Tizedszázalékokon dőlhet el, ki lesz az új lengyel elnök

Szerző: Illés Gergő
2020.06.22. 19:26

Lengyelország történetének legszorosabb választása jöhet a Kaczyński-féle kormánypárt és a jobbközép ellenzék jelöltje között. Mutatjuk az erőviszonyokat!

Tizedszázalékokon dőlhet el, ki lesz az új lengyel elnök

Nagyon szoros verseny várható a lengyel kormánypárt és az ellenzék elnökjelöltjei között a most vasárnap, illetve a július 12-én esedékes lengyel elnökválasztás fordulóiban – a lengyel közvélemény-kutatók

legfrissebb felmérései szerint a második fordulóra bőven a hibahatáron belül, fej-fej mellett állna a két legesélyesebb elnökjelölt.

A választás két fő esélyese Andrzej Duda regnáló elnök, akit a nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt támogat, valamint Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester, akit pedig a jobbközép ellenzéki Polgári Platform (PO). A Kantar közvélemény-kutató intézet a TVN24 hírcsatorna megbízására készített felmérése alapján Duda 40 százalékon áll, Trzaskowski pedig 32 százalékot tudna elérni az elnökválasztás első fordulójában, míg az outsider jelöltként induló konzervatív tévés Szymon Hołownia 10 százalékon áll. Őket követi a szélsőjobbos Krzysztof Bosak 7, a parasztpárti Władysław Kosiniak-Kamysz 3, a balos Robert Biedroń pedig 2 százalékkal.

Az IBRIS-nek a Wirtualna Polska számára készített felmérése szerint pedig Duda 41, Tzaskowski 27,1, Hołownia 8,9, Kosiniak-Kamysz 7,3, Bosak 5,6, Biedroń pedig 4,2 százalékon áll, a többi jelölt összesen 1,2 százalékot érne el, míg 4,7 százalék bizonytalan.

A második körben a bizonytalanokat kell elvinni

A két éllovas között tehát jelentős a különbség, ugyanakkor itt még csak az első körről beszélünk: Duda itt borítékolhatóan nem fogja megszerezni a szavazatok abszolút többségét, így második fordulót kell majd tartani, ahol már csak Duda fog megmérkőzni Trzaskowskival, és az ellenzéki tábor várhatóan Trzaskowski mögött fog egyesülni.

A PO jelöltje így a július 12-én tartandó második körben már a Kantar felmérése szerint fej-fej mellett végezne Dudával, a második körben ugyanis mindkettejük számára 48 százalékos támogatottságot mértek, a fennmaradó négy százalék pedig még nem döntött. Az IBRIS a Wirtualna Polska számára készített felméréséből sem könnyebb tájékozódni, ki is lehet a nyertes.

Duda ugyanis itt 45,6 Trzaskowski pedig 45,5 százalék támogatottságot szedne össze,

tehát itt is bőven a hibahatáron belüli, egy tizedszázalékos a különbség a két jelölt között. Ebben a felmérésben a válaszadók 3,5 százaléka nem szeretné se a PiS, se a PO jelöltjét támogatni, a bizonytalanok aránya pedig 5,4 százalék. Vagyis mindkét felmérés alapján ezek a bizonytalan szavazók lehetnek a választás kulcsai: amelyik jelölt őket képes magához csábítani, az lehet Lengyelország következő elnöke.

A PiS jelöltje számára mindenesetre nem annyira jó hír, hogy a varsói főpolgármester mögött szinte az ellenzék egésze egyesülne. A kevésbé esélyes elsőkörös jelöltek közül Kosiniak-Kamysz szavazóinak 70 százaléka szavazna át Tzaskowskira a második körben, míg Dudára csak 9 százalékuk. A baloldal által indított Biedroń támogatói esetében a PO-s jelöltre 97 százalék szavazna át, Dudára pedig lényegében senki. A Hołownia-szavazók 74 százaléka is Trzaskowskit támogatná, Dudát viszont csak 7. Sőt, még a szélsőjobbos Konfederacja jelöltjének, Krzysztof Bosak szavazóinak 43 százaléka is inkább a PO-s jelöltet ikszelné be, mint Dudát, rá a szélsőjobbosok 23 százaléka húzná be az ikszet.

Kaczyński visszahátrált a táv-elnökválasztástól

Nem látszott mindig ennyire kiélezettnek az idei lengyel elnökválasztás: a PO eredetileg Małgorzata Kidawa-Błońskát indította, aki kifejezetten gyenge kampányt hozott össze, és az is kérdéses volt, hogy bejut-e egyáltalán a második fordulóba. Olyannyira, hogy a médiatérben otthonosan mozgó Hołownia már be is előzte a PO-s jelöltet, és esélyes volt, hogy függetlenként ő jut be a második körbe.

Az ellenzék nagy szerencséje és sikere volt viszont a kormánypárt és Jaroslaw Kaczyński vesszőfutása: Kaczyński ugyanis a koronavírus-válság közepén,

május 10-én akarta volna leszavaztatni a lengyeleket, csak szavazóhelyiségek helyett levélben,

ráadásul úgy, hogy minden jelölt kampánya fel volt függesztve. Ez azontúl, hogy egy sor alkotmányjogi problémát vetett fel, még a kormánykoalíció egyes képviselőinek nemtetszését is kivívta: félő volt, hogy a PiS kormánytöbbsége is odalehet, ha Kaczyński ragaszkodik a koronavírus-elnökválasztáshoz, így a PiS végül meghátrált, és június-júliusra halasztották el az elnökválasztást.

Az újabb próbálkozásra már a PO Kidawa-Błońska helyett a párt népszerű arcával, Trzaskowskival vágott neki az elnökválasztási kampánynak, ami úgy tűnik: Lengyelország modern történetében is a legszorosabb lehet.

BORÍTÓKÉP: Duda / Trzaskowski (FB)

 
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek