A Jobbik néppártosodása és az egypártrendszer

A néppártosodás gondolata Budapesten született meg, és ezt kellett volna szeretnie a bázisnak, akik addig a Jobbik tagságát adták. Így lesz a Jobbikból budapesti klub.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Nagyon érdekes interjú jelent meg Sneider Tamással és Varga-Damm Andreával az Azonnalin. Ha valakinek ez a két név nem sokat mond, ők a Jobbik korábbi országgyűlési képviselői, akik a párt új vezetésével csatázva kiléptek a frakcióból és most független képviselők. Sneider a Jobbik elnöke is volt. Szokás felhozni, hogy még korábban Roy néven ismert szkinhed volt, bár szerintem ez a jelen helyzetben tök mindegy. 

(Kitérő: Szokás nálunk a magyar szkinhed mozgalmat valamiféle végtelenül veszélyes náci hordának beállítani. Az általuk vallott eszmék azok is voltak, de maga a mozgalom inkább volt nevetséges, mint veszélyes. Kölyökkoromban egy nagyon jó barátom bizonyos okokból rövid időre közéjük keveredett, voltam vele „szkinhed buliban”, hallgattunk Fejbőrt, meg Magozott Cseresznyét és hasonlókat. Kilátástalan proligyerekek, valamilyen oknál fogva gellert kapott úrigyerekek voltak ott. A proligyerekekből azóta szétcsúszott proli lett, az úrigyekekből pedig a geller kipörgése után megbecsült értelmiségi. Jellemző a magyar szkinhed mozgalomra, hogy ahányszor elhatározták, hogy akkor most tényleg odacsapnak a cigányoknak, annyiszor lett csúfos futás a vége. Lehet ez személyes dolog, de mivel én ismerek olyan teljesen okés, konszolidált felsőértelmiségit, aki 17 évesen bomberdzsekit és acélbetétes bakancsot hordott, valahogy kevésbé  érdekel a „szkinhed múlt”. Ha már nácizmustól kell rettegni, engem sokkal jobban zavar a lappangó változat, a „rendes emberek” nácizmusa. Kitérő vége.)

Ez a politikusok, különösen a magyar politikusok egyik jelentős tévedése: azt hiszik, hogy az ilyen, valójában a belső irányító pozíciókért zajló versengések bárkit érdekelnek. Nem érdeklik a kutyát se, kívülről ez egyszerű marakodásnak tűnik a koncon. Az, hogy mi újság van Vonával és Jakabbal és Gyöngyösivel és még a fene tudja kivel, pont annyira nem érdekel, mint az, hogy a magyar válogatott aktuális majdnem világsikere (0:3) előtt kinek a kije telefonált oda, hogy XY-nak kezdeni kellene. Nem mindegy, ha kikaptunk? Ilyen szempontból tehát érdektelen az interjú.

Olyan szempontból nagyon nem az, hogy megmutatja az egyik fontos okát a NER stabilitásának. Ez pedig a következő: a magyar pártoknak nincs bázisa, mert mindig, mindegyik pártvezetés elsődleges érdeke a budapesti vezető pozícióik kiharcolása és stabilizálása, és nem törődnek a bázissal. Ez pedig azért van, mert egy magyar párt bevételi forrása szinte kizárólag a magyar költségvetés. Az innen jövő pénz, különösen mióta NER van, ahhoz kevés, hogy a párt két fontos alkotóelemét, a bázist és a hátteret biztosítsa, ahhoz viszont bőven elég, hogy egy szűk rétegnek megérje egymást hátba szurkálni, ezt látjuk most a Jobbiknál is, korábban ezt láttuk az LMP-nél, az Együttnél, az MDF-nél, az FKGP-nél, SZDSZ-nél és minden atomjaira hullott magyar pártnál. 

A magyar politikai pártoknak alig van tagsága. Ez ma már Európában is így van, bár aki követte Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnökké választását, az olyan combos CDU küldöttgyűlést láthatott, ahol egy Angela Merkelnek folyamatosan kampányolnia kellett, nehogy fő ellenlábasa, Friedrich Merz pozícióba kerüljön. 

Viszont egy európai párt (és a rendszerváltás utáni magyar pártok is) úgy működik, hogy van neki 1) tagsága 2) intézményes (pl. pártalapítvány) és nem intézményes értelmiségi háttere, akik jobban vagy lazábban kötődnek a párthoz, ahonnan az orgonaművésztől a gépészmérnökön és ügyvéden át a szívsebészig szakembert és szaktudást lehet meríteni. 

A nyugati liberális demokrácia megértésénél kulcsfontosságú, hogy tudjuk: a demokrácia egy része nem a parlamentben, hanem a pártokban történik. Ez a fajta demokrácia a széles tömegbázisú pártokra van kitalálva. Különösen jól látszik ez például Amerikában, ahol a végén már egy republikánus és egy demokrata jelölt közül választják az elnököt (nem említve most a mindig jelenlevő egyéb indulókat) de az igazi programok, a markánsan különböző jelöltek mindig a párton belüli előválasztásokon csatáznak. A párt tehát intézményesült része a demokratikus államrendnek.

A NER legfontosabb célkitűzései közé tartozik, hogy a pártoknak se tömeg-, se értelmiségi-, se intézményes bázisa ne legyen. Ezért van gondosan úgy megalkotva a pártfinanszírozás, hogy egyéni képviselőnek jó lenni, a párt bármilyen egyéb tagjának vagy tisztségviselőjének nem jó lenni.

Ezért van az is, hogy tűzzel-vassal estek neki a korábban békésen zakatoló fideszes pénzszivattyúként működő önkormányzatok megfojtásának. Az értelmiségi bázis ugyanis rendszerint olyan dilemma előtt áll, hogy vagy megél a piacról, vagy aktívan politizál. Tapasztalatból tudom, hogy a Diétás Magyar Múzsa írása is annyi időt meg energiát visz el, hogy a kenyérkereső munkám gyakran végződik este 11-ig dolgozásokkal. Ha lenne gyerekem, alighanem nem lenne Múzsa, vagy nem ilyen aktívan, mert a gyerek anyja otthagyna (teljes joggal) amikor ahelyett hogy fürdetnék és esti mesét mondanék, kattognék azon, hogy mit mondott Varga-Damm és Sneider. 

A magyar megoldás az volt (és ez segítette a Fidesznek a 2006-os vereség túlélését is) hogy az önkormányzatokban lehetett a holdudvarnak pozíciót adni. Ebben nyilván benne vannak a hülye rokonok, sőt ők vannak többségben, de ezek azok a kasszák, ahonnan ha valami szakember rászán egy hónapot mondjuk egy jogszabály előkészítésére, ki lehet fizetni. Megfigyelhető most is az ellenzéki önkormányzatok környékén, hogy pár korábbi értelmiségi hangadó feltűnt önkormányzati pozícióban.

De ez a pénz kell a tömegbázis építéséhez is, amelynek a felépítése és véleményének megfelelő manipulálása és végül tiszteletben tartása a pártműködés alapfeltétele. Ennek elrontásába reccsen bele most a Jobbik és ez fogja a Momentum végzetét is okozni 1-2 éven belül, ha nem vigyáznak. 

A magyar pártok jellegzetes alakja ugyanis a vátesz, aki megmondja mi kell a népnek, és a hülye nép ennek örüljön, ha tetszik, ha nem. Ezek azok az emberek, akik „lemennek” vidékre és ott megmondják a helyieknek, hogy a helyi szegregátumban élő cigányságot szeretni kell. (Ezzel rendszerint szétverve az esetleg évek óta a szegregátum fejlesztésén dolgozó szakember munkáját.)

Az ilyen alakok ellen kétféle megoldás létezik: az egyik a folyamatos információgyűjtés, a másik pedig a demokratikus visszajelzések rendszere. Kádár és Orbán az elsőt alkalmazta és alkalmazza.

Ismeretlen fogalom a sajtónak kötetlenül nyilatkozó Fideszes, az ilyesmiért ott azonnali, kemény büntetés jár. Hát persze, hiszen az is ugyanolyan belvárosi úri semmirekellő, mint aki a többi pártban nyilkatkozgat, aki elvágná a kezét, hiszen a logika azt diktálja, hogy a kaszát annál a szép széles fémdarabnál fogjuk meg, ne pedig annál a keskeny göcsörtös fadarabnál. De azért elmondaná a parasztnak, hogy kell kaszálni. Kivéve, hogy nem mondja el, mert a fejére csapnak, akkor és  azt mondja, amire parancsot kap, a mondanivalót pedig a hírszerzés adatai alapján kapja parancsba.

A másik rendszerben előfordulhat, hogy valamelyik kretén párttag nekiáll a tévében a parasztot kaszálni tanítani, ám rövid időn belül nyolc párttársa reagál, hogy nem, a párt nem akar parasztabb lenni a parasztnál. Persze lehet a párt népszerűsége ezt megszenvedi. De mire olyan pozícióba ér, hogy megszólalhatna, megszokja, hogy van a közvéleménynél is gyorsabban büntető erő, a párttagság. Vagyis mire az országos kongresszuson felszólal, addig már  a helyi alapszervezet bizalmát elnyerte és a megyei (regionális) szervezet küldötté választotta.

Visszatérve a Jobbikra: Sneider és Jakab (és korábban Vona) azért mozog bizonytalanul ebben a néppárt-nemzeti párt-centerpárt kérdésben, mert ezek a koncepciók egy szűk pártvezetés gondolatai. Nincsenek végigverve az alapszervezeteken (ha még vannak), Pestről jövő gondolatok, amelyet a tagságnak és a szimpatizánsoknak most szeretni kéne. Nade ez a tagság tíz éve még uradalmi kocsisnak öltözve, ostort pattogtatva Magyar Gárda néven vonulgatott.

Ráadásul közben meg nyírják egymást, hiszen a hátralevő két évben, aki képviselő, az egy decens budapesti lakás vagy egy szép vidéki vityilló árát le fogja szakítani csak fizetésből. És akkor még nem volt költségtérítése, még nem jött oda hozzá Semjén Zsolt, hogy szóljon neki, hogy van itt egy lehetőség, még nem pályázhatott be az unokaöccse egy nemzeti fiatalgazdák ellátása sok pénzzel programba.

Aki meg jobboldali, nemzeti érzelmű értelmiségiként nézi ezt, elhatározza, hogy tartja a két lépés távolságot. Mert egy dolog kocsiba ülni és kimenni a Dunaszerdahelyre elénekleni a Nélküledet, ha épp a Slovannal játszik a DAC, és egy másik ebbe az egész intrikálós világba belekeveredni. Mert mit lát ez az imaginárius jobboldali, nemzeti érzelmű szakemberünk? Azt látja, hogy egyáltalán nem kínos dolog ma Magyarországon ilyen nézeteket vallani, és amíg ez nem kapcsolódik össze mások kiirtásának vágyásával, a nacionalizmussal semmi baj nincs, egy a modern Európa politikai eszmeáramlatai közül.

A munkahelyen, ahova az egyetemi diplomája és a nyelvtudása bevitte nem politizál, esetleg egy bögre vagy kép az asztalán diszkréten jelzi a politikai véleményét, esetleg klikkesedés is történik ezen az alapon.

Így aztán a Jobbik is szépen egy lesz a társadalomtól izolált kis budapesti klubok közül, amelyik talán még ugrik egy százalékot, de aztán majd szétzüllik teljsen. Felkészül a Momentum, melynek isteni szerencséje, hogy nem parlamenti párt, mert azokra a Fidesznek kész receptje van. Erről szól ez és nem arról, hogy kéne egy nemzeti-konzervatív néppárt. Persze, hogy kéne, de amíg a Fidesz van, addig másik párt nincs. Nem azért dolgoztak annyit az egypártrendszeren, hogy engedjék lenni.

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.