+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Techet Péter
2020. június 7. vasárnap, 20:25
A Momentum zárt ajtók mögött tartotta küldöttgyűlését, ahol nagy többséggel választották elnökké ismét Fekete-Győr Andrást. A párt több ismert politikusa azonban kiesett az elnökségből, vagy nem került be oda. A korábbi elnökségből csak egyetlen ember kapott újra bizalmat a küldöttektől.

Egy igen sikeres évet zárt a Momentum: a tavaly májusi EP-választásokon két képviselőt is tudtak küldeni az Európai Parlamentbe, az önkormányzati választásokon pedig több budapesti kerületben is polgármesteri vagy alpolgármesteri posztot szereztek (a párt adja Budapest főpolgármester-helyettesét is), de vidéken is lettek polgármesteri és alpolgármesteri sikerei. A közvélemény-kutatásokban pedig a második legerösebb ellenzéki párt immár a Momentum,

 

Mindezek után nem meglepő, hogy a centrista párt nagy többséggel újraválasztotta Fekete-Győr Andrást a most szombati küldöttgyűlésen. Az elnöknek két kihívója volt, akiknek nevét a párt nem akarta személyiségi jogokra hivatkozva nyilvánosságra hozni, információnk szerint a küldöttek egy része is csak a szavazás előtt tudta meg a neveket. Az egyik végül vissza is lépett, így végül egy János keresztnevű borsodi tag maradt Fekete-Győr ellenjelöltjeként.

 

Nagyobb verseny volt a hat elnökségi helyért. Az eddigi négyfős elnökségből csak egy személy került be az újba, kiesett Berg Dániel és Donáth Anna is.

 

Berg Dániel, Budapest 2. kerületének jelenlegi alpolgármestere végül visszavonta a jelöltségét (bár információink szerint nem lett volna meg a szükséges támogatása), szintén nem került be az új elnökségbe Buzinkay György és Donáth Anna, a párt európai parlamenti képviselője.

 

Hajnal Miklós az egyetlen, aki újrázni tudott. Visszakerült a testületbe Orosz Anna, jelenlegi 11. kerületi alpolgármester, aki még a 2018-as parlamenti választás előtt már volt a párt vezetőségében. 

 

A testület többsége újoncokból áll, a széles nyilvánosság előtt bizonyosan kevéssé ismert nevekről van szó. Orosz és az eddig is elnökségi tag Hajnal mellett a testületbe

 

beválasztották a küldöttek az egykori fideszes, majd jobbikos politikus Körömi Attilát Pécsről, aki 2004-ben a magyar Országgyűlésben az európai uniós tagságunk ellen szavazott,

 

Bárdi Zsuzsannát, Budapest 7. kerületének alpolgármesterét, valamint Mándi Lászlót Debrecenből. Az utolsó körben pedig, ahol Donáth Anna küzdött még az elnökségi helyért, Tóth Endre győzött. A budaföki önkormányzati képviselő nem csak Donáthot, de Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettest is megverte.

 

A MOMENTUM ÚJ VEZETÖSÉGE. FOTÓ: MOMENTUM / FB

 

Azaz a Momentum hat új elnökségi tagja: Hajnal Miklós, Orosz Anna, Bárdi Zsuzsanna, Tóth Endre, valamint vidékről Mándi László és Körömi Attila. Az eddigi helyett ezentúl tehát két nő is lesz az elnökségben: a kiesett Donáth helyett Orosz és Bárdi. Az Azonnalinak egy névtelenséget kérő küldött úgy jellemezte az eredményt, hogy „kemény, meglepetésekkel teli menet volt“. Nem is véletlen, hogy a tervezett délután 5 óra helyett csak este fél 9-re lett végleges eredmény az elhúzódó viták miatt.

 

NYITÓKÉP: Pintér Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A gyógyszergyártó cég szerint az EU kötött velük túl későn szerződést, az EU szerint ők viszont rengeteg pénzt adtak az AstraZenecának, hogy ilyen véleletlenül se fordulhasson elő.

Egy lombardiai kórház elhunyt covidos betegeiről szóló aktáiban azzal szembesültek a nyomozók, hogy a betegek állapota hirtelen drasztikusan romlani kezdett.

A Fidesz központi e-mailcíme áll az Azonnali videóját ellopó trolloldal mögött, derítették ki.

A' HétköznaPITSAlódások punkus-banda musikálása után a' bohótz kopaszok által rútúl megveretett. De vajjon e' história ennyiben marad-é?

Hiába hív össze az ellenzék rendkívüli ülést a járványkezelésről, a fideszeseket semmi nem kötelezi arra, hogy azon meg is jelenjenek.

Eltökélt szándékuk, hogy megmentik Szlovákiát a liberálisoktól és a korrupciótól.

A firenzei jogászprofesszornak jó esélye van elkerülni az előrehozott választásokat.

A hét kérdése

Minden nap járványparáztató cikkek tucatjait termeli ki magából a magyar média, de van-e ezzel egyáltalán baj?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás