Orbán Viktor, a stróman

Igen, ez egy újabb vitairat az orbáni rezsim lényegéről. Aki ma Magyarországon ilyesmit olvas, az túlnyomó részben nem akar változást. Inkább önigazolást akar, hogy elmondhassa, nem ő tehet róla. Ezt most nem kapja meg.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A hazai közéletet napról napra követő, gondolkodó ellenzékiek körében elterjedt nézetnek számít, hogy az orbáni rezsim lényege voltaképpen a lopás. Miért? Azért, mert ezek az emberek jellemzően látják az ideológiai propaganda mesterkéltségét és ellentmondásait. Ha pedig a propagandát kivesszük a képből, akkor ugyebár a gazdaságpolitika, a szervezett lopás marad meg… Bármennyire elterjedt is ez a nézet, azt hiszem, itt az ideje, hogy valaki kimondja: ez így nem áll össze. Le is írom, hogy miért, de attól tartok, sokaknak nem fog tetszeni.

Alig telik el nap anélkül, hogy az ellenzéki hírportálokat vizsgálva az ember ne akadjon valamilyen új hírre vagy összefoglalóra valamelyik kormányközeli oligarcha vagyonának gyarapodásáról. A leggyakoribb téma Mészáros Lőrinc. Napról napra ömlik a felháborodás és a gúny áradata a Mészáros-birodalomra, és az mégis zavartalanul virágzik, sőt, folyamatosan bővül. Pedig ha a rezsim lényegét ismerjük, akkor az ellenszerét is ismernünk kellene, nemde?

Esettanulmány: a Lölő-modell

Először is szögezzük le a nyilvánvalót: Mészáros Lőrinc egy stróman. Csupán papíron birtokolja és irányítja azt a hatalmas céghalmazt, ami a neve alatt fut. Márpedig ha így van, akkor rögtön felvetődik egy kérdés ellenzéki szemszögből: miért támadunk szűnni nem akaró hévvel egy olyan figurát, aki kizárólag azért lett odaállítva, hogy őt támadjuk? Sokkal inkább azt kellene végre elővenni, aki mögötte áll, aki odaállította! Erre az a menetrend szerinti válasz, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor strómanja, és az ő ügyes-bajos dolgainak a tárgyalásával valójában a rezsim lényegét boncolgatjuk. Mert az a lopás, ugye.

Szerintem pedig valami nem stimmel itt. Strómant alkalmazni definíció szerint csak akkor van értelme, ha az illető magára vonja a támadásokat, amelyek egyébként a bábmestert érnék. Lölő egyértelműen köthető Viktorhoz, a kapcsolatot nem is titkolják. Ő nem kíméli meg Viktort semmilyen támadástól, sőt, a maga tragikomikus karakterével inkább csak felhergeli ezeket. (Ezzel az erővel Orbán családtagjai is harácsolhatnának hasonló módon. Ja, hogy meg is teszik?)

Le kell szögeznünk tehát a második nyilvánvaló állítást: Mészáros nem lehet Orbán strómanja. Tehát még egyszer: Mészáros Lőrinc stróman, de nem Orbán Viktor strómanja.

Akkor kié? A válasz megtalálásához, javaslom, nézzünk meg egy képzeletbeli céget, amely így vagy úgy Mészáros kezébe kerül! Mi változik meg, amikor befejeződik az átvétel? Amennyire a sajtóból követni lehet, a legtöbb ilyen vállalat tevékenységi köre és személyi összetétele ugyanaz marad. (Én nem találkoztam számottevő ellenpéldával.) Akik „alul” a kétkezi munkát végzik, egy darabig talán észre sem veszik, mi történt. Akik „felül”, a cégvezetésben dolgoznak, kapnak a fejük fölé egy bábot.

Első pillantásra a cég ugyanúgy működhetne tovább, ahogy eddig működött. Az új főnök kissé kínos, de több is veszett Mohácsnál… Egy láthatatlan változásról azonban az imént megfeledkeztünk: a presztízsveszteségért cserébe a cégvezetésről lekerült a társadalmi felelősségvállalás kényszere. Az most már a strómané. Lölő fog az ország legnagyobb munkáltatójaként „tárgyalni” a kormánnyal, ő fogja behajtani a túlórákat, ő fogja megszabni a béreket és egyéb juttatásokat, az ő lelkén száradnak a környezeti károk, stb.

A következtetés kikerülhetetlen: Mészáros Lőrinc a saját birodalmát valójában irányító középvezetők strómanja.

Cseppben a tenger

Eddig az esettanulmány, most pedig következik az általánosítás.

Ugyanez történik ugyanis a rezsim gazdaságpolitikájának másik fő tartóoszlopa esetében is. A multinacionális cégek elsősorban azért vannak behozhatatlan előnyben bármilyen kis helyi versenytárssal szemben, mert az érintett részlegük olyan eszközöket képes bevetni, amely a rivális számára erkölcstelen vagy éppen törvénytelen lenne. A részlegvezető menedzser pedig nyugodtan aludhat: a döntést ugyan ő hozta, de a társadalmi felelősség a multié és a törvényhozóké. Cserébe csupán annyit kell elviselnie, hogy időnként a német főnök igényli a megalázkodást.

De tekinthetjük a magyar kormány gazdaságpolitikájának fekete bárányát, a közszférát is. Folyamatos a nyomás újabb és újabb szolgáltatások kiszervezésére, amelyből rendszerint a szakmai középvezetők (pl. az orvosbárók a kórházakban, a kutatási projekteket, ösztöndíjakat menedzselő oktatók az egyetemeken) húznak busás hasznot az alárendelt személyzet és a teljes közösség kárára.

A kulcsszó, amit keresek, a középosztály. Ide tartoznak az említett középvezetők és az ő életmódjukat biztosító ökoszisztéma együttműködő szereplői is, a médiától a turizmuson keresztül egészen az egyházakig. Szigorúan véve ez a felső középosztály lenne, de mivel az alsó középosztály (illetve az utánpótlása) az utóbbi 30 évben nagyrészt tönkrement, nyugodtan merem jelző nélkül is írni:

Orbán az, aki megvalósít minden intézkedést (lehetne sorolni az egykulcsos adótól a rezsicsökkentésen át a CSOK-ig), ami az említett réteg boldogulását szolgálja a plebejus nép rovására, és mindezt úgy teszi, hogy cserébe még csak szavazniuk sem kell rá. Magára von minden támadást, mocskolódást és minden felelősséget, hogy utána a középosztály szépelegve játszhassa az ártatlant.

Meglepődjünk ezután, hogy az ellenzéki pártok mögött nincs a kormányváltáshoz elegendő tudás és tőke? Azért nincs, mert ettől a rétegtől nem kapják meg. Meglepődjünk, hogy Lölő birodalma növekszik? Azért növekszik, mert számos cégnél tárt karokkal várja őt a vezetőség. Meglepődjünk, ha még a gondolkodó ellenzékiek is pontosan azon háborognak, amit Orbán készséggel eléjük tálal? Ha megnézzük a véleményformálók és célközönségük társadalmi helyzetét, akkor meg fogjuk érteni.

És akkor mi van?

Igen, ez egy újabb vitairat az orbáni rezsim lényegéről. Miután az előző két tucat nem hozott változást, alighanem ez sem fog. A különbség csupán annyi, hogy ez az írás magyarázatot ad arra is, hogy miért nem.

Illetve van még egy különbség: én tudok konstruktív javaslatot tenni. Azt javaslom a magyar felső középosztály tagjainak, hogy tegyék lehetővé a vagyoni különbségek érdemi kiegyenlítését ebben az országban. Vegyenek vissza! Három autótól sem lesz boldogabb az ember, mint egytől. A szomszéd falu strandján is lehet jót úszni, nem kell ahhoz Ibiza. A legújabb ruha is kimegy a divatból holnapra.

A jövőnk alakulása nagyban függ attól, hogy hányan fogadják meg ezt a tanácsot. Orbán e tekintetben kis hal. Ő csak egy stróman, lecserélhető. De bárkire is cserélik le, egy biztos: a kisemmizett tömegtől nem fognak megszabadulni.

A szerző villamosmérnök. Vitatkoznál vele? Írj!