Így veszik meg a drogkartellek a kolumbiai politikusokat

Szerző: Kömlődi Ferenc
2020.06.12. 07:10

Miért reménytelen a kolumbiai elnök koronavírus elleni stratégiája, mi köze volt az országot 2002 és 2010 között vezető Álvaro Uribének a medellini kartellhez, mekkora a különböző bűnszervezetek tényleges súlya? Interjú Adriaan Alsemaval, a Latin-Amerika egyik legkaotikusabb közéletű országának belpolitikai, társadalmi-gazdasági valóságát egyedi szemüvegen keresztül bemutató Colombia Reports alapító-főszerkesztőjével.

Így veszik meg a drogkartellek a kolumbiai politikusokat

Kömlődi Ferenc március 21. óta tudósítja az Azonnalit Cartagenából, hogy mi a helyzet a koronavírus miatt lezárt Kolumbiában.

Amikor eldőlt, hogy Cartagenában maradok karanténozni, és tudósítani fogom Kolumbiából az Azonnalit, a spanyol híroldalak (Semana, El Espectador, El Tiempo, El Heraldo, El Universal, El País, stb.) mellett mindenképpen akartam legalább egy angol nyelvűt is olvasni. Egy helyett hármat találtam: a Bogotá News színvonalas, de ritkán frissül, a Medellin Guru hasznos, de nem izgalmas, a Colombia Reports szellemisége, stílusa, a valóság kendőzetlen feltárása iránti igénye viszont azonnal megfogott. Az ország közéletét bemutató legautentikusabb, legszókimondóbb oldal. Minden egyes cikk vitaindító.

A megalkuvást nem ismerő, magát anarchistának valló Alsema 2008-ban alapította a teljesen független, semmiféle párthoz, társadalmi szervezethez nem köthető online újságot. Ami abszolút hiánypótló, mert Kolumbia ugyan az USA egyik legfontosabb latin-amerikai szövetségese, on- és offline sajtója viszont szinte csak spanyolul olvasható. A honlap 2017 tavasza óta az olvasók pénzügyi hozzájárulásából tartja fenn magát.

+ + +

Mi a célod a Colombia Reports-szal, milyen szerepet töltesz be vele?

2008 óta élek Kolumbiában. Előtte egy holland újságnál dolgoztam, de borzalmas volt. Nem szeretem Hollandiát, és eldöntöttem, hogy máshol próbálok szerencsét. Kolumbia érdekesnek tűnt.

A Colombia Reports jelentéktelen hírszolgáltatásként indult, egyrészt a nagyobb médiumok, másrészt az emberjogi szervezetek által nem tárgyalt témákról akartam rövid összefoglalókat írni. Volt egy pont, amikor elegem lett az újságírásból. Azt láttam, hogy a nagyon jók eltűntek, és jószándékú, de tapasztalatlan kezdők próbálnak reménytelenül pénzt csinálni. Ugyanakkor elképesztően izgalmas dolgok történnek itt, amiket elfelejtenek, és a külföldi szerkesztők sem foglalkoznak velük. Eldöntöttem, elmesélem ezeket a történeteket, és megmutatom, hogy a dolgok nem feketék vagy fehérek, nem balosok vagy jobbosok.

Össze akarom zavarni az embereket, hagyják abba a folyamatos bináris beszédet a politikáról. Ha azt mondom, hogy Uribe egy narco, az nem politikai, hanem jogi állítás, és elegem van abból, ha lekomcsiznak vagy lelibsiznek, csak azért, mert tényleg vannak ellene szóló bizonyítékok. Meg akarom zavarni a közvitát, de azt is el szeretném érni, hogy a külföldi szerkesztők által érdektelennek tartott témákból is izgalmas anyagok legyenek. A Colombia Reports-t jelenleg kb. 400 ezren olvassák, ami teljesen abszurd. Ezen kívül

elegem van az összes elitista, túliskolázott újságíróból. Alacsonyabb osztályból jövök, és büszke vagyok rá. Megmutatom, milyen az, amikor egy mélyebbről érkező csávó újságot ír.

A kormány és az önkormányzati vezetők Kolumbiában, de – Uruguay és Costa Rica kivételével – Latin-Amerikában mindenhol gyerekként kezelik a lakosságot. A járvány alatt a kezdetektől a könnyebb utat választották: kijárási tilalom, karantén, nevezzük bárminek, csak egy megoldásuk van: maradj otthon. Ha nem, akkor Bolsonaro-féle holdkórosok. Kolumbiában mi lett volna a legjobb járványkezelési stratégia?

Kormányok csak rosszul kezelhetnek járványokat. A Római Birodalom végét a dögvész határozta meg, de a dögvész pusztította el a majákat és az inkákat is, és végzett a feudalizmussal is Európában. A kezdetektől a fertőzések lassítását és az összeomlás szélén álló egészségügyi rendszer felkészítését tekintették prioritásnak. Ezek a törekvések nem feltétlenül a rossz politika, hanem a szisztematikus korrupció miatt buktak el tragikusan. Visszamenőleg persze könnyű okosnak lenni.

Nagy hiba, hogy a kolumbiai kormány közgazdászok és az orvosi közösség tanácsai ellenére próbálja megnyitni a gazdaságot. Félek, hogy ez óriási tévedés… Gyárakat nyitnak, nem veszik figyelembe, hogy a termékeknek nem lesz piaca, miközben az egészségügyi következmények, a vírus terjedésének felgyorsulása adekvát tesztek hiányában is egyértelmű.

DÉL-KOREAI SEGÉLYCSOMAG ÉRKEZIK. FOTÓ: IVÁN DUQUE / FB

Tökéletesen megértem, viszont a gazdasági következmények többek szerint sokkal halálosabbak lesznek, mint maga a járvány.

Minden ismert járványnak megvoltak a gazdasági következményei. Olyanok ezek a járványok, mint amikor egymillió hurrikán egyszerre okoz földcsuszamlást; iszonyatos károkat idéznek elő. Úgy tűnik, a kolumbiai kormány azt hiszi, visszatérhetünk a múltba. Reakciójuk nagyon szűklátókörű, miközben vezető közgazdászok valóban kiváló ötletekkel rukkolnak elő, és még a kongresszus is minimális alapjövedelem bevezetésével kerülné el a katasztrófát.

Ez lenne a feltétel nélküli általános alapjövedelem?

Többféle definíció létezik. Arról lenne szó, hogy a válság alatt mindenki kapna minimális fizetést. Chile már bevezette. A kolumbiai elnök, Iván Duque nosztalgiája, hogy térjünk vissza a járvány előtti pocsék gazdasághoz, szélsőségesen veszélyes. Ha a világgazdaság egy test, akkor Kolumbia a feneke. Az elmúlt évtizedben például többezer csecsemő halt meg azért, hogy valamivel olcsóbban adjanak el Németországnak szenet. Soha semmi hasznunk nem volt ebből a „gazdaságból”, aminek semmi köze nincs a szabadpiachoz. Üzleti kartellek között oszlik el.

Minden szabadkereskedelmi megállapodás egy, a saját nemzeti érdekeivel törődő külföldi ország és néhány kolumbiai oligarcha közötti alku.

Jelenleg Hollandia akar krumplit exportálni Kolumbiába. A burgonyatermesztés államilag támogatott Hollandiában. A szállítás a kikötőktől az élelmiszerelosztó központokig optimalizált, míg az itteni farmereknek először öszvéren el kell venniük a termést a helyi piacokra, és csak utána jutnak el az elosztó központokba. A verseny egyértelműen nem becsületes, és a sors iróniája, hogy a krumpli eredetileg az Amerikákból származik.

A burgonyáiról is híres Peru valamivel közelebb van, mint Hollandia… Hogyan kapcsolódnak az üzleti kartellek a drogkereskedőkhöz, drogkartellekhez?

Egyértelműen különböző árukban utaznak, az üzletelés módjában viszont nincs sok különbség. Próbálj meg újságíróként elmenni egyszer az említett szénbányákba, rögtön álarcos emberek vennének körül. Egyes politikusok kapcsolatban állnak az üzleti kartellekkel, vegyünk példaként egy építőipari cégekből állót. Választások előtt, ugyanúgy, mint a narcos, „befektetnek” az egyik jelöltbe.

A befektetés a háttérben történik, a politikus így már meg tud venni egy csomó szavazatot, és megnyeri a választást. Utána a kartellben lévő építőipari cégekkel kötik meg a kormányszerződéseket. A cégek jelentős előnyökhöz jutnak, a politikusok pedig megkapják a maguk 10-15 százalékát. A lényeg, hogy egyes politikusok drogbáróktól, mások „törvényes” üzletemberektől, megint mások mindkettőtől jutnak hozzá a pénzükhöz.

Mennyire fontos szereplők ma a drogbárók, mennyire változott meg Pablo Escobar óta a stratégiájuk?

Ha jól tudom, a kolumbiai kokainexport ma legalább 12-szer nagyobb, mint amikor megölték Pablot. A stratégia sokkal kifinomultabb, nem annyira konfrontatív, mint Escobaré volt.

Nagyon sok narcosnak van másik üzlete is, de a legfontosabb, hogy míg korábban főként a mára telített Egyesült Államokba szállítottak, mostanra viszont dél-amerikai, afrikai, ázsiai piacokat is megnyitottak.

Kevésbé erőszakos a drogbiznisz, mint Escobar idejében?

Egyelőre nem tudjuk, csak próbáljuk kitalálni. Az erőszakot leggyakrabban a valóságot eltorzító gyilkossági rátával mérik. Például Escobar idején az volt az irányelv, hogy a zsaruk minden egyes megölt rendőrért meggyilkoltak tíz civilt. Míg sokan azt hiszik, hogy minden gyilkosságot Escobar követett el, vannak bizonyítékok, amelyek alapján a rendőrség több embert ölt meg. Miután az emberölések száma csökkent, senki nem nézett utána az erőszakos eltűnéseknek.

A maffia és a hatóságok között legalábbis Medellinben fennált egy olyan alku, hogy a holttestet nem szabad az utcán hagyni, inkább fel kell darabolni, és megetetni a halakkal. Nincs holttest, nincs gyilkosság.

A háborús bűnök bírósága vizsgálja ezeket, és inkább megvárom a nyomozás befejezését, mintsem találgassak előtte.

Egy külföldinek ma Medellin tűnik a legdinamikusabban fejlődő kolumbiai nagyvárosnak, jól működő egészségügyi rendszerrel.

LOL. Nagyon fontos lenni megérteni, hogy Pablo halálával semmi nem változott, nem szűntek meg az őt és másokat megteremtő társadalmi-gazdasági feltételek. A tankönyveket évtizedek óta nem frissítették, a nagy fejlődés csak kozmetikázás, PR. Kétségtelenül tapasztalható előrelépés, de hol nem? A rablások száma a paramilitáris alakulatok lefegyverzése óta sem csökkent.

Én például elveszítettem két barátomat. Egy lányt, akivel együtt jártunk bulizni, feldarabolva találták meg egy bőröndben. Két általam is ismert családból tűntek el családtagok. Szóval, az egész változásos PR-kampányt csak a hivatalos gyilkossági ráta csökkenésére alapozzák, és egyik polgármester sem végeztet átfogó társadalmi-gazdasági elemzést a városról.

Milyen kapcsolatban állnak a drogbárók politikusokkal, pártokkal, és hogyan viszonyulnak a békefolyamathoz?

Álvaro Uribe korábbi elnök a medellini kartell egykori munkatársa volt, testvérének Dolly Cifuentestől született két gyereke. Dolly bátyja, Jorge, a Köpcösnek (El Chapo, a leghíresebb mexikói drogbáró, Joaquín Guzmán gúnyneve – a szerk.) volt a jobbkeze.

Ha csak a vezető kormánypártot, a Demokratikus Központot nézzük, Escobar unokatestvére és a kartell pénzét tisztító személynek a lánya is náluk szenátor, és persze ott van maga Uribe is.

Az aranyat se felejtsük el. A kokain bonyolult áru, csak akkor válik legálissá, miután eltűnt valakinek az orrában. Mihelyst van egy rögünk, az arany máris legális, egy zsaru sem tartóztathat le érte. Mindazonáltal, Kolumbia három legnagyobb aranyexportőrét felszámolták, mert alapvetően szervezett bűnbandák voltak. Szervezeteik felépítése hasonló az üzleti kartellekéhez: kifinomultak, de mindegyik más módszerrel dolgozik. Az alapok: nem hivatalos bányászok többezer éve ásnak…

Amikor 2011 körül kezdett emelkedni az arany ára, sok bűnözői csoport arra gondolt, hogy ez az áru biztonságosabb a kokainnál. A kokainexport az aranyár emelkedésével fordított arányban esett vissza. Az illegális fegyveres csoportok ellenőrzésük alá vonták a „nem hivatalos” bányákat, és komplett hálózatot építettek ki az „aranymosás” köré. A tisztára mosott aranyat exportőrök Miamiban és Svájcban értékesítik. Az egyik exportőr legalábbis így dolgozott.

ÁLVARO URIBE, KOLUMBIA KORÁBBI ELNÖKE, AKI GYAKORLATILAG A MAI NAPIG EGYFAJTA BÁBMESTERKÉNT PRÓBÁLJA IRÁNYÍTANI A BELPOLITIKAI FOLYAMATOKAT. FOTÓ: FB

Uribe és pártfogoltja, Duque a FARC-kal kötött békeszerződés ellen vannak. Hogyan tudják megakadályozni a békefolyamatot?

A jelenlegi szükségállapot miatt Duque helyrehozhatatlan károkat okozhat. Uribe embereket öletett meg, legalább 1997, de valószínűbb, hogy 1984 óta börtönben kellene ülnie. Magát a megállapodást formálisan nem tudják kinyírni, viszont annyit árthatnak neki, hogy az egész elhal. Az a baj, hogy a paramilitáris szerkezet még mindig intakt, és bármikor új gerillagenerációkat kelthet életre. Remélem, és imádkozom azért, hogy a következő elnök és az ELN (szélsőbaloldali gerillaszervezet – a szerk.) megegyeznek, még mielőtt nagyon nagy lenne a baj.

Ki lenne számodra a legjobb elnök?

Anarchista vagyok, tehát nyerjen az, akinek a legnagyobb a melle… Fontos, hogy megértsük Kolumbia változó demográfiáját. Az én generációm – 44 éves vagyok – és a drogkartellek terrorját átélő idősebbek erőszaktól traumatizált és a sebeket életük végéig érző, elveszett nemzedék. A ma 30 és 44 közöttiek a paramilitáris és kisebb mértékben, a gerillaterrort élték át. 2014 és 2018 között viszont felnőtté vált egy nem traumatizált generáció, akik például nem tudják, milyen volt a hidegháború.

Míg az idősebbek sokat beszélnek a bal- és a jobboldalról, a fiatalabbakat sokkal jobban érdekli a környezet, és sem a kommunizmushoz, sem a kapitalizmushoz nem akarnak visszatérni, mert mindkettő rossz. Egy egyetemet végzett nemzedék tölt be pocsék állásokat, és elegük van, mert keményen tanultak és azokon a területeken akarnak dolgozni, amelyekre specializálódtak, és nem havi 400 dollárért.

Például Bogotá főpolgármestere, Claudia López reményteli új politikus a számukra. Mások szerint a környezeti kérdésekre és a haladó politikára összpontosító korábbi bogotái főpolgármester, Gustavo Petro is egy lehetőség. William Dau, Cartagena polgármestere nagyon új, viszont rengetegen szimpatizálnak vele. A legnagyobb esélye viszont sajnos (az egykori Uribe-tanítvány, most korrupcióellenes – a szerk.) Sergio Fajardonak van, és nem tudom, mit várjak tőle. Egy kígyó. De van most egy másik, súlyosabb probléma is.

Mi az?

A napokban a televízióban néztem egy gazdasági vitát, és Kolumbia legjobb közgazdászai nagyjából egyetértettek abban, hogy az ország élelmezésének sokkal függetlenebbnek kellene lennie. Mielőtt teljesen megnyílik a gazdaság, és visszatér a nemzetközi piacra, erősebb szereplővé kellene válnia. Eközben a kormány benyal a Világbanknak, és megpróbálja feléleszteni a neoliberális modellt.

Érdekes vita lesz, mert Duque gazdaságot újraaktiváló terve nem fog túl jól elsülni, és elkerülhetetlen lesz a második zárás, ami egy katasztrófa, potenciális fordulattal. Az egészségügyi rendszer több mint tíz éve az összeomlás szélén áll, ez nagy eséllyel most meg is történhet. Ha igen, akkor döbbenetes lesz a dominóhatás, bekövetkezhet a legrosszabb forgatókönyv, a társadalmi összeomlás.

Ha Duque megint „bezárja” a gazdaságot, akkor vagy elkezdi folyósítani a minimális alapjövedelmet, vagy meglincselik.

Ha éheznek az emberek, iszonyat nehéz zárva tartani. Az alapjövedelemnél kevesebb pénzről van szó, mint amennyit a kormány a bankok megmentésére költött, külföldi segítség sem kell hozzá, csak vissza kellene vonniuk a tavaly életbe lépett társasági adókedvezményeket, ami nem tetszene a nagyvállalatoknak. Duque viszont addig nem tudja hazaküldeni a népet, amíg nem ad nekik enni. Az állam könnyen összeomolhat, és az elnöknek nem lesz más választása, kizárólag az alapjövedelem, mert az emberek különben tényleg képesek lesznek meglincselni.

IVÁN DUQUE KOLUMBIAI ELNÖK A KÉP JOBBOLDALÁN. FOTÓ: FB

A lényeg, hogy a koronavírus azonnal csődbe vitte Kolumbiát, teljesen mindegy, mit talál ki a kormány. Minden kiadást kölcsönpénzből fedeznek, és nem tudják visszafizetni. A Latin-Amerikai és Karibi Gazdasági Bizottság lobbizik az eladósodás feltételeinek enyhítéséért. Kolumbia önmagában kevés, az egész világgazdaságnak a Marshall-tervnél is nagyobb globális megoldás kell. Szomorú, hogy az összes ország saját maga, egyedül próbálkozik, pedig egyik sem képes megmenteni magát.

Kömlődi Ferenc kolumbiai sorozatának többi részét itt olvashatjátok.

CÍMLAPFOTÓ: Columbia Reports / Facebook

Kömlődi Ferenc
Kömlődi Ferenc állandó szerző

Jövőkutató, mesterségesintelligencia-evangelista, író, képalkotó, világutazó, macskaimádó, született gourmand.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek