Venetoban a járványt meg tudták fékezni, megmutatjuk, ki és mi áll az északolasz siker mögött

Szerző: Techet Péter
2020.06.01. 20:42

Az északolasz járványhelyzetet Veneto régió kezelte a legjobban, messze elmaradtak a fertőzési és halálozási számok a szomszédos Lombardiától. A régió a nyitás politikájában is úttörő: most hétfőtől teljesen megszűnik a szájkmaszkviselési kötelezettség a nyílt helyeken. De miért nem robbant be Venetoban a vírus úgy, mint a szomszédos Lombardiában? Ehhez egy padovai virológus tanácsaira és két törvénysértésre volt szükség.

Venetoban a járványt meg tudták fékezni, megmutatjuk, ki és mi áll az északolasz siker mögött

Az északolasz Veneto éllovas a járványügyi lazításokban: Luca Zaia, a legás régióelnök már májustól szorgalmazza a nyitásokat, ezek elmaradása esetén pedig – akár dacolva is a római központi kormányzattal – egyoldalúan vezet be lazításokat. Ennek keretében Luca Zaia közölte május végén:

június elsejétől Veneto régió egész területén a nyílt helyeken – így akár az éttermek teraszain – teljesen megszűnik a szájkmaszkviselési kötelezettség.

A Velencét vagy Padovát is magában foglaló, de Verona központú régióban ezt azzal indokolják, hogy náluk a járványhelyzet már olyan jó, hogy nem kell számos intézkedést fenntartani. Éppen ezért hétfőtől az uszodák is megnyitnak. A legás politikus azt szorgalmazza, hogy mihamarabb egész Olaszország kövesse Veneto példáját – „mégha meg is értem egyes kollégáim (más régióelnökök – a szerk.) aggodalmát". Zaia szerint június végéig egész Európában egységesen kellene feloldani a korlátozásokat, különösen azon határzárásokat, amelyek ugyan Olaszországban június 3-tól már nem fognak élni, de mivel Szlovénia vagy Ausztria a maga részéről nem nyitotta meg még a határait Olaszország felé, az ország attól tart: elzáródnak főleg a turisták elől.

Zaiat felháborítja, hogy szerinte Olaszországot diszkriminálják: „elég volt abból, hogy Olaszország Európa Vuhanja“. A legás politikus azt se érti, hogy miközben például Svájc újra megnyitja a határait a franciák felé, az olaszok felé Bern se enged.

„Nem vagyunk lepraház“ – fakadt ki az európaiak elzárkózásán Zaia,

aki szerint semmivel sem jobb a francia egészségügy, mint az olasz, azaz semmi indok nincs továbbra is csak Olaszországtól tartani.

LUCA ZAIA, VENETO LEGÁS RÉGIÓELNÖKE A KÉZFOGÁSRÓL SE HAJLANDÓ LEMONDANI. ITT MÁJUS VÉGÉN EGY HELYI KÓRHÁZAT LÁTOGAT MEG. FOTÓ: LUCA ZAIA / FB

Veneto nem Vuhan, de még Lombardia se lett

Miközben tény, hogy Olaszországban is a járvány visszaszorulóban van – bár Lombardiában továbbra is növekvő számok vannak –, Veneto régió valóban joggal lehet felháborodva az általánosításokon. Elvégre a rossz számok, amelyek miatt mindenki az „olasz állapotoktól“ tartott, gyakorlatilag Lombardiára voltak csak igazak. Az összolasz halálozás majdnem fele lombardiai (33 ezer halottból 16 ezer lombardiai), és a fertőzés tekintetében is Lombardia a 233 ezer összolasz esetből majdnem 90 ezret tesz ki egymaga – miközben a Milánó központú régióban Olaszország egytizede él.

Az, hogy mennyire tényleg leginkább lombard és nem is északolasz járványról beszélhetünk, éppen Zaia régiója, Veneto mutatja:

miközben Venetoban feleannyian laknak, mint Lombardiában, a halálozás a lombardiainak alig tizede.

A június elsejei adatok szerint a 4,9 millió lakosú Venetoban 1918 haláleset és 19 ezer fertőzés volt, amiből már 15 ezren fel is gyógyultak. Jelenleg Venetoban összesen 1498 hivatalosan regisztrált koronavírus-fertőzött van, ami a lakosság 0,03 százaléka. Összehasonlításképpen: Lombardiában ma is 0,21 százalékos még az aktív, hivatalosan regisztrált fertőzöttségi szám.

A siker titka: törvénysértés

Veneto sikerének a titka abban rejlik, hogy Zaia régióelnök teljesen rábízta magát egy padovai virológus, Andreas Crisanti tanácsaira. A padovai egyetem professzora kezdettől azt mondta: nagyon sok tesztet kell végrehajtani, nagyon hamar el kell különíteni azokat is, akiknek nincsenek tüneteik, így védhető a lakosság nagyrésze. Miközben Lombardia tűzoltást csinált, azaz a privatizációk miatt is legyengült egészségügynek kellett a már súlyos esetekkel foglalkoznia, Veneto Crisanti tanácsait követve tudott sikeresen a megelőzesre, szűrésre építeni.

Crisanti a Corriere della Sera liberális napilapnak adott június elsejei interjúban beismerte: a törvényeket és előírásokat tudatosan megszegve tudták a járványt megállítani. Miközben ugyanis Róma – hallgatva az Egészségügyi Világszervezet tanácsaira – gyakorlatilag tiltotta a felesleges tesztelést, azaz csak azokat tesztelte volna, akik már tüneteket mutatnak (így védve a tesztkészletet), Crisanti

a veronai kormányzattal megállapodott: nem verik nagy dobra, de ők csak azért is széles tesztelésbe kezdenek, és főleg a tünetmentesek között.

Másrészről pedig Crisanti professzor – szintén Verona hallgatólagos bólintására – a magánszférát védő törvényeket is megsértette, ugyanis azokat, akiknek tesztje pozitív lett, jobban megfigyeltek.

Ráadásul Cristani tanácsára az egész tesztelési folyamat egy hónappal már azelőtt elkezdődött Venetoban, hogy Olaszország egyes részein február végén – majd az egész országban március elején – járványhelyzetet hirdettek volna. Crisanti, aki megelőzően a londoni Imperial College kutatójaként tért vissza a padovai egyetemre, már január végén levelet írt – először csak az egyetemen belül –, hogy mindenkit, aki Kínából tért vissza, tesztelni kell. Crisanti arra volt kiváncsi, mennyien lehetnek azok, akik tünetmentesen vészelik át a fertőzést,

az első teszteket gyakorlatilag maga fizette még a londoni kutatási büdzséjéből.

ANDREA CRISANTI LONDONBÓL HAZATÉRT PADOVAI VIROLÓGUS TANÁCSAIT KÖVETVE TUDTA VENETO ELKERÜLNI A LOMBARDIAI TRAGÉDIÁT. FOTÓ: GRAZIE, DOTTORE CRISANTI / FB

Február elejére azonban a római kormányzat már megtiltotta, hogy „pazaroljanak“ a tesztekkel – azaz csak akkor lehetett valakit tesztelni, ha egyértelmű tüneteket mutatott (például lázas volt).

Csak azért is teszteltek

Crisanti azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a tünetmenteseket vizsgálják, és ehhez a kínai közösségekből is meg akart nyerni embereket. Éppen ezért febuár elején beszélt Domenico Mantoannal, aki a venetoi egészségügy szürke eminenciása, egyben Luca Zaia régióelnök jó barátja, de ő nem volt teljesen elégedett a törvénykerüléssel. Crisanti ezért – amint a június elsejei interjúban elmondja –,

kicsit „füllentett“, amikor azt indokolta meg, hogy miért van szüksége a venetoi egészségügyi kormányzattól olyan sok tesztre.

Például arra hivatkozott, hogy korábban tüneteket mutatókat akarna újra tesztelni – holott a célja egyértelmű volt: a tünetmentekeseket akarta vizsgálni.

Kifele Mantoan a mai napig azt állítja: mindenben követték a központi kormány tanácsait, de valójában Mantoan is végül belement Crisanti „játékába“, miután a professzor be tudta neki bizonyítani: Vò városkában a fertőzöttek majdnem fele tünetmentes volt. A várost lezárták, és ezzel tudták egyrészről a terjedést megakadályozni, másrészről Crisanti nézete, miszerint ki kell mutatni nagyon gyorsan, hány tünetmentes ember van (mert ténylegesen csak így lehet a vírust elszigetelni), Veronában végül meghallgatásra talált. Zaia régióelnök jóváhagyott mindent.

Luca Zaia régióelnök májusban maga ismerte be: miután Crisanti professzor vele is ismertette a terveket, ő rendelte, „ha kell a törvény ellenében“, egyrészről a fertőzött Vò városka teljes lezárását (ott mára már egyetlen eset sincs), másrészről a tömeges teszteléseket, függetenül attól, hogy valaki mutat-e tüneteket vagy sem. Crisanti már márciusban azt mondta, hogy a magas halálozási számok az országosan – és főleg az amúgy szintén Lega által irányított Lombardiában – követett rossz stratégia következményei, „az egész ország csődje“.

Lazán vették az adatvédelmet is

De nem csak a tesztelések terén követett Veneto egy sajátos utat. Crisanti arról is meggyőzte Zaiat, hogy jobban le kell követni a fertőzöttek kapcsolatait, ezért – megkerülve az olasz adatvédelmi törvényeket – Lorenzo Gubian vezetésével a régiós egészségügy kiépített egy rendszert, amely sikeresen tudta lekövetni, kikkel kerültek kapcsolatba a fertőzött emberek megelőzően.

Öket is lehetett ezután rögtön tesztelni (függetlenül attól, hogy volt-e tünetük), és ha fertőzöttek voltak, őket is gyorsan izolálni tudták. A kapcsolatokat nem a mobiltelefonok alapján, hanem egészség- és munkaügyi nyilvántartások alapján szedték össze. Amint Gubian elmondta a Corriere della Serának:

pár nap alatt a fertőzöttek családtagjait és munkatársait fel tudták így kutatni: adóügyi, egészségügyi és munkaügyi nyilvántartásokat kapcsoltak össze, amit az olasz adatvédelem amúgy nem engedélyezne.

De a cél az volt: minél többet megtudni azokról, akikről tünetmentességük ellenére is teszteléssel meg lehetett állapítani a fertőzöttségüket. Gubian tudja: „ilyet normálhelyzetben nem lehet csinálni, de itt egészségügyi érdekről volt szó“.

Összevesztek a sikeren

Az, hogy Crisanti ennyire őszintén bemutatta, miket is javasolt Zaianak, a régióelnökkel fennálló vitájára is visszavezethető, ugyanis Zaia – talán éppen tartva attól, hogy Crisanti elkotyogja a törvénysértéseket – felszólította a padovai virológust május végén az Il Fatto Quotidianoban, hogy ne adjon annyi interjút a sajtónak, vegyen róla példát.

Zaia azt is állította, hogy noha Crisanti tanácsai nagyon értékesek voltak, igazából az ő egészségügyi kormányzatának köszönhető a siker. Crisanti professzor erre már begurult,

és visszaüzent: ha tényleg nem az ő tervei vezettek sikerre, akkor mutassák meg neki, mik lettek volna Zaiaék saját tervei: „ha voltak tervek, biztos vannak jegyzőkönyvek“. A padovai virológus a saját verzióját – amiben elismerte, a régióelnök is tudott a törvénysértésekről – el is mondta ezért a hétfői interjújában.

LUCA ZAIA RÉGIÓELNÖK SZERINT NEKI KÖSZÖNHETŐ VENETO SIKERE, NEM DR. CRISANTINAK. FORRÁS: LUCA ZAIA PRESIDENTE / FACEBOOK

A vita érthető: a venetoi modell tényleg sikeres volt, esetleg éppen azért, mert nem követték annyira szigorúan a jogi előírásokat. Most pedig elkezdődött a vita a tudomány (Crisanti) és a politika (Zaia) között, hogy kinek is köszönhető ez a siker.

Zaia éppen ezért beszél most már arról, hogy az ő tartománya – értsd: ő személyesen – történelmet írt.

Ahogy a Corriere della Sera írta Zaiaról: a politikus eddig is hozzá volt szokva a hatalmas népszerűséghez (a Lega Venetoban valami olyasmi, mint a CSU a bajoroknál), de most már Zaiat mindenki „igazi szupersztárnak“ tartja. Crisanti szerint azonban ehhez Zaianak az ő tanácsaira volt éppen szüksége.

NYITÓKÉP: Padovában június elején már szájmaszk nélkül lehetett a kávézókban üldögélni / Nicola Camilleri, Azonnali

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek