Lehet távoktatni, de azt ne nevezzük egyetemnek!

Szerző: Petróczi Rafael
2020.06.24. 07:10

Hiába volt előzetes tapasztalat, sok egyetemi oktatónak fogalma sem volt, hogy mit kezdjen az online oktatással, és a vizsgáztatás is nemegyszer abszurd komikumba torkollott. De akkor hogyan is kellett volna ezt csinálni, és egyáltalán milyen típusú órákat lehetett jól távoktatni? Egyetemi tanárok és hallgatók mondják el, hogy mit gondolnak az elmúlt hónapokról.

Lehet távoktatni, de azt ne nevezzük egyetemnek!

Az egyetemi hallgatók többsége már javában élvezi a nyarat, a felsőoktatásban mostanra szinte csak a záróvizsgákkal kell foglalkoznia az érintett tanároknak és diákoknak. Az viszont biztos, hogy – ahogy a közoktatásban, úgy a felsőoktatásban is – lesz mit kiértékelni a nyári hónapokban: a veszélyhelyzet alatti digitális távoktatás az egyetemi szférában is rendesen felborította a tanítás normál rendjét.

Ezen a téren fontos különbség a köz- és a felsőoktatás között, hogy az utóbbiban jóval nagyobb hagyománya és szerepe volt már a koronavírust megelőzően is az online jelenlétnek: a hallgatók eddig is sokszor kaptak online tananyagokat, írtak digitális teszteket, és a tantermi órákon is elterjedtebb a digitális szemléltető eszközök használata.

De a már meglévő, digitális alapzat azt is jelenti, hogy az egyetemeken tudtak a legkönnyebben alkalmazkodni a koronavírus miatt megváltozott helyzethez? Volt-e különbség a tekintetben, hogy mely tudományterületeken zajlott hatékonyan az oktatás? És milyen új gyakorlatokat, módszereket fedeztek fel maguknak az oktatók, amiket békeidőben is érdemes lehet alkalmazni?

Hogyan ne oktass online? A jövő pedagógusait okító tanárok megmutatják!

Ironikus módon – az Azonnali által megkeresett hallgatók beszámolói alapján – pont a tanári szakokon értették meg a legkevésbé, hogy hogyan is kéne tanítani online keretek között.

„A legtöbb esetben annyi történt, hogy olvasd el a szakirodalmat, és írjál belőle tizenötezer karakteres beadandót. Ez nem tanítás!”

– fakadt ki az Azonnalinak Vanda, egy tanárszakos hallgató, aki kifejezetten sérelmezte, hogy bölcsészként magolásból állt a féléve ahelyett, hogy tanáraival és hallgatótársaival közösen mélyültek volna el a tananyagban.

Ugyanezt erősítette meg egy másik egyetemen tanuló, tanárszakos hallgató, Merci is, aki már azt is pozitívumként élte meg, ha tanárai – a tonnányi feladattömeg kiadása mellett vagy helyett – legalább arra törekedtek, hogy a tantermi tananyagot mindenfajta módszertani újítás nélkül átadják egy-egy videó vagy hangfelvétel formájában.

DIPLOMAOSZTÓ A CORVINUSON 2020 FEBRUÁRJÁBAN: A KERESZTFÉLÉVEN VÉGZŐ HALLGATÓK SZERENCSÉJÜKRE MÉG HAGYOMÁNYOS FORMÁBAN VEHETTÉK ÁT AZ OKLEVELET. A MOST VÉGZŐKNEK VAGY KIPOSTÁZZÁK A DIPLOMÁJUKAT, VAGY A TANULMÁNYI OSZTÁLYRA KELL ÉRTE BEFÁRADNI. FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM / FACEBOOK

És bár a hatékonynak éppen nem mondható alkalmazkodás a koronavírus miatti helyzethez legélesebben a tanári szakokon ütközött ki, a más tudományterületeken tevékenykedők is hasonló nehézségeket tapasztaltak. A jogásznak tanuló Loretta például arról számolt be, hogy óráinak nagyjából kétharmadát tartották csak meg valamilyen formában, a maradékban pedig pusztán beadandókat kellett körmölniük. A PhD-hallgatóként informatikát oktató Melinda is sok kollégájától látta, hogy

mindenféle tanári magyarázat nélkül feltettek online diasorokat vagy megoldott mintafeladatokat, hogy akkor tessék a hallgatóknak az alapján boldogulni.

A mérnökhallgató Rita sem tapasztalt érdemi módszertani újítást, amire azt mondta volna, hogy élvezetessé tette az online tanulást, és a vállalkozásfejlesztést tanuló Tündének is csak egy-két olyan tanára akadt, aki próbált a követelményrendszeren úgy változtatni, hogy az jobban illeszkedjen a megváltozott körülményekhez: a tanárok többsége őt is kegyetlen sok feladattal halmozta el. „Volt, hogy beléptem Teams-en egy online órára, és közben a másik órám feladatait kellett megoldanom, mert annyira el voltam havazva” – mesélte Tünde.

Magic word: interaktivitás

„A választóvonal a szeminárium és az előadás között van” – ezt már a szociológushallgató Anna mondta kérdésünkre, rávilágítva, hogy neki azok a szemináriumi órái működtek jól online is, ahol kisiskolás módon hetente volt házi, hetente kellett készülni, és mellé volt egy jól átgondolt tanmenet, hogy az oktató mit szeretne elérni az online keretek között. Az általános tapasztalat az Azonnali által megkérdezett többi hallgató körében is az volt, hogy

az online oktatás elsősorban az interaktivitásnak nagyobb teret adó, kisebb csoportos szemináriumokon működött jól, feltéve, ha a tanár megtalálta a módját, hogy ilyen körülmények között is aktivizálja a hallgatókat.

Itt is vannak persze fokozatok: valaki egyszerűen csak annyival motiválta a hallgatóit, hogy a követelményrendszerbe beépítette az órai aktivitást, jutalmazva az online órához hozzászólókat, de volt olyan is, aki ennél sokkal kreatívabb eszközökhöz folyamodott.

Ezt tapasztalhatta meg Vanda is, akinek a tanári szakon a többi, borzalmasan távoktatott kurzusa között üdítő kivételt jelentett egy médiumokkal foglalkozó órája, ahol egy fiatalabb tanára a tananyagot profin megszerkesztett videók formájában adta le, kihasználva, hogy szabadon teheti izgalmasabbá azt aláfestő zenékkel, animációval, képekkel. Vanda tanára ezen felül sokkal több teret adott a hallgatóknak is: ahelyett, hogy összeállított feladatsorokat adott volna ki, a leendő tanároknak például videós anyagokat kellett készíteniük olyan, a tárgyhoz kapcsolódó témákról, amik a hallgatókat amúgy is érdeklik.

Ahogy az ezt a kurzust vezető tanár, a kommunikáció- és médiatudományt oktató István az Azonnalinak elmondta: „a koronavírus miatti helyzet lehetőséget adott nekünk, hogy alapjaiban átgondoljuk, mit akarunk átadni, és milyen készségeket akarunk fejleszteni. Fel kell tennünk a kérdést: olyan hallgatót akarunk kapni a kurzus végén, akinek 327 ezer adat van a fejében, vagy olyat, aki tud szintetizálni, új információkat felszedni, és kreatívan gondolkodni?”

A frontális tudásátadás visszaszorítása, egyúttal a hallgatók nagyobb mértékű bevonása az órák menetébe persze nem új dolog, az már egy ideje a tanári repertoár részét képezi – hívta fel rá a figyelmet az összehasonlító gazdaságtan területén oktató Milán. Amiben a koronavírus-válság újat hozott szerinte, az az, hogy az oktatók és a hallgatók jóval inkább egymásra lettek utalva, mint békeidőben: ahhoz, hogy online keretek között is érdemi munka folyhasson, mindkét félnek nyitottsággal és türelemmel kellett viseltetnie a másik iránt.

Ez a szituáció ösztönözte azt, hogy az oktatók jobban nyissanak a diákjaik érdeklődése és meglátásai felé.

Így például Milán is erősen támaszkodott arra a saját óráin, hogy a hallgatókkal szabadon beszélgessen egy-egy cikk vagy videó kapcsán, amit vagy ő, vagy a hallgatók maguk hoztak be.

BÉKEIDŐBEN MÉG ÓRÁK ALATT SEM SZOKOTT ENNYIRE KIHALT LENNI AZ NKE PARKJA, MINT VOLT MOST, A DIGITÁLIS TÁVOKTATÁS IDEJE ALATT. FORRÁS: NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM / FACEBOOK

Hasonlót élt át a politikatudományt oktató Sebestyén is, aki nem egy tárgyánál kényszerült rá arra, hogy interaktívabbá tegye az óráit. Így például jellemző volt, hogy a hallgatók ahelyett, hogy otthon a kamerának prezentáltak volna, inkább egymás elkészített anyagait kellett véleményezniük. „Érezhetően jobban lehet növelni az aktivitást interaktív módszerekkel, ha jól csinálják. Ez a tapasztalat az egyes szakok, tárgyak újragondolásakor módszertani megújulást is hozhat” – fejtegette Sebestyén.

Ahol kihívás online szemináriumokat tartani: a műszaki tudományok

Ugyanakkor ezek az előnyök nem vagy csak jóval kevésbé voltak érezhetőek azokon a tudományterületeken, ahol a tantermi gyakorlati oktatásnak fokozottan nagy szerepe és eszközigénye van: ezek jellemzően a műszaki képzések.

„Nálunk, mérnököknél hatalmas jelentősége van a gyakorlati óráknak, ahol ott helyben kell műszerekkel dolgoznunk és mérnünk” – mesélte az Azonnalinak az egészségügyi mérnöknek tanuló Rita. És bár a tanárok mindent megtettek, hogy pótolják az online keretek miatti hiányosságokat, Rita szerint legfeljebb kármentésre volt jó, hogy oktatói videón rögzítették a műszeres mérések lépéseit.

„Erre nem tudsz támaszkodni, ezeket magadnak kell megtapasztalnod, főleg úgy, hogy később emberéletek múlhatnak rajta, hogy jól használod-e azt a műszert.”

A technikai felszerelés hiányára panaszkodott a PhD-hallgatóként informatikát tanító Melinda is. Szerinte a műszaki, informatikai képzéseken sokkal többször van szükség arra, hogy a tanár olyan szemléltető eszközöket használjon, amiket praktikusan az egyetemi infrastruktúra biztosít, mint például a hagyományos tábla, vagy a kevésbé hagyományos Photoshop.

És amíg az elméleti tárgyaknál meg lehet azt csinálni (csinálták is sokan), hogy a tanár videóra veszi, amint megoldja az egyes elméletek megértését segítő példafeladatokat, a gyakorlati órákon viszont, amikor pont az lenne a lényeg, hogy a diák a tanár interaktív közreműködésével mélyítse el és csiszolja a tudását, eléggé megnehezül az online tanítás például egyszerűen azért, mert az oktató lakásán nincsen tábla, amire kényelmesen és gyorsan felírhatná a felmerülő problémákat.

Erre persze lehet mondani, hogy a technikai felszerelést csak egyszer kell beszerezni, azonban Melinda szerint – informatikai képzéseken legalábbis – erre sok esetben nincs motiváció: rengeteg hallgatót kell oktatni, emiatt a gyakorlati tárgyakat jellemzően azokhoz a PhD-s vagy mesterszakos hallgatókhoz szervezik ki, akik korábban kiemelkedően teljesítettek az adott kurzuson. Ők viszont nem fognak befektetni az eszközparkjuk fejlesztésébe olyan tantárgyak miatt, amiket legfeljebb pár félév erejéig oktatnak.

A felvett előadások több mindenre jók, mint gondolnánk

Az, hogy az online tanítási módszerek pozitív hatásai mindenek előtt az interaktív, gyakorlati kurzusokon érezhetők, közel sem jelenti azt, hogy az elméleti órákra felesleges erőbefektetés volt a tananyag online rögzítése. Minden megkérdezett hallgató pozitívumként értékelte, hogy szabadon visszahallgathatják ezeket a szakmai anyagokat. „Baromi jó érzés, hogy végre kényelmesen le tudom jegyzetelni annak a hadaró előadónak az óráját, akinél amúgy negyedóra után lehetetlen tovább írni, mert egyszerűen nem bírja a kezed a tempót” – számolt be az online oktatás kellemes oldaláról a tanárszakos Merci.

Az ilyesfajta pozitív tapasztalatok felvetik azt a kérdést is a gazdasági területén oktató Milán szerint, hogy szükség van-e egyáltalán arra, hogy a diák fizikailag ott üljön a többszáz vagy többezer fős nagyelőadásokon, ahol érdemi interakció az oktató és a hallgatók között amúgy sincs.

„Ha az egyetem biztosítja a technikai hátteret, rak a tanár elé egy profi kamerát és ad mellé egy profi vágót, elő tudnánk állítani olyan online tananyagot, ami egyszerre megfelelne a kurzust hallgató 1600 embernek. Szerintem efelé tartunk”

– fűzte hozzá Milán.

EGYETEMI CSENDÉLET A KORONAVÍRUS IDEJÉN: MAGÁNYOS KAMERA VÁRAKOZIK A PÁZMÁNY ELŐADÓTERMÉBEN. FORRÁS: PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM / FACEBOOK

Persze a digitálisan rögzített előadásoknak megvan az a hátránya, hogy sokkal melósabb lehet azokat elkészíteni, mint kilencven percen keresztül beszélni a katedrán. Volt azonban, aki ezt pozitívumként élte meg: a régóta az oktatói pályán lévő, üzleti kommunikációt és érveléstechnikát tanító Jánosnak hatalmas könnyebbség volt, hogy ki tudta javítani a hibáit, így jobb minőségű anyagot adva diákjainak, még ha ez azzal is járt, hogy többször fel kellett vennie egy-egy gondolatmenetet.

Ráadásul az online tananyagok rögzítése arra is lehetőséget ad, hogy az oktató monitorozza magát. Ahogy arról János beszámolt: „Ez a tapasztalat megmutatta, hogy mennyire esetleges, hogy a hallgató mit tanul meg az előadásomból: miközben azt hittem, hogy minden lényeges benne van a jegyzetben vagy az előadás diasorában, most kellett rájönnöm, hogy mennyi fontos többletinformáció hangzik el, amit a hallgató nem feltétlenül jegyzetel le.”

Ezeken túlmenően az elmúlt hónapokban keletkezett online tananyagok felhasználásának tényleg csak a képzelet szab határt. „Ezeket a konzervanyagokat jól lehetne hasznosítani mesterképzéseken is: azok az oda eltérő háttérrel érkező hallgatók felzárkóztatására kifejezetten alkalmasak lehetnek” – fejtegette a politikatudós Sebestyén. Ennek mintájára – mint azt az informatikus Melinda hozzátette – fontolóra lehet venni azt is, hogy a levelező képzéseken – ahol kevesebb óraszámban, de be kell járni egyetemre – is meghonosítsák a digitálisan rögzített előadások műfaját.

De nem kell ennyire messzire menni, elég csak a hétköznapi tanítás problémáit megnézni a tanárszakos Vanda szerint. Ahogy az Azonnalinak kifejtette:

„Ha az oktatónak lenne egy online törzsanyaga, nem kéne lehetetlen időpontokban pótolni azokat az órákat, amik valamiért – mert mondjuk a tanár külföldi konferenciára megy – elmaradnak. Hanem csak kiadná, hogy nézzük meg ezt a videóját.”

A tanárok mumusa az online vizsga

Az online egyetemi oktatás Achilles-sarkát azonban nem az órai alkalmazkodás, hanem a vizsgáztatás adja: ellentétben az egyetem falai között történő, írásbeli vizsgákkal, itt aztán tényleg semmi nem akadályozza meg hallgatót, hogy puskázzon, de még egy online szóbeli vizsgán sem lehet biztos az oktató, hogy a felelő nem az órai diasorból olvassa ki a válaszokat.

A csalások minimalizálása érdekében elég szigorú, sokszor a józan ész határait súroló praktikákat alkalmaztak az egyetemeken. Elterjedt gyakorlat volt például, hogy az online írásbeli számonkérésnél megfosztották a hallgatót attól a lehetőségtől, hogy beossza az idejét: csakis lineáris sorrendben lehetett megoldani a feladatokat, és nem lehetett visszaugrani azokhoz, amiket a vizsgázó nem tudott egyből megoldani. Így a tantermi számonkérésnél szokásos stratégiák is mehettek a kukába, minthogy a több pontot érő, nehezebb feladatok megoldásával kezdjen a vizsgázó.

Ez párosult azzal a megkérdőjelezhető gyakorlattal, hogy sokszor irreálisan rövid időkeretet biztosítottak a vizsgákra annak érdekében, hogy a hallgatónak ne legyen ideje csalni. Még ha egy diák egyből minden kérdésre tudja is a pontos választ (ahogy nyilván nem tudja), vagy egy bonyolultabb feladatnál azonnal átlátja, hogy milyen logikai úton juthat el a válaszig (ahogy nyilván nem látja azonnal át), a sorsa még akkor is tanár jóindulatán múlhatott akkor, ha a vizsga közben elment a net, és újra kellett indítani a routert.

Az abszurditás csúcsa azonban mégiscsak az volt, amikor

az oktató szóbeli vizsgán arra kötelezte a hallgatót, hogy kamerájával járja végig és mutassa meg a szobája minden zegzugát, hogy biztos nem rejtett-e el valahol illegális segédeszközt.

„Nagyon fura helyzet volt ez. Sokszor azt éreztem, mintha arról szólna a vizsga, hogy a hallgatók ne csaljanak, nem pedig arról, hogy értelmes, értékes dolgokat kérjünk számon” – számolt be tapasztalatairól a kommunikáció- és médiatudományt oktató István.

Szerinte nem lehetetlen elkerülni a fenti túlkapásokat: olyan kérdéseket kell feltenni, amik nem a lexikális tudást mérik, hanem azt, hogy a hallgató átlátja-e a tananyagot, képes-e azt alkalmazni egy konkrét problémára, vagy fel tudja-e használni ahhoz, hogy összehasonlítson dolgokat. „Ha erre helyezzük a hangsúlyt, hiába használ a hallgató segédeszközt, ki fog derülni, hogy érti-e az anyagot, hogy foglalkozott-e vele eleget.”

„NINCSENEK #METU-S BULIK, DE OTTHON MÉG TARTHATUNK LAKÁSBULIT” – A METROPOLITAN EGYETEM SPOTIFY-PLAYLISTTEL MOTIVÁLTA HALLGATÓIT TANULÁSRA A KARANTÉN ALATT. FORRÁS: BUDAPESTI METROPOLITAN EGYETEM / FACEBOOK

István eszmefuttatása a humán tudományokra ugyan megáll, az informatikát oktató Melinda szerint azonban az ő szakterületén nem ilyen egyszerű a helyzet: a műszaki tudományok – és főleg az informatika – elméleti órái egészen másképp működnek.

Ahogy Melinda az Azonnalinak kifejtette, míg mondjuk egy politikatudományi elméleti vizsgán reális olyan összefüggéseket számon kérni, amiket a tanuló nem tud kipuskázni, addig az ilyesfajta feladatokat az informatikai képzéseken a gyakorlati tárgyak vindikálják maguknak, és ott kell példának okáért a diákoknak megoldaniuk olyan komplex matematikai feladványokat, amik alapján látható, hogy valóban érti-e a tananyagot.

„Így viszont az elméleti vizsga tárgya jellemzően az a lexikális tudás lesz, amit a diákról simán copypaste-elhet a hallgató”

– ecsetelte Melinda.

Pedig az online vizsgában is hatalmas lehetőségek rejlenek

Erre már az üzleti kommunikációt és érveléstechnikát tanító János hívta fel az Azonnali figyelmét. Mint elmondta, rendes körülmények között bevett és sok tanulsággal járó módszere, hogy a tanteremben megoldott írásbeli dolgozatokat helyben átfutja, és azonnal meg is mondja a hallgatónak, hogy első ránézésre milyen hibákat vétett, illetve mit csinált jól. János szerint ezt a módszert – igaz, egy kis spéttel – lehet magasabb szintre emelni annak köszönhetően, hogy az online vizsgákat – egy képernyőkép készítésével – sokkal könnyebben lehet dokumentálni és összehasonlítani.

„Ha online vizsgáztatok, egyszerűen tudok egy hatékony visszajelző rendszert kiépíteni, létrehozni egy példatárat a best practice-ekről és a típushibákról.

És így nem kell egyesével elmondanom százvalahány embernek a két-három legnagyobb hibáját. Szeretném ezt a gyakorlatot a jövőben is megtartani” – fejtette ki János, hozzátéve, hogy az online formátum már csak azért is informatív, mert az oktató egyből látja a nyers adatokat, minthogy az egyes feladatoknál átlagosan hány pontot értek el a hallgatók.

Eljöhet-e az idő, amikor online szerzünk diplomát?

János azonban azt is hozzátette: ami nála működik, közel sem biztos, hogy egy más tárgyat oktató kollegájánál is hatékony lenne, hiszen teljesen mást és máshogy kell átadnia, mint neki. Ezért egységesen alkalmazható, online gyakorlatokat aligha fogunk látni a jövőben, nemhogy a teljes egyetemi szférában, még egy-egy szakon belül sem.

Ahogy az sem valószínű, hogy az egyetemi tanítás egy része vagy egésze teljesen átálljon a digitális formátumra. Mert akármennyire is megvannak az előnyei – mint az utazási idő megspórolása vagy az online tananyag könnyű visszakereshetősége –, a digitális tanulás még mindig nem rúg labdába a tantermi oktatáshoz képest: mind a megkérdezett hallgatók, mind a megkérdezett oktatók egyöntetűen arról számoltak be, hogy zavarta őket a fizikai távollét.

Sokkal kevésbé volt így pezsgő a tanítás, elveszett a motiváció és az inspiráció, hogy az órákon együtt gondolkodjanak a résztvevők, hiányoztak a tanítást és a tanulást nagyban megkönnyítő metakommunikációs jelek, nem volt érzékelhető a csoportdinamika, és mindenkinek fura volt egy légüres térben a kamerának beszélni még akkor is, ha a képernyőn látta a többieket. Online ráadásul elveszik az egyetem egyik kardinális funkciója, a közösségi élményszerzés és a lehetőség annak a kapcsolati hálónak az építésére, ami hatalmas előnyökhöz juttathatja az egyetemi szféra szereplőit akár a szakmai, akár a magánéletükben.

„Lehet távoktatni, de azt nem hívnám egyetemnek”

– összegezte a kritikákat a politológus Sebestyén.

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN NEM CSAK TANÍTÁSSAL FOGLALKOZTAK: MÁS EGYETEMEK MELLETT AZ SZTE IS RÉSZT VETT ABBAN AZ ORSZÁGOS SZŰRÉSBEN, AMI A LAKOSSÁG KORONAVÍRUSSAL VALÓ ÁTFERTŐZÖTTSÉGÉT MÉRTE FEL. FORRÁS: SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM / FACEBOOK

A kommunikációt és médiát oktató István szerint a koronavírus miatti kényszeredett digitális átállás arra volt jó, hogy kapott az egyetemi szféra némi ízelítőt abból, hogy mit lehet kezdeni az online módszerekkel, és ez alapján elkezdődhet a közös gondolkodás azok hatékonyabb felhasználásáról, a hagyományos, tantermi módszerekkel való szorosabb ötvözéséről.

„Egyik pillanatról a másikra azonban nem fog megváltozni az egyetemi oktatás, már csak azért sem, mert ez plusz erőbefektetést igényel az oktatóktól technikailag és szellemileg is. Erre nem feltétlen van idő,

főleg ha az ember a tanítás mellett kutat vagy más munkát is végez” – hívta fel rá a figyelmet István.

De akarnak-e digitális megújulást az egyetemek?

Mint az sejthető, az egyetemek a szemeszter végéhez érve azzal vannak elfoglalva, hogy kiértékeljék az elmúlt hónapok tapasztalatait, de az általános tendencia – az Azonnalihoz érkezett visszajelzések alapján – az, hogy a jövőben mindenképpen erőteljesebben kívánnak támaszkodni az online oktatási módszerekre.

Így például a Budapesti Corvinus Egyetemnek a koronavírus adta meg az utolsó lökést, hogy végérvényesen leszámoljon a papíralapú szakdolgozatokkal, azokat idén és ezután is már csak online formában kell leadni; a Pécsi Tudományegyetem azon fog dolgozni, hogy – a szabályszerű, online működés érdekében – kialakítsa a digitális oktatással kapcsolatos részletszabályokat; a Semmelweis Egyetem a távoktatás egyes elemeit mind a graduális, mind a posztgraduális képzéseken alkalmazni kívánja; a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pedig egy olyan módszertani segédlet összeállítását tervezi, ami ajánlásokat fogalmaz meg az oktatóknak a mostanihoz hasonló helyzetek kezeléséhez, továbbá gondolkodnak egy olyan egységes online oktatási rendszer bevezetésén is, amely legalább részben egységes keretet ad azoknak az online platformoknak, amiket a tanárok az elmúlt hónapokban használtak.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

A cikkben megszólaló hallgatók és oktatók azt kérték, ne legyenek beazonosíthatóak, így a szövegben fiktív álnevek szerepelnek.

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek