Wilsont ma az a gondolat dönti le, amit maga indított el száz éve

A szobordöntés mögötti antirasszizmust ugyanaz az identitárius düh hajtja, mint a rasszizmust magát. Egyik se ad teret az egyénnek, mert azt közösségi identitásokba zárná.

Az Egyesült Államokban egy fekete ember rendőrök általi meggyilkolása mára a konkrét ügyön túlmutató eseménysorrá vált: az ország a saját történelmét, az ezen történelmet író győztesek (azaz főleg a fehérek) hatalmi helyzetét, az ő identitátuskra épült államidentitást vonja kétségbe. Ennek csak egyik – bár a szó minden értelmében szimbolikus – kérdése a szobroké. Ami az Egyesült Államokban zajlik, arról – hiszen így volt ez egykoron is – a világ egészén szokás vitázni. Ezért az Azonnali arra kíváncsi, mit üzenhetnek a tengerentúli események a magyar közéletnek?

Tényleg vitáznunk kell nekünk is pro és kontra az USA történelmi hőseiről? Vagy inkább magunk vonatkozásában kell a kérdést feltenni: van-e Magyarországon strukturális és emlékezetpolitkai rasszizmus? A vitában elsőként Csepeli György szociálpszichológus, az ELTE egyetemi tanára, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2002 és 2006 közötti politikai államtitkára fejti ki véleményét.

+ + +

Novemberben lesz öt éve, hogy a Princeton Egyetem önmagukat Fekete Igazság Szövetségnek nevező tagjai elfoglalták az elnöki irodát, s azt követelték, hogy az egyetem minden intézményéről távolítsák el egykori elnöke, Woodrow Wilson nevét, mivel vállalhatatlannak tartották, hogy az egyetem egy nyíltan rasszista személy emlékét őrizze.

Az egyetem malmai lassan őröltek, s a követelés 2020. június 22-én teljesült. A fekete, fehér, mexikói, konzervatív, liberális, férfi, nő, homoszexuális, heteroszexuális, fogyatékkal élő, zsidó, keresztény, ateista önbesorolású tagokból toborzott Princetoni Nyilt Campus Koalíció

és a név az elsőévesek elegáns szálláshelyéül szolgáló kollégiumi épület faláról is lekerült. Az év, amely a Fekete Igazság Szövetség tagjai által vívott harc győzelmét elhozta, az Egyesült Államok történetének fordulópontja.

2020. május 25-én négy minnesotai rendőr a nyilt utcán leteperte, majd az erőszakot túltolva megfojtotta a hamis pénz terjesztésével vádolt feketebőrű George Floydot. Az amerikai rendőrség története bővelkedik hasonló esetekben, de a minnesotai gyilkossággal betelt a pohár. George Floyd halála az Egyesült Államokat, majd később az egész nyugati világot magával ragadó tiltakozási hullámot váltott ki, melynek még nem látni a végét. A gyilkosságról készült videó a koronavírus terjedését megszégyenítő gyorsasággal jelent meg az összes média felületen. Az egyszeri, véletlenszerű történés a káoszelméletből ismert pillangóhatásként működve

Bibó István bizonyosan meglepődne, ha látná, hogy az általa eredetileg a modern német nyomorúság magyarázatára kidolgozott politikai hisztéria fogalma mennyire jól alkalmazható a 21. század elejére a világ beteg emberévé vált Amerikai Egyesült Államokban zajló társadalomlélektani történések megértésére. Mint Bibó írja, az igazi, nagy közösségi hisztéria „az, amikor együtt vannak annak összes jellegzetes tünetei: a közösségnek a realitásoktól való elrugaszkodása, az élet által feladott problémák megoldására való képtelensége, az önértékelés bizonytalan és túlméretezett volta és a környező világ behatásaira adott reakciók irreális és aránytalan volta”.

Bibó szerint „a politikai hisztéria kiindulópontja mindig a közösségnek valamiféle megrázkódtató történelmi tapasztalata, éspedig nem akármiféle megrázkódtatás, hanem olyan, melyről a közösség tagjai úgy érzik, hogy annak elviselése és a belőlük származó problémák megoldása a közösség erejét meghaladja”.

nem volt képes realista módon levonni az egykori katasztrófa okait, levonni tanulságait, vállalni az erkölcsi felelősséget azért, amit a maga hibájának tulajdoníthat. Hasonló a helyzet a gazdag nyugat-európai országokkal, amelyek láthatóan mit sem tudnak kezdeni a gyarmatosítás bűneivel, meggazdagodásuk véres árnyaival.

amely megvalósultként tételezett egy olyan ideális társadalmat, amely az emberi nem egységét megteremtve nem engedi, hogy reprodukálódjanak az embereket végzetesen megkülönböztető faji, etnikai, vallási, nemi kategóriák. Ami 2020-ban az Egyesült Államokban történik, az jól szemlélteti, amit Adorno és Horkheimer a múlt század negyvenes éveiben a fajról irtak, melynek csak látszata a természeti különösség, lényege valójában a „barbár kollektívba” való visszaesés.

Woodrow Wilson kétségtelenül rasszista nézeteket vallott, a fehérek felsőbbrendűségében hitt, de ebben lényegesen nem különbözött kora mérvadó politikusaitól.

arra, hogy a maguk szája íze szerint meghatározott kollektívumok nevében területeket szabjanak-varrjanak, ahol ők és az általuk képviselt elitek totális politikai-ideológiai-kulturális hatalmat gyakorolhatnak.

Wilson fogalmazta meg az elvet, mely jogilag lehetővé tette, hogy az egyént a „barbár kollektív” rabságában tartsa, s ebből a szempontból mindegy, hogy a kollektívum a nemzet, az etnikum, a vallás, a nem nevében fosztja-e meg az egyént saját identitásának megválasztásának szabadságától. 

Később Wilson rádöbbent a szavai által felkeltett „metafizikai tragédiára”, de mire felismerése megszületett, addigra a 20. századi diktátorok szótárába már bekelerül a nemzeti önrendelkezés jelszava. Mint Wilson írja: „Amikor én azokat a szavakat kimondtam, anélkül tettem ezt, hogy akár csak tudtam volna azoknak a nemzetiségeknek a létezéséről, amelyek most nap mint nap elénk járulnak. Nem is tudják, nem is mérhetik fel, micsoda szorongást élek át amiatt, hogy azzal, amit mondtam, sokmillió ember reményeit felkeltettem.”

Tocqueville írja, hogy a forradalmak nem akkor törnek ki, amikor a legnagyobb az elnyomás, hanem akkor, amikor az elnyomó rendszer eresztékei meglazulnak, az uralkodó csoportok a rendszer reformjára szánják rá magukat. A jelenkori antirasszista forradalom is akkor tört ki a nyugati világban, amikor a rasszizmus szociológiailag bizonyítható módon éppen visszavonulóban van.

Az identitárius mozgalmak antirasszista dühe bővítetten termeli újra a barbár kollektívába való visszaesést, de nem egy, hanem sok különösség jegyében, amint azt a Princetoni Nyilt Campus Koalíció tagjainak sokszínű összetételében láttuk. A lényeg az, hogy

A jelenlegi káoszból kivezető útat nem a múlt, hanem a jövő irányában kellene keresni. A Földet vissza kell adni lakóinak, az embereknek. Az Amerikai Függetlenségi nyilatkozat örök időkre kijelölte a jövőbe vezető út irányát, kijelentvén, hogy „magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre.” 

Az Azonnali szoborvitájának többi cikkét itt lehet elolvasni.