A Trianon-emlékmű a Trianont részben okozó magyarosításnak is emléket állít

Renczes Ágoston

Szerző:
Renczes Ágoston

2020.06.08. 16:22

Szűklátókörű könnyelműség, tudatos provokáció vagy zseniális önreflexió? Az új Trianon-emlékműből örvendetes módon hiányzik a NER-re jellemző szájbarágós szimbolika, az abba belevésett, több helyen erőltetetten magyarított helységnevek viszont számos kérdést vetnek fel.

A Trianon-emlékmű a Trianont részben okozó magyarosításnak is emléket állít

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran

Nyilván lehet azon vitatkozni, hogy kell, indokolt és érthető-e egyáltalán a századik évfordulóra emlékművet állítani Trianonnak. De ha ezt elfogadjuk, akkor még kormánykritikus alapállásból is – a szokásos, sőt kötelező fanyalgás mellett, hogy mekkora és mennyibe került – azt láthatjuk, hogy az új emlékmű, aminek felavatását a járvány miatt elhalasztották, a NER meredek emlékezetpolitikai gesztusai között a kevésbé problémásak közé tartozik, különösen formailag.

Az emlékmű jellemzően talajszint fölötti műfaj, és egy ilyen horderejű esemény ilyen kerek évfordulójára készülő emlékműnél szinte magától értetődő a monumentalitás. Azzal, hogy az emlékmű a talajszint alá került, akármekkora is legyen, az általában a járókelők fölé tornyosuló és messziről is jól látható emlékművekhez képest szinte diszkrétté válik. Az pedig külön örvendetes, hogy teljes mértékben hiányzik belőle a NER köztéri emlékezetpolitikai non plus ultrájának, a Szabadság téri német megszállási emlékműnek a szájbarágós figurális szimbolikája.

Nem ugrik a dákoromán anyafarkas Gábriel arkangyal torkának, nem marnak gonosz karmok Nagy-Magyarország testébe,

sőt a Nagy-Magyarország-sziluett is hiányzik az emlékműről, azt mindössze egy kocka alakú, széthasadt gránittömb szimbolizálja – ráadásul úgy tűnik, valóban elég hatásos lett az új emlékmű.

Vagyis az új Trianon-emlékmű kinézetétől úgy maradhat viszonylag alacsonyan a józanabb ellenzékiek vérnyomása, hogy közben a libsi-pukkasztó coolságokat kisujjból kirázó új-jobboldali NER-hipsztereknek és NERfluenszereknek sem kell a huhogás fölötti kárörömmel beérniük: hiszen joggal dörgölhetik a bírálók orra alá, hogy ez az egyszerre visszafogott és monumentális emlékmű nemzetközi összehasonlításban is minden kétséget kizáróan megállja a helyét. Ám az új emlékmű mindezekkel együtt sem marad problémamentes, az oldalfalaira ugyanis fölvésték a történelmi Magyarország összes településének nevét az 1913-as helységnévtár alapján.

Mi a gond ezzel? A soknemzetiségű ország rengeteg, nemzetiségek által lakott települését eredetileg magyarul is ugyanúgy vagy nagyon hasonlóan hívták, mint a nemzetiségek nyelvén. Ahogy Szarka László felvidéki születésű történész írja példákkal is bőségesen illusztrált kiváló cikkében: ezeket a településneveket kezdték az 1880-as évektől mesterkélten lefordítani, majd a helységnevek hivatalos közigazgatási törzskönyvezése során egyre nagyobb lendülettel magyarítani. Mindezt úgy, hogy

az új neveknek gyakran nem volt semmi történeti előzményük, semmivel sem voltak indokolhatóak, helyben magyarok nem is laktak, az ott élők véleményét pedig nem kérték ki.

Az 1913-as helységnévtárban a nemzetiségek lakta települések nevei ebben az erőltetetten magyarított formában szerepelnek. Fordított irányból ugyanezzel a jelenséggel a felvidéki magyaroknak máig élő tapasztalataik vannak: míg az első Csehszlovák Köztársaság nem nagyon bíbelődött a települések átnevezésével, és az olyan települések nevét, amiknek korábban nem volt szlovák megfelelőjük, csak fonetikusan átírták szlovákra (legfeljebb, ha volt bennük jelző, azt lefordították), addig a második világháború után szinte minden magyarosan hangzó településnevet szlovákosítottak, ráadásul egy csomó esetben – mintegy emlékezetpolitikai feltartott középső ujjként – a szlovák történelem nagy alakjairól nevezték el őket, természetesen úgy, hogy ezeknek a személyiségeknek semmi közük nem volt az adott településekhez.

Így lett például Taksonyból – amit addig szlovákul Takšoň-nak hívtak – a szlovák himnusz szövegének szerzője után Matúškovo, Diószeg/Diosekből az egyik legjelentősebb szlovák költő után Sládkovičovo, Ógyalla/Stará Ďala-ból a szlovák nemzeti mozgalmat szervező író-politikus után Hurbanovo, a legismertebb pedig Párkány,

ami a szlovák nemzeti mozgalom vezetője és a szlovák irodalmi nyelv megalkotója után kapta az addigi Parkan helyett a Štúrovo nevet.

Ezeket a településeket szlovákul a mai napig így hívják, ez a hivatalos nevük, nem lehet őket visszaállítani a korábbi szlovák formájukra akkor sem, ha a lakosok helyi népszavazással döntenek erről.

A szlovákiai magyarok számára ezek a településnevek máig a szlovák asszimilációs törekvéseket jelképezik – ugyanúgy, ahogy 19. század végi, 20. század eleji településnév-magyarítás a magyar asszimilációs törekvések egyik jelképe volt a nemzetiségek körében. A Trianon-emlékmű falára tehát csak magyarul kerültek fel a soknemzetiségű történelmi Magyarország településnevei, ráadásul a nemzetiségek lakta településeké az erőltetetten magyarított formában. Ahogyan Szarka László összegzi: „különös fintora a centenáriumi Trianon-emlékműnek – átellenben az egész helynévmagyarosítást rosszalló Tisza István szobrával –, hogy azzal a 20. század eleji egynyelvű helynévanyaggal állít emléket a történeti magyar államnak, amely az ország felbomlásához jelentősen hozzájáruló nemzetiségi feszültségek egyik előidézője volt.”

De mi lehet az oka, hogy ezek a szempontok nem érvényesültek az emlékmű tervezése során?

Tudatos provokáció? Csakazértis csak magyarul, csakazértis ebben a formában?

Majd pont ezen az emlékművön fogunk jófejkedni az utódállamokkal, hát persze? Vagy a tervezők nem egyeztettek történésszel, csak tartották magukat a kézenfekvőhöz, és az első világháború előtti utolsó helységnévtárat vették alapul? Vagy egyeztettek történésszel, de arra jutottak, hogy túl bonyolult lenne figyelembe venni a nemzetiségi szempontokat? Mert ha nem az 1913-as helységnévtárat veszik alapul, akkor mit csináljanak? Végezzék el a törzskönyvezést fordítva, és állapítsák meg, hogy mely településeknél célszerűbb valamelyik korábbi nevét használni? (Meg különben is majd pont ezen az emlékművön fogunk jófejkedni az utódállamokkal?)

Vagy konzultáltak történésszel, de a nemzetiségi kérdés fel sem merült, mert ez a mi fájdalmunkról szól, nekik meg úgysem fáj? Vagy mindez rosszindulatú feltételezés? Valójában az emlékmű nem csupán a békediktátum mementója,

nem csak egy szupermenő köntösbe csomagolt sima múltba révedés, hanem egy többrétegű alkotás,

ami amellett, hogy megemlékezik az egykori birodalomról és megjeleníti annak széthullását, az egynyelvű, magyarosított helynévanyaggal az egyik kiváltó okra is reflektál? Ha ez utóbbi nem is volt az alkotók szándéka, az új Trianon-emlékmű az ország szétdarabolását részben okozó nemzetiségi feszültségek egyik jelképének is emléket állít.

A szerző közgazdász, szlovákiai magyar, Budapesten él. Olvass még tőle az Azonnalin!

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől
Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek