Európa mától két német nő

Július 1-jével veszi át Németország az Európai Unió soros elnökségét. Ursula von der Leyen mellett fél évig most Angela Merkel, egy másik német nő, a közösség hivatalos „ura”. Bár ez máskor sincs nagyon másképp.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A június 30-án befejeződött horvát EU-elnökség nem volt egy különösebb sikertörténet, igaz, ezért nem annyira Zágráb, mint azon körülmények okolhatóak, amelyekhez bizonyosan túlságosan kicsi a horvát diplomácia. A fő céljukat, miszerint a nyugat-balkáni államok EU-integrációját nem szabad úgy lesöpörni az asztalról, ahogy azt Emmanuel Macron akarta volna, végül mégis elérte Zágráb: a bővítés kérdése ott maradt a napirenden – bár az események felülírták fontosságát.

Az Európai Uniót a február végén a kontinenst hivatalosan is elérő – bár minden bizonnyal már korábban is meglévő – kínai koronavírus mély válságba taszította. Nem is az egészségügyi helyzetre gondolok, amely igazából csak pár északolasz tartományban okozott hatalmas tragédiákat, hanem az ezzel járó közvetlen politikai és közvetett gazdasági kihívásokra.

Egyrészről az Európai Unió kezdetben valóban tétlenül nézte a járvány terjedését; azt, ahogy az egyes tagállamok teljesen eltérő módon reagálnak, határokat zárnak le, jó pár hétre még a schengeni övezet is zárójelbe került. Persze azon körök,

és valóban lehessen érdemi szava válságok idején. Csak annak a részéről hiteles az uniós tehetetlenség válságbeli kritikája, aki normálhelyzetben is az európai uniós hatáskörök bővítése mellett van.

Mert amúgy jelenleg a helyzet tényleg úgy néz ki, hogy mivel az EU-nak se a járvány-, se az egészségügyben semmi hatásköre nincs, szép szavakon kívül tényleg nem tud többet tenni. A jelenlegi válság megmutatta: igenis az európai jogrendet odáig kell egységesíteni – és nem a teljesen értelmetlen szuverenitás dogmájával lefojtani –, hogy gyorsan és hatékonyan tudjon dönteni. Ehhez az első lépés azonban valóban a nemzetállami szuverenitás – mint amúgy jogelméletileg teljességgel értelmezhetetlen fogalom – kukába hajítása.

Másrészről a kínai koronavírus következtében a gazdaságot több hétre vissza kellett fogni, ami mindenütt jelentős gazdasági visszaeséshez vezetett. Ilyenkor nem csak az európai szolidaritás eszméje, de különösen az euróövezet stabilitásának jól felfogott érdeke is azt kívánja, hogy az egyes tagállamok – legalábbis az eurózónán belül – segítsenek egymásnak.

Éppen ezért merült fel újfent az eurókötvények gondolata, elvégre a világon nincs olyan valuta, ami mögött ne állna közös államkötvény vagy gazdaságpolitikát segítő jegybanki politika. A mai euróövezetben azonban mindkettő hiányzik: van közös valuta, de minden tagállam eltérő gazdaság- és költségvetési politikát folytat. Persze itt is meg kell jegyezni: akik baloldalról – amúgy nagyon helyesen – az eurókötvényt, a déli államok északiak általi kisegítését szorgalmazzák, azoknak azt is el kell fogadniuk, hogy a közös gazdaságpolitika egyben közös költségvetési politikát is jelentene, azaz mondjuk

Az eurókötvény azonban lekerült a napirendről. Helyettük az Európai Központi Bank – hiába kekeckedik a német alkotmánybíróság egy teljesen poros, ósdi állam- és jogfelfogás alapján – a másodlagos kötvénypiacról vásárol fel államkötvényeket, ezzel indirekt módon – a szerződések betűje szerint mindenképp legálisan – finanszírozza meg a tagállami költségvetéseket.

Másrészről – és ez tényleg történelmi mérföldkő lehet – Párizs és Berlin arra tett javaslatot, hogy az Európai Bizottság 500 milliiárd euró értékben vegyen fel hitelt, amit a tagállamoknak már nem hitelként, hanem vissza nem fizetendő támogatásként juttatna el. Ergo: ha hivatalosan nincs is eurókötvény, két kerülőúton megtörténik (megtörténhet) az áttörés, hogy a tagállamok támogatást kapnak.

Míg a frankfurti jegybank ellen a német alkotmánybírák berzenkednek – bár igazából az egész csak jogi szőrszállhasogatás, túl sok érdemi jelentősége nincs –, a nem hitelként elosztandó támogatás ellen ezúttal nem Berlin, akitől várnánk, hanem kisebb, de még gazdagabb államok, mint Ausztria, Hollandia és két amúgy szocdem vezetésüóű állam, Dánia és Svédország tiltakozik, mert ők hitelt adnának (ami persze csak újabb pofon lenne a bajba jutottoknak) és nem támogatást.

Ebben a helyzetben veszi át a mai nappal az év végéig – azaz egy nagyon kritikus időszakban (és itt nem is elsősorban a kínai koronavírus második hullámára gondolok) – az EU soros elnökségét Németország. Olyan feladatokat kell teljesíteni, pláne olyan kompromisszumokat kell elérni (például a már említett négy zsugori állammal), amelyeknél nyugodtan mondhatjuk:

Angela Merkel nem a nagy lépések embere, de bízhatunk abban, hogy – amint Helmut Kohl –

Márpedig neki most már nem kell az újraválasztásra gondolnia, merhet – noha szerinte akkor orvoshoz kell fordulnia – víziókkal rendelkezni. Merhet nagyot lépni. Ami Kohlnak az euró, a közös valuta elfogadása volt – és egyrészről minden hibája ellenére a kontinenst igenis egységesebbé tette az euró, másrészről a hibáira nem a visszalépés, hanem ténylegesen közös gazdaságpolitika megteremtése lehet a megoldás –, az Merkelnek az eurókötvényszerű uniós finanszírozási metódus kialakítása.

Ahhoz, hogy a berlini EU-elnökség sikeres legyen, minden adott formálisan. Az Európai Bizottságot ma az az Ursula von der Leyen vezeti, akit gyakorlatilag Merkel lobbizott ki, és ha a két kereszténydemokrata politikusnő nem is személyes jó barátnék, politikailag és emberileg is nagyon jól megértik egymást, nézeteik – akár EU-pártiságuk, akár transzatlantizmusuk – közel állnak egymáshoz. Azaz fél évig bizonyosan egyirányba tekerő tandem lesz – a kérdés csak az, hogy a két német nő egyedül teker-e, vagy követik-e a többiek.

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin!