Trump: tíz év börtön is járhatna a szoborrongálásokért

2020.06.25. 20:07

Erről az elnök az újraválasztására készülődő lengyel kollégájával tartott sajtótájékoztatón beszélt a Fehér Házban hozzátéve, hogy lassan már a Jézus-szobrok sincsenek biztonságban.

Trump: tíz év börtön is járhatna a szoborrongálásokért

Miközben az Egyesült Államokban a George Floyd-halála miatt elindult tüntetéseken egyes tüntetők már nem csak a Floydot meggyilkoló rendőrök elítélését követelik, hanem a rendőrség demilitarizálását és megreformálását, a tüntetéseken új motívum is megjelent: ahogy már arról többször beszámoltunk, a tüntetők rasszistának vélt vagy annak tartott személyek szobrait is ledöntik.

Azonban a szobrokat nem minden esetben döntik le, van, hogy egyszerűen csak megrongálják: így járt például Chicagoban George Washington szobra is, ahol a „rabszolgatartó” felirat mellett egy Ku-Klux-Klán csuklyát is kapott a honatya.

Donald Trump szerdai sajtótájékoztatóján ezekről az incidensekről is beszélt, és szerinte a tüntetők „egyáltalán nem tudják, hogy kiket is ábrázolnak a szobrok”. Az elnök emellett úgy véli, a tüntetők már szemet vetettek több, a honatyákat ábrázoló szobrokra, mint például a különböző George Washington, Abraham Lincoln vagy Thomas Jefferson tiszteletére emelt alkotásokra,

viszont az elnök szerint emellett a Jézus-szobrok sincsenek már biztonságban az Egyesült Államokban.

Trump arról nem beszélt, mire alapozza, hogy a tüntetők Jézus-szobrokat is szeretnének ledönteni, viszont esküt tett, hogy amíg ő az elnök, ilyenek nem történhetnek meg. A kijelentése mögött azonban valószínűleg a polgárjogi aktivista, Shaun King tweetjei állhatnak, aki még hétfőn írta ki, hogy a Jézus-szobrok a fehér elnyomás jelképei, mondván, Jézust fehér, európai emberként ábrázolják, miközben Jézus nem Európából származott. King egyébként halálos fenyegetéseket is kapott a kijelentései miatt, ami szerinte azt jelenti, hogy neki van igaza, mondván, aki megfenyegeti őt, annak a „valódi vallása a fehér felsőbbrendűség keresztényi palástba csomagolva”.

Az elnök emellett az újságírókat abba is beavatta, hogy az FBI már országszerte nyomoz a szoborrongálások miatt, illetve részleteket árult el arról, hogyan is nézne ki az új elnöki rendelete, ami alapján 10 éves börtönbüntetésre is ítélhetőek lesznek azok a személyek, akik olyan szobrot rongálnak meg vagy döntenek le, amiket olyan személyek tiszteletére emeltek, akik az Egyesült Államokat szolgálták.

„Tíz év elég hosszú idő egy átmulatott éjszakáért” – tette hozzá Trump.

Az elnöki rendeletet még ezen a héten szeretné Trump aláírni, ami szerinte egy erőteljes nyilatkozat lesz a szobordöntések ellen. Legutóbb az Egyesült Államok hetedik elnökét, a Fehér Ház közelében felállított Andrew Jacksont ábrázoló szobrot próbálták ledönteni a tüntetők, azonban ez végül nem jött össze a rendőri beavatkozás miatt. 

Újabb amerikai katonákat vezényelnek Lengyelországba

Az NPR beszámolója szerint a sajtótájékoztatón ezenkívül szóba kerültek az amerikai-lengyel kapcsolatok, ami kapcsán Trump kijelentette, hogy Németországból és Európa más országaiból is Lengyelországba fognak vezényelni amerikai csapatokat. Trump a döntését a németek esetén azzal indokolta, hogy Németország nem tesz eleget a NATO szabályzata által lefektetett előírásoknak, miszerint a tagállamoknak a GDP-jük 2 százalékát kellene katonai kiadásra fordítaniuk, míg Lengyelország igen. Ez azért is érdekes, mert

eddig csak Trump fenyegetőzött, hogy kivonja az amerikai csapatok egy részét Németországból,

a Fehér Ház egészen e sajtótájékoztatóig tagadta, hogy a csapatkivonás valódi cél volna.

A lengyel elnök egyébként meglehetősen érdekes időpontban tett látogatást a Fehér Házban, lévén, hogy most vasárnap fogják tartani az elnökválasztás első fordulóját Lengyelországban, ahol jelenleg úgy néz ki, a PiS színeiben induló jelenlegi elnök, Duda mellett az ellenzéki Polgári Platform (PO) elnökjelöltje – egyben Varsó polgármestere –, Rafał Trzaskowski fog bejutni a második körbe, ahol már kiélezett harc várható közöttük.

FOTÓ: Trump beszédet tart Arizonában június 23-án. Forrás: Gage Skidmore / Flickr

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek