+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2020. május 21. csütörtök, 08:26
A kijárási korlátozások életbe lépése előtt úgy általában üres volt minden Budapesten, most viszont csak azok a részek konganak, ahova már szinte csak külföldiek járnak. Képek!

Arról már rengeteg videó és kép született, hogy Budapest lakosai szép lassan visszavették a kedvenc kocsmáik és kávézóik teraszát, de az élet nem csak amiatt nem állt vissza, mert egyelőre a benti részekre nem ülhetünk. Ahogy Orbán Viktor is viszonylag hamar elismerte, az idei turistaszezonnak még a legjobb verzió szerint is lőttek, ami azt eredményezi, hogy hirtelen üresek lettek azok a részek, ahova tényleg csak turisták járnak tömegesen: a Váci utca környékén például hiába nyitottak meg a kávézók teraszai, a nagyrészük a célközönség távollétében az égvilágon senkit sem érdekel, ugyanez igaz a Duna-parti sétány teraszaira is.

 

A pesti belváros tipikus turistaspotjait szerdán dél körül és délután jártuk be, ez május vége felé már stabil embertömeget szokott jelenteni még a mostani, kicsit borúsabb napokon is, úgyhogy a kiesés nagyon látványos.

 

Kicsit ijesztő is látni, a magyaroknak mennyire nincs keresnivalójuk Budapestnek azon a részén, amikkel többek közt eladják a várost útikönyvek, de persze lehet onnan is nézni, hogy ha valaki gyakorolná a social distancinget, itt a lehetősége beülni valami hangsúlyozottan magyaros étterembe. Csak a túlszámlázásra kell figyelni!

 

A FERENCIEK TERE KÖRNYÉKÉN MÉG AZÉRT SZOKTAK LENNI HAZAI FIGURÁK IS, ŐK BIZTOS DOLGOZTAK ÉPP

 

A BUBI SEM MEGY KÜLÖNÖSEBBEN

 

AZ ÖNFOTÓZÓ EMBEREK CSÚCSA LEHET EZ AZ IDŐSZAK, HISZEN SOHA ENNYIRE KÖNNYEN NEM CSINÁLHATTAK OLYAN KÉPEKET BUDAPESTEN, AMIN EGYEDÜL VANNAK.

 

EZ ITT EGY KÜLÖNÖSEN EXKLUZÍV NYITVATARTÁSI IDŐPONT.

 

A GERBEAUD MEG AZ ONYX TERASZA MÁR AKÁR NYITVA IS LEHETNE...

 

...DE KINEK, HA KONG AZ ÜRESSÉGTŐL A VÖRÖSMARTY TÉR?

 

A DUNA-PARTI SÉTÁNY IS KIHALT A VIGADÓNÁL.

 

TI LÁTTÁTOK MÁR ÚGY EZT A SZOBROT, HOGY NEM EGY TURISTA FOTÓZKODIK VELE?

 

A KOSSUTH TÉREN SE TURISTÁK, SE TÜNTETŐK, CSAK HELYI NYUGDÍJASOK.

 

ILYEN MAGÁNYT ÉLVEZNI A NEMZET FŐTERÉN NEM MINDEN NAP LEHET.

 

FOTÓK: Bakó Bea, Fekő Ádám / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

11 órás zárás ide vagy oda, a partivonatot aligha tudja megfékezni a kormány. De akkor mégis mi értelme van a korai zárásnak? Videó!

Az Európa Kulturális Fővárosa-program keretében a horvát tengerparti város egy toronyházára vörös üvegszilánkokból álló ötágú csillagot helyeztek ki.

Grafikonokon mutatjuk, hogyan terjed a járvány Magyarországon és a környező országokban.

Donald Tusk nem hiszi, hogy a Fideszt még meg lehetne győzni arról, hogy térjen vissza a néppárti elvekhez. És ami az EPP-elnök szerint nehezíti a dolgot: a pártok többsége lapít, mert a pártegységet félti.

Nagy a valószínűsége annak, hogy inkább emberi lustaság és tudatlanság áll a háttérben, mintsem a hatalom által irányított cenzúra és keresztényellenesség.

A franciaországi fertőzésszámok növekedése kihat a francia közvéleményre is: egy felmérés szerint hatalmas többség tartana elfogadhatónak egy legalább kéthetes (de akár hosszabb) teljes lockdownt.

Az október elsejétől életbe lépő szigorúbb szabályok a rendezvényeket, a maszkviselést és a vásárlást is érintik.

A hét kérdése

Két tévéinterjú, esszé, nyílt levél, egy uniós biztos lemondatása. Orbán Viktor még saját rajongóit is meglepte, hogy ennyire aktív lett a médiában. Mi folyik itt?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29.

Mit tanulhat, exportálhat Budapest Bécsből? Erről beszél Techet Péter, az Azonnali főmunkatársa az IDEA szervezésében. Október 1.

Vitatható ökopolitika Schiffer Andrással október 3-án.

Ezt is szerettétek

A tíz, legrövidebb idő alatt helyes megfejtést beküldő versenyző iskolája egy-egy nagy értékű okosbútorral lesz gazdagabb.

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Twitter megosztás Google+ megosztás