+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. június 11. csütörtök, 17:40
Folytatódik a harc a szlovák baloldalért: Peter Pellegrini nem tudta kiszorítani Robert Ficót a Smerből, ezért most már biztos, hogy új szociáldemokrata pártot alapít. De van-e erre igény Szlovákiában? És kivel tart a ficoista szavazó?

Miután a Szlovákiát 2006 és 2020 között kormányzó Smer-SD (Irány-Szociáldemokrácia) párt elvesztette az idei választásokat, felerősödtek a kormányfői posztról már 2018-ban távozni kényszerült Robert Ficóval szembeni kritikák. Ficónak a kormányfői posztról a Kuciak-gyilkosság után 2018-ban kellett végül lemondani, engedett ugyanis az utcán tüntetők nyomásának – valamint a Híd-Most párt követelésének. A Smer élén azonban megmaradt, miután

 

azt gondolhatta: a kormányfői poszton őt követő Peter Pellegrini úgysem nő föléje, így a pártot megtarthatja,

 

egyszer pedig talán a kormányfőséget is visszaveheti. Igaz, Fico kapcsán – már csak sokszor híresztelt egészségügyi gondjai miatt is – többször felmerült már: megfáradt, szívesen otthagyná a politika első vonalát.

 

De egyelőre nem sikerült ezt elegánsan megtennie: 2014-ben elbukott az elnökválasztáson Andrej Kiska független jelölttel szemben (már az akkori indulása is azt mutatta, hogy szívesen átszállna egy protokolárisabb feladatokat jelentő pozícióba), tavaly pedig az alkotmánybíróságba ült volna át, de ennek a tervének Kiska elnök, valamint Bugár Béla pártja szintén gátat vetett.

 

Azaz Fico a Smer élén maradt csak meg. De a most februári szlovákiai választás azt is megmutatta:

 

már a Smer-szavazók között se Fico számít a legnépszerűbbnek.

 

Pellegrini ugyanis több, mint 400 ezer preferenciaszavazatot kapott, míg Fico 233 ezret csak. De ettől függetlenül Fico nem mondott le a pártelnökségről. Ennek az is lehet az oka, hogy miközben csökken a népszerűsége, mégiscsak az ő nevéhez köthető még mindig a Smer – valamint azt a szociálpopulista-nacionalista vonalat, amely a Smert erőssé tette, Fico bizonyosan jobban képviseli, mint Pellegrini.

 

Fico marad, Pellegrini megy

 

A két politikus ütközete két hete vált egyértelművé, amikor Pellegrini felszólította Ficót: távozzék a Smer éléről. Ezzel Pellegrini, akinek kapcsán már tavaly nyáron felmerült, hogy távozni akarna a pártból, átlépett egy vörös vonalat: háborúja nyílttá vált Ficóval. Az is egyértelművé lett ezután, hogy

 

csak egyikük maradhat a Smerben,

 

elvégre még ha meg is szerezné Pellegrini a pártelnökséget, folyamatosan attól tarthat: Fico a háttérben szervezkedik ellene.

 

Fico Pellegrini támadására ennek megfelelően reagált, egy hamiskásnak tetsző kompromisszumot ajánlott ugyanis: a Plus.sk információi szerint Fico kész lett volna átadni a pártelnökséget Pellegrininek, de cserébe át akarta venni az Aleksander Dubček Alapítvány – a Smer szellemi műhelyének – vezetését, valamint befolyást kért „a párt politikai irányvonalának meghatározásában”. Éppen ez az, amit Pellegrini nem akarhat, azaz ekkor világossá válhatott számára: neki nem a Smerben kell pártelnökké válnia, hanem egy új erőt létrehoznia.

 

FELELŐSSÉGTELJES VÁLTOZÁS: PETER PELLEGRINI ÉS A SMER VÁLASZTÁSI PLAKÁTJA IDÉN FEBRUÁRBAN POZSONYBAN. FOTÓ: BAKÓ BEA / AZONNALI

 

Szerdán a volt kormányfő Pellegrini tehát bejelentette: visszalép a Smer alelnökségétől, és hosszú távon egy új párt felépítését kezdi el. Azaz eldőlt:

 

a Smer Fico pártja marad továbbra is, Pellegrini azon kívül fog próbálkozni.

 

Pellegrini hangneme Besztercebányán, ahol a Smer elhanyását bejelentette, már nem volt olyan támadó, mint két hete. Amint a Postoj.sk konzervatív-klerikális újság írta: Pellegrininek nem érdeke úgy kiszállnia, hogy összebalhézzék teljesen Ficóval, ugyanis mégis leginkább azon szavazókra építhet, akik egykoron (vagy akár még mindig) Ficóért ikszelték, ikszelik a Smert.

 

Pellegrini besztercebányai nyilatkozatában ezért a legmélyebb tisztelet hangján szólt már Ficóról. A Postoj.sk szerint ugyanis Ficónak – és volt belügyminiszterének, Robert Kaliňáknak – az lehetett a célja már a Plusnak vélhetően kiszivárogtatott kompromisszumos javaslattal, hogy Fico jelenhessék még a békés, egységkereső embernek, ezért Pellegrininek nagyon vigyáznia kellett:

 

a Smert úgy hagyja el, és egy majdani új pártot úgy hozzon létre, hogy azt a Fico-hívek se érezzék támadásnak, árulásnak.

 

A show-t elvitte Pellegrini, a Postoj.sk szerint Ficót meglepte a volt kormányfő lépése, a lap úgy tudja: a szerda délutánt már nem színjózanul töltötte Fico a pozsonyi parlamentben. A Smer-pártelnök a Facebook-oldalán csak sajnálatának adott hangot, és megígérte: vezetése alatt a Smer folytatja „a baloldali irányvonalát”, azaz „keményen védeni fogja a jóléti államot”.

 

Hol van tere egy Pellegrini-pártnak?

 

Fico szociális populizmust kever nacionalizmussal – ő ezt érti szociáldemokrácia alatt –,

 

ha Pellegrini komolyan gondolja, hogy egy tényleg szocdem pártot akar csinálni, akkor engednie kell a populizmusból és a nacionalizmusból, valamint fel kell vállalnia emberi jogi ügyeket is. Egy szóval: olyan területre kell tévednie, ahol Szlovákia függetlenné válása óta még párt nem volt sikeres.

 

A szlovák politikai életet alapvetően két oldal határozza meg Mečiar óta: az egyik oldalon állnak a nacionalisták, akik szociális intézkedéseik miatt főleg a szegényebb, tanulatlanabb, öregebb, vidéki lakosság körében népszerűek – itt lett Mečiar utódja gyakorlatilag Fico –; az ezzel szemben álló jobboldal – ellentétben Magyarországgal – pedig határozott EU-pártiságot, liberalizmust és főleg piacpártiságot jelent, ami miatt inkább a városi, jómódúbb szavazók számítanak északi szomszédunknál jobboldalinak.

 

Amit Pellegrini akarhat, az nem kerülhet teljesen ellentétbe ezzel a mečiari, ficoi örökséggel:

 

egy magát nem jobboldalra soroló pártnak csak akkor van esélye, ha a szegényebb, vidékibb, tanulatlanabb, idősebb szavazók között szerez népszerűséget, ők pedig nem csak jólétre, de egy kis nacionalizmusra is vágynak.

 

ROBERT FICO A TÖRZSKÖZÖNSÉGÉVEL. FOTÓ: SMER / FB

 

Épp ezen bukott el egy másik Smer-renegát, a pártot már tavaly nyáron elhagyó Tomaš Drucker, aki Dobrá voľba (Jó Választás) néven indult önálló párttal idén, de nem jutott be a parlamentbe. Drucker ugyanis egyértelműen olyan szociáldemokráciát kínált, mint amilyen a nyugat-európai: ez azonban a szlovákiai balos szavazóknak túl nyugatos, túl liberális, a szlovákiai liberálisabb szavazóknak meg túl szociális – azaz akár egy Pellegrini-párt is, ha tényleg klasszikus értelemben szociáldemokrata akar lenni, két szék közé kerülhet.

 

Pellegrininek sokkal inkább akkor van esélye, ha nem akar teljesen elszakadni a ficói iránytól, szavazóktól, hanem ahogy egykoron Fico sikeresen vette át Mečiar híveit, ő viszi tovább a szociális populizmussal és kicsi nacionalizmussal kevert irányvonalat. Fico számára ugyanis komolyan fenyegető veszély, hogy bár megtartja a Smert, de annyira megy vele, mint Mečiar a saját pártjával 1998 után: egyre inkább visszaszorul. De ez akkor se jelentette azt, hogy eltűnt a mečiari szavazóréteg, csak egyszerűen átállt a posztkommunistáktól kiszállt, dinamikus Ficohoz. Most ugyanez zajlik le:

 

Pellegrini nem a ficói szavazókkal, programmal, csak magával Ficóval szakítva hoz létre új pártot.

 

Lesz Pellegrini-frakció?

 

A szlovák sajtó információi szerint hamarosan több, mint tizenöt képviselő is otthagyhatja a Smert. A Fico-pártnak jelenleg 37 képviselője van, így Pellegrininek jó esélye lehet a harmadik legnagyobb frakciót is megalakítania a pozsonyi parlamentben. Eddig hivatalosan heten jelentették be kilépésüket, de a nagy mozgás jövő héten indulhat be. Ami biztos: nem csak Pellegrini távozik a párt vezetőségéből, de a Smer két másik alelnöke, Richard Raši és Peter Žiga is átlép. Ráadásul úgy tudni:

 

Ficónak két fontos szövetségese is hátat fordítana.

 

Erik Tomáš, aki a párton belül Fico egyik legelkötelezettebb támogatójának számít, kész átlépni a Pellegrini-pártba, és így fog tenni a szintén eddig ficoista Jaroslav Baška, Trencsén (Trenčín) smeres polgármestere. Az, hogy eddig nyíltan ficoisták is átállnak, éppen azt mutatja: Pellegrini jó eséllyel veheti át és viheti tovább a ficói örökséget.

 

Ugyanis egy hagyományos szociáldemokrata útra – azaz baloldali gazdaság- és liberális társadalompolitika képviseletére – már van egy hitelesebb jelentkező: a liberális Progresszív Szlovákia azzal, hogy múlt szombaton a balliberális, roma származású Irena Bihariovát választotta elnökévé, egyértelmű, hogy egyre inkább szociális irányba mozdulna el.

 

Ez annyiban logikus is, hogy jelenleg Szlovákiát egy társadalompolitikailag konzervatív-klerikális és gazdaságpolitikailag neoliberális kormánykoalíció vezeti. Míg Pellegrini főleg azokat szólíthatja meg, akiknek nem tetszik a Matovič-kormány neoliberalizmusa, a PS-es Bihariová azoknak lehet alternatíva, akiknek meg a jelenlegi pozsonyi kormány konzervatív-klerikális irányvonala sok.

 

Azonban éppen amiatt, mert a bal-jobb-törés Szlovákiában is inkább kulturális és nem gazdasági, nehezen képzelhető el, hogy Pellegrini és Bihariová – hiába utasítanák el közösen Matovičék neoliberalizmusát – egymásra találna. Valószínűbb inkább a Smer-renegát Drucker és Pellegrini összefogása, elvégre Drucker már tavaly nyáron is várta volna pártjába Pellegrinit.

 

Ahhoz, hogy az új párt frakciót tudjon alakítani a pozsonyi parlamentben, nyolc képviselőre lesz majd szüksége, ez mindenképpen össze fog jönni Pellegriniéknek. Elvileg a házszabály nem tiltja, hogy új frakció jöjjön létre, ennek szellemében nyilatkozott a parlament jobbközép alelnöke, Juraj Šeliga is, aki szerint ha összejön a nyolc képviselő, jár a Pellegrini-pártnak a frakció. Kritikusabb a legnagyobb kormánypárt, az OĽaNO frakcióvezetője, Michal Šipoš, aki szerint

 

a pellegrinistáknak le kéne mondaniuk a parlamenti mandátumokról, őket „más pártért választották meg, mint amelyért most frakciót alkotnának”.

 

Pellegrini azonban nemcsak frakciót akarna, de a parlamenti alelnöki tisztséget is, amely ma a Smernek jár. Ez azonban azt is jelenti, hogy ő sokkal több átülő képviselővel számol – legalább annyival, hogy a Smert megelőzné frakciónagyságban. Pellegrini ez esetben magát ajánlja a parlament új alelnökének.

 

Aneta Világi szlovák politológus szerint Pellegrininek jó esélye van megerősödni. Ezt azzal magyarázza, hogy a politikus már kormányfőként is népszerű volt, a Smer-hívek körében is le tudta körözni Ficot, valamint a Pellegrini-párt – mondjuk ellentétben Tomaš Drucker tavalyi kiszállásával – nem egy emberről szól, mert látható:

 

a Smer fontos politikusai fognak átállni,

 

ami azt is üzeni a ficoistáknak: Pellegrini a folytatója annak, amiért ők egykoron Ficot választották.

 

NYITÓKÉP: Smer-SD / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Smer korábbi miniszterelnöke, Peter Pellegrini bejelentette: megvan az elegendő aláírás, így megkezdik az új pártjának, a Hlas-SD-nek a bejegyzését. De mi a célja az új párttal?

Guttenbergnek 2011-ben kellett lemondania, mert kiderült: jogi doktori dolgozatának jelentős része plágium. Azóta egy brit egyetemen doktorit szerzett megint.

Illetve az „udvarias embereknek”, ahogyan a köznyelvben a Krímet is megszálló, felségjelzés nélküli csapatokat is hívták.

Bármennyire is meglepően hangzik ez így elsőre, évtizedes vízitúrás tapasztalatokra épül!

2022-ben minden egyéni körzetben közös jelöltet akarnak állítani, országosan pedig egyetlen közös programmal vágnának neki a választásoknak.

Az IT-szektor emigrációval fenyeget, ha tovább folytatódik az erőszak, de már az orvosok is beálltak tüntetni. Mutatjuk, mi történt éjjel Belaruszban.

Kristálytiszta érvelés: dolgozni nem dolgoznak, így van idejük lázadozni, korzózni az utcán.

A hét kérdése

Nem csak a Balatonnál magasabbak a szokottnál az árak, a horvát sajtó a dalmáciai árakon háborog. Szavazz: te fizetnél 1000 forintot érte?

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Twitter megosztás Google+ megosztás