Nem jött össze a csoda, nem lett magyar polgármestere Szabadkának

Szerző: Bukovics Martin
2020.06.22. 08:12

Győzött a papírforma a 100 ezres vajdasági városban: a balkanizáció ellen kampányoló magyarok ugyan jól szerepeltek, ám Szabadka megmaradt Vučić szerb elnök haladó pártjáé.

Nem jött össze a csoda, nem lett magyar polgármestere Szabadkának

Folytathatja Bogdan Laban, Szabadka haladó párti polgármestere, miután a nem hivatalos adatok szerint 45 százalékos részvétel mellett a regnáló városvezető listája a voksok 42 százalékát hozta el. Noha a kampányban a VMSZ és a magyar párt polgármesterjelöltje, a VMSZ-t irányító Pásztor István fia, Pásztor Bálint is arról beszéltek – sőt még a Szerb Haladó Párt is azzal ijesztegette a híveit –, hogy ezúttal összejöhet a polgármesteri poszt a mind a belgrádi, mind a budapesti kormánnyal kiváló kapcsolatot ápoló vajdasági magyar pártnak, ez nem jött össze. A jó 100 ezer fős Szabadkán a VMSZ 29 százalékot kapott.

Hiába kampányolt tehát a VMSZ a „balkanizáció” és a haladó párt ellen azzal, hogy ők velük szemben közép-európai várost faragnak Szabadkából, a papírforma szerint eleve nem volt esélyük arra, hogy megnyerjék a várost.

És nemcsak azért, mert 2016-ban a Szerb Haladó Párt messze mindenki fölött teljesítve 23 686 szavazatot, és ezzel 37,32 százalékot ért el. Hanem azért is, mert ahogy négy éve, úgy most is elindult Pásztorékkal szemben egy másik helyi magyar politikus, a helyben a VMSZ ellenzékeként politizáló Maglai Jenő és polgári mozgalma. 2016-ban Maglaiék és a VMSZ közel azonos számú szavazatot kaptak (a VMSZ 8724-et, ezzel 13,74 százalékot elérve, Maglaiék pedig 8240-et, 12,98 százalékot elérve). Maglaiék most 6 százalékot kaptak csak.

PÁSZTOR BÁLINT, A VMSZ SZABADKAI POLGÁRMESTERJELÖLTJE. FOTÓ: BAKÓ BEA

Országos szinten viszont örülhet a VMSZ, ennyire jó eredményük ugyanis a Slobodan Milošević leváltása utáni Szerbiában még nem volt. Összesen 70 ezer körüli voksot kaphatnak, ami a szavazatok 2,3 százalékát jelenti. Mivel a kisebbségi listák számára még a – kormány által az ellenzéki bojkottot kijátszandó, 5 százalékról leszállított – 3 százalékos küszöb sem játszik, ezért a VMSZ 9 parlamenti képviselővel számolhat Belgrádban. Pásztor István VMSZ-vezér éjjeli sajtótájékoztatóján ezért külön megköszönte a sok magyar rendszámú autósnak, hogy hazajött szavazni, Aleksandar Vučić pártjának pedig azt üzente: készek a további együttműködésre, ismerik a szabályokat.

A siker oka persze nemcsak a sok, Magyarországról a választásra hazalátogató vajdaságinak köszönhető, hanem részben az ellenzéki választási bojkottban is keresendő: ha ugyanis a fajsúlyosabb ellenzékiek részt vettek volna a választáson, egészen más lett volna a mandátumarány, országos szinten legalábbis biztosan.

CÍMLAPFOTÓ: Julian Nyča / Wikimedia Commons

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek