Jobbik-botrány: itt egyedül a grafikus végzett jó munkát

A Jobbiknak számtalan sikertelen színeváltozása volt már, de Jakab Péter ámokfutásához képest az összes valódi sikersztorinak tűnik.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Magyarország self-declared néppártjának volt már egy pár színeváltozása, 2010-ben például még egyáltalán nem volt kínos nekik a gárdistamellény, meg a legkevésbé sem burkoltan cigányozós élősködős-szúnyogos plakátok, aztán nem kellett sok idő, hogy rájöjjenek: az ex-MIÉP-es, bakancsos-mellényes és nemzetirock-szavazóbázis önmagában nem elég.

2013-ban már vidám, mosolygós plakátokon nyomultak a fiatalokra azzal, hogy „a jövőt nem lehet megállítani”, és a vidám családokat mutogató plakátokkal ráhajtottak a rendpárti keresztény középosztályra, akiket a vasárnapi ebéd azért jobban érdekel, mint a Magyar Gárda.

Ezen a ponton a Jobbik eredeti politikai tartalmát már elvesztette, és a néppártosodásnak is azzal vágott neki Vona Gábor, hogy azért elég jól látható volt:

a Martens-bakancsból öltönycipő, az uniós zászlóégetésből európai minimálbér, a gárdistamellény oroszlánjából cirmoscica. Egy politikai közösséget az észszerű keretek között ugyanis lehet tologatni, de középről jóval egyszerűbb áttolni a szavazóbázist a szélre (mint tette azt a Fidesz), mint fordítva, ráadásul úgy, hogy közben a centrummal próbáljuk elfogadtatni, hogy nem vagyunk mi már nácik.

Ezekben a színeváltozásokban egy a közös: soha egyik sem volt hiteles, mindegyik mesterkélt, így pedig sikertelen lett. De azt a hiteltelen, tehetségtelen politikai botladozást, amit Jakab Pétertől látunk a Jobbik élén az elmúlt fél évben, sem a fiataloskodás, sem a Simicska-plakátokkal átitatott néppártosodás nem tudta alulmúlni.

A párt Jakab előtti elnökét, Sneider Tamást az Országgyűlés alelnöki posztjáról paterolná el a pártvezetés, majd erre egy napra az elnöki tisztségért Jakab ellen eleinte szintén versenybe szálló Varga-Damm Andreát a mandátuma visszaadására is felszólította pártja (naná, hogy hiába), merthogy az Jakab szerint a titkosszolgálati törvény témafelelőseként hibát követett el azzal, hogy a jobbikosokat is a törvény megszavazására kérte. A nyilvános vezeklés mögött pedig nagyon nehéz nem politikai leszámolást látni, abból viszont egy meglehetősen zsékategóriásat.

A fentiek miatt kell vitatkoznom Varsányi Bence kollégám cikkével, aki a Jobbik új, kettős keresztből hashtegesedő logóján keresztül próbálta illusztrálni, hogyan „momentumosodott” el a Jobbik (bár számomra a momentumosodás nem pejoratív jelző, de nem is ez a lényeg). Varsányi kolléga arról ír, a Jobbik néppártosodása „egy létező, valódi tartalommal feltöltött kísérlet volt”, holott, mint a fenti példák is mutatják, a Jobbik valahol 2010-ben volt utoljára megtöltve valódi tartalommal.

Az elmúlt tíz év ugyanis a Jobbik számára kizárólag arról szólt, hogy keresik a helyüket a politikai palettán, és próbálják elhitetni a Jobbik-buborékon kívüli szavazótáborral, hogy ők bizony nem nácik, hanem egy jobboldali embernek nyugodt szívvel szavazható párt – ahogyan kollégám fogalmazott.

a néppártosodásnak a Jobbik még Toroczkai Lászlóval és Dúró Dórával (meg az azóta kivált mi hazánkosokkal, akik gyorsan visszatértek oda, ahol a Jobbik 2010-ben volt) vágott neki, utóbbi még a 2018-as Jobbik-kampány egyik arca is volt. És a helyzet komikumát talán még jobban érzékelteti a mostani, parlamenti alelnöki poszt körüli hercehurca, ahol Jakab Péter óhaja szerint Balczó Zoltán váltaná Sneider Tamást.

Tehát a karrierjét az egri széljobber szcénában kezdő, 2000-ben a MIÉP-ben folytató, majd 2007-ben az akkor még masszívan rasszista Jobbikba átlépő Sneidert a bár az MDF-ben kezdő, de hamar a MIÉP-be sodródó, és 2003-as alakulásakor már a Jobbikba lépő Balczó Zoltán váltaná az Országgyűlés alelnökeként.

Persze, tudom: az ember változik, és miért is ne lehetne akár Sneider, akár Balczó mostanra mérsékelt néppárti politikus, de ne lepődjünk meg, ha nem kezdenek a mérsékelt jobboldaliak tömegével a pár éve még egyáltalán nem mérsékelt jobboldali Jobbikra szavazni. A gond pedig az, hogy Jakab Péter ezekről a mérsékelt szavazókról már rég lemondott, vagy talán sosem őket akarta megnyerni. Ami azt illeti, Jakabbal a legnagyobb probléma nem a végtelenül kínos, odamondogatós showman-politizálásnál és a narancsosbuktázásnál van, hanem az, hogy amit mond, sem fér bele semmilyen néppárti hagyományba.

Az én ingerküszöbömet például az lépte át, mikor a felhatalmazási törvény vitájában követelte, hogy bizonyos alapcikkeknél (például maszkoknál, kézfertőtlenítőknél) a kormány vezessen be hatósági árszabályozást. Amivel egyáltalán nem az a problémám, hogy szerintem nem kéne arcmaszkot adni az embereknek, csupán az, hogy ebből két dolog is kiderül: egyrészt Jakab talán sose hallott még a kereslet és kínálat törvényéről, hiszen ha a szabadpiacon drága az arcmaszk, az azt jelenti, hogy a kereslethez képest kevés van belőle. Így a hatósági árazás villámgyors áruhiányhoz vezet, hiszen a patikusnak a hatósági árak mellett már nem fogja megérni rendelni belőle.

Másrészt, Magyarország átélt negyven év tervgazdálkodást, és

Egy szó, mint száz, egy modern konzervatív néppárthoz igenis hozzátartozik a szabadpiaci hagyományok tiszteletben tartása, a Jakab-féle Jobbik ettől pedig távolabb sem állhatna. Ez persze csak kiragadott példa, de jól mutatja, hogy szellemi nívóban, frissességben és politikai tartalomban mennyire távol áll – és távol állt mindig – a Jobbik attól, hogy egy szoftkonzi számára „szavazható” legyen.

Konklúzió: a Jobbiknál az elmúlt pár napban csak és kizárólag a grafikus végzett jó munkát. Aki, ha a megérzésem nem csal, a Jobbik utolsó logóját rajzolta meg.

Olvasnál még Illés Gergőtől az Azonnalin? Katt ide! Ezt a cikket – és még sok mást is – már reggel hétkor a postaládájukba kapták azok, akik feliratkoztak az Azonnali hírlevelére, a Reggeli feketére. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről! Ingyenes, és heti háromszor küldjük.