Szobrot állítanak az orvosoknak Lettországban, így köszönve meg a járvány elleni harcot

Szerző: Petróczi Rafael
2020.06.17. 12:13

A 6 méteres szobor egy női orvost ábrázol, aki éppen kijön a betegszobából, és már készül is a következő műszakra.

Szobrot állítanak az orvosoknak Lettországban, így köszönve meg a járvány elleni harcot

„A lettek hálásak az orvosoknak Lettországban és szerte a világon az önzetlen szolgálatukért a Covid-19 pandémia alatt” – áll a hivatalos közleményben az indoklás, hogy Lettországban miért állítanak szobrot az egészségügyi dolgozók tiszteletére.

A balti ország fővárosában, Rigában felállított, és mintegy húsz helyi vállalkozás finanszírozásával készült, hatméteres szobor egy női orvost ábrázol, aki éppen kijön a betegszobából, és már készül is a következő műszakra.

Az ötletadó Aigars Bikše amellett, hogy a Lett Művészeti Akadémia tagja, hazája egyik leghíresebb szobrásza is. Mint Aigars Bikše a szobor keddi leleplezésekor fogalmazott: „A három hónapos karantén időszaka és életük féltése megváltoztatta az embereket abban, hogy hogyan néznek az orvosokra, a nővérekre és az orvosi személyzet többi tagjára. Sokan most döbbentek rá életükben először, hogy mennyire létfontosságú az egészségügyi személyzet.”

A szobor ünnepélyes átadásán a Lett Ápolói Szövetség elnöke, Dita Raiska a járvány miatt bevezett egészségügyi szabályok (mint a rendszeres kézmosás vagy a társadalmi távolságtartás) betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet, és egyúttal háláját fejezte ki, hogy a lettek ezzel a szoborral is elismerik a munkájukat.

És valóban, Lettország volt az egyik legsikeresebb a koronavírus-járvány kezelésében: a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint a „tesztelés, nyomon követés, izolálás” jelszóval válságot kezelő balti államban a mai napig 1104 koronavírusos esetet regisztráltak, és ebből halálos áldozat mindössze 30 volt. Ez még úgy is impozáns adat, hogy az országot még kétmillióan sem lakják:

az 1,92 millió lakosú Lettország mindössze 0,057 százaléka kapta el a betegséget, a halálozási ráta pedig – ilyen kis létszámú fertőzött mellett is – csak 2,7 százalékos volt.

NYITÓKÉP: LSM.LV  

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek