+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Matura Tamás
2020. június 8. hétfő, 07:01
Rövid távon biztos árt Kínának a jelenlegi járvány, de hosszú távon nem lehet a kínai piacról teljesen lemondani. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy vége az USA évszázadának.

A koronavírus-járvány miatt ismét rászegeződött a tekintet Kínára. Függetlenül attól, hogy mennyiben felelős a járvány kirobbanásáért, felmerült számos kérdés: Mennyiben kezdődik most Kína évszázada? Mennyiben bízhatunk Pekingben? Vagy mennyire ismerjük félre, becsüljük alá a kínai veszélyt? Az Azonnali Kínáról szóló vitasorozatának első részében Matura Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, a Közép-európai Ázsia Kutató Központ alapítója írja le meglátásait.

 

+++

 

Nassim Nicholas Taleb 2007-ben megjelent Fekete hattyú című könyvének címszereplője mára bevett fogalommá vált a tudomány számos területén, így a nemzetközi kapcsolatokban is. Elmélete szerint a Föld északi féltekéjén élők számára az a normális, hogy a hattyúk fehérek, de a déli féltekére, Ausztráliába utazva hamar megdől ez a feltételezés, hiszen ott a fekete hattyúk a gyakoriak. A „fekete hattyú jelenség” így arra utal, hogy saját korlátozott tapasztalataink alapján lehetetlennek tűnő dolgok igenis megtörténhetnek, sőt, azok kiszámíthatatlan módon, de óriási hatást gyakorolhatnak a dolgok folyására.

 

Bár maga Taleb bosszankodik azon, hogy a koronavírust ma sokan ilyen jelenségnek tekintik, a nemzetközi kapcsolatok történetébe alighanem mégis e néven vonul majd be a világjárvány, hiszen váratlanul és nagy hatást gyakorolva kuszálta össze a nemzetközi erővonalakat és gazdasági rendszereket. Ennek következtében rég nem látott bizonytalanság alakult ki nem csupán személyes életünkben, hanem a világpolitikában és gazdaságban is. Kína és a világ jövőjét elemezve vagy inkább találgatva azzal kell szembesülnünk, hogy a számos ismeretlen változó következtében hirtelen rengeteg lehetséges jövőkép bontakozott ki, és egyelőre nehéz rendet vágni ezek között.

 

Lesz-e vakcina, és ha igen, mikor? Hogyan alakul a gazdasági válság az Egyesült Államokban és Kínában? Ki nyeri a propagandaháborút? Elvezethet-e mindez egy új hidegháborúhoz, vagy akár erőszakos konfliktushoz? Esetleg épp a járvány forrását jelentő Kína emelkedik ki megerősödve a következő években, ahogy tette azt közel száz éve az Egyesült Államok a Wall Street-ről elinduló nagy gazdasági világválságot követően?

 

Bár egyelőre csupán kínai módra a tealevelekből jósolhatunk, az alábbiakban mégis amellett érvelek, hogy

 

önmagában a járvány nem hozza el Kína évszázadát, sőt, rövidtávon politikailag hátráltathatja az ország globális nagyhatalommá válását,

 

hosszabb távon azonban gazdasági vonzereje kerekedhet felül. Hacsak az Egyesült Államok nem követ el végzetes hibákat.

 

Az ébredő Nyugat

 

Bár a nyugati országok és Kína kapcsolatai sosem voltak mentesek a súrlódásoktól, az 1970-es évektől fokozatos közeledést láthattunk a felek között. Előbb a hidegháború tektonikus mozgásai terelték stratégiai együttműködésbe Pekinget és Washingtont a Szovjetunióval szemben, majd

 

a kapitalizmus gazdasági törvényszerűségei vezettek el ahhoz, hogy az amerikai és európai tőke utat találjon magának a megnyíló Kínába.

 

Harminc éven át a gazdasági együttműködésből profitáló gazdasági szereplők dominálták az USA és az EU Kínához fűződő kapcsolatait, hiába merültek fel időről-időre aggodalmak a hosszútávú trendekkel kapcsolatban. Azok az erők kerekedtek felül, amelyek akár elvi meggyőződésből, akár üzleti érdekektől hajtva úgy gondolták, hogy az együttműködés hatására Kína idővel szabadabbá, demokratikusabbá és piacgazdasággá válhat.

 

E feltételezések jórészt a nyugati történelmi tapasztalatokból indultak ki, és abban bíztak, hogy a magasabb életszínvonal és a világ feltárulása létrehozza azt a középosztályt Kínában, amely idővel majd nagyobb beleszólást követel magának a belpolitikában, és ezzel elhozza a demokratikus átalakulást, Kína pedig olyan lesz, mint „mi”. Ez a folyamat – ha egyáltalán elindult valaha – megakadt, sőt visszájára fordult az elmúlt évtizedben, és a Nyugat kénytelen volt szembenézni azzal, hogy

 

Kína nem válik olyanná, mint amit reméltünk tőle, sőt, a fennálló világrend hidegháború óta legfélelmetesebb kihívójává emelkedett.

 

Ezt a felismerést jól mutatja, hogy az amúgy külpolitikájában meglehetősen erőtlen Európai Unió is már új hangot ütött meg legutóbbi Kína-stratégiájában amikor nem csupán partnernek, hanem egyben versenytársnak és rendszerszintű riválisnak bélyegezte Kínát. Washington a minap egyfajta új fultoni beszédnek is tekinthető, a Fehér Ház által kiadott stratégiai dokumentumban pedig nagyhatalmi vetélkedésként jellemezte Kínához fűződő kapcsolatait, és egy, a korábbinál sokkal határozottabb, nemzeti önérdeken alapuló realista politikát fogalmazott meg.

 

Az európai és az amerikai felfogás szerint kígyót melengettek a kebelükön az elmúlt évtizedekben, amikor elősegítették Kína fejlődését,

 

amit az kihasznált, és a szemérmesen technológiatranszfernek hívott ipari kémkedés, a gazdasági protekcionizmus, az Új Selyemút-program, a katonai fejlesztések és a globális propaganda eszközeivel igyekszik aláásni a nyugat hatalmát, sőt ma már belpolitikai stabilitását is. Válaszul a kínai kormányzat szócsövének számító Global Times napilap kommentárjában a nagyhatalmi összecsapást jelentő thuküdidészi csapdáról értekezett.

 

A koronavírus rövidtávú hatásai: a kínos hírek

 

A következőkben tekintsünk el attól a kérdéstől, hogy Kína jól kezelte-e a vírus feltűnését vagy sem, hiszen a nemzetközi következmények szempontjából sokkal fontosabb az uralkodó narratíva, mintsem a valóság gyakran zavaros részletei. Márpedig

 

a globális közbeszéd szempontjából valószínűleg rengeteget ártott Kínának a járvány és az azzal kapcsolatos hírverés.

 

Ne legyenek kétségeink, egy új hidegháborúra jellemző propagandakampánynak lehetünk tanúi, ahol a Donald Trump által világgá tweetelt híreknek semmivel sem adhatunk több hitelt, mint a kínai kormányzati kommunikációnak. De a világ híradásainak jelentős része a nyugati médiumokra támaszkodik, így a Kínát kárhoztató üzenetek sokkal több embert érnek el, mint Peking álláspontja.

 

Persze Kína igyekezett a ma már maszkdiplomáciának nevezett adományokkal és egyéb orvosi segítséggel tompítani a megítélésén esett csorbát, néha nem is sikertelenül. Olaszországban már a lakosság 52 százaléka tekinti baráti államnak Kínát, jórészt a járvány alatt nyújtott segítsége miatt.

 

Az azonban felháborodást okozott, hogy Kína visszavásároltatta a maszkokat az olaszokkal, akiktől adományként kapta azokat a járvány legelején, vagy hogy a Kínából vásárolt egészségügyi felszerelések használhatatlan selejtnek bizonyultak. Kína közép-európai befolyása is egyre több kritikát kap, és összességében a világ kezd ráébredni, hogy Peking óriási profitot termelt az orvosi eszközök eladásából.

 

Egyelőre lehetetlen megítélni, végül miként emlékezik majd Kína szerepére a nemzetközi közvélemény, hogy a kínai segítség (és az amerikai tehetetlenség), vagy a vírus eredetével és annak Peking általi eltitkolásával kapcsolatos vélemények gyakorolnak-e majd nagyobb hatást a gondolkodásunkra.

 

Az emberi agy azonban hajlamos jobban megjegyezni a negatív tapasztalatokat, így valószínű, hogy a vírussal okozta szenvedés sokáig összekapcsolódik majd Kínával. Ezt pedig látványosan igyekszik kihasználni az Egyesült Államok egy Pekinggel szembeni nemzetközi koalíció összekovácsolására. Nyomás alá helyezte számos szövetségesét, megfenyegette a WHO-t, lecsapott az USA-ban dolgozó kínai kutatókra és folyamatosan szivárogtatja a Peking számára kínos hírszerzési jelentéseket.

 

Kína közben újabb muníciót ad ellenlábasai kezébe amikor erővel igyekszik megoldani a hongkongi helyzetet, amikor emeli a tétet az Indiával vitatott határszakaszán, vagy amikor diplomatái magukat „farkasharcosnak” titulálva botrányos kijelentéseket tesznek. Nem nehéz elképzelni, hogy

 

a koronavírus nyújtotta lehetőség hatására Washingtonnak sikerülhet sok, Kínával szemben eddig is gyanakvó országot a maga oldalára állítania,

 

ami komoly érvágást jelentene Peking globális ambícióinak.

 

A koronavírus hosszú távú hatásai: az a fránya gazdaság

 

A nyugati világ felhördült, miután a Kínai Kommunista Párt leverte a Tienanmen téren összpontosuló tüntetéseket 1989 júniusában. Gazdasági és politikai szankciókat és fegyverembargót hirdetett Kínával szemben, miközben a hidegháború végével az ország stratégiai jelentősége amúgy is csökkent. Mindennek dacára a politikai és gazdasági büntetőintézkedéseket már néhány éven belül teljesen feloldották, hiszen a kínai gazdasági potenciál harminc éve is akkora vonzerővel bírt a kapitalista országok számára, hogy nem kívánták fenntartani a konfliktust Pekinggel.

 

Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a fennálló világgazdasági rendszer végét hirdető elemzések és vélemények, amelyek szerint elkerülhetetlen az ellátási láncok újjászervezése, a függetlenedés Kínától, a termelés repatriálása, és úgy általában vége a globalizációnak, helyette következik az önellátás korszaka.

 

Bár bizonyos termékek – különösen az egészségügyi felszerelések – esetében valóban elképzelhető a termelés hazatelepítése és az ellátási láncok lerövidítése, ahogy harminc éve, úgy ma sem lehetséges a teljes elszakadás Kínától. A nemzetközi nagyvállalatok nem divatból fektettek be a kelet-ázsiai országban az elmúlt évtizedekben, hanem költséghatékonysági megfontolásokból, így Kína a világ összeszerelő üzemévé és a globális ellátási láncok egyik legfontosabb csomópontjává vált.

 

Hiába szeretné egy vállalat hazatelepíteni a termelését Kínából, ha beszállítói mind odakötik, márpedig az egész hálózatot nem lehet egyszerűen újrateremteni máshol,

 

hiszen abban nem csak Kína, hanem a régió számos más országa is fontos láncszemként funkcionál.

 

Ráadásul az elmúlt időszakban maga a hatalmas kínai belső piac legalább olyan meghatározó szemponttá vált, mint az exportra termelés. Aki ma elhagyja Kínát, azt óriási potenciális veszteség érheti a jövőben. Ennek megfelelően egyelőre maguknak az amerikai nagyvállalatoknak sem akaródzik távozni, dacára Donald Trump minden igyekezetének.

 

Kína legnagyobb félelme: Trump 2.0

 

Néhány éve japán kollégákkal beszélgetve merült fel, hogy Peking számára a legnagyobb kihívást egy olyan amerikai elnök jelentené, aki egyfelől osztaná Trump Kínával kapcsolatos nézeteit, másfelől szellemileg képes lenne okosabb külpolitikát folytatni. Ebből is látható, hogy nagyon komoly tétje van Kína és a világrend szempontjából is a közelgő amerikai elnökválasztásnak.

 

A kampány hátralévő hónapjaiban nyilvánvalóan tovább élesedik a retorikai harc a két hatalom között, hiszen nem csak Trump, hanem a kínai vezetés számára is kapóra jön a nacionalista érzelmek felkorbácsolása és az ujjal mutogatás, ezzel némileg elterelve a figyelmet a gazdasági válság hatásairól. Amennyiben Trump újabb négy évet tölthet a Fehér Házban, Kína joggal bízhat abban, hogy a harciasságát továbbra sem lesz képes egy szélesebb nemzetközi összefogással megtámogatni, hiszen eddig is pocsék stratégiai érzékkel sikerült több szövetségesével összerúgnia a port, ami Kína malmára hajtotta a vizet.

 

A korábbi évtizedekben a demokrata jelöltek győzelme jó hír volt Peking számára, hiszen azok hagyományosan inkább az együttműködésre helyezték a hangsúlyt Kínával szemben is. A helyzet azonban megváltozott,

 

ma már a Demokrata Párt és szavazói alig maradnak el a republikánusoktól a Pekinggel szembeni ellenszenv terén.

 

Ráadásul Joe Biden és csapata képes lehet arra, hogy újjáépítse az Egyesült Államok megtépázott nemzetközi tekintélyét, és ismét kezdeményező, vezető szerepbe kormányozzák Washingtont. Mindeközben a Kínai Népköztársaság pár napja bemutatott jövő évi költségvetése jól mutatja, hogy Peking nem bízza a véletlenre saját jövőjét: míg a külkapcsolatokra fordított összeget 12 százalékkal csökkentik, addig a katonai kiadásokat 6,6 százalékkal növelik.

 

A következő hetek és hónapok eseményei alapvető hatással lesznek a világ sorsára, az Egyesült Államokban tovább mélyülhet a gazdasági válság és politikai megosztottság, de ha képes ismét megújulni, jó eséllyel visszaszerezheti vezető szerepét a világban. Kína gazdasága jobban átvészelte a járvány első hullámát, így némi előnnyel indul, azonban vezetősége számos hibát elkövetett, amit Washington egy ügyes stratégiával a maga javára fordíthat, és megkísérelheti politikailag elszigetelni Pekinget.

 

Bár 2009 óta több évben is kikiáltottak már az amerikai évszázad végét, 2020 jó eséllyel indul a történészek kegyeiért folytatott versenyben e címért. De ahogy a 1980-as években mindenki Japán eljövendő évszázadáról és Amerika végnapjairól beszélt tévesen, úgy ma sem temetném még az Egyesült Államok világhatalmi szerepét.

 

Kína felemelkedése ugyanis arra kényszeríti a Nyugatot, amire már régóta nagy szükségünk van, és ami mifelénk egy fehér hattyú: versenyre!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Palocsai Béla erről a Facebook-sztorijában posztolt a németekkel vívott történelmi 2-2-es döntetlen után.

Boris Palmer, Tübingen zöld polgármestere megint szembemegy a fősodrattal, és feltett pár kérdést a német-magyar focimeccs kapcsán.

Aki minőségi németezésre várt a meccs előtt, az ezt előbb kapja meg Svájcból, mint a magyar kormánypárt környékéről.

A Momentum így több jelöltjét is visszahúzva sorol be a például jobbikos Brenner Koloman, Csányi Tamás vagy Ander Balázs mögé, míg a Jobbik a Momentum által indított Szabó Szabolcsot vagy Szecsődi Andreát támogatja.

Közel 3 és fél évig tartották őket fogva, amiért megszervezték a spanyol kormány és legfelsőbb bíróság szerint illegális és alkotmányellenes függetlenségi népszavazást 2017-ben.

Bárki bármilyen ötletet bedobhat, és még egy
kis pénzt is kaphat érte.

A szocdemek bizakodóak: szerintük átmegy. A PNL belső harcai akár kapóra is jöhetnek.

A hét kérdése

Magyarország hiába szerepelt eddig jól az Eb-n, mivel a legnehezebb csoportba került, így az esélyek egyáltalán nem nekünk kedveznek. Ennek ellenére matematikailag van esélyünk, hogy továbbjussunk. Szerinted sikerülni fog?

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás