Ötletek és bátorság kellene arra, hogy az ember szembemenjen a jobboldali PC-terrorral, ami itt szépen lassan kiépült. De ehhez nem a távoli, egzotikus, TV-képernyőképes elnyomottakkal kellene foglalkozni, hanem a sajátjainkkal.
Az Egyesült Államokban egy fekete ember rendőrök általi meggyilkolása mára a konkrét ügyön túlmutató eseménysorrá vált: az ország a saját történelmét, az ezen történelmet író győztesek (azaz főleg a fehérek) hatalmi helyzetét, az ő identitátuskra épült államidentitást vonja kétségbe. Ennek csak egyik – bár a szó minden értelmében szimbólikus – kérdése a szobroké. Ami az Egyesült Államokban zajlik, arról – hiszen így volt ez egykoron is – a világ egészén szokás vitázni.
Ezért az Azonnali arra kíváncsi, mit üzenhetnek a tengerentúli események a magyar közéletnek? Tényleg vitáznunk kell nekünk is pro és kontra az USA történelmi hőseiről? Vagy inkább magunk vonatkozásában kell a kérdést feltenni: van-e Magyarországon strukturális és emlékezetpolitkai rasszizmus? A vitában ezúttal Nefelejcs Gergő autonóm marxista aktivista, a Tett szerkesztője fejti ki véleményét.
+ + +
A Black Lives Matter tüntetési hullámának legújabb fejezetének leglátványosabb és legtöbb port kavaró eseményei a szobordöntögetések, amelyekre menetrendszerűen érkezik nemcsak a felháborodás, hanem a téma magyar közéletre fazonírozása is.
Ahogyan az persze lenni szokott, nálunk nem lassú ereszkedés van a mélypont felé, hanem egyből a fenékről indulunk, lásd a Mandela-Mengele ügyét, vagy a nemzet kvízmesterének értekezését az (illegálisan felállított, gyilkosokat és áldozatokat egy kontextusban kezelő) XII. kerületi turulszobor kapcsán.
De térjünk vissza előbb Amerikára, mert úgy érzem, az eddigi értékelések nagyon elmentek a szabad-e moralizálni kérdés irányába, tökéletesen figyelmen kívül hagyva az amerikai konfederációs szobrok kontextusát. Tehát például az a tény kimaradt, hogy
ugyanis több déli állam még a Jim Crow-törvények alatt vagy a feketék polgárjogi mozgalmára válaszul emelte ezeket az emlékműveket, annak ellenére, hogy például a déliek oldalán harcoló Robert E. Lee tábornok maga is ellenezte az ilyenfajta szobrok felállítását, mondván: mélyítik a polgárháború által okozott sebeket.
Ennek fényében pedig az eltávolításuk iránti törekvés egy többévtizedes harc, ami kevésbé látványosan, békésen és legálisan folyt eddig is, csak most a pillanat hevében egy új fokozatra kapcsolt.
A legtöbb értetlenkedést azonban a Jefferson-szobor megrongálása váltotta ki, mondván: az alapító atya nem tudta, hogy a rasszizmus helytelen. Ez pedig ismét félreértése a helyzetnek, ugyanis Jeffersonnal éppen az a probléma, hogy úgy lehetett az emberi egyenlőség ikonikus harcosa és rabszolgatartó egyszerre, hogy a rasszizmust annak rendeltetése szerint használta: azt ugyanis arra találták ki a gyarmatosítások idején, hogy a feketéket kitagadja az emberek sorából, ezzel igazolva azt, hogy az ember tarthat rabszolgát (aki azonban önmaga nem minősül embernek).
A balhé ugye pedig most pontosan erről szól, hogy ugyan papíron mindenki embernek minősül, a feketék is, de a rendőrség, az amerikai igazságszolgáltatás, no meg a politikai rendszer ezt az egyenlőségelvet még mindig nem gyakorolja. Az egyenlőségnek pedig fontos eleme az elismerés, amihez némileg árnyaltabb Jefferson-ábrázolások kellenének.
Az más kérdés, és erre itt helyhiány miatt nem térek ki, de a szobordöntögetés, a műsorlevételek, a fehér középosztály egyre bizarrabb gesztusai már sok fekete szerint is kicsit elvonták a figyelmet a rendőrségi brutalitás elleni küzdelemről. Erről hosszabban itt írtam.
Az elmúlt harminc év az egész térségben a szobordöntögetésekről vagy eltávolításokról szólt, az antikommunista hevület jegyében a szocializmus szobrait száműzték, az épített környezet ellen is támadás folyik. A szándék tiszta: ami a második világháború és a rendszerváltás között történt, az egy aberráció volt, amit ilyen módon is korrigálni kell.
Ami viszont a helyébe lépett, az némiképp zavaros. Már a Nagy Imre-szobor is egyedi volt abban az értelemben, hogy tudtommal nincs más olyan kommunista, akinek tőkések állítottak volna szobrot. A Szabadság téri emlékművet geopolitikai okokból nem lehetett eltávolítani, így megkapta kiegészítésként a felé menetelő Reagan-szobrot és az erődítménynek kinéző amerikai nagykövetséget. Az Időkerék meg nagyon találóan mozdulatlan évek óta, a sort lehetne folytatni.
A NER alatt viszont már körvonalazódik egyfajta koncepció, hogy a zavaros emlékezetpolitika után a jobboldalnak fontos történelmi motívumok kapjanak szobrokat. A fő téma természetesen Trianon, ami gyakran kifullad a Nagy-Magyarországot ábrázoló térkép betonba, fába, márványba öntésén, ami ugyan nagyon leegyszerűsítő ábrázálolása a történetnek, mindenesetre úgy tűnik, az ezzel kapcsolatos kritikai hangok és szándékok elültek.
A másik viszont a turulok felfutása, ami eredetileg a vezérek jelvénye volt és kedvelt díszitőmotívum, majd a milleniumi nemzetkonstrukciós munkák jegyében kezdenek el szobrok formájában elterjedni, mint ami az ország határait védi. Most újabb hullám van, az avatási beszédek pedig szépen felfűzik a magyar történelem jobboldali értelmezését a jelenkori politikai kihívásokkal: régen is a kommunisták szúrtak hátba minket Budapestről és a Nyugat hagyta, és most is ez történik, tiszta sor, nekik-nekünk mutat be a turul.
És persze valahol mindenkinek dereng, hogy ezek a szobrok meg a harcias külpolitika, a cigányok kormányzati kipécézése meg az, hogy a közmunka miatt a Fideszre kénytelenek szavazni, tehát hogy ezek valahol, valahogy összefüggnek. Hogy valamit kéne ezzel kezdeni, valami felszabadítóbb, pozitívabb, egyenlőbbre leváltani szóban, gyakorlatban, tettekben és szimbólumokban. Ehhez viszont
Ahhoz bizony nem a távoli, egzotikus, TV-képernyőképes elnyomottakkal kellene foglalkozni, hanem a sajátjainkkal.
Ennek hiányában semmit sem érnek az üres gesztusok. A Lánchídat és a tűzijátékot nem lehet egy mérlegre rakni. Mandela nem segít a borsodiakon. Az átminősítés nem állítja meg a masírozást. Persze majd talán újra forog majd az Idő kereke. Csak nem éppen a jó irányba.
Olvasd el az Azonnali szoborvitájának többi részét is!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.