Miért jobb a horvát választási rendszer, mint a magyar?

A horvát választási rendszer példa lehet majd akkor, amikor egy esetleges ellenzéki győzelem után a magyart is meg kell változtatni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az, hogy minden választási rendszer egyaránt igazságos lenne, nem igaz. Egy demokratikus választáson a választás legfontosabb célja nem a gyors kormányalakítás vagy a biztos kormánytöbbség – ezek ugyanis olyan célok, amelyek demokrácia nélkül is elérhetőek lennének –, hanem kizárólag a társadalomban meglévő érdekek és értékek arányos képviselete.

hanem attól, mert a parlamentben, amely a kormányt választja és ellenőrzi, valamennyi releváns érdekcsoport meg tud jelenni.

A magyar választási rendszer már 2010 előtt se tett ennek a követelménynek eleget, ugyanis az egyéni választókörzeti rendszerrel olyannyira a győztes felé lejtett a pálya, hogy akár a szavazatok harmadának megszerzésével is lehetett – amint az MSZP tette 1994-ben – abszolút többséget szerezni.

Az, hogy a Fidesz 2010-ben egy alig feles választói felhatalmazással – ami ráadásul csak pár tízezer szavazattal jelentett többet, mint amit az MSZP és az SZDSZ kapott 2006-ban – kétharmados többséget szerezhetett az Országgyűlésben, a rendszerváltáskor rosszul – mert rossz célok érdekében – összerakott választási rendszer miatt alakulhatott ki.

Most arról nem is beszélve, hogy igen-igen bölcs alapítóatyáink (mint Sólyom László, Antall József vagy Tölgyessy Péter) a német választójogi rendszert gondolták lemásolni, de talán a hiányos némettudásuk okán ez kevéssé sikerült nekik, amit ugyanis létrehoztak, az éppen a német választási rendszer teljes félreértése volt. Nem meglepő ez, elvégre az alkotmányozás kapcsán se jött össze nekik a bonni alkotmány megértése.

Miközben egy választási rendszer annál demokratikusabb, minél arányosabb – aminek leginkább a listás, alacsony bejutási küszöbű választási rendszerek felelnek meg –, a magyar alkotmányozók már 1989-ben egy olyat alkottak, amelyben nagyon könnyű kétharmadot szerezni, ráadásul az öt (eredetileg négy) százalékos küszöbbel akár több százezres támogatottságú pártok (mint az MSZMP 1990-ben, a Munkáspárt vagy a Köztársaságpárt 1994-ben, a MIÉP és a Centrumpárt 2002-ben) nem juthattak mandátumhoz. Az érv az volt, hogy el kell kerülni a parlament szétaprózódottságát. Miközben

Azaz Magyarországon nem csak a demokrácia, de a történelmi tapasztalat is azt kívánta volna, hogy egy olyan választási rendszer jöjjön létre, ami nagyon sok pártnak ad – a támogatottságával teljesen arányos – képviseletet.

Ehhez amúgy még az egyéni körzeteket se kell feltétlenül megszüntetni, és itt jön a képbe a félreértett német választójog. Antallék azt hitték másolni, pedig valójában éppen a legfontosabb elemet hagyták ki: a német rendszerben azért, hogy egy párt végső mandátumainak aránya ne térjen el a szavazáson kapott aránytól, az egyéni körzetekben szerzett mandátumokat levonják a listán kapottakból – azaz nem összeadják, mint nálunk.

Én személy szerint nem tartom persze fontosnak eleve az egyéni körzeteket, elvégre a legritkább esetben fordul elő, hogy ne a pártlogó számítana ott is. Ennél sokkal jobb az a rendszer, amelyben

1. csak pártlisták vannak,

2. de ezeket regionálisan állítják fel, azaz a regionális érdekek (akár a csak egy-egy régióban erős pártok) megjelenhetnek, és

3. a választóknak joguk van az adott listán preferenciaszavazattal egy-egy politikust előrébb hozni.

Pontosan ilyen választási rendszer van Horvátországban, ahol ma tartják az előrehozott parlamenti választást. A regionális listák adnak lehetőséget arra, hogy regionális erők, vélemények is megjelenjenek a zágrábi parlamentben. De összességében

Nem fordulhat elő az, hogy valamely párt akár a parlamenti mandátumok kétszeresét szerezze meg annak, mint amire arányosan jogosult lenne.

Mindehhez jön két másik elem, amelyet szintén jó lenne átvenni Magyarországon. A külhoni horvátoknak van három mandátumuk, azaz nem a horvát listákra szavaznak. Ezt a magyar határontúliak vonatkozásában (felőlem akár nagyobb számmal, mondjuk öt-hat mandátum) meg lehetne csinálni.

Valamint a horvátországi kisebbségeknek van összesen nyolc mandátumuk (a szerbeknek három, a magyaroknak és olaszoknak egy-egy), az itt induló jelöltek mindenképpen teljes jogú tagjai lesznek a horvát parlamentnek. Magyarországon ma nem ez a helyzet, ezért van az, hogy egyedül a német kisebbséget (valójában a Fidesz pártérdekeit) képviselő, németül alig felszólaló Ritter Imre ül bent nemzetiségi képviselőként a budapesti parlamentben, holott 13 kisebbség van elismerve. Egy-egy nagyobbnak (cigány, német, horvát, szerb, román) akár egynél több, biztos mandátumot is lehetne garantálni.

Az ellenzéki oldalon minduntalan felmerül, hogy egy esetleges technikai koalíció – amely a baloldaltól a széljobbig terjedhetne – éppen arról szólna, hogy alapvető változásokban egyezzenek meg. A választójognak, amely Magyarországon 1990 óta aránytalan (tehát nem demokratikus), mindenképpen ide kell tartoznia. Nem kell sokat ötletelni, elég lesz a horvátot egy az egyben átvenni – remélhetőleg, ezúttal sikerülni fog félreértés nélkül lefordítani egy választási rendszert.

Ha arra vagy kíváncsi, miért jobb egyébként is a horvát politika, mint a magyar, Bukovics Martin elmondja neked.

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin!