy folyamatban lévő közbeszerzésnél,

így lett Hadházy felszólalása a magyar parlament elmúlt sok évének legkorruptabb ügye a miniszterelnök szerint.

3. „Semmilyen üzleti üggyel nem foglalkozok, nem is fogok”

2018 januárjában Orbán Viktor Sebastian Kurz oszták kancellárnál járt, ahol nem tudta elkerülni a sajtókérdéseket, egy újságíró pedig rákérdezett arra, hogy az Elios közbeszerzéseit az Európai Uniós Csalásellenes Hivatala, az OLAF is vizsgálta. Az Elios a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a korábbi cége, így joggal merülhetett fel a kérdés, de Orbán szerint ez egy üzleti ügy, amikkel ő politikusként nem foglalkozik.

4. „Boldog karácsonyt!”

2017 decemberében sok ellenzéki képviselő kritizálta a miniszterelnököt. Demeter Márta az Interpol által is körözött szaúdi üzletemberről, a Magyarországon üzletelt, majd 2017 elején elhunyt Gaith Pharaonról kérdezte a miniszterelnököt, aki válaszul egyszerűen csak boldog karácsonyt kívánt képviselőtársának. Na ezt nem tanítják a kommunikáció tanszékeken! 

5. „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” 

Ezt Orbán Viktor a már említett hetes cikkes eljárásról szóló európai parlamenti vitában mondta, ahol páran ezen akkor fel is nevettek. Nem véletlenül: elég csak belegondolni, hogyan zárták be 2016-ban a Népszabadságot, hogyan áll hozzá a kormány a sajtóhoz – például sikerült kiherélniük a parlamenti újságírást, a miniszterelnöktől az esetek nagy részében lehetetlen kérdezni –, hogy az egybites kormányzati propagandát ne is említsük.

FOTÓ: Orbán Viktor / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója
Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek