+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Hegyi Gyula
2020. június 9. kedd, 10:03
Hidegháborús nyelvezet és logika helyett másképp kellene versenyre kelni Kínával: több tudással, több munkával, több innovációval és sokkal kevesebb egóval.

A koronavírus-járvány miatt ismét rászegeződött a tekintet Kínára. Függetlenül attól, hogy mennyiben felelős a járvány kirobbanásáért, felmerült számos kérdés: Mennyiben kezdődik most Kína évszázada? Mennyiben bízhatunk Pekingben? Vagy mennyire ismerjük félre, becsüljük alá a kínai veszélyt? Az Azonnali Kínáról szóló vitasorozatának második részében Hegyi Gyula, a Magyar Szocialista Párt alelnöke, egykori európai parlamenti képviselője írja le meglátásait.

 

+++

 

Barátaimmal való cseteléseimben már január táján azt jósoltam, hogy a koronavírus-járvány okán (vagy ürügyén)

 

az Egyesült Államok olyan kemény offenzívát indít Kína ellen, amely a nemzetközi kapcsolatokat ismét a hidegháború mélyére taszítja.

 

Március végén az Azonnalin már fel is idéztem a járvány átpolitizálásának jeleit a nyugati és a hazai nyugatbarát médiában. Azóta még nyilvánvalóbb lett, hogy az ilyesfajta véleményekkel szemben a liberális demokráciák sem kezelték jobban a pandémiát, mint az úgynevezett autoriter rendszerek. Sőt, mondják sokan. De azért ne menjünk bele ebbe az utcába se! 

 

Mélyebb egészségügyi, demográfiai, történelmi és lélektani okai lehetnek annak, miért alakultak olyan különbözőképp a fertőzöttségi és halálozási mutatók az egyes országokban, s ezek közül nem a parlamentáris demokrácia megléte vagy nemléte a legfontosabb tényező.

 

Sokáig nem volt világos, hogy a Kína-ellenes verbális támadások csak a Trump-féle csapongó külpolitikai rögtönzések részét képezik, vagy egy átgondolt stratégia részei. Egyértelmű választ ma sem kapunk erre a kérdésre, de sok jel mutatja, hogy Donald Trump kirohanásait egyre többen egy Kína-ellenes (remélhetőleg csak hideg) „világháborúba” való behívóként értelmezik. Maga Trump a kezdettől Kínát tartotta a legveszélyesebbnek az Egyesült Államokra nézve. De az amerikai demokraták és a hagyományos republikánusok belezavartak ebbe azzal, hogy

 

a csúcsra járatott Putyin-fóbiájukkal és oroszellenességükkel megnehezítették az egységes Kína-ellenes offenzíva kiépítését.

 

Washingtonban sokan még mindig emlékeznek a Kissinger-féle külpolitika elsőszámú tételére, mely szerint az Egyesült Államok nem lehet rosszban egyszerre Oroszországgal és Kínával. De a Vuhan tartományból kitörő koronavírus, a WHO-ra gyakorolt, vélt vagy valós kínai befolyás és a pandémia amerikai pusztítása most megkönnyíti Trump számára a Kína-ellenes offenzíva beindítását.

 

A vírus ugyanakkor nem csak életeket követelt, hanem sok fejlett országban súlyos gazdasági visszaeséssel is jár. Reális veszélye van annak, hogy Kína egész iparágakat olcsón felvásárolhat gazdag nyugati országokban is. Ezért Ausztrália, Kanada, Németország és

 

a leginkább német vezetésű Európai Unió egyre határozottabban jelzi, hogy egy új hidegháborúban hajlandó lenne az amerikaiak mellé állni.

 

Mivel a vírus eredete tudományosan vitatott, és a kínai gazdaság sem olyan erős, mint amikor senkit sem zavart a kirobbanása, az új hidegháború ideológiájában komoly szerep jut a jó öreg antikommunizmusnak. Még a magyar médiában is egyre gyakrabban jelenik meg a Kínai Népköztársaság kapcsán a „kommunista Kína”, vagy finomabban a „népi Kína” kifejezés.

 

Én ezeket utoljára boldogult gyermekkoromban, a Szabad Európa Rádió adásaiban hallottam. Értelmük és sugallatuk az, hogy a Pekingben székelő kormány valamiképp nem teljesen legitim, nem képviseli az egész Kínát, egyféle átmeneti rezsim csupán. Ez persze ostobaság, az ENSZ és a földkerekség legtöbb állama, benne valamennyi NATO- és EU-tag is az „egy Kína”-elv alapján a Kínai Népköztársaságot ismeri el a kínai nép szuverén államaként. De a hidegháborús propaganda igyekszik ha nem is megcáfolni, de legalább megingatni ezt a fejekben ezt a kőkemény történelmi tényt.

 

Szegény Tajvan itt jön a képbe. „Szegény”, mondom, mert meggyőződésem szerint Tajvannak inkább árt, mint használ a Kína elleni lehetséges kereskedelmi és politikai hidegháború. A „kommunista Kína” folyamatos emlegetése közvetve azt sugallja, hogy van egy másik Kína is, a Kínai Köztársaság, amely „egyelőre csak” Tajvan szigetén székel. A Kínai Köztársaság elvben, deklaratív szinten valóban az egész Kína államának tartja magát, beleértve a mai Mongóliát is.

 

De a tajvani közgondolkodásban egyre általánosabb az a koncepció, mely szerint  a Kínai Köztársaság valós szuverenitása Tajvanra és néhány környező, kisebb szigetre terjed ki.

 

A tajvani történelem nem kevésbé véres, mint a szárazföldi Kínáé.

 

Amikor Csang Kaj-sek a hadseregével Tajvanra telepítette a kormányát, legalább százezer tajvanit gyilkolt meg vélt kommunistaságuk miatt, vagy csak azért, mert nem örültek a rájuk települő szárazföldi diktátor uralmának. A tajvani családok két vagy három generáció után is számon tartják, kinek az ősei jöttek Csanggal szigetet foglalni, és kik éltek a szigeten már évszázadok óta.

 

A tajvani belpolitika legfőbb vízválasztója ma is a Kínai Népköztársasághoz való viszony. A lehetséges opciók a majdani egyesülés a hagyományos kínai értékek szellemében, addig pedig csendes gazdasági összefonódás (kékek, azaz a jobboldal), felkészülés az önálló tajvani állam kikiáltására (zöldek, azaz a demokraták bátrabb része), illetve az azonnali egyesülés a „kommunista” Kínával (furcsamód ezeket szélsőjobboldalinak hívják).

 

A véres polgárháborúk és a Kínai Népköztársaság nukleáris fenyegetésének árnyékában ezért az egyetlen reális megoldás a status quo elfogadása, amit egyébként a lakosság kétharmada is támogat. Vagyis Kínai Köztársaság néven szép csendben megmaradni Tajvanon, nem provokálva a szárazföldi államot, de amennyire lehet, beépülni a nemzetközi együttműködésbe.

 

Egy Kína-ellenes kemény hidegháború ezért ideológiailag komoly kihívás lenne a tajvani társadalomra, régi, épp hogy begyógyult sebeket tépne fel. Gazdaságilag pedig továbbra is a Kínai Népköztársaság a Kínai Köztársaság legnagyobb gazdasági partnere, turizmusának fő forrása és légijáratainak elsőszámú desztinációja. Egy „szoft” Kína-ellenes kereskedelmi háború rövid távon persze jól jöhet Tajvannak, külföldi befektetőket csábíthat át a szárazföldről. De az örvenes évek légkörét idéző valódi hidegháború már ártana neki, nem beszélve a valódi háború veszélyéről.

 

És  hogyan hatna a hidegháború Kínára, meggyengülne-e a fokozott nyugati nyomás alatt? Feltehetően igen.

 

Export- és befektetési politikája rámenősségén nyilván változtatnia kellene. Belső rendjét és politikáját azonban bizonyosan nem adná fel, ezt sokkal gyengébb helyzetében és sokkal erősebb nyomással szemben sem tette meg. Ráadásul a Nyugat vaksága kvázi szövetségbe szorította Oroszországgal, Iránnal, részben még Törökországgal is.

 

És legyőzheti békés eszközökkel a Nyugat Kínát? Hadd idézzek két látszólag földhözragadt példát, amely messze áll a geostratégák magasröptű elmélkedéseitől. Néhány éve Nagy-Britanniában összehasonlították a brit tanulók által 18 éves korukban kitöltendő vizsgák és a Kínában a 14 éveseknek feladott felvételik matematikai feladatsorát. Kiderült, hogy

 

Kínában magasabb szintű matematikai tudás kell a középfokú tanulmányok  elkezdéséhez, mint a briteknél azok sikeres befejezéséhez.

 

Nem volt ez persze mindig így. De amikor a brit diákok elkezdtek bukdácsolni matekból, a szülők a parlamenti képviselőkhöz szaladtak, azok meg az oktatási miniszterhez, aki erre elkezdte lefele szállítani a követelményeket. Pedig matematikai tudás nélkül csak nyomogatni lehet a billentyűket, innovatívat alkotni a huszonegyedik században bizonyosan nem. Nincs kínai szülő a világon, aki gyengébb és kevesebb tudást kérne számon az iskolán.

 

Elfogadnák-e az európai és amerikai diákok azt a kegyetlen szigort, amelyben a kínai (és tajvani, dél-koreai) társaik élnek és tanulnak? Amibe amúgy – nagyon hibás módon – olykor még a pálcázás is belefér?

 

A maszkok kapcsán pedig sokan tűrhetetlennek nevezték, hogy az Európában felhasznált textíliák 95 százaléka Kínából és más ázsiai országokból származik. Tényleg, valóban, felháborító! De vajon hány amerikai, francia, vagy akár magyar nő menne el három műszakban és ázsiai bérekért textilgyárba dolgozni?

 

És még egy pótkérdés. Nyilván gáz, hogy a Budapest és Belgrád közti vasútvonalat kínai hitelből kell felépíteni. De

 

normális az, ha két, egykor úgy-ahogy regionális középhatalomnak számító európai ország képtelen saját forrásaiból korszerű vasútvonalat építeni egymás fővárosai között kínai pénzek nélkül?

 

Hidegháborút hirdetni, kereskedelmi szankciókat bevezetni és Kína-ellenes cikkeket megrendelni a médiában könnyen megy. De a világkereskedelem visszaesésével, a politikai és katonai feszültség növekedésével a nyugati ember életszínvonala és kényelmi zónája is sérülni fog. Ami az amúgy is rosszkedvű társadalmakban újabb válságokhoz vezet.

 

Kínával másképp kellene versenyre kelni: több tudással, több munkával, több innovációval és sokkal kevesebb „mi nyugatiak mindent jobban tudunk” jellegű egóval.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szerdán tárgyalnak a tartományi miniszterelnökök Angela Merkellel további szigorításokról. Markus Söder bajor kormányfő a tavaszihoz hasonló teljes leállást szeretne legalább novemberben.

Elmérgesedett a viszony a török államfő és Franciaország között, az ügy hátterében a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái és az ezek miatt lefejezett tanár esete áll. A francia szatirikus lap megint lépett egy merészet.

A TUI már építi át ennek megfelelően a portugáliai és Kanári-szigeteki hoteljeit.

Kedden három fontos magyar közéleti személyiség koronavírus-tesztje is pozitív lett. Van, aki már a tüntetek kezelésekor otthoni karanténba vonult, és van, aki örül, hogy nincs tüdőgyulladása.

Hol tart majd Magyarország 2030-ban? EU-tagok leszünk-e akkor még? Milyen adottságaink vannak? Kihasználjuk-e ezeket? Mit kellene tenni? Elolvastuk az Egyensúly Intézet új kötetét.

A hét kérdése

Egy hét múlva véget ér az amerikai elnökválasztás. Te kinek örülnél, ki győzzön?

Azért ide elnéznénk

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma ebben a hónapban a borderline és a narcisztikus személyiségzavaról tart előadást. Mindezt online november 3-án 18 órakor.

Könnyűzenei konferencia online és koncertek az A38-on. A szokásos három nap helyett ezúttal csak egy napon, november 4-én.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

Twitter megosztás Google+ megosztás