Megnyílnak a magyar határok Németország előtt

Szerző: Fekő Ádám
2020.06.06. 18:43

Szijjártó Péter videón jelentette be, hogy vasárnap reggeltől vége a Németországgal szemben bevezetett utazási korlátozásoknak.

Megnyílnak a magyar határok Németország előtt

Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban, pólóban jelentette be, hogy június 7-től, tehát vasárnap reggel 8 órától vége a Németországgal szemben bevezetett utazási korlátozásoknak.

Ez azt jelenti, hogy német állampolgárok szabadon beutazhatnak Magyarország területére, azok a magyar állampolgároknak pedig, akik Németországból utaznak Magyarországra nem kell karanténba vonulniuk.

Szijjártó a videóban kiemelte, Németország Magyarország első számú kereskedelmi partnere, és „számos magyar ember dolgozik Németországban, így az ő munkavállalásuk, illetve a családdal való kapcsolattartásuk az elmúlt időszakban nagyon komoly nehézségekbe ütközött”, a szövegben pedig úgy ítélte meg, Németország járványkezelése eredményesnek bizonyult.

A magyarok péntek reggeltől járhatnak szabadon Ausztriába, Szlovákiába és Csehországba, korábban pedig már Szlovénia és Szerbia is megnyitotta előttünk a határait.

KIEMELT KÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek