A szobrokkal csak a baj van

Nefelejcs Gergő

Szerző:
Nefelejcs Gergő

2020.07.13. 07:04

Ötletek és bátorság kellene arra, hogy az ember szembemenjen a jobboldali PC-terrorral, ami itt szépen lassan kiépült. De ehhez nem a távoli, egzotikus, TV-képernyőképes elnyomottakkal kellene foglalkozni, hanem a sajátjainkkal.

Az Egyesült Államokban egy fekete ember rendőrök általi meggyilkolása mára a konkrét ügyön túlmutató eseménysorrá vált: az ország a saját történelmét, az ezen történelmet író győztesek (azaz főleg a fehérek) hatalmi helyzetét, az ő identitátuskra épült államidentitást vonja kétségbe. Ennek csak egyik – bár a szó minden értelmében szimbólikus – kérdése a szobroké. Ami az Egyesült Államokban zajlik, arról – hiszen így volt ez egykoron is – a világ egészén szokás vitázni.

Ezért az Azonnali arra kíváncsi, mit üzenhetnek a tengerentúli események a magyar közéletnek? Tényleg vitáznunk kell nekünk is pro és kontra az USA történelmi hőseiről? Vagy inkább magunk vonatkozásában kell a kérdést feltenni: van-e Magyarországon strukturális és emlékezetpolitkai rasszizmus? A vitában ezúttal Nefelejcs Gergő autonóm marxista aktivista, a Tett szerkesztője fejti ki véleményét.

+ + +

A Black Lives Matter tüntetési hullámának legújabb fejezetének leglátványosabb és legtöbb port kavaró eseményei a szobordöntögetések, amelyekre menetrendszerűen érkezik nemcsak a felháborodás, hanem a téma magyar közéletre fazonírozása is.

Ahogyan az persze lenni szokott, nálunk nem lassú ereszkedés van a mélypont felé, hanem egyből a fenékről indulunk, lásd a Mandela-Mengele ügyét, vagy a nemzet kvízmesterének értekezését az (illegálisan felállított, gyilkosokat és áldozatokat egy kontextusban kezelő) XII. kerületi turulszobor kapcsán.

De térjünk vissza előbb Amerikára, mert úgy érzem, az eddigi értékelések nagyon elmentek a szabad-e moralizálni kérdés irányába, tökéletesen figyelmen kívül hagyva az amerikai konfederációs szobrok kontextusát. Tehát például az a tény kimaradt, hogy

ezek a szobrok nem az égből szálltak alá, hanem már a felállításuk is nagy port kavart,

ugyanis több déli állam még a Jim Crow-törvények alatt vagy a feketék polgárjogi mozgalmára válaszul emelte ezeket az emlékműveket, annak ellenére, hogy például a déliek oldalán harcoló Robert E. Lee tábornok maga is ellenezte az ilyenfajta szobrok felállítását, mondván: mélyítik a polgárháború által okozott sebeket.

Ennek fényében pedig az eltávolításuk iránti törekvés egy többévtizedes harc, ami kevésbé látványosan, békésen és legálisan folyt eddig is, csak most a pillanat hevében egy új fokozatra kapcsolt.

A legtöbb értetlenkedést azonban a Jefferson-szobor megrongálása váltotta ki, mondván: az alapító atya nem tudta, hogy a rasszizmus helytelen. Ez pedig ismét félreértése a helyzetnek, ugyanis Jeffersonnal éppen az a probléma, hogy úgy lehetett az emberi egyenlőség ikonikus harcosa és rabszolgatartó egyszerre, hogy a rasszizmust annak rendeltetése szerint használta: azt ugyanis arra találták ki a gyarmatosítások idején, hogy a feketéket kitagadja az emberek sorából, ezzel igazolva azt, hogy az ember tarthat rabszolgát (aki azonban önmaga nem minősül embernek).

A balhé ugye pedig most pontosan erről szól, hogy ugyan papíron mindenki embernek minősül, a feketék is, de a rendőrség, az amerikai igazságszolgáltatás, no meg a politikai rendszer ezt az egyenlőségelvet még mindig nem gyakorolja. Az egyenlőségnek pedig fontos eleme az elismerés, amihez némileg árnyaltabb Jefferson-ábrázolások kellenének.

Az más kérdés, és erre itt helyhiány miatt nem térek ki, de a szobordöntögetés, a műsorlevételek, a fehér középosztály egyre bizarrabb gesztusai már sok fekete szerint is kicsit elvonták a figyelmet a rendőrségi brutalitás elleni küzdelemről. Erről hosszabban itt írtam.

Magyarországon eközben nagyon kevés olyan köztéri szobor van, amiről bármiféle konszenzus lenne, hogy az jó.

Az elmúlt harminc év az egész térségben a szobordöntögetésekről vagy eltávolításokról szólt, az antikommunista hevület jegyében a szocializmus szobrait száműzték, az épített környezet ellen is támadás folyik. A szándék tiszta: ami a második világháború és a rendszerváltás között történt, az egy aberráció volt, amit ilyen módon is korrigálni kell.

Ami viszont a helyébe lépett, az némiképp zavaros. Már a Nagy Imre-szobor is egyedi volt abban az értelemben, hogy tudtommal nincs más olyan kommunista, akinek tőkések állítottak volna szobrot. A Szabadság téri emlékművet geopolitikai okokból nem lehetett eltávolítani, így megkapta kiegészítésként a felé menetelő Reagan-szobrot és az erődítménynek kinéző amerikai nagykövetséget. Az Időkerék meg nagyon találóan mozdulatlan évek óta, a sort lehetne folytatni.

A NER alatt viszont már körvonalazódik egyfajta koncepció, hogy a zavaros emlékezetpolitika után a jobboldalnak fontos történelmi motívumok kapjanak szobrokat. A fő téma természetesen Trianon, ami gyakran kifullad a Nagy-Magyarországot ábrázoló térkép betonba, fába, márványba öntésén, ami ugyan nagyon leegyszerűsítő ábrázálolása a történetnek, mindenesetre úgy tűnik, az ezzel kapcsolatos kritikai hangok és szándékok elültek.

A másik viszont a turulok felfutása, ami eredetileg a vezérek jelvénye volt és kedvelt díszitőmotívum, majd a milleniumi nemzetkonstrukciós munkák jegyében kezdenek el szobrok formájában elterjedni, mint ami az ország határait védi. Most újabb hullám van, az avatási beszédek pedig szépen felfűzik a magyar történelem jobboldali értelmezését a jelenkori politikai kihívásokkal: régen is a kommunisták szúrtak hátba minket Budapestről és a Nyugat hagyta, és most is ez történik, tiszta sor, nekik-nekünk mutat be a turul.

Ezekről a szobrokról kellene és lehetne beszélni a BLM kapcsán, ha már a gyarmati korszakból rajtunk ragadt mentalitásokkal, megoldásokkal, és az ezeket pozitív színben feltüntetni kívánó jelképekkel akarna valaki leszámolni.

És persze valahol mindenkinek dereng, hogy ezek a szobrok meg a harcias külpolitika, a cigányok kormányzati kipécézése meg az, hogy a közmunka miatt a Fideszre kénytelenek szavazni, tehát hogy ezek valahol, valahogy összefüggnek. Hogy valamit kéne ezzel kezdeni, valami felszabadítóbb, pozitívabb, egyenlőbbre leváltani szóban, gyakorlatban, tettekben és szimbólumokban. Ehhez viszont

ötletek kellenének és bátorság arra, hogy az ember szembemenjen a jobboldali PC-terrorral, ami itt szépen lassan kiépült.

Ahhoz bizony nem a távoli, egzotikus, TV-képernyőképes elnyomottakkal kellene foglalkozni, hanem a sajátjainkkal.

Ennek hiányában semmit sem érnek az üres gesztusok. A Lánchídat és a tűzijátékot nem lehet egy mérlegre rakni. Mandela nem segít a borsodiakon. Az átminősítés nem állítja meg a masírozást. Persze majd talán újra forog majd az Idő kereke. Csak nem éppen a jó irányba.

Olvasd el az Azonnali szoborvitájának többi részét is!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek