A francia alkotmánybíróság szerint aránytalan a vallási szertartások további tiltása a járvány miatt

Szerző: Techet Péter
2020.05.19. 17:58

Az alkotmánybíróságnak részben megfeleltethető Államtanács hétfőn felszólította a párizsi kormányt: vonja vissza a még március közepén a vallási szertartásokra bevezetett tilalmakat.

A francia alkotmánybíróság szerint aránytalan a vallási szertartások további tiltása a járvány miatt

A francia kormány a a koronavírus-járvány miatt még március közepén rendelte el a templomok, zsinagógák, mecsetek lezárását, az ottani vallási szertartások tilalmát – azon az általános döntés részeként, amely nagyobb embercsoportok összejöveteleit eleve korlátozta.

A döntés ellen több katolikus szervezet is felszólalt. Ráadásul a párizsi kormány a május 11-én bejelentett lazítások között nem említette a vallási szertartásokra vonatkozó korlátozásokat. Bár Édouard Philippe kormányfő hozzátette: ha nem növekszik a fertőzés, május végétől újraindulhat a vallási élet. Ez azonban egyes katolikus szervezeteknek túl késői dátum, ezért a döntés ellen keresetet nyújtott be többek között Jean-Frédéric Poisson, az aprócska Kereszténydemokrata Párt (PCD) elnöke.

Az Államtanács – amely leegyszerűsítve nagyjából az alkotmánybíróság feladatát látja el Franciaországban – hétfőn kimondta:

a vallási szertartások korlátozásának fenntartása nem arányos intézkedés,

ezért a párizsi kormánynak nyolc napja van arra, hogy ennek megfelelően módosítsa a rendelkezéseit.

Bruno Retailleau, az ellenzéki jobbközép Republikánusok parlamenti frakcióvezetője üdvözölte a hétfői döntést, az szerinte ugyanis „jó hír a vallásszabadság számára, ami egy alapjog”.

NYITÓKÉP: A párizsi Sacré-Cœur kupolája / Taxiarchos228, Wikipedia

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek