A háború talán véget ért katonailag, de politikai értelemben még nem – horvátországi szerb vezető az Azonnalinak

2020.07.03. 06:58

Milyen ma Horvátországban szerb kisebbséginek lenni? Kiknek jobb, a horvátországi szerbeknek, vagy a szerbiai horvátoknak? Hogyan tudnának kibékülni a szerbek és a horvátok több, mint húsz évvel a délszláv háború után? Tényleg mindig a regnáló kormányt kell támogatniuk a kisebbségi pártoknak? Milorad Pupovacot, a horvátországi szerb párt, az SDSS elnökét és parlamenti képviselőjét kérdeztük a vasárnapi választás előtt.

A háború talán véget ért katonailag, de politikai értelemben még nem – horvátországi szerb vezető az Azonnalinak

Hol jobb szerbnek lenni? Horvátországban kisebbségben, de az EU tagjaként, vagy Vučić Szerbiájában?

Horvátországban kisebbséginek lenni, pláne szerbnek nem egy könnyű helyzet.

Szerbnek lenni Horvátországban azt jelenti, hogy ki vagy téve barátságtalan, undok üzeneteknek, előítéleteknek, és időnként egyes területeken még erőszakos cselekményeknek is.

Nem is beszélve arról, hogy milyen nehézségekbe ütközik azon jogaink gyakorlása, amiket egyébként az alkotmány garantál. Ez nem volt mindig így. Például akkor, amikor Horvátország csatlakozási tárgyalásokat folytatott az unióval. Csakhogy mióta Horvátország csatlakozott az EU-hoz, azt látjuk, hogy romlik a kisebbségek helyzete, főleg a szerbeké. A nacionalizmus, klerikalizmus, konzervativizmus különböző, főleg radikális formái újra teret nyernek.

Azt mondja, hogy miután sikerült csatlakozni az EU-hoz, a horvátok elengedték magukat?

Néhányan még deklaráltan ki is mondják ezt. „Most megérkeztük oda, ahová történelmileg tartozunk” – ezt mondják, bármit is jelentsen. Úgy érzik, hogy most elkezdhetik megélni a nemzeti identitásukat korlátok nélkül, olyan módon, ami nem felel meg a liberális demokrácia elveinek és az EU közös jogának. Nagyon hagyományos értékeket próbálnak erősíteni ehelyett: az egyházaknak, a hagyományokon alapuló tekintélyelvűségnek az erős befolyását láthatjuk. A mi esetünkben még hozzájön ehhez a történelmi revizionizmus is: a második világháborúban legyőzött usztasa mozgalmat – amely megalapította a független Horvátországot – próbálják most tisztára mosni a hazafiasság leple alatt.

Tudna valamilyen konkrét példát említeni, hogy miben romlott a helyzetük? Történtek konkrét jogi lépések, vagy csak általában véve a korábbinál több ellenszenvet tapasztalnak?

Nem sok ország van az EU-ban, ahol valaki népszavazást kezdeményez a kisebbségi jogok korlátozásáért, mint ahogy ez pár éve Horvátországban történt.

De végül nem lett sikeres ez a kezdeményezés.

De a következményei itt vannak. Ha van egy erős kampány, ami nem csak 2-3 hónapig, hanem 2-3 évig tart, és politikát építenek a kisebbségellenes érzületekre, az nem múlik el következmények nélkül.

Arról a kezdeményezésről beszélünk, amelyik meg akarta szüntetni a kisebbségeknek fenntartott parlamenti helyeket, ugye?

Csökkenteni akarták a helyeket és korlátozni akarták a kisebbségi képviselők hatásköreit. Azt akarták, hogy ezen képviselők ne szavazhassanak a miniszterelnökről és a kormányról, valamint a költségvetésről se. Ez azt jelenti, hogy diszkriminálva lettek volna a többi parlamenti képviselőhöz képest, ami ellentétes az alkotmánnyal. Az Alkotmánybíróság visszautasította ezt a kezdeményezést, de még mindig benne van az emberek tudatában és a közvéleményben. Pár éve nem sikerült, de az ötlet újra megjelenhet.

MILORAD PUPOVAC 1955-BEN SZÜLETETT, EREDETILEG NYELVÉSZ, 1995-2000-IG, MAJD 2003 ÓTA A HORVÁTORSZÁGI SZERB KISEBBSÉG PARLAMENTI KÉPVISELŐJE A SZÁBORBAN.

Ön szerint ez kifejezetten a szerbek ellen irányult, vagy általában véve a kisebbségi „kvótapolitikusok” rendszere ellen?

A szerbek ellen és ellenem főleg. De persze bármely más kisebbségi képviselő ellen is, akinek vannak politikai követelései és aki ragaszkodik az állampolgárok és kisebbségek egyenlőségéhez. Ha olyan ügyekkel foglalkozol kisebbségiként, ami nem kötődik politikai ügyekhez, akkor békén hagynak, de ha elkezdesz bármilyen politikai ügyet tárgyalni, akkor azt nem teheted, mert „az a mi dolgunk, nem rád tartozik”. Ez nagy probléma.

Hogyan lehetne normalizálni a horvátok és a szerbek közti viszonyt több, mint húsz évvel a háború után? Ez csak idő kérdése, vagy lehetne tenni is valamit?

A háború talán véget ért katonai értelemben, de politikai értelemben még egyáltalán nincs mögöttünk: identitáspolitikai téren a háborús retorikához hasonló állításokkal lehet találkozni.

Mire gondol pontosan?

Például arra, mikor azt mondják: „Nekünk semmi közünk Szerbiához. Boszniával kell foglalkoznunk, mert ott is vannak horvátok, és van is arról történelmi elképzelésünk, hogy Boszniának hová kéne tartoznia.” Két koncepció küzd a térségben: a kooperációé a szomszédság és a közös érdekek jegyében és a másik, ami szétválaszt, mondván, mi nem tartozunk hozzájuk, ők nem tartoznak hozzánk. Ez nagy harc a horvát politikában. Az utóbbi narratíva, amit a jobboldal nyom, mostanában elég erős, a kooperációpárti hangok gyengébbek. Ez azt jelenti, hogy a béke feltételei: a feldolgozási folyamat és a kooperációs politika olyasmik, amik hiányoznak itt.

Európa arca, az europaizáció a szomszédságpolitikában és a bővítéspolitikában kritikusan hiányzik, és bizonyos elemeiben kudarcot is vall ebben a régióban. A berlini folyamat (amely a Nyugat-Balkán EU-integrációját volt hivatott elősegíteni – a szerk.), amit az EU és Merkel asszony elindított, sajnos a lelkes kezdet után eltűnt, és egy csomó ügyet nyitva hagytak a Balkánon.

Ha Szerbia és más balkáni országok is csatlakoznának az EU-hoz, akkor a szerb kisebbség helyzete javulna Horvátországban?

Szerbia és a korábbi Jugoszlávia utódállamainak csatlakozása az EU érdekében állna gazdaságilag és politikailag: a biztonság és a stabilitás szempontjából. A probléma az, hogy sem az EU, sem a térségbeli országok részéről nincs különösebb erőfeszítés arra, hogy felgyorsítsák ezt a folyamatot. Ez nemcsak a térségnek, de az EU-nak is rossz, mert azt mutatja, hogy az EU nem elég erős ahhoz, hogy megküzdjön bizonyos nehézségekkel, például geopolitikai játszmákkal.

A bővítési biztos jelenleg magyar. A szerbek és a magyarok mostanában nagyon jóban vannak politikai szinten is. Számít ez valamit a bővítés kapcsán?

Amennyire tudom, Magyarország nemcsak Szerbia, de Horvátország esetében is erőteljesen támogatja és támogatta a csatlakozást. Az egy fontos pont volt, mikor Horvátország kijelentette: oké, mi majd kontroll alatt tartjuk a ti utatokat az EU-ba, és elkezdett olyan jellegű feltételekre utalgatni, amik sokkal inkább bilaterális, semmit EU-s témák. Eközben Magyarország kihasználta a lehetőséget a kétoldalú kapcsolatok javítására, a magyar kisebbség, a befektetések, a gazdasági együttműködés érdekében.

Mit gondol, miért tudott Horvátország előbb csatlakozni az EU-hoz Szerbiánál?

Én sokat dolgoztam annak idején a horvát EU-csatlakozás előkészítésén, győzködtem a tagállamokat, hogy vegyék fel teljes jogú tagnak Horvátországot. Amit észrevettem, hogy néhányan ebben az országban nem annyira funkcionálisan fogják fel az EU-tagságot, sokkal inkább egy szimbolikus dolognak tartják: „oda tartozunk, tagok vagyunk, ott vagyunk, ahová történelmileg tartozunk”. De a gyakorlati dolgokat – hogy mik az érdekeink, hol tartunk más európai országokhoz képest, mennyiben egyenlők a gazdaságaink, képesek vagyunk-e ebből hasznot húzni – teljesen ignorálják, vagy legalábbis nem kezelik a helyén.

Kár, hogy jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek az EU-tagságból fakadó identitáskérdésekre, mint az érdekekre.

Mi az oka ennek ön szerint?

Attól tartok, az, hogy a nemzet funkcionális, érdekalapú – tehát kevéssé szimbolikus – elképzelése nem létezik nálunk. Ha az állam kérdését alapvetően identitáskérdésként, szimbolikus rendként fogjuk fel, akkor a gazdaság, a tudomány, a technológia és a fejlődés érdekeit kockáztatjuk. Az ilyen identitáspolitikai megközelítés, mint hogy „nem tartozunk a Balkánhoz, az EU-hoz, Brüsszelhez tartozunk” és főleg, hogy „nem osztozunk másokkal semmiben” – ez a világnak ezen a részén nagyon ésszerűtlen álláspont.

