Feleannyi brit halt volna meg koronavírusban a tudósok szerint, ha a kormány gyorsabban lép

Szerző: Galavits Patrik
2020.06.11. 09:00

Boris Johnson miniszterelnököt az orvosok szerint komoly felelősség terheli, amiért kormánya nem elég korán vezetett be kijárási korlátozásokat.

Feleannyi brit halt volna meg koronavírusban a tudósok szerint, ha a kormány gyorsabban lép

Neil Ferguson, a londoni Imperial College csapatának tagja, amely a brit védekezési stratégia kidolgozásában is részt vett, szerdán parlamenti képviselőknek a Politico szerint arról beszélt beszélt, hogy a kijárási korlátozások március végi bevezetése előtt három-négy nappal már folyamatosan duplázódott a koronavírusos esetek száma Nagy-Britanniában.

„Ha a korlátozásokat egy héttel korábban megkezdjük, a halálesetek számát akár felére is csökkenthettük volna”

– fogalmazott a szakember, aki egyébként korábban közvetlen tanácsadóként segítette a kormány védekezését a járványban – egészen addig, amíg maga is meg nem szegte a kijárási korlátozásokat, és lemondott a tanácsadói csapatban elfoglalt pozíciójáról.

Szerdán Boris Johnson úgy reagált, hogy „korai” lenne még kijelenteni, hogy a kormány későn lépett, Ferguson kijelentésére azonban az ellenzék egyből ráharapott.

„A tragikus igazság az, hogy Boris Johnson túl későn rendelt el kijárási korlátozást, lassan érkeztek meg az egészségügyi dolgozók felszerelései és a tesztek is” – mondta Jonathan Ashworth, a Munkáspárt egészségügyi szóvivője. A Liberális Demokratáktól pedig Ed Davey szólalt meg, aki a kormány járványügyi intézkedéseinek alapos kivizsgálását követelte.

A konzervatív miniszterelnök a kijelentésekre reagálva azt mondta: „természetesen értékelnünk kell majd a tanulságokat, és tanulnunk kell, amiből csak lehet”. Hozzátette ugyanakkor, hogy a vírussal kapcsolatban sok dolog még nem világos, ráadásul nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem világszerte nehezen küzdöttek meg vele.

Chris Witty tiszti főorvos ugyanerről beszélve kritikusabban fogalmazott. „Sok problémánk abból adódott, hogy fogalmunk sem volt róla, hol állunk, és egyszerűen a sötétben tapogatóztunk” – ismerte el.

Más kormányzati tanácsadók is nehézségekről számoltak be. A Warwicki Egyetem szakértője, Matt Keeling például egyetértett Fergusonnal abban, hogy korábban kellett volna elrendelni kijárási korlátozásokat.

„Az egyik legnagyobb nehézségünk az volt, hogy attól tartottunk, a lakosság nagy része nem tartaná be egy hosszú kijárási korlátozás alatt a szabályokat. Ebben kellett középutas megoldást találnunk” – mondta Keeling.

Egy londoni szakértő, Nicholas Davies egyértelműbben fogalmazott:

„Az általunk felállított modellek alapján egyértelmű, hogy a kijárási korlátozások korábbi bevezetése jelentősen javította volna a halálozási statisztikákat.”

Az Egyesült Királyságban csütörtökig 290 ezer regisztrált koronavírusos fertőzöttről és 41 ezer halálesetről adtak hírt. 

NYITÓKÉP: EU2017EE Estonian Presidency / Wikimedia

Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek