+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Istrate Dominik
2020. május 22. péntek, 19:35
Egy évvel azután, hogy Volodimir Zelenszkij átvette a stafétát Petro Porosenkótól, Ukrajna három fronton is óriási kihívásokkal áll szemben. A politikában tapasztalatlan új elnök sokat hibázott, de az ukránok többsége kitart mellette.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

2019 áprilisában az ukrán belpolitika gyakorlatilag a feje tetejére állt, miután az egykori TV- és sorozatsztár Volodimir Zelenszkijt választották meg az ország elnökének, majd röviddel később pártja, a Nép Szolgája – az ország történetében először – egyedül szerzett kormányzóképes többséget az Ukrán Legfelsőbb Tanácsban a tavaly júliusi előrehozott parlamenti választásokon. A formabontó elnökválasztási kampány mellett legismertebb szerepében is ukrán elnököt játszó

 

Zelenszkij győzelmét annak a választói tömegnek köszönhette, amely végtelenül kiábrándult a helyi oligarchák által teljesen leuralt politikai elitből.

 

Ukrajna radikális változásokat akart, Zelenszkij pedig radikális változásokat ígért: a társadalmi szegénység felszámolását, a közigazgatásban, a gazdaságban és a bíróságokon egyaránt drasztikus méreteket öltő korrupció visszaszorítását („deoligarchizáció”), valamint a kelet-ukrajnai háború mielőbbi befejezését.

 

A sorozatsztár akkor még csak leendő elnökségét az ukrajnai és nemzetközi bizonytalanság egyaránt jellemezte, mivel Zelenszkij kampányát Ihor Kolomojszkij, az ország egyik legbefolyásosabb oligarchája és a közigazgatási korrupció egyik fő szimbóluma is támogatta, akinek egykori bizalmasai később az elnöki adminisztrációban is helyet kaptak (Kolomojszkij egykori ügyvédje lett Zelenszkij első kabinetfőnöke).

 

A hazai mellett a nemzetközi bizonytalanságot erősítették azok a vélekedések, hogy Kolomojszkij az új elnök segítségével szerezheti vissza a PrivatBankot, Ukrajna legnagyobb kereskedelmi bankját, amelyet egy több mint ötmilliárd dolláros pénzügyi csalás következtében államosított az ukrán jegybank 2016-ban, illetve amelyért az oligarcha azóta is küzd ukrán és nemzetközi bíróságokon. Ugyanakkor bizalomra adott okot a tény, hogy az új elnök csapatában több, az EU és az ország nyugati befektetői által elismert és támogatott reformer is helyet kapott, köztük Olekszandr Danyiljuk volt pénzügyminiszter és az ellentmondásos Viktor Sokint váltó főügyész, Ruszlan Rjabosapka, illetve, hogy folytathatta munkáját Okszana Markarova pénzügyminiszter.

 

JÁRVÁNYKOMPATIBILIS ELNÖKI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

 

Ukrajna félprezidenciális volta miatt az elnöki adminisztráció és a kormány tevékenységét együttesen nézve célszerű értékelni Zelenszkij eddigi teljesítményét, melyek közül négy fontos tanulság vonható le – fontos eredményekkel és súlyos kudarcokkal.

 

1. Megtört, majd valamelyest újraindult a reformok iránti lendület.

 

Az előrehozott parlamenti választásokat követően az ambiciózus reformprogramot hirdető, viszont semmilyen politikai tapasztalattal nem rendelkező fiatal közgazdász, Olekszij Honcsaruk alakított augusztusban kormányt, amely – többségében független szereplőket és reformereket felsorakoztatva – piacpárti programjával megnyugtatta az ország nemzetközi partnereit.

 

Az első aktuális (őszi) ülésszakban a kormány és az adminisztráció több, politikai volumenét tekintve kisebb, de fontos eredményt ért el: uniós harmonizáció mentén alakították át az állami gázvállalatokat, új választási kódexet fogadtak el, új privatizációs hullám indult számos, nem hatékony állami vállalat esetében, végre megkezdhette munkáját a Porosenko-korszakban elindított korrupcióellenes bíróság és megszüntették a parlamenti képviselők mentelmi jogát.

 

Ezzel párhuzamosan viszont – javarészt az oligarchikus ellenszél miatt – egyáltalán nem haladt előre a régóta húzódó igazságügyi reform, ahogy az új kormány által beharangozott és egyébként mintegy 20 éves földvásárlási moratórium eltörlése, valamint a Nemzetközi Valutaalap, az ország egyik fő külső partnere által szorgalmazott banktörvény sem, amely lényegében meggátolta volna, hogy Kolomojszkij visszaszerezze a PrivatBankot.

 

Március elején – Zelenszkij váratlan kezdeményezésére – a Honcsaruk-kabinet kétharmadát menesztette a törvényhozás, köztük magát a kormányfőt és a pénzügyminisztert is. Az elnök hivatalosan – többek között – a kormány iparellenes intézkedéseivel, a külföldi tanácsadók túlzott favorizálásával, és úgy általában, a reformok lassúságával indokolta Honcsarukék menesztését.

 

Hogy pontosan miért kellett menniük, arra – a Kolomojszkij-rivális oligarchák megnyeresétől kezdve a kormány megkérdőjelezhető fiskális politikáján és szociális érzéketlenségén keresztül a Bankovaja, vagyis az elnöki palota a kabinet feletti hatalmának megszilárdításáig – több magyarázat van jelen, mindazonáltal az bizonyos, hogy az új, Denisz Smihal által vezetett kabinetben több olyan szereplő is helyet kapott, amelyek oligarchikus körökhöz kötődnek, ez pedig rendkívüli bizalomvesztést eredményezett nyugati körökben, nem beszélve arról, hogy az új kabinet a mai napig sem teljes.

 

A „tavaszi mészárlásnak” azóta több olyan köztisztviselő is áldozatául esett, akik amellett, hogy a Zelenszkij-generációból jöttek, valódi reformeknek tűntek,

 

mint a főügyész Rjabosapka, az alkohol- és cigarettacsempészet ellen fellépő Szergej Verlanov volt adóhatósági vezető és Makszim Nyefjodov, a helyi vámhatóság volt feje, akinek nevéhez egy igen sikeres közbeszerzési reform is kötődik.

 

Mindezek miatt nem meglepőek azok az értékelések, hogy a reformok lekerültek a politikai napirendről. És mindezek ellenére adott mégis bizalomra okot a tény, hogy a tavaszi ülésszakban a Legfelsőbb Tanácsban – szintén az oligarchikus ellenszéllel szemben – két óriási fejleményre is sor került. Egyrészt, elfogadták a Kolomojszkijt célzó bankreform-törvényt, amellyel meggátolták a PrivatBank reprivatizációját, másrészt pedig a parlament véget vetett a földvásárlási tilalomnak (igaz, a külföldiek földvásárlását továbbra is korlátozzák, a kérdésről pedig – annak népszerűtlensége miatt – népszavazáson fognak dönteni).

 

Mindkét törvény előfeltétele volt annak, hogy Ukrajna megállapodást kössön az IMF-fel, amelyre a már kibontakozó gazdasági válság miatt óriási szükség mutatkozik, ugyanis a tavalyi sikerek ellenére az önálló külső finanszírozás egyre nagyobb nehézségekbe ütközik.

 

AZ UKRÁN ELNÖK ÁPRILIS VÉGI CSERNOBILI LÁTOGATÁSÁN

 

2. Már rövidtávon veszélybe kerülhet a kormányzati stabilitás.

 

A föld- és banktörvény elfogadása két fontos tanulsággal szolgált. Először, a Legfelsőbb Tanácsban aktívan jelen lévő oligarchikus csoportok, valamint az érdekeiket érvényesítő frakciók és parlamenti képviselők hosszú hónapok obstrukciójának ellenére sem tudták megállítani egyik reformkezdeményezést sem. Másodszor, ezen oligarchikus ellenszél nem kizárólagos, de fontos része nem máshonnan jött, mint a „Nép Szolgálói” közül. A Zelenszkij-párt 248 fős többséggel bír a 424 (az üres krími mandátumok miatt egyébként valójában 397) fős törvényhozásban, mégis csak 200 képviselőjük voksolt igennel a banktörvényre, ugyanis nagyjából 30-an közülük Kolomojszkij közvetlen befolyása alatt vannak.

 

A történelmi banktörvény támogatásában a leghangosabb ellenzéki párt, a Petro Porosenko vezette Európai Szolidaritás és a jobboldali-liberális Hang párt képviselői is szerepet játszottak (utóbbit Szvjatoszlav Vakarcsuk ukrán rockénekes alapította és lényegében annyiban különbözik a Zelenszkij-párttól, hogy Kolomojszkijt is elutasítja). Messze nem ez az egyetlen törvény, ami ad hoc koalícióval született, viszont ez mutatja meg a leginkább, hogy a közeli jövőben fontos változások előtt áll az ukrán törvényhozás.

 

Innentől és emiatt két forgatókönyv rajzolódik ki a Zelenszkij-párt számára: vagy alkalmi koalíciókon keresztül tartja fenn a parlamenti többséget a Nép Szolgáján belüli ellentétek miatt, vagy – a kormányzás megszilárdítása érdekében – politikai egyezségre vagy akár koalícióra lép a szintén reformer Hang párttal és az Európai Szolidaritással. A kormányzati stabilitás és a reformok továbbvitele érdekében mindenképpen indokolt, hogy

 

ha a Nép Szolgája a sorait nem is tudja rendezni, rendelkezzen biztos külső támogatással, ezt pedig az elnök is felismerte azáltal, hogy a parlament feloszlatását is kilátásba helyezte, ha a pártja nem produkál eredményeket.

 

Utóbbi, habár nem elképzelhetetlen, merőben meglepő lépés volna, hiszen Zelenszkij még mindig elnökválasztási riválisát, Porosenkót tekinti elsőszámú politikai ellenfelének és ezzel minden bizonnyal még inkább magára vonná Kolomojszkij és kiterjedt médiabirodalmának haragját (utóbbi a PrivatBank államosítójaként az oligarcha egyik fő riválisa). Érdemes megemlíteni, hogy Rjabosapka lényegében azért (is) távozott márciusban a főügyészségről, mert nem akart koholt hazaárulási vádak alapján nyomozni Porosenko ellen, ahogy azt is, hogy ezek a vádak továbbra is fennállnak.

 

Sőt, május 20-án egy egészen új és légből kapott vádat hoztak fel Porosenko ellen: egy ukrán képviselő olyan felvételeket hozott nyilvánosságra, melyeken állítólag Joe Biden volt amerikai alelnök és jelenlegi demokrata elnökjelölt beszélget Porosenkóval, mint akkori ukrán elnökkel arról, hogy Viktor Sokin volt főügyész kirúgásáért cserébe Washington anyagi támogatást biztosít Kijevnek (Sokin a Donald Trump elleni impeachment-eljárás egyik kulcsfigurája volt, akit állítólag meggátoltak abban, hogy Hunter Biden, a volt alelnök fiának ukrajnai ügyletei után nyomozzon – ez egyébként köszönőviszonyban sincs a valósággal).

 

Beszédes, hogy az ügyben megkezdett eljárást Zelenszkij is támogatja, ahogy az is, hogy ezzel párhuzamosan indítottak eljárást republikánus szenátorok Hunter Biden ellen Washingtonban. Porosenko nem makulátlan figurája az ukrán közéletnek, de az, ha a Zelenszkij-bizalmas által vezetett ügyészség úgy juttatná börtönbe a volt elnököt, ahogy Viktor Janukovics tette ugyanezt Julija Tyimosenkóval, óriási bizalomvesztést jelentene az ukrán vezetés számára.

 

ELNÖKI BESZÉD A PARLAMENTBEN MÁRCIUS 4-ÉN

 

3. A háborúnak vége lehet a Zelenszkij-ciklus végéig. Csak az a kérdés, hogy milyen vége.

 

Míg Porosenko Oroszország-politikája elsősorban a nemzetközi szankciós rezsim felépítésére, Moszkva agresszorszerepének hangsúlyozására, a további területi veszteségek elkerülésére, valamint egy orosz érdekek mentén történő rendezés elhárítására fókuszált, addig Zelenszkij merőben más megközelítéssel élt. Kihasználva azon előnyét, hogy ő a független Ukrajna egyetlen olyan elnöke, akit az Európához közeledni vágyó nyugati és az oroszajkú keleti országrészekben is többségi támogatást szerzett, (nagyon helyesen) szakított Porosenko identitáspolitikájával: közvetlenül szólt az ukrán nyugathoz és az orosznak tekintett kelethez.

 

Miközben adminisztrációja – Moszkvát továbbra is agresszornak tekintve – nem mondott le a Donbaszról és a Krímről, arra törekedett, hogy előbbi lakói a szakadárok uralma alatt is Ukrajna részének érezzék magukat, melynek keretében támogatta a központi költségvetésből történő fizetés- és nyugdíjfolyósításokat, a háború által lerombolt helyi infrastruktúra újjáépítését, illetve gesztusokat tett az oroszajkú kisebbség kulturális státuszának védelme érdekében. Ez a humanitárius szemlélet kedvező képet festett Zelenszkij Donbasz-politikájáról, ahogy az is, hogy gyors és konkrét eredménye volt a Moszkvával való kezdeti tárgyalásoknak: három alkalommal került sor kétoldalú fogolycserére és a felek jelenleg is tárgyalnak hasonló megegyezésekről.

 

A háború teljes rendezéséről szóló elképzeléseit azonban már nem fogadta ilyen kedvezően az ukrán közvélemény. Az adminisztráció ugyanis hajlandónak mutatkozott a Moszkva által szorgalmazott ún. Steinmeier-formula elfogadására, beleértve azt, hogy Donyeck és Luhanszk keleti határainak orosz ellenőrzése csak a következő helyhatósági választások után szűnt volna meg.

 

Szintén visszatetszést keltett a közvéleményben, hogy az elnöki hivatal külpolitikájáért felelős Andrij Jermak úgy szervezte volna át a minszki békefolyamatot, hogy Ukrajna lényegében a senki által el nem ismert szakadárokkal is tárgyalt volna a konfliktus rendezéséről, nem csupán a háborúért és ezrek haláláért valóban felelős orosz vezetéssel, amely ezáltal mediátorszerepbe lépett volna át és gyakorlatilag mentesült volna a „kiérdemelt” háborús felelősség alól. Sok ukrán megdöbbenésére az ilyen kezdeményezések mind a mai napig alternatívák, sőt, maga a minszki tárgyalások közvetítője, az EBESZ szorgalmazza, ez pedig kritikus pont lehet, ha idén sor kerül a Donbaszt is érintő helyhatósági választásokra.

 

A konfliktus komplexitására való tekintettel természetesen senkit nem lepett meg, hogy Zelenszkij korábbi ígérete ellenére nem tudta „egyszerűen befejezni” a háborút, ugyanakkor az, hogy az adminisztráció ilyen megoldási lehetőségeket is figyelembe vett, tovább rontotta a helyzetet. Ukrajnában mindenki egyetért azzal, hogy a háborút be kell fejezni, de arról, hogy hogyan, lényegében senki sem. Minden olyan lépést, ami orosz érdekek mentén vagy orosz sikert jelentő konfliktusrendezési kísérletet jelent, el fog utasítani az ukrán társadalom.

 

A rendezést a normandiai tárgyalások tavaly decemberi, két és fél év után történő újraindítása sem juttatta előbbre, továbbá egészen beszédes Zelenszkij részéről az, hogy

 

egy évvel hivatalba lépése után már inkább csak Putyinnal sürget közvetlen találkozót, hogy befejezze a háborút.

 

A konfliktus rendezése pedig sürgetőbb, mint valaha: a koronavírus miatti gazdasági válság egyre nagyobb terheket ró az ukrán gazdaságra, s így a védelmi költségvetésre is, így könnyen elképzelhető egy olyan, destabilizált helyzet kialakulása, amelyből Moszkva húzhat hasznot és alááshatja Kijev nyugati orientációját (ebből a szempontból kulcsfontosságú, hogy Kijev fenntartsa és erősítse a Porosenko által felépített, Moszkva elleni szankciós rezsimet a koronavírus-válság ellenére is).

 

A Porosenko óta változatlan európai és transzatlanti kurzus azonban, a Zelenszkij-elnökség kezdeti időszakát övező bizonytalanság ellenére sincs jelenleg látható veszélyben, Kijev pedig hamarosan új szintre emelheti a NATO-val való kapcsolatait.

 

A NORMANDIAI NÉGYEK 2019 DECEMBERÉBEN: AZ UKRÁN ELNÖK MELLETT EMMANUEL MACRON FRANCIA ELNÖK, PUTYIN OROSZ ELNÖK ÉS MERKEL NÉMET KANCELLÁR.

 

4. Még várat magára, de napirenden van a magyar-ukrán megegyezés.

 

Zelenszkij már a választási kampány hajrájában arról beszélt, hogy az országnak olyan nyelvi és kulturális környezetre van szüksége, amely – a Porosenko-féle etnonacionalista irányvonallal ellentétben – egyesíti az etnikailag heterogén társadalmat. Magyar szemszögből nézve ez kifejezetten ígéretesnek tűnt, hiszen a Porosenko által kezdeményezett, majd tavaly áprilisban elfogadott ukrán nyelvtörvény jelentősen korlátozta az ország kisebbségeinek anyanyelvhasználati jogát.

 

A magyar szempontból súlyosan aggályos törvény, amelyet egyébként a Velencei Bizottság is problematikusnak tart, a vallási szertartásokat és a magánbeszélgetéseket leszámítva lényegében az élet minden területén az ukrán nyelv használatát teszi kötelezővé. Porosenko „búcsúajándéka” ezzel elsősorban a keleti országrészek oroszajkú lakosságát célozta, de annak negatív hatásaival a kárpátaljai magyarság is nap mint nap szembesül.

 

Annak ellenére, hogy az elmúlt egy évben folyamatosak az egyeztetések a magyar és ukrán külügy között, sokáig nem történt valós előrelépés. Egészen márciusig, mikoris az ukrán sajtó arról cikkezett, hogy Orbán Viktor, aki aktívan keresi a Zelenszkijjel való találkozó lehetőségét, elfogadta az ukrán elnök meghívását. A kapcsolatkeresést május 20-án Zelenszkij is megerősítette, hozzátéve, hogy mielőbb rendezni akarja a nyelvtörvény miatt kialakult helyzetet, valamint a két ország külkapcsolatait (mint ismert, az Orbán-kormány a nyelvtörvényre hivatkozva blokkolja a NATO és ahhoz közeledni kívánó Ukrajna közötti tárgyalások érdemi részét). Ez mindenképpen bizalomra ad okot, mind az ukrán NATO-integráció, mind a kárpátaljai magyarok számára.

 

Ukrajna részéről teljesen jogos elvárás, hogy állampolgárai beszéljék az államnyelvet, ugyanakkor

 

a nacionalista csoportok nyomásának való engedés legalább akkora hiba az oroszajkú Zelenszkij részéről, mint az, hogy a magyar kormány ezért cserébe az ország transzatlanti integrációját blokkolja akkor, amikor Kijev háborúban áll

 

(mindazonáltal a magyar kormány azt, hogy fellépett a külhoni magyarság érdekében, nagyon is helyesen tette).

 

ZELENSZKIJ MASZKBAN, MÁJUS 9-I KÁRPÁTALJAI LÁTOGATÁSÁN

 

5. Még korai ítélkezni.

 

Egy évvel és egy hónappal azután, hogy Zelenszkij 30 százalékkal nyerte meg a 2019-es elnökválasztás első, és 73 százalékkal annak második fordulóját, az elnök támogatottsága kiemelkedő: ma a választás első fordulójában több, mint 40 százalék támogatná. Igaz, Zelenszkij általános értelemben vett elfogadottsága valamivel kevesebb, mint a végső eredmény (57-60 százalékos), viszont ez még így is stabil alapot biztosít az elkövetkezendő időszakra, az pedig még inkább, hogy továbbra is óriási különbség az elnök bizalmi indexe és a régi elitekbe (Porosenko, Tyimosenko, stb.) vetett bizalom között.

 

A Nép Szolgája párt esetében már inkább tetten érhető a változás: a tavaly júliusi 43 százalék helyett már csak 34-35 százalékos a támogatottsága, ugyanakkor ebből egyetlen ellenzéki formáció sem profitált az elmúlt egy év során, úgyhogy inkább csak bizalomcsökkenésről beszélhetünk, mindazonáltal ez nem csökkenti annak az instabil helyzetnek a súlyosságát, amely jelenleg a Legfelsőbb Tanácsban uralkodik, illetve, amely választások nélkül, de újraformálhatja a parlamenti erőviszonyokat.

 

Zelenszkij mindösszesen másfél éve van jelen a politikai életben, vagyis bizonyos értelemben még mindig kezdő. Természetesen ez nem mentesíti az olyan, kétségbe vonható döntései alól, mint a már említett „tavaszi mészárlás” vagy közvetlen barátainak helyzetbe hozása.

 

Utóbbit tekintve a legszembetűnőbb, hogy a Kolomojszkijhoz közel álló kabinetfőnökét az az Andrij Jermak váltotta, aki amellett, hogy orosz üzleti kapcsolatokkal rendelkezik és öccse kormányzati pozíciókkal kereskedve az adminisztrációt is korrupciós ügybe keverte, megkérdőjelezhető gesztusokat gyakorolt az oroszok felé a minszki egyeztetések során. Ugyanakkor minden hibája ellenére és

 

az ukrán politika jelenlegi összetételét ismerve, még mindig Zelenszkij a legnagyobb esély arra, hogy javuljon az ország helyzete.

 

Ez az év inkább a tapasztalatszerzésről szólt, sem mint a kudarcokról, amik nagyon jól jönnek, ha – ahogy azt nemrég belengette – tényleg újraindulna az elnöki posztért.

 

A szerző független külpolitikai elemző és a Közép-Európa Társaság alapítója. Olvass még tőle az Azonnalin!

 

FOTÓK: Ukrán Elnöki Hivatal

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az Azonnali mindenajánlója végre kicsit kinyílhat a világra, és az otthon fogyasztható termékek mellett már kicsit azt is javasolhatjuk, hogy menj ki a lakásból, és nézd meg, mit csinál a többi ember!

Fókuszban a születésnapos, de azt sem hallgatjuk el, hogy közben Soros György már a HBO-ba is bevásárolta magát!

Az ír énekes már korábban is gondolkozott az egészségügyi pályán, a koronavírus-járvány pedig végképp meggyőzte.

Indiában növekszik ugyan a koronavírus-fertőzések száma, mégis a szigorú intézkedések enyhítése mellett döntöttek.

Az aktív esetek és az új fertőzöttek száma pedig lényegében stagnál.

A hatóságok nem tudtak volna mindenkit ellenőrizni – többek között erre hivatkozva hozta nyilvánosságra a házi karanténra ítélt emberek nevét a montenegrói kormány.

A Microsoft szerint nem a koronavírus-járvány miatt volt szükség az elbocsátásokra.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Június 2-án, a Magyar Szociológiai Társaság által szervezett, online beszélgetésen szakértők próbálják feltárni a vidék-város közti, sokrétű egyenlőtlenség hátterét.

A Republikon Intézet június 2-i, online konferenciáján, ha nem is élőben, csak az otthoni kamerák előtt, de leül egymással vitázni a Fidesz és az ellenzék.

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Ezt is szerettétek

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Hogyan élik meg a koronavírus-járványt a különböző generációk? Kiknek a legnehezebb most, és miért jött elő a nyugdíjasbashing?

Twitter megosztás Google+ megosztás