A magyar kisebbségi politikusok – nemcsak itt Horvátországban, máshol is – általában azt hangoztatják, hogy a kisebbségeknek támogatniuk kell a mindenkori kormányt, mert így tudják hatékonyan érvényesíteni a kisebbségi érdekeket. Egyetért ezzel?

Nem, azzal nem értünk egyet, hogy támogatnunk kellene a hatalmat attól függetlenül, hogy milyen politikát folytat.

Hol a határ az elfogadható és az elfogadhatatlan között? Mondjuk, ha Miroslav Škoro Haza Mozgalma koalícióra lépne a HDZ-vel, az már nem férne bele, de egyedül a HDZ még belefér?

Mikor Karamarko megnyerte a választásokat a jobbközép és szélsőjobboldali csoportok alkotta koalíciójával, és kormányzati politikusok szimpatizáltak az egykori nácibáb usztasa mozgalommal, akkor nemet mondtunk. Magas árat fizettünk érte: megvágták a kisebbségi szervezetek támogatását, korlátozták a nemzetiségek részvételét az állami intézményekben, és nyilvános kampányt kezdtek ellenünk, a szervezeteink ellen, ahova beküldték a bábjaikat. Nehéz időszak volt. Ha valami hasonlót látunk ismét, akkor a reakciónk is hasonló lesz.

Látja ennek a veszélyét?

A helyzet nem teljesen hasonló, most széttöredezettebbek a jobboldali erők. De Horvátországban erős a támogatottsága a jobboldali politikának, és jelen vannak szélsőséges pártok is köztük, akik az emberek nemzeti érzéseivel manipulálnak. Figyelemmel követjük, mi fog történni, és meglátjuk, hogyan döntünk. Nekünk a liberális demokrácia értékeinek és a kisebbségi jogok védelme az elsődleges, az ezek elleni támadásokra keményen fogunk reagálni, harcolni fogunk értük.

Hogyan tekintenek Szerbiában a horvátországi szerb kisebbségre?

Minden kisebbség kettős hűséggel bír. Tiszteletben tartják az országot, ahol élnek, és kommunikálnak az anyaországuk kormányával, ahogy mi is Belgráddal. De az elsődleges tevékenységünk, érdekeink és céljaink itt vannak Horvátországban, a prioritásunk az, hogy az itteni életünket jobbá tegyük. Persze a kapcsolat fenntartása és fejlesztése Szerbiával is fontos érdekünk, de ez nem mindig csak rajtunk múlik. Szerbiának sok különféle problémája van, főleg politikaiak. A háború után az volt és maradt a célkitűzés Szerbia részéről, hogy a horvátországi szerbeknek maradjon ott helyük, integrálódjanak, legyen jó helyzetük a horvát társadalomban, nem volt jellemző a szerbség idealizálása.

Ki van jobb helyzetben, a szerbiai horvátok vagy a horvátországi szerbek?

Nem mindig fair ezt összehasonlítani.

Nem kívánnék olyan tapasztalatokat a szerbiai horvátoknak, mint amiket itt mi tapasztaltunk néha. Nekik is bizonyára megvan a maguk baja, amiről mi itt nem is tudunk eleget.

De sok szempontból ezt a helyzetet nehéz összehasonlítani. Mikor olyan térségekben kampányolok itt Horvátországban, ahol a szerbek élnek, még a knini szerbek helyzetét is nehéz összehasonlítani a pélmonostoriakkal vagy a vukováriakkal.

Ön a szakmája szerint nyelvész. Kíváncsiak lennénk a véleményére azokról a vitákról, hogy létezik-e külön bosnyák nyelv, és hogy mennyiben volt értelme a függetlenség elnyerése utáni horvát „nyelvújításnak”, ami arra irányult, hogy a horvát nyelvet minél különbözőbbé tegyék a szerbtől.

Amint mondtam, az identitáskérdés itt nagyon domináns téma. Az egyik ilyen terület, ahol ez dominál, a nyelvpolitika. Néhányan azt gondolják, hogy a szerb és a horvát vagy a bosnyák nyelv között nagyobb különbségek vannak, mint ezek közül bármelyik és a magyar között. Mert ennyire vakok a nyelvészeti valóságra.

Egy kollégám megjegyezte, hogy még a voda, azaz víz szó sem fogja sosem ugyanazt jelenteni a számunkra.

Amíg vannak ilyen álláspontok, nyilvánvaló, hogy felesleges bármilyen nyelvészeti érvet felhozni, az ilyen tudománytalan, identitáspolitikai érvekkel szemben. Tudományos szempontból ezek a nyelvi rendszerek ugyanazzal a közös nyelvi alappal bírnak. A nyelvészeti mérnökösködés egy másik dolog – más történelmi helyzetekből is ismert, nem csak itt jellemző. Nagy kár ezért, mert a beszélők számára mindez nem több, hanem kevesebb szabadságot, kreativitást, tudatosságot és önbizalmat jelent.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek