Hiába tanult Kína sokat hibáiból, a válságkezelésben nem osztályelső

A koronavírus-járvány új helyzet elé állította Kínát: míg eddig az ázsiai ország importált tudást szövetségeseitől és riválisaitól, Peking válságkezelése ezúttal modellként jelenhet meg a világ előtt. Kérdés azonban, hogy a keleti nagyhatalom mit tanult saját hibáiból, és hogyan kezeli a nyugati világból érkező, diplomáciai offenzívát.

A koronavírus-járvány miatt ismét rászegeződött a tekintet Kínára. Függetlenül attól, hogy mennyiben felelős a járvány kirobbanásáért, felmerült számos kérdés: Mennyiben kezdődik most Kína évszazada? Mennyiben bízhatunk Pekingben? Vagy mennyire ismerjük félre, becsüljük alá a kínai veszélyt? Az Azonnali Kínáról szóló vitasorozatában ezúttal Buzna Viktor, a Magyar Nemzet külpolitikai újságírója írja le meglátásait.

+ + +

Ha arra a kérdésre keressük a választ,

Bár nem túl népszerű, mégis fontos tényező ez a nemzetközi kapcsolatokban, minden globális szereplő sikere nagyban függ attól, milyen hatékonyan képes alkalmazkodni a változó környezethez, elsajátítani modelleket és stratégiákat. A Nobel-díjas amerikai közgazdász, Douglas C. North adaptív hatékonyságról írt, szerinte egy állam akkor lesz versenyképes, ha a külső gazdasági, politikai hatásokra gyorsan reagáló, rugalmas intézményrendszerek alakít ki.

Az emberiség jövője című könyvében a kínai társadalomtudós, Csoujing Csin (Zhouying Jin) a tanulás mint társadalmi képesség evolúcióját vizsgálja. Három szakaszt: a tanulás, az utánzás és az innováció fázisait különböztet meg egymástól, és amellett érvel, hogy egy ország csak akkor lehet sikeres, ha mindhárom lépcsőfokot képes megugrani.

Bill Clinton egykori tanácsadója, Joseph E. Stiglitz és társszerzője, Bruce C. Greenwald grandiózus munkájában, a Tanuló társadalom megteremtésében bevezeti a tanulásnak mint komparatív előnynek a fogalmát. Szerintük egy tanuló társadalom versenyelőnyt élvez vetélytársaival szemben, ezért egy-egy ország közpolitikáját úgy kell alakítani, hogy a lehető legjobban ki tudja használni a tanulás képességében rejlő komparatív előnyét.

Legyengülni vagy megerősödni ugyanis csak másokhoz, például a versenytársakhoz képest lehet, márpedig egy változásokra hatékonyan reagáló, tanulni képes állam kétségkívül lépéselőnyre tehet szert. Peking esetében ez a megközelítés azért is izgalmas, mert

Adódtak is konfliktusai miatta, érdekes a párhuzam a 20. században megromlott szovjet-kínai viszony és az Egyesült Államokkal most zajló ellenségeskedés között. Moszkvának nem sikerült megidomítania keleti szomszédját, ennek felismerése pedig különösen fájdalmas lehetett annak tükrében, hogy a Szovjetunió a kezdetektől technológiával, tanácsadókkal támogatta az ázsiai országot. Nem véletlen, hogy mielőtt a két nagyhatalom kapcsolata az 1950-es években szakadáshoz ért, Hruscsov azzal büntette Pekinget, hogy hazarendelte a tízezer fős orosz tanácsadói gárdát Kínából.

Az Egyesült Államok és a nyugati világ szintén nagy reményeket táplált Kína integrálása iránt az 1978-ban meghirdetett Reform és nyitás politikáját követően. Közhelyszerű megállapítás, hogy a Teng Hsziao-ping által indított gazdasági reform a kínai civilizáció virágzását eredményezte a politikai átmenet, az ázsiai ország demokratizálódás azonban elmaradt. Ennek felismerése nagyban hozzájárult az Egyesült Államok és Kína között spirálisan elszabaduló konfliktushoz.

Peking tehát szívesen tanul más országoktól, kultúráktól, miközben saját érdekeit szem előtt tartva kínai karakterjegyeket emel be az átvett rendszerekbe.

a világ többi országa számára modellként jelent meg. Ez részben tragikus helyzetelőnyéből adódott, hiszen a betegség Kínából indult el, így a válságkezelést illetően is ott keletkeztek az első tapasztalatok. Másrészt a 2003-ban berobbant SARS-járvány miatt is Kínára figyelt most a világ, a koronavírushoz hasonló légzőszervi betegség kezelése ugyanis fontos tapasztalatokkal ruházta fel az ázsiai országot.

A koronavírus-járvány, illetve annak Kína hatalmi helyzetére gyakorolt hatásának vizsgálatakor mindenekelőtt meg kell néznünk, hogy

A pekingi kormány először 2003 áprilisában adott utasításokat a SARS okozta betegség kezelésére a kínai kórházaknak, miközben az első fertőzést 2002 novemberében regisztrálták. Bár az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) 2003 januárjában tájékoztatta a kormány a jelenségről, csak áprilisban láthatott munkához a nemzetközi egészségügyi delegáció.

Az új típusú koronavírus első fertőzését 2019 novemberében regisztrálták Kínában, azonban csak december 31-én értesítette a WHO-t. A késlekedés okai között vannak hasonlóságok a két járvány között, a túlbürokratizált államapparátus, valamint a politikai érdekek előresorolása mindkét esetben hozzájárultak a vírus szétterjedéséhez.

Bár a betegség kezelését illetően láthatunk ismétlődő hibákat, mégis igazságtalan lenne leírni Kína tanulási képességét. Az SARS-járvány alapvetően formálta át a kínai vezetés gondolkodását az egészségügyről, erről a kínai szakértő, Jangcsung Huang (Yangzhoung Huang) írt. A szerző emlékeztet arra, hogy Peking jelentősen növelte az egészségügy fejlesztésére szánt költségvetést, ennek részeként 850 millió dollárt fordított egy háromszintű betegségmegelőzési és járványvédelmi rendszer felépítésére. Részben ennek az erőfeszítésnek köszönhetően számos világjárványt kerülhetett el a világ, Jangcsung Huang a HIV-vírus ázsiai szétterjedésének megfékezését is az ekkor indult közpolitika javára írja.

A hivatalos statisztikák szerint a fertőzések száma egyelőre alig haladta meg a 84 ezer esetet, miközben 4638 ember hunyt el a betegség következtében. Ez mindenekelőtt az SARS-járvány kezelésekor már bevált, határozott, szigorú korlátozásokra építő központi fellépésnek köszönhető.

Napokkal a tömegek mozgásával együttjáró holdújév ünnepét megelőzően a kormány január 23-án országos korlátozásokat vezetett be, jelentősen hozzájárulva a vírus terjedésének lassításában. Szintén hatékonynak bizonyultak azok az intézkedések, melyeknek köszönhetően nagy erőforrásokat és gyorsan sikerült mozgósítani a súlyosan fertőzött területekre, mindenekelőtt a betegség epicentrumaként ismertté vált, közép-kínai Vuhan városába.

Bár a kezdeti késlekedés ellenére Peking válságkezelése sikeresnek mondható, mégsem jelenthetjük ki, hogy az SARS-járványt követően azonosított problémákra megfelelő válaszokat adott a kínai vezetés. Érdemes felidézni a The Washington Post Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel készített, 2003-ban közölt interjúját. Ebben a kormányfő kiemeli: az SARS-járvány egyik legfontosabb tanulsága, hogy égető az aránytalanság a vidék és a város, illetve a gazdaság és a társadalom fejlettsége között. Ezek a problémák a Kínáról folytatott diskurzusban azóta is visszatérő témák, s a koronavírus-járvány tanulságai alapján úgy tűnik, hogy nem született rájuk kielégítő válasz.

Az egészségügyi ellátórendszerben meg kell említeni a súlyos orvoshiányt, ami a járványt megelőzően is komoly konfliktusforrás volt: elkeseredett betegek, illetve hozzátartozóik nem egyszer támadtak a tehetetlen egészségügyi dolgozókra, előfordult, hogy az atrocitás gyilkosságig fajult. Szintén meg kell említeni a szociális, társadalombiztosítási rendszer hiányosságait. A gazdasági modernizáció során az olyan hagyományos területeken, mint a vas- és acéliparban dolgozó tömegeket fenyegeti munkanélküliség, és a koronavírus-járványt követő gazdasági válság sokat ront a helyzeten. Ha Peking nem akarja, hogy tömegeket kerüljenek az utcákra, a globális kereslet bezuhanását a belső piac ösztönzésével kell ellensúlyoznia, pénzt kell tennie az emberek zsebébe.

A járvány gazdasági hatásai a következő hónapokban népszerű téma lesz a Kínáról zajló diskurzusban, a válságkezelés politikai kommunikációs vetülete azonban máris értékelhető. A belföldi közvélemény kezelését illetően Peking komoly sikert könyvelhet el, az SARS-járványt kísérő társadalmi elégedetlenségnek, tüntetéseknek nyoma sincs.

Az amerikai Stanford Egyetem kiberpolitikai központja elemezte a járványról megjelent kínai és amerikai híradásokat: a két sajtókultúra közötti alapvető különbséget jól visszaadja a kutatás. Míg Kínában az úgynevezett pozitív hírek, a járványügyi intézkedések eredményei kaptak nagyobb hangsúlyt, az Egyesült Államokban egyebek mellett a „halál”, a „tesztelés”, vagy éppen a „veszély” szavak domináltak a vizsgált cikkekben.

Szintén Peking innovatív kommunikációs húzásaként értelmezhető az egészségügyi dolgozókat övező hőskultusz felépítése, ebben fontos szerepet kapott az SARS-járvány veterán virológusa, a 84 éves Csong Nansan (Zhong Nanshan) illetve a koronavírus elleni harcot vezető Csen Vejt (Chen Wei), a Népi Felszabadító hadsereg női tábornoka.

A legjelentősebb tudást azonban a digitális, illetve az innovatív technológiák alkalmazásában képviselte Kína. A társadalmi pontrendszer kiépítése során szerzett tapasztalatokat eredményesen építette be a kontaktuskutatást támogató alkalmazást fejlesztő két kínai nagyvállalat, az Alibaba és a Tencent, a logisztikai szervezésben pedig jól vizsgázott a kínai műholdrendszer, a Beidou. A dróntechnológiával foglalkozó vállalatok is bizonyíthattak, a pilótanélküli repülőgépek a szállítmányozásban kaptak szerepet, az önjáró autók az utcák fertőtlenítését végezték. A vezető kínai internetvállalat, a Baidu tömeges adatgyűjtéssel és annak elemzésével támogatta több fronton is a vírus elleni küzdelmet.

Peking egészségügyi eszközök és szakemberek exportálásával nyerné vissza a járványban sérült tekintélyét, amit innovatív megoldásnak is tekinthetünk: a hagyományos, ajándékozásra alapozó kapcsolatépítést ötvözte azzal a helyzetelőnyével, hogy más országoknál gyorsabban esett át a válságon. A nemzetközi közvéleményben csak maszkdiplomáciának nevezett külpolitikai kísérlet kivitelezésébe azonban több ponton is hiba csúszott.

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump Kína felelősségének kérdésével tematizálta a közvéleményt, a járvány kezdeti fázisában történt, vélt és valós mulasztások felszínentartásával eredményesen feledtette Kína maszkdiplomáciában tett, globális erőfeszítéseit. Pekingnek nincs kiforrott válasza ezekre a támadásokra, a külügyminisztériumában dolgozó úgynevezett „farkas katonák” (wolf warrior), vagyis a kemény stílust képviselő diplomaták kirohanásai nem érték el céljukat. Hátráltatta a maszkdiplomácia sikereit, hogy Kínából nem csak adományok érkeztek, de az ország az egészségügyi védőfelszerelések legfőbb exportőrévé vált.

Magyarországon is tapasztalhattuk, hogy a diplomáciai és az üzleti forrásokból érkező egészségügyi szállítmányok összemosódtak, ezáltal a társadalom nem képes felmérni a kínai segítség valós mértékét. Ennek következtében az is kérdéses, mennyiben valósulhat meg a maszkdiplomácia mögötti stratégiai érdek. Az Övezet és út (BRI) néven ismert pekingi mesterterv keretein belül létrehozott, úgynevezett Egészségügyi selyemút újabb pillére lenne a Peking által dominált nemzetközi intézményrendszernek, a kezdeményezést a WHO is támogatta. Csakhogy

közben pedig Donald Trump megtette az ellenlépéseket a kínai ambíciók ellensúlyozására. A G7-ek tizenegy tagállamra bővítésével Trump egyszerre tesz gesztust Ausztráliának, Dél-Koreának, Indiának és Oroszországnak, valamennyi ország fontos tényező a pekingi külpolitikában.

Kína járványügyi intézkedéseit látva levonhatjuk azt a következtetést, hogy a tanulás alaplogikája egy állam és egy kisiskolás esetében is ugyanaz: a nagy erőforrásokkal támogatott területeken mélyebb tudás keletkezik, miközben az elhanyagolt területeken megreked a fejlődés. Az elmúlt évtizedekben Peking a gazdaság fejlődését támogatta, az itt elért innováció pedig a koronavírus elleni harcban is példátlan siker volt.

Szintén sokat tanult Kína a polgárokkal történő kommunikációban, a társadalmi morál fenntartásában, és annak fokozásában. Ebből az aspektusból az ázsiai nagyhatalmat jelentősen megerősítette a válság. Ez a siker azonban törékeny lehet, hiszen a korábbi felismerés ellenére az egészségügy, a társadalompolitika és a közigazgatás is reformért kiállt.

Sokat kell tanulnia Pekingnek a diplomáciai válságkezelésben is. Egyelőre úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok agresszív politikája, a nyugati világban kikezdte az egyébként innovatív pekingi maszkdiplomáciát.

Olvasd el az Azonnali Kína-vitájának többi cikkét is!