+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2020. május 23. szombat, 17:10
Németország legsikeresebb csapatát jóval hagyományosabb módon utálják a németek, mint újonnan született riválisait. Ebben épp úgy van irigység, mint százévesnél is régebbi sérelmek.

A futball tele van megható történetekkel, nagy balhékkal, önmagán túlmutató jelenségekkel egyszerre. Abban tulajdonképpen minden szurkoló megegyezik, hogy a legszebb részei közt az erőn felül teljesítő kiscsapatok általában tényleg csak egy-egy szezonra szóló menetelései is ott vannak. Ez azért lehetséges, mert a foci bár papíron jóval demokratikusabb sport, mint a zárt amerikai ligák, hiszen papíron a Paksnak is van esélye Bajnokok Ligája-döntőt játszani a Barcelonával, a 2010-es évekre gyakorlatilag elmozdíthatatlanok lettek a világ legjobb klubjai a helyükről.

 

Ezt a fásultságot tudja felrázni egy-egy meglepetéscsapat: még ha a Paks nem is játszott BL-döntőt, azért amikor a Leicester City megnyerte az angol bajnokságot, az kicsit minden hagyományos lúzercsapat szurkolójának is a győzelme volt. Sőt: ugyanebben az évben itthon a Budapest Honvéd tudta elvinni az NB I-et a nála jóval gazdagabb és erősebb Videoton elől. A sor végtelen: ott a Porto BL-győzelme, de eddig a belarusz Szluck eddigi bajnoki szereplését is ide sorolhatom.

 

Ezekhez a csodákhoz tehát kellenek olyan klubok is, amiknek a győzelme semmi meglepetést nem okoz, hiszen a katarzis akkor teljes, ha a nagypofájú elkényeztetett és gazdag ellenfelet is legyőzi a lenézett társaság. Ilyenek minden bajnokságban léteznek: alapesetben senki nem gondolja komolyan, hogy Spanyolországban túlnyerheti magát bárki a Real Madrid-Barcelona-duón kívül, Olaszországban pedig aki naggyá akar lenni, annak általában a Juventus-Inter-Milan-trió valamelyikén mindenképp át kell lépnie.

 

Viszont talán sehol nem annyira unalmas a helyzet, mint Németországban: a Bayern München a Bundesliga 1963-as indulása óta összesen 28 alkalommal végzett az élen,

 

míg a második legtöbb bajnoki címen osztozó Borussia Mönchengladbach és Borussia Dortmund öt-öt első helyet tud felmutatni.

 

Ennek megfelelően ha nem is a Bayern Németország leggyűlöltebb klubja (ezt a pozíciót a modern korban inkább a TSG Hoffenheim és az RB Leipzig birtokolják), valószínűleg ők a leghagyományosabban gyűlöltek.

 

TOTEN HOSEN-DAL ARRÓL, HOGY MILYEN JÓ NEM BAYERN-SZURKOLÓNAK LENNI

 

Az ellenszenvnek nyilván megvannak a maga hagyományos, sporthoz kapcsolódó részei is: senki nem szereti a feltápolt csapatokat még akkor sem, ha azért a Bayern nem azon az elven van feltápolva, mint az olajsejkek angol csapatai. Egész nemzetközi ellenszenvet is tudtak kelteni, amiért a német válogatott nagyjából nézhetetlen focit produkáló időszakában kis túlzással a Bayern jelentette a német válogatottat. Ehhez kapcsolódva pedig nagyon szúrta a szemét a németeknek, hogy a Bayern tudatosan a Bundesliga többi csapatától szerezte meg a többieknél mindig jobb anyagi hátterét kihasználva a legjobb játékosait, a tudatosnak tűnő gyengítés eredményeképp pedig nem is annyira meglepő, hogy ők lettek Németország királyai.

 

A németek egyszerűen emberrablásnak hívják ezt a játékospolitikát, hiszen olyan árat ajánlanak a közvetlen riválisaik legjobb játékosaiért, amit a lehető legpiacibb alapon működő német fociban lehetetlen visszautasítani.

 

A helyzetről az mond el a legtöbbet, hogy a 2013-as német házimeccsé vált BL-döntőn Németország szinte egy emberként szorított a Borussia Dortmundnak, és bár az utóbbi évek bukásai során ez változott, azért még mindig az a közmegegyezés, hogy egy rendes müncheni az 1860 Münchennek szurkol.

 

A Bayernnek inkább ország- és persze világszerte vannak szurkolói, hiszen a klub tulajdonképpen egy külön egyszemélyes ligát jelent a Bundesligán belül. Viszont ahogy lenni szokott, az utálat közel sem csak a sikereknek szól, hanem Bajorországnak:

 

ahogy a Bayern München Németország leggazdagabb klubja, úgy Bajorország Németország egyik leggazdagabb tartománya.

 

Az ellenszenvnek persze nem csak a közelmúltbeli sérelmek és komplexusok az okai, az ennél már régebb óta tart: a Bajor Királyságban hagyományos szórakozás volt kigúnyolni a poroszokat. A bajor-porosz-ellentét történelmi élessége persze mára inkább egymás cukkolásává vált, de tény, hogy Bajorország lóg ki Németországból leginkább mentalitásában, kulturálisan. Ettől még persze egy 2015-ös felmérésben az jött ki: a németek a bajorok tájszólását tartják a legszexibbnek. A bajorokkal való viszony azaz egyfajta szeretetet és gyűlölet keveréke.

 

Persze ha valahol, akkor a Bayern Münchent éppen Münchenben nem illik mindenütt kedvelni.

 

A csapat ugyanis történelmileg az egykoron vidékiesebbnek számító Schwabingban alakult, és már akkor is főleg a jómódúak – ahogy Münchenben mondják: a „Schicki-Mickik“ – csapatának számított. Ezzel szemben állnak az „oroszlánok“: az egykori munkásnegyed, Giesing csapata, a München 1860.

 

Az ellentétet növelte, hogy a második világháború után a München 1860 sokáig „náci csapatnak” számított, nem is annyira a szurkolók nézetei miatt, hanem azon tény okán, hogy egykoron a Bayern München állt közelebb a bajor főváros zsidó polgárságához, és a csapatot a háború után a zsidó származású Kurt Landauer irányította sokáig. Landauer pedig ügyesen építette a mítoszt, hogy a két müncheni klub közül csak az oroszlános barnult volna egykoron be.

 

A nácizás amúgy félrevisz, mert ha politikailag kéne a két csapatot besorolni, inkább a „kék” München 1860 van baloldalon, már csak a giesingi munkáshagyományok miatt is, míg a „piros” Bayern München a jobboldalibb. Híres rivalizálás volt egykoron a 2007-ig, tizennégy éven át a CSU-s bajor kormányfő Edmund Stoiber és a 2014-ig, huszonegy éven át szocdem müncheni főpolgármester, Christian Ude között, elvégre fociban épp fordítva voltak köztük a színek: Stoiber „piros” volt, azaz bayernmünchenes, Ude meg „kék”, azaz 1860-os.

 

Ezek a dolgok soha nem múlnak el nyomtalanul, bár mostanra a focipályán ez inkább rivalizálásban mutatkozik meg, mint balhékban:

 

a Bayern ugyanis nem csupán bajor, de ráadásul nagyon erőteljesen épít is a bajorságára, ami egy Ruhr-vidéken lakó munkásnak automatikusan ellenszenves lesz.

 

Érdekes, hogy a többi tartományt pénzügyileg rendre kisegítő gazdag Bajorországhoz hasonlóan a Bayern München is mindig ott terem, ha segíteni kell bárkin Németországban: 2003-ban például a St. Paulinak utaltak támogatást, hogy ne menjenek csődbe, a városi rivális 1860-t pedig 2012-ben mentették meg azzal, hogy megvásárolták az addig közösen birtokolt Allianz Arena addig az 1860 tulajdonában lévő részt.

 

Ami visszanézve talán még megdöbbentőbb: a talán legerősebb ősi riválist, a Borussia Dortmundod is a Bayern mentette meg a csődtől 2004-ben, amikor a

 

nem is sokkal előtte Európa csúcsán lévő sárga-fehér dortmundiaknak gyorsan kölcsönöztek kétmillió eurót, amiből legalább a játékosaik fizetését ki tudták pengetni.

 

„Nehéz időszak volt a Borussia Dortmund számára, de én nagyon tisztelem a sport tradícióit, ezért úgy éreztem, ez a helyes” – mondta a klub akkori elnöke, Uli Hoeneß a helyzetről.

 

Az egészen más kérdés, hogy sokak szerint ezt a jófejséget a kommunikációjában és PR-jében a klub sokszorosára próbálja felerősíteni, ami ahhoz vezetett, hogy a közmegegyezés szerint a Bayern München nélkül ma nem is létezne a Dortmund. Ezt a tévhitet próbálta eloszlatni a Dortmund pénzügyi igazgatója, Thomas Treß 2013-ban, amikor az egymás közt játszott BL-döntő miatt a sajtó próbálta kihozni, hogy a Bayern tulajdonképpen annyira sportszerű, hogy csinált magának egy döntőbeli ellenfelet:

 

„Először is nagyon tiszteletreméltó a Bayern Münchentől, hogy segítenek másoknak a bajban, de nem az a kétmillió euró mentette meg a Borussia Dortmundot, hanem nagyjából 200 milliót kellett előteremteni. A kétmillió euró segített, de nem oldotta meg az egészet. Nagyon tiszteletreméltó lépés volt, de mit mondhatnék erről többet?” – fakadt ki Treß.

 

AHOGY AZ A KÉPEN IS LÁTSZIK, AZÉRT NEM MINDENKI UTÁLJA A BAYERNT

 

A sok trófea, sok pénz és ez a finom álszentség is lehet amögött, hogy egy 2018-as közvélemény-kutatás szerint a Bayernt az átlag futballszurkolók még az RB Leipzignél is jobban utálták abban az évben. Nyilván nem teljesen mérvadóak ezek a számok, mivel a Freiburgot utasította el a legkevesebb megkérdezett, hiszen ők kiestek az első osztályból, ráadásul kiscsapatként utálni sincs őket miért.

 

Persze ez az ellenszenv azért nem azt jelenti, hogy nincs elég nézője a Bayernnek: a Dortmund után stabilan ők vonzzák hetente a legtöbb embert otthon, átlagosan 75 ezret, miközben messze nekik van a legtöbb külföldi rajongójuk is.

 

Innentől mindenki eldöntheti, hogyan áll a Bayern Münchenhez: a tudatos építkezés mesterműveként épp úgy lehet rájuk tekinteni, mint a német focit kiszipolyozó óriásként, ami úgyis mindig nyer. A hétvégén folytatódó Bundesligát jelenleg négy ponttal vezetik (természetesen a Dortmund előtt), úgyhogy azért még bőven van értelme reménykedni a trónfosztásban.

 

FOTÓK: Bayern München / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Több mint bruttó 7,5 milliárdot költött a kormány az elmúlt négy évben nemzeti konzultációkról? Melyik volt a legdrágább közülük? Ez is kiderül a Miniszterelnöki Kabinetiroda által közölt összesítésből.

Több ellenzéki pártnak sem tetszett, hogy a Fidesz feltételeket szabna a közös uniós hitelfelvétel támogatásához. De miért nem szavazott akkor erről a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP sem? Megkérdeztük.

Viktar Babarika és Valerij Capkala mind a belarusz establishmentből kiugorva indult Lukasenka ellen elnökjelöltként, de a hatóságok ott gáncsolják őket, ahol tudják.

Nincsenek szentek, csak kőkemény érdekek a bolgár nagypolitikában. Elmagyarázzuk, mi folyik Bulgáriában.

A Magyarországon is népszerű tévéműsor sztárja, Grant Imahara 49 éves volt.

Egész Kelet-Európát és a Balkánt kiosztotta a német viccpárt EP-képviselője, hogy aztán az Európai Bizottság felelősségét kapargassa meg.

Bírja a Fideszt, utálja az ellenzéket, leginkább vidéken él a kormánypárt átlagszavazója. Egy friss kutatásból kiderül az is, hogy a Fidesz-tábor egyötöde magát inkább liberálisnak vallja.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás