+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. június 27. szombat, 11:31
A CDU azzal, hogy a kereszténységet és nem a nemzeti konzervativizmust tette lényegévé, sikeresen járult hozzá Németország nyugati elköteleződéséhez, társadalmi és gazdasági fejlődéséhez. Pénteken volt 75 éve, hogy a német történelem legsikeresebb pártja megalakult a szétbombázott Berlinben.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A CDU „valami olyasmi, mint az intézményesített kormánypárt, az alapellátás a kancellárián, a politika Bayern Münchenje”. A szuperlatíviszokban bővelkedő sorokat nem jobboldali politikusok vagy értelmiségiek írták le – hanem Robert Habeck és Annalena Baerbock, a német Zöldek két társelnöke.

 

A két ökopolitikus nem másutt, mint a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungban köszöntötte jelenlegi riválisuk, a jobboldali CDU-t hetvenötödik születésnapján.

 

Ennek ténye pedig rögtön meg is világít valamit a német politikából. Egyrészről a kompromisszum fontosságát: a pártok igyekeznek magukat középre pozícionálni (most már a Zöldek is), ezért egymásban nem kiirtandó, kirekesztendő ellenséget, hanem lehetséges koalíciós partnert látnak. Másrészről abban, hogy a német politikai kultúra így alakult, valóban nagy szerepe van a CDU-nak, amely eleve integratív középpártként tekintett mindig magára.

 

1945. június 26-án Berlin még jóformán lángolt, de legalábbis romokban állt. A szovjetek által felszabadított városban több, mint harminc egykori antihitlerista ellenálló „A német néphez” intézett felhívást, amelyben

 

„a német nép iránti forró szeretetből” hívták „a keresztény, demokratikus és szociális erőket egyesülésre, együttműködésre és egy új haza felépítésére”.

 

A CDU ALAPÍTÓ FELHÍVÁSA A 75 ÉVVEL EZELŐTTI BERLINBEN. FOTÓ: KAS.DE

 

A hitleri hatalomátvétel előtti német politikában a kereszténység nem jelent meg egységes – pláne integratív – politikai tartalomként, mert a katolikusok és a protestánsok külön szerveződtek. Mivel előbbieket az 1871-ben alakult Német Császárságban rossz szemmel nézték – a katolikusokkal szemben az volt a fő érv, hogy pápahűségük miatt nem lennének jó német hazafiak –, ők szerveződtek csak külön pártba, ez volt a Zentrum, amely fontos kormányzati szerepre – a szocdemekkel és a balliberálisokkal alkotott ún. weimari koalícióban – csak 1919 után tehetett szert.

 

Az ország politikáját addig meghatározó evangélikus elitek a jobboldalt, azaz a konzervatív és liberális pártokat dominálták. A politikai katolicizmus ennyiben tehát saját védelmükben, illetve az uralkodó elitek ellenében szerveződött meg.

 

Ezzel a hagyománnyal szakított a CDU, amely immáron nem a felekezeti megosztottságot képezte le – katolikusokat és protestánsokat egyaránt várt a pártba, bár tény, hogy kezdetben a katolikusok jelenléte volt a meghatározóbb –, hanem eleve a kereszténységet – nem is mint egyházat vagy vallást, hanem „emberképet” – integratív alapeszménnyé tette.

 

A nemzeti szocializmus után, amelynek hatalomra kerülését sokban elősegítette a weimari protestáns konzervativizmus, a CDU egyrészről szakított a konzervativizmussal

 

– a felhívásban meg sem említik őket, csak „a keresztény, demokratikus és szociális erőkről” van szó –, másrészről a kereszténységet már nem felekezeti viták terepeként, hanem éppen egy új, békésebb, humánusabb, szociálisabb társadalom alapélményeként, alapértékeként képzelte el.

 

A CDU persze kezdettől fogva magát néppártnak tartotta, azaz eleve nem egyetlen társadalmi osztály, felekezet vagy akár ideológia pártjaként. Miközben az alapítók többsége egyértelműen a nemzetiszocializmus börtöneit is megjárt katolikus értelmiségből, az egykori Zentrum-párt vagy a katolikus egyház baloldalának eszmeiségéből jött, nem zárkózott el a konzervatívok, a nemzeti liberálisok elől sem – de pragmatikusan nyitott volt egykori nácik előtt is. Konrad Adenauer kancelláriáját például az a Hans Globke vezette, aki a nürnbergi faji törvényeket dolgozta ki Hitler alatt.

 

A pragmatizmust is azonban a keresztényi integrációból vezették le. Meg persze hatalmi szempontok is szóltak mellette, elvégre 1949-ben, amikor a CDU bekerült a bonni parlamentbe – fej-fej mellett végezve a szociáldemokraták (SPD) mellett –, még számos más jobboldali párt ült szintén ott.

 

Konrad Adenauer, aki egyetlen szavazatnyi többséggel lett 1949-ben kancellár, ezen jobboldali pártokat is be akarta húzni a CDU-ba, amely persze egyrészről ahhoz vezetett, hogy a kezdeti, határozottan keresztény és szociális arcél kicsit jobbosabb lett, másrészről viszont a CDU egésze ettől még nem lett radikális, egyszerűen sikeresen lefedte a jobboldal egészét, amivel a szélsőjobb újbóli megjelenését is megakadályozta. Nem véletlen, hogy az AfD 2017-es parlamenti megjelenéséig utóljára az 1950-es években volt csak a CDU-tól jobbrább álló párt – az akkori Német Párt (DP) képében – a német parlamentben.

 

Ha a CDU hatalompolitikai pragmatizmusát kell méltatni, elég annyit írni, hogy az 1949 utáni NSZK eddigi nyolc kancellárjából ötöt a CDU adott, és az eddigi 19 szövetségi választásból tizenhatot (a CSU-val közösen) megnyert.

 

Eddig összesen a 71 éves NSZK történetében 51 éven át volt hatalmon a CDU.

 

Azonban a CDU a hatalmat tényleg nem csak a hatalom megtartására használta. A CDU ötvenegy éves kormányzati idejének köszönhető, hogy a német jobboldal nem is jobbról, hanem a centrumból határozza meg magát; Németország (kezdetben annak csak nyugati fele) egyértelműen elköteleződött a nyugati, euroatlanti integráció mellett (a rajnai Adenauernek az NSZK nyugati orientációja még az újraegyesülésnél is fontosabb volt).

 

A CDU az euroatlanti orientáció, az európai integráció, a szociális piacgazdaság és a „német gazdasági csoda” pártja.

 

Ha Németországot 1945 (1949) után nem Adenauer és ez a katolikus gyökerű szellemiségi indítja be, hanem az USA-val és a piacgazdasággal szemben egyaránt bizalmatlan szociáldemokrácia, nem sikerült volna Németországot lehorgonyozni a nyugati világban. Adenauer, aki kölni katolikusként eleve irtózott a keleti végektől és eszméktől, pontosan tudta, hogy bármiféle társadalmi megújulás alapfeltétele nem is a személyi tisztogatás (amely Adenauer alatt tényleg nem történt meg), hanem azon német különutasság feladása, amely szerint Németország valahol az angolszász és az orosz világ között lenne, akár – amint az az SPD-nél a mai napig érezhető – nagyobb szimpátiával az utóbbi felé.

 

AZ ADENAUERI CDU ÉRTE EL, HOGY NYUGAT-NÉMETORSZÁG SEMMIKÉPPEN SE KELETEN VAGY A KELET ÉS A NYUGAT KÖZÖTT HELYEZZE EL MAGÁT. FOTÓ: 1953-AS CDU-PLAKÁT / WIKIPEDIA

 

Adenauernak nem volt kérdéses, hogy a nyugatnémeteknek a civilizált népek, a franciák, a britek, az amerikaiak mellett van a helyük – a keleti barbársággal és annak akkori megnyilvánulásával, a kommunizmussal szemben.

 

A CDU ma is néppárt – talán nem csak Németország, de lassan Európa utolsó néppártja.

 

A német szociáldemokrácia – megérdemelten – már rég elvesztette ezt a szerepét, a Zöldek pedig – noha százalékosan már akár néppártnak is lennének tekinthetőek – nem tudtak annyira minden társadalmi réteg felé kinyitni (azaz még mindig inkább az urbánus, fiatalabb, tanultabb rétegek pártja), ahogy az a CDU-nak a mai napig sikerült.

 

Ettől függetlenül a CDU pénteki 75. születésnapján is elhangzott – nem utolsósorban magától a már lemondott, de még hivatalban lévő pártelnöktől, Annegrett Kramp-Karrenbauertól –, hogy a 21. század néppártiságába más rétegeket is be kell vonni. A CDU-ban még mindig nincs elég nő, a párt a fiatalok és a városiak között jelentős lemaradásban van a Zöldekhez képest,

 

a párt tagságának átlagéletkora pedig meghaladja a hatvan évet.

 

Mindehhez jön az is, hogy ma már a kereszténység sem olyan erős kötőerő: épp minapi hír, hogy csak tavaly több, mint félmillió német lépett ki hivatalosan is a katolikus vagy evangélikus egyházból.

 

Mindazonáltal az, hogy a német politikát a kompromisszumkeresés, a középről politizálás, a magas erkölcsi felelősségérzet (amely talán egyetlen más európai ország politikai elitjénél sincs meg ennyire egyértelműen) határozza meg, nagyban köszönhető annak, hogy

 

a CDU-nak sikerült a „keresztény emberképet” a felekezeti hovatartozáson – egyáltalán: akár a vallásosságon – túl is összekötő erőként megjeleníteni.

 

Ennyiben a kommunista Die Linke és a szélsőjobboldali AfD kivételével ma valamennyi német párt, amely egymással gond nélkül különféle felállásokban koalíciókat tud kötni, ezen emberkép elkötelezettjeként – így kicsit talán: a CDU szükségszerű szövetségeseiként – jelenik meg.

 

Ha Techet Pétertől olvasnál több cikket, ide kattints!

 

NYITÓKÉP: 1953-as CDU-plakát / Wikipedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Nincsenek szentek, csak kőkemény érdekek a bolgár nagypolitikában. Elmagyarázzuk, mi folyik Bulgáriában.

Egész Kelet-Európát és a Balkánt kiosztotta a német viccpárt EP-képviselője, hogy aztán az Európai Bizottság felelősségét kapargassa meg.

Bírja a Fideszt, utálja az ellenzéket, leginkább vidéken él a kormánypárt átlagszavazója. Egy friss kutatásból kiderül az is, hogy a Fidesz-tábor egyötöde magát inkább liberálisnak vallja.

Ha munkaeszközökről van szó, mindenkinek mások a preferenciái. Egy valami azonban mindenkiben közös: a tökéletes választásra való törekvés.

Az egyik legöldöklőbb elnökválasztási küzdelem folyt Lengyelországban. Izraelezés, oltásellenesség, Varsó kiárusítása és még sok más az elnökválasztási őrület utolsó napjaiban. Fotóriport Varsóból!

Gyurcsány önfeledt hughgrantezése, Jakab mackónacis moonwalkja, vagy Orbán lassúzása? Legyen tánc!

Prostituáltak tüntettek szombaton Hamburg piroslámpás negyedében, hogy újranyithassanak a munkahelyeik, amelyeket a koronavírus-járványra hivatkozva zártak be.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás