Hunok, Disney-csodaszarvas, kevesebb tananyag: átnéztük az új tankönyveket!

Szerző: Bárány Balázs
2020.06.19. 12:40

Mi újat hoznak a 2020-as Nemzeti Alaptanterv pár napja napvilágot látott tankönyvei? A várakozásoknak megfelelően érezni rajtuk a tematikus változást és láthatóan törekedtek a tananyagcsökkentésre, a cél egy központi műveltségeszmény közvetítése mindenki számára Zalától Szabolcs-Szatmár-Beregig. Hogy ennek pozitív lett-e a hozadéka, az más kérdés.

Hunok, Disney-csodaszarvas, kevesebb tananyag: átnéztük az új tankönyveket!

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Magyar-történelem szakos tanárként ehhez a két (vagyis három) tantárgyhoz kapcsolódó könyvet vettem szemügyre (ezek PDF-formátumban már elérhetőek innen). A 2012-es tananyaghoz képest első látásra nekem ez teljesíthetőbbnek tűnik. Ha viszont figyelembe vesszük az iskolákra rakott extra feladatokat (ünnepségek, kirándulások, projekthetek, stb.), és hogy szeptemberben egy olyan tanév veszi kezdetét, melynek elején a pedagógusok nem feltétlenül az új tananyag feldolgozását tartják majd szem előtt, hanem a Covid-19 miatti lemaradást igyekeznek bepótolni, úgy máris más a leányzó fekvése.

 

Az új NAT gyakorlatban való működését tehát inkább a 2021/2022-es tanévben tudjuk lemérni.

 

Az irodalom visszavág

 

Internetes tanári fórumokon leginkább az ötödikes irodalomkönyv „B” változatában található illusztráció csalt mosolyt az arcokra. (Az egyes tankönyvek A és B verziói az óraszámok és a tananyag elosztásában különböznek, ami alapján a tanár eldöntheti, hogy az iskolájában melyiket könnyebb használni.) Valóban érdekes ábrázolása ez Arany János Rege a csodaszarvasról című versének: a hun vitézek és a szárnyaló tündérleányok szóba is kerülnek nála, a szivárvány viszont új, már-már a Disney-t idéző elem. Az idézet pedig – mint azt Nyáry Krisztián már kiderítette – nem is Kányáditól származik, hanem csak egy általa is idézett lakodalmi rigmus.

 

 

A tananyag mintha kissé monotematikussá vált volna. Első témakör: Család, otthon, nemzet, majd a második: János vitéz, aztán a harmadik: Szülőföld, táj. Nem igazán értem, hogy az elsőt és az utolsót miért nem lehetett integrálni. Már csak azért sem, mert ezzel az ötödikes tananyag legjobb részeit kellett redukálni: a népmeséket és a mítoszokat (velük együtt a bibliai történeteket is). Amellett, hogy ezek a témák igen színesek, az életkori sajátosságokhoz leginkább illeszkednek és a gyermeki fantáziát, önkifejezést lehetett velük fejleszteni. Nem tűntek el teljesen, de már csak nyomokban vannak jelen az új könyvekben: alárendelődtek a fenti témáknak.

 

A kilencedikes irodalomkönyvekben találtam egy érdekes elrendezési problémát. Itt ugye még mindig az irodalomtörténet a rendezőelv, ami nem feltétlenül jó – de legyen, ezt választották. Viszont az időrendet már rögtön az elején megtörik, mikor az ősi magyar hitvilágot és eredettörténeteket helyezik az ókori mitológiák és a Biblia elé.

 

Na most, ha a kronológia alapján építjük fel a tananyagot, akkor erre mi szükség volt? Mit sugall ez? A magyar ősibb, mint az ókori mítoszok és a Szentírás?

 

Miért nem kerülhetett ezek után, vagy a középkori irodalommal foglalkozó tematika elejére – hiszen ezeket a történeteket úgyis középkori gesztákból ismerjük.

 

Hunok és finnugorok

 

Az ötödikes és kilencedikes történelemkönyv tematikáján érződik leginkább a tananyagcsökkentés. Immár nem lesz szó őskorról, az ókori keletből is csak Egyiptom maradt mutatóba, a görögök és a rómaiak pedig főként életmódjuk és haditetteik alapján kerülnek szóba. A kereszténység önálló témakörré emelkedett, ami abból a szempontból jó, hogy az Ó- és Újszövetség történetét együtt tárgyalhatjuk. Hátránya viszont, hogy a Római Birodalom története nélkül az Újszövetség nehezebben magyarázható.

 

Amellett, hogy nosztalgiával fogok visszatekinteni eddigi pályámra, amikor még a kivágott témákat tanítottam, ebből még lehet jól kijönni: jóval több idő marad a magyar történelem kezdeteinek bemutatására. Igen ám, de a két ötödikes tankönyvből a B-verzióban az alábbi bekezdéssel találkozhatunk ennél a témakörnél:

 

 

A földrajzi nevek helyesírásával való küzdelemtől eltekintve láthatjuk, hogy a szöveg tartalmilag és módszertanilag is problémás. Kiemel egy mondatrészt megtanulandónak, viszont a mondat többi eleme éppen az abban foglaltakat cáfolja. Ráadásul olyan tudományos kérdésekben tesz kinyilatkoztatást, amelyekben pont napjainkban is ádáz vita folyik.

 

Hogy értsük, mi ezzel a baj, készítettem én is egy ilyet:

 

 

Anélkül, hogy igazságot tennék, a legkorrektebb megoldás mind módszertanilag, mind tudományosan az lett volna, ha több nézetet is bemutat a könyv, hogy a diák azokat megismerhesse, ütköztetni tudja. A tankönyvek kinyomtatásáig szerintem ezt a részt kellene újragondolni és átírni, mert ha csak a „vastagbetűset” kell megtanulni, akkor itt bizony az a tudománytalan tétel kerül a fejekbe, hogy a magyarok a hunoktól származnak.

 

Árpád-kori győztes csaták

 

Az ötödikes történelemkönyv Árpád-kori témakörei kezdetben az időrendet követik: őstörténeti lecke, honfoglalás és kalandozások, Szent István és az államalapítás. István után azonban léptéket vált a tanterv és a könyv, a következőkben királyportrék következnek: Szent László, Könyves Kálmán, III. Béla, II. András és IV. Béla uralkodását mutatja be egy lecke. Ez szerintem semmiképp nem oldható meg egy tanórán, de az mindenképp üdvözlendő, hogy az általam a NAT-ból hiányolt tatárjárást is szépen tárgyalják. A következő lecke újdonság, mert önállóan Árpád-házi szentekkel nem foglalkoztunk még. Az utolsó előtti fejezet három Árpád-kori győztes csatát mutat be: a 907-es pozsonyit, az 1051-52-es német háborúkat és az 1068-as kerlési összecsapást, majd a koronázási jelvények története zárja a tankönyvet.

 

Nem térnék ki arra, hogy milyen társadalomlélektani problémákat rejt magában az, ha a nemzeti büszkeséget győztes csatákban mérjük. E téma önálló leckévé emelése mögött én azt a reflexszerűen ismételt mantrát vélem felfedezni, miszerint az 1990-2010 közötti „átmenet zavaros éveiben” a magyar történelemtanítás nemzetietlen volt, a vereségek tanításával pedig a honfibút csepegtette csak a nebulókba a hazaszeretet és a büszkeség helyett. Ez vezethette a 2020-as Nemzeti Alaptanterv alkotóit akkor, amikor külön témakört hoztak létre „Az Árpád-kori győztes csaták” címmel – ez majd a következő generációkon keresztül kiküszöböli a nemzeti önérzeten esett csorbát.

 

Győzelmek és vereségek aránya

 

Ennek kapcsán elővettem a 2003-as kerettantervet (az ekkori NAT nem használható, mert csak irányelvek szerepelnek benne, a tartalmi szabályozás feladata egy szinttel lejjebb került). Ez ugyebár az MSZP-SZDSZ „elmúlt 8 évének” termése – tehát biztosan kozmopolita, nemzetietlen, a magyar történelemből csak a bűnöket és vereségeket sorolja fel, stb. Hát, nem.

 

A 9-10. osztályban a következő helyszínek szerepelnek a történelem-tananyag Árpád-korral foglalkozó részeiben:

 

+ Pozsony: győzelem (907)

+ Horvátország: Szent László elfoglalta (1077)

+ Dalmácia: Könyves Kálmán elfoglalta (1102-1105)

+ Szerémség: többször gazdát cserél Magyarország és Bizánc között

+ Augsburg: vereség (955)

+ Muhi: vereség (1241)

+ Összesen: 4 győzelem, 2 vereség

 

Plusz ismerni kell a „kalandozások” fogalom jelentését, amely miatt ugye a magyarok nyilait rettegték nyugaton.

 

A késő középkorból a következő a felhozatal ugyanebben a kerettantervben:

 

 Temesvár: a Mátyás-kori végvárrendszer központja

 Havasalföld, Moldva: Nagy Lajos hódításai (1369)

 Nándorfehérvár: Hunyadi János győzelme (1456)

 Szilézia, Bécs: Mátyás hódításai (1474, 1485)

 Nikápoly: Luxemburgi Zsigmond veresége (1396)

+ Összesen: 7 győzelem, 1 vereség

 

A kora újkorból pedig:

 

+ Mohács: vereség (1526)

+ Eger: győzelem (1552)

+ Szigetvár: vereség, de közben Szulejmán meghalt (1566)

+ Győr: Pálffy Miklós visszafoglalta (1598)

+ Szentgotthárd: győzelem (1664)

+ Buda: a török elfoglalta (1541), de a Habsburgok visszavették (1686)

+ Zenta: győzelem (1697)

+ Összesen: 5 győzelem, 3 vereség

 

Általános iskolában kisebb helynévanyaggal dolgozott a 2003-as tanterv. Az Árpád-kornál a kalandozások mellett még Muhi szerepel mint hadi esemény (Augsburg nincs). A késő középkorból Bécs, Nándorfehérvár és Mohács szerepel. A kora újkornál Eger és Szigetvár található.

 

A vizsgálat nyilván nem teljeskörű és megérne egy ennél mélyebb elemzést is (mind tantervi, mind tankönyvi szinten). Tagadhatatlan, hogy a 90-es években akadtak tankönyvek, amelyek még a szocialista időszakból „ragadtak itt”, szemléletük elmaradott volt (pl. Walter Mária könyve), de 2003 után a tankönyvpiac oly mértékben pluralizálódott, hogy a rossz minőségű munkákat a kollégák gyakorlatilag mellőzték. A 2012-es NAT-ban pedig már az Árpád-kornál szerepelt a „hódítás és védekezés” mint témakör. Ezek után a 2020-as tanterv készítői úgy érezték, hogy ezt inkább „győztes csatákra” kell módosítani, mert az eddigi „liberális” tanterv- és tankönyvírói szemlélet önfeladásra nevelte a magyar ifjúságot.

 

Szerintem azonban a dolgot valahol máshol kell keresni és nem a tantervben: a dualizmus kurucnosztalgiája, a Horthy-korszak sérelmi-revizionista, a magyar történelmet szenvedéstörténetként ábrázoló kultúrpolitikája, a Rákosi-éra „utolsó csatlósságot” hangsúlyozó narratívája, a kádárizmus akolmeleg, nemzeti kérdéseket kizáró szemlélete, majd a rendszerváltást követő vadkapitalizmus kereskedelmi televíziózással terhelt konzumerizmusa mind-mind hozzáadott egy téglát ehhez az építményhez. A defetista vád pedig csak a napjainkban dúló „kultúrkampf” harcosainak bunkósbotja.

 

Mind a tantervi, mind a tankönyvi változás szembetűnő – mennyiségi és történelemszemléleti (ha tetszik: ideológiai) szempontból egyaránt. Nem tudom, mi lesz belőle, mert megalkotásakor hiányzott a szakmai párbeszéd (egyesek ezt utólag akarják lefolytatni). Emellett pedig nem arról van szó, hogy a tantervet helyi szinten, az egyes iskolák diákjaihoz igazítják a pedagógusok, akik ez alapján egy szélesebb választékból kerítenek könyvet a tanításhoz, hanem egy

 

központi műveltségeszményt kell közvetíteni mindenki számára Zalától Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéig.

 

GRAFIKA: Vitárius Bence / Azonnali

 

Bárány Balázs
Bárány Balázs az Azonnali állandó szerzője

Történész, történelemtanár.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek