A Momentum vezetése is egyetért azzal, hogy a gödi polgármesterük leváltsa az LMP-s és DK-s alpolgármesterét

Szerző: Hutter Marianna
2020.06.25. 16:36

A momentumos Balogh Csaba gödi polgármester azt ígéri: ha nem váltják le a DK-s és LMP-s alpolgármestereit, akkor megnyirbálja a jogköreiket. A Momentum vezetősége bízik Balogh személyi döntéseiben.

A Momentum vezetése is egyetért azzal, hogy a gödi polgármesterük leváltsa az LMP-s és DK-s alpolgármesterét

„Minden jel arra mutat, hogy a konfliktus egyetlen feloldása sajnos pont az, hogy Balogh Csaba leváltja az alpolgármestereit” – így reagált az Azonnalinak Hajnal Miklós, a Momentum nemrégiben újra megválasztott elnökségi tagja arra a kérdésre: mit szólnak ahhoz, hogy Balogh Csaba gödi polgármesterük szerint nem végzik jól a dolgukat a DK-s és az LMP-s alpolgármesterek, ezért szerdán ismét bejelentette: le szeretné váltani őket. De vajon hogyan látja az ügyet a Momentum, Balogh Csaba, illetve maguk az alpolgármesterek?

Mi a konfliktus forrása?

Balogh Csaba már májusban, a koronavírus miatti veszélyhelyzet alatt is leváltotta volna az alpolgármestereket – mondván sokba kerülnek, de keveset dolgoznak –, akik szerint viszont Balogh alkalmatlan emberileg és politikailag is a polgármesterségre. Akkor viszont még a helyén maradhatott az LMP-s Fülöp Zoltán és a DK-s Lőrincz László, és tárgyalásba fogtak a helyzet rendezésére a felek helyben, de a pártközpontok is egyeztettek egymással, ám úgy tűnik, eredménytelenül.

Utóbbival kapcsolatban Hajnal Miklós az Azonnali kérdésére úgy fogalmazott: „Mindent megpróbáltunk, sok kompromisszumra nyitottak voltunk, és türelmesen törekedtünk arra, hogy pártközi megállapodás útján rendezzük a kérdést. Sajnos azt kellett tapasztalnunk – elsősorban a pártok helyi szereplőinek mozgásából –, hogy részükről hiányzik a közös városvezetéshez szükséges kompromisszumkészség.” Hozzátette: Göd városának és a gödi lakosoknak is az az érdeke, hogy a polgármester és az alpolgármesterek között megfelelő legyen a munkakapcsolat – ezért utolsó lehetőségként elfogadták Balogh Csaba döntését, arról tudtak előre.

„Nem hagyjuk, hogy a pártkatonák székfoglalóval foglyul ejtsék a várost. Mi bízunk a vállalati világból érkezett, menedzsment-tapasztalattal rendelkező polgármester személyi döntéseiben”.

Végül Hajnalt arról is kérdezzük, mennyire lenne korrekt a koalíciós pártokkal szemben, ha egy momentumos alpolgármester kerülne a helyükre. Ugyanis jelenleg Balogh Csaba azt szeretné, ha az eddigi kettő helyett egy alpolgármestere lenne, még hozzá a momentumos önkormányzati képviselőjük, Andrejka Zombor személyében.

Hajnal szerint az alpolgármesterek kinevezése tekintetében a szakmai alkalmasság és a polgármesterrel való együttműködőkészség az első, nem a párthovatartozás. „Semmi kivetnivalót nem látunk abban, hogy egy momentumos polgármester egy momentumos alpolgármestert nevezzen ki – ahogy például Újbudán is van a DK-s polgármesternek DK-s alpolgármestere, és Angyalföldön is van az MSZP-s polgármesternek MSZP-s alpolgármestere – de nem ez alapján fog Balogh Csaba dönteni.”

Balogh Csaba: a diktátorság látszatát is el akartam kerülni

„Eléggé kellemetlen helyzetben voltam, mert polgármesterként a veszélyhelyzetben bármilyen döntést hoz  az ember, az úgymond ellene felhasználható. Nem akartam még a látszatát sem kelteni annak, hogy én diktátorként hozom meg ezeket a döntéseket” – ezt válaszolta Balogh Csaba az Azonnalinak arra a kérdésre, hogy miért nem váltotta le korábban az LMP-s és DK-s alpolgármestereit, ha egyszer elégedetlen volt velük.

Balogh szerint ha egy ellenzéki városvezetés elvárja a kormánytól, hogy cselekedjen, azt saját magától és a társaitól is el kell várnia. Ő eddig is így tett az alpolgármesterekkel, „haladtam a kedvestől a határozottig ezen a skálán”, szeretett volna elérni sikereket, de nem volt erre fogadó fél. 

Arra a felvetésre, hogy őt pont azzal szokták kritizálni, hogy diktátorként viselkedik, azt mondta: ezt nem tartja jogosnak, ő kérdezte is tőlük, mit változtasson a vislekedésén, de nem nagyon tudtak erre neki mit felelni.

A párbeszédes képviselő nem vállalta volna az alpolgármesterséget

Ugyanakkor Baloghnak nem biztos, hogy sikerülni fog az alpolgármesterek leváltása. Ugyanis a gödi képviselő-testületben az alábbi a felállás: vele együtt három momentumos, két DK-s, egy LMP-s, egy jobbikos és egy párbeszédes képviselő ül, illetve négy további Fidesz-KDNP-s. Közülük nyilván az LMP-s és a DK-s szavazatokra nem számíthat, de feltehetően a jobbikosre sem, hiszen utóbbi politikus is aláírta azt a levelet, amelyet az alpolgármesterek írtak, és amelyben megkérdőjelezték Balogh emberi és politikai alkalmasságát a polgármesteri pozícióra.

Hogy pontosan kiknek számít a szavazatára az alpolgármesterek leváltásához, például számít-e ebben a Fidesz képviselőire, azzal kapcsolatban azt mondta az Azonnalinak: bízik benne, hogy ők is a leváltásra szavaznak, nekik is érdekük politikailag, hogy azt az interpretációt mutassák, pártok közti összezörrenés van, holott Balogh szerint ez persze nem igaz, csak személyek közti konfliktus van.

Ha átmegy az indítvány, akkor Balogh a szintén momentumos Andrejka Zombort látná alpolgármestereként, akiről még akkor is, mikor az ellenzéket le akartja járatni a Fidesz egy fórumon, csak annyit tudtak mondani a polgármester szerint, hogy egy csendes, békés, rendes ember”, tehát „ő egy olyan szenély, aki nem feszültséget fog generálni, hanem a város fejlődését fogja szolgálni”, egyébként szakmailag is megbízhatónak tartja.

A felvetésre, hogy a koalíciós pártok kritizálhatják, hogy a Momentum felülreprezentált lesz a vezetésben, úgy reagált: be kell ismerni, hogy nem lehet ugyanazt a reprezentativitást adni a pártoknak, ha egyszer a Momentum egyes körzetekben még a Fidesznél is jóval több szavazatot kapott, és a többi ellenzéki párt eltörpült hozzá képest.

Egyébként Balogh egyeztetett mással is a testületből, a párbeszédes Hlavács Juditot is el tudta volna képzelni alpolgármesterként, de ő nem vállalta volna a feladatot

– mondta Balogh az Azonnalinak.

Ha nem váltják le az alpolgármestereket, a jogköreiket akkor is bukják

Balogh arról is beszélt: az előterjesztésben alternatívát is kínált az alpolgármesterek leváltására,

ha a leváltás nem nyerne támogatást, akkor még mindig indítható fegyelmi járás az alpolgármesterek ellen.

Ha pedig ez sem sikerül? „Eddig sem tudtunk hatékonyan együtt dolgozni, rosszabbnak nem lesz rosszabb a helyzet” – mondta. Ezt azzal indokolta: egy polgármesternek a választók bizalmával kell rendelkeznie, és ha az alpolgármesterek úgy lépnek fel a polgármesterrel szemben, hogy ezt rombolják a nagy nyilvánosság előtt, akkor ezt nem lehet tolerálni.

Egyébként ha az alpolgármestereket nem váltja le a testület, akkor Balogh Csaba a jogköreiket fogja visszavonni. Ez azt jelenti, az alpolgármesterek megtartanák a titulusukat, de minden plusz jogosítványukat, ami a képviselőktől megkülönbözteti őket, el fogják venni.

Mit szólnak az alpolgármesterek?

Az LMP-s Fülöp Zoltán úgy reagált az Azonnalinak szerda este: Balogh személyében egy „hazug autokratát kellett megismerniük”, és visszautasította a munkájával kapcsolatos vádakat. Lőrincz László DK-s alpolgármester pedig Fülöppel közös közleményt rakott ki közösségi oldalára csütörtökön délelőtt. „Eddig tudtuk csendben tűrni a hazug rágalmakat, ideje, hogy tájékoztassuk a nyilvánosságot a valóságról. Balogh Csaba saját alkalmatlanságát és tehetségtelenségét igyekszik kétségbeesetten elfedni. A fejünkre olvasott vádak vagy teljesen hamisak, vagy pont fordítva igazak” – írták.

Jelezték azt is, hogy véleményük szerint Balogh Csaba méltatlanná vált Göd vezetésére: „a továbbiakban nem tudjuk nevünket adni Balogh és a Momentum ámokfutásához”.

FOTÓ: Balogh Csaba / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek