Kínáé marad a 21. század ezután is?

Kusai Sándor

Szerző:
Kusai Sándor

2020.06.15. 10:00

Kína aktív, stabil államként éli túl a válságot, amelyet már nem lehet elhelyezni az eddigi világrendben. Ez Peking célja, Washington pedig kezdi is belátni. Ebben pedig kódolva van az új hidegháború lehetősége.

A koronavírus-járvány miatt ismét rászegeződött a tekintet Kínára. Függetlenül attól, hogy mennyiben felelős a járvány kirobbanásáért, felmerült számos kérdés: Mennyiben kezdődik most Kína évszazada? Mennyiben bízhatunk Pekingben? Vagy mennyire ismerjük félre, becsüljük alá a kínai veszélyt? Az Azonnali Kínáról szóló vitasorozatának hatodik részében Kusai Sándor, Magyarország volt pekingi nagykövete írja le meglátásait.

+ + +

A koronavírus-világjárvány nagy piacot teremtett a világ jövőjével foglakozó eszmefuttatások gyakran nem túl racionális szférájában. Minden magára valamit is adó szakértő, eltérő anyagi, társadalmi, ideológiai és politikai motivációjú aktivista a kristálygömbje előtt ül, és igyekszik felvázolni a járvány utáni világ, az átalakuló társadalmak, államok és nemzetközi viszonyok képét. Természetesen e kép szinte soha nem elfogulatlan. Ez az írás is óhatatlanul e jóslások közé tartozik, bár igyekszik a szakmai objektivitás talaján maradni.

A világjárvány és a rá adott reakciók sok alapvető kérdést vetnek fel minden szférában, a globális emberi társadalom 21. századi szerveződésének minden szintjén, az egyéntől a kisközösségeken, az államokon, a gazdasági, társadalmi, értékrendi, erkölcsi és politikai viszonyokon, a természet- és élettudományok színvonalán át a világrendig és globális kormányzásig.

Ha sikerül a járványt leküzdeni – amire garancia még nincs –, akkor e kérdésekre válaszokat kell találni. A válaszokhoz vezető utat szerénységgel kell kikövezni. A politikára, tudományra és ideológiákra jellemző melldöngető beképzeltség, a mindent tudás – sőt, mindent jobban tudás – illúziójának tomboló hirdetése helyett fel és el kell ismerni reális korlátainkat ahhoz, hogy ráleljünk a megoldásokra. Át kell látnunk:

a világjárvány és hatásai – bármilyen tragikusak legyenek is – nem okai, hanem csak tünetei súlyos problémáinknak.

Olyan gyűjtőlencsét jelentenek, amely rávilágít az előttünk mélyülő szakadékokra, és olyan prizmát is, amely megmutatja az összefonódó kihívások teljes komplexitását. A világjárvány nemcsak leleplezi problémáinkat, hanem drasztikusan fel is gyorsítja érlelődésüket. Egyre világosabb, hogy szó sem lehet a létező – főleg nem a lehetséges – világok legjobbikáról, amikor a globális emberiség vagy annak bármely külön államba szervezett társadalmának állapotát vizsgáljuk.

E cikk csak a világrend és globális kormányzás átalakulásának Kínával kapcsolatos tényezőiről akar mondani valamit, s nem tart igényt a kizárólagos igazság címkéjére.

Napjaink közgondolkodását erősen befolyásolják azok az elméletek, amelyek az utóbbi évszázadokat egy-egy domináns szuperhatalom századainak tekintik, s az évszázadok határait is újraértelmezik. Így lett az 1815-1918 közötti 19. század a Brit Birodalom évszázada, az 1918-2008 közötti 20. század az Amerikai Egyesült Államok évszázada, és

e logika alapján festik elénk azt a „fenyegető rémképet”, hogy a 2008-tól elkezdődött 21. század Kína évszázada lesz.

Bár e megközelítés „nagy ívű”, „mély értelmű” és igen „csábító” is, a történelmi tények szigorú kritikáját nem állja ki. Az egyszerűség kedvéért azonban egy pillanatra mégis fogadjuk el elemzési keretnek.

Kína – amelynek a 21. századot olyan könnyedén odaítélték – önmagában véve is rendkívül összetett jelenség, s ahhoz, hogy mai nemzetközi szerepét megértsük, először ezt kell elemeznünk. Egy folyamatos átalakulásban lévő országról és társadalomról van szó, amely minden szférában kettősséget és ellentmondásosságot mutat.

Kína az elmúlt negyven év reformjainak eredményeként lett ilyen ellentmondásos. Úgy vált hatalmas méretű nemzetgazdasággá, hogy közben nem tartozik a legfejlettebb országok körébe, gazdasági szerkezete és gazdaságirányítási modellje jelentősen eltér a többi nagy gazdaságétól. A kínai társadalom mélyrehatóan átalakult, differenciált érdekviszonyaihoz kialakultak azok a sajátos mechanizmusok is, amelyek révén a szociális feszültségek eddig kezelhetők maradtak.

Az átlagos műveltség, a tudomány és technológia óriásit lépett előre Kínában, de

a szellemi szférát értékválság és eklektika jellemzi, s a hivatalos ideológia törekszik a nemzeti nagyság eszméje révén szintézisbe ötvözni a kommunizmus maoista változatát, a közösségileg korlátozott individualizmust és a konfuciánus hagyományokat.

A gyors gazdasági fejlődés kiélezte a társadalom és a természeti környezet viszonyát, az ökológiai helyzet drasztikusan romlott, de mára Kína a zöld technológiák terén is előre ugrott, és néhány eredményt tud felmutatni a környezetvédelemben.

A kínai pártállam autoriter, monolitikus hatalmi struktúrája fennmaradt, de modernizálódott, és többszöri finomhangolás révén képes volt nemcsak a szédítő ütemű gazdasági növekedés, társadalmi és szellemi-értékrendi transzformáció menedzselésére, az ökológiai összeomlás elkerülésére, hanem a korlátozott megújulásra, valamint arra, hogy az ország növekvő kapacitásait koncentrálja egy-egy kulcsfontosságú feladatra.

Az első hónapok során Kínában – de más országokban is – súlyosan félrekezelt koronavírus-járvány eddigi tapasztalatai főként a kínai állam e képességére világítanak rá. Az is erre utal, hogy a járvány első hullámának lecsengését követően mind több jele mutatkozik a kínai gazdaság feléledésének.

Kínát sok probléma terheli, de jelenleg fennáll az alapvető társadalmi stabilitás, adottak a további fejlődés feltételei, az állam működik és cselekvőképes.

Ezen egyelőre az sem változtat, hogy sok külföldi elemző – az elmúlt évtizedekhez hasonlóan – szinte ontja magából a Kína összeomlását jósló teóriákat, ahelyett, hogy alaposan feltárná a valós kínai helyzetet.

Nemzetközi összefüggésben nemcsak arról van szó, hogy Kína – példátlan módon – úgy lett az egyik vezető globális gazdasági tényező, hogy közben még messze nem vált fejlett országgá, hanem arról is, hogy társadalmi szerkezetében, ideológiájában, ökológiai kihatásában és állami-politikai berendezkedésében is eltér a világrend máig legbefolyásosabb szereplőitől. Vitathatatlan, hogy az újra felemelkedő Kína puszta létezése kihívást jelent az adott nemzetközi viszonyrendszernek.

E kihívás akkor is létezne az USA dominálta világrend számára, ha a kínai vezetés nem lépne fel a korábbinál határozottabban a globális színtéren. A kínai külpolitika azonban 2012 óta független, önálló, szabályalkotó, alternatív, globális nagyhatalomként, nemzeti érdekeit határozottan képviselve vállal szerepet a nemzetközi rendszerben. Ezzel a kínai kihívás új szintre emelkedett.

Független, önálló hatalomként Kína senkivel nem köt szövetséget. Érdekalapú, pragmatikus partnerségekre törekszik,

amelyek nem teremtenek automatikus elkötelezettséget számára, hanem megőrzik döntési szabadságát minden lehetséges helyzetben. Kína egyenlő félként, saját érdekei alapján kíván részt venni a világrend szabályainak újraalkotásában, s nem kíván a jelenlegi, jórészt más hatalmak által létrehozott szabályok egyik fenntartójaként fellépni. A berendezkedésének megváltoztatását célzó külső politikai nyomásra ma már nem visszahúzódással reagál, hanem gazdasági, társadalmi, ideológiai, ökológiai és politikai modelljét alternatívaként kínálja a világ számára.

A világgazdaság egyik főszereplőjeként, az egyik legerősebb országként Kína nemzeti-hatalmi érdekei nem korlátozódnak közvetlen környezetére, hanem globális jelleget öltenek. Ezért nemzetközi törekvéseit is globális kitekintésben fogalmazza meg, miközben folyamatosan erősíti befolyását Kelet-Ázsiában, ahol a legerősebb hatalom. A globális kínai gazdasági, geopolitikai és hatalmi építkezés külön mechanizmust is kapott a nálunk csak Új Selyemútként emlegetett kezdeményezés formájában.

A világrend és a globális kormányzás megreformálása a kínai külpolitika kiemelt célja.

Ugyanakkor – belső viszonyaihoz hasonlóan – Kína ebben is kettősséget, ellentmondásokat mutat. Egyszerre viselkedik az értékláncalapú globalizáció haszonélvezőjeként, a létező formális világrend egyik vezető hatalmaként, illetve az erőforrások és a befolyás újraosztásában érdekelt, felemelkedő hatalomként és fejlődő országként.

Kína gyors ütemben fejleszti kemény, katonai erejét, világpolitikai befolyását és igyekszik bővíteni kulturális, puha erejét is, aminek számos jele látszik a mostani világjárvány során. Mára divattá vált Kína agresszivitásáról is beszélni, ami némi túlzásnak tűnik, hiszen az ország egyetlen háborút sem vívott az utóbbi negyven évben, míg más nagyhatalmakról – főleg az USA-ról – ez nem igazán mondható el. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy Kína katonai potenciáljának növekedése stratégiai téren is kihat a nemzetközi erőviszonyokra.

2020 elején a koronavírus-világjárvány instabil, átalakuló állapotban találta a világrendet. Kína felemelkedése és határozott fellépése nem az egyetlen oka, de egyik fontos tényezője volt a világrend válságba kerülésének, ami azonban sokkal összetettebb folyamatok eredménye. Maga a világjárvány immár közel fél éve helyez régóta példátlan nyomást az egyes országokra, társadalmakra, a világgazdaságra és az egész nemzetközi rendszerre.

A szemünk láttára mérettetik meg az egyes államok igazi szervezettsége, működő- és teljesítőképessége, a társadalmak valódi tűrőképessége és kohéziója. E megmérettetésen eddig sok fontos ország teljesített Kínánál sokkal rosszabbul. Drasztikus szakítópróbát kell kiállnia az európai integrációnak, és hasonlóval szembesülnek a nemzetközi szervezetek és intézmények is.

Még nem ítélhető meg pontosan, hogy a világrend működésére, a nemzetközi hatalmi erőviszonyokra a járvány végül milyen hatást gyakorol, az átalakulás mely tendenciáit erősíti fel, és melyeket szorítja háttérbe.

Az viszont már látszik, hogy a járvány az Amerikai Egyesült Államok politikai elitje számára még nyilvánvalóbbá tette a Kína felemelkedése okozta kettős, rendszerszintű és reálpolitikai nagyhatalmi kihívást. Nagyjából konszenzus alakult ki arról, hogy

az USA-nak szembe kell szállnia a kihívóval, és nincs további kísérletezés azzal, hogy Kínát beillesszék az Amerika vezette világrendbe.

A világjárvány folyamatgyorsító hatása, hogy gyakorlatilag elérkeztünk egy amerikai-kínai hidegháború kezdetéhez, legfeljebb ezt még nem látjuk át teljes mélységében. Ennek a hidegháborúnak a végkimenetelétől függ majd, hogy a 21. század tényleg Kína évszázada marad-e, már ha egyáltalán van valódi értelme az évszázadok ilyen kategorizálásának.

Az Azonnali Kínáról szóló vitájának többi cikke itt olvasható el.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek