HC Strache az Azonnalinak: Nem hiszem, hogy fellépek még rapperként

Szerző: Techet Péter
2020.05.17. 15:59

Egy éve mondott le az FPÖ éléről és az alkancellári posztról Heinz-Christian Strache. A politikus először azt ígérte: visszavonul, de most már újra teljes erővel szervez egy új pártot. Az Azonnalinak adott interjúban azonban egy visszavonulást jelent be. Vagy mégsem.

HC Strache az Azonnalinak: Nem hiszem, hogy fellépek még rapperként

Ma van egy éve, hogy két német újság kihozta az Ibiza-videót. Mivel magyarázza, hogy német lapoknál landolt a felvétel?

Ebben az egész történetben nagyon nehéz olyasmit, mint logika találni. De hogy az tényleg csak egy egyszerű véletlen lenne, hogy éppen két baloldali, német újság közölte a rövidített és manipulált felvételeket, és ezért a mai napig ünneplik magukat, meg díjakat kapnak?!

Tehát?

Az a gyanúm, hogy az újságírás, az objektivitás, a tényfeltárás és a politikai aktivizmus határait többszören átlépték itt. Szerintem a résztvevő médiák számára Európa legsikeresebb jobbközép kormányának és egy határozott alkancellárnak a megbuktatása fontosabb motiváció volt, mint a lakosság tájékoztatása.

Ami engem azonban megdöbbent, hogy az illegális és kriminális elkészítése ezen videónak – amelyet nem is teljes hosszában közöltek a lapok először, nehogy az felmentsen engem – az osztrák kormány számára a mai napig nem veti fel egy átfogó vizsgálat szükségét.

Strachének mennie kellett, ezt a célt elérték, minden csak másodlagos.

Ön azonnal lemondott akkor az alkancellárságról és a pártelnökségről. Nem volt ez túl gyors egyszerre?

Utólag is azt tudom mondani, hogy helyesen döntöttem, amikor lemondtam az alkancellárságról.

De pártelnöki lemondásom hiba volt.

Merthogy?

Alábecsültem egyrészről azt, hogy egykori párttársaim ezt a helyzetet önös érdekből mennyire ki akarták használni, másrészről azt is, hogy Sebastian Kurz és az ÖVP milyen macchiavellistaként törekedett a még nagyobb hatalomra.

De ne feledjük: a lemondásom után már semmilyen ok nem volt új választásokat tartani, az ÖVP mégis kiprovokálta ezt. Egy működő és jól dolgozó kormányt az ÖVP a saját egyeduralmára akart cserélni – és ez a Zöldekkel mostanra többé-kevésbé sikerült is.

Ön elkezdett maga is kutakodni a videó kapcsán. Ha azt kérdezi magától, kinek állt leginkább érdekében a távozása: Kurznak vagy a saját pártjának, az FPÖ-nek, mire jut?

Az FPÖ láthatóan nem profitált a visszalépésemből és későbbi kizárásomból.

Minél inkább eltávolodik az FPÖ tőlem, annál inkább eltávolodnak a szavazók az FPÖ-től.

Mindenki számára világos, hogy a politikai nézeteimen Ibiza után se változtatok. De azt is tudtam, hogy egy ekkora PR-szuperbotrány után – mert ez az egész videó nem több és nem kevesebb – le kell vonnom bizonyos konzekvenciákat. Lemondtam az alkancellárságról, hogy az FPÖ-nek lehetőséget adjak arra, folytathassák nélkülem a velem elkezdett 14 éves sikeres utat. De sajnos mára kiderült: az FPÖ másodvonala nem képes ezt a pártot sikeresen tovább vezetni.

Norbert Hofer mostani pártelnök és Herbert Kickl mostani frakcióvezető előtte se másodvonal voltak.

Hofernek az ideális FPÖ nem más, mint az ÖVP gilisztanyúlványa,

Kickl pedig nem nyújt mást, mint a magyar Jobbik túlzott brutalitását.

Egyikük se élt a lehetőséggel, ami a lemondásom után kínálkozott, azaz az FPÖ bezuhanása logikus volt.

Tehát akkor Kurz profitált csak a botrányból?

Kurz korlátlanul tudta továbbépíteni a saját hatalmát. A mostani koalíciós partnerét, a Zöldeket Kurz az orruknál fogva vezeti. Az ellenzék teljesen erőtlenül cselekszik.

Tehát az ÖVP-FPÖ-kormányt Kurz eleve nem is akarta volna megmenteni?

2019 elején, amikor határozottan nemet mondtam alkancellárként az ENSZ Menekültügyi Egyezményére, a kormányban hirtelen megváltozott a hangulat. Kurznak és az ÖVP-nek világos lett, hogy alkancellári minőségemben nem kistestvérnek, hanem egyenrangú partnernek érzem magam. Egy olyan hatalmi ember, mint Kurz számára valószínűleg elviselhetetlen volt ez a gondolat hosszú távon. Egészen biztos vagyok abban, hogy Kurzéknál jóval az ibizai videó megjelenése előtt az előrehozott választások gondolata már megjelent.

Amire ön aztán alkalmat adott.

Fáj nekem, hogy megadtam az ÖVP-nek a keresett alkalmat,

hogy egy jól működő és kedvelt kormányt felrobbanthasson. Egy olyan kormányt, amely szerintem a jelenlegi helyzetben is gyorsabban és határozottabban reagált volna. Nem szabad elfelejteni, hogy a visszalépésem után már nem volt semmi ok új választásokra. De Kurz megszegte a szavát.

Jörg Haider 15 évvel ezelőtt szintén elhagyta az FPÖ-t, és saját pártot alapított. Lát párhuzamot az ön és az ő sorsa között?

Haider maga hagyta el az FPÖ-t, miközben feleségemet és engem rágalmak közepette kizártak a pártból. Amúgy ha Haider nem hal meg, ma is még sikeres politikus lenne. A szabadságpárti politika alapját a mozgalmammal mint egy erős piros-fehér-piros ellenzék fogom biztosítani.

De a nemzeti liberális tábort, az ún. harmadik tábort Haider is megosztotta, ahogy teszi most ön is.

A harmadik tábor fontosabb ma, mint valaha, ezért vagyok nagyon szomorú a mostani helyzet láttán. Ezért nem is tudtam végül tétlenül hátat fordítani a politikának, mert úgy vélem, hogy Hofer és Kickl alatt azon valós szabadságpárti elvek, amelyekhez szociális szív is társul, már semmiféle szerepet nem játszanak.

A Strache-FPÖ volt az igazi, az volt a szív és a lélek.

Ezért tekintjük magunkat az új jövőorientált „Strache Csapata – Szövetség Ausztriáért” mozgalmammal a harmadik tábor megbízható, tartós képviselőjének az osztrák politikában. Mindenkit, aki osztja ezen értékeket, szeretettel látunk maguk között.

Hol helyezné el ideológialag a mozgalmát? Ez az új FPÖ vagy az új BZÖ (Haider egykori pártja – a szerk.)?

Sem ez, sem az. A „Strache Csapata – Szövetség Ausztriáért” egy széles szociális haza- és polgármozgalom új formája. Az emberek közös cselekvésére építünk. Azon osztrákokhoz szólunk, akik a nagy kihívások, nemzeti elbizonytalanodás és globális veszélyek idején a közjóért tenni akarnak, és belátják, hogy szükség van a jelenlegi elhibázott hatalmi politikával szemben egy ellenpólusra. Csapatom továbbra is

azon szabadelvű politika hagyományai és értékei felé elkötelezett, amelyek az 1848-as szabadelvű mozgalom alapjaira épülnek.

A polgári liberális alap- és szabadságjogokat tesszük ismét a középpontba.

Az első megmérettetésük most ősszel lesz: bejelentette, hogy a DAÖ színeiben elindul a bécsi polgármesterségért. Eddigi kampányaiban mindig rappelt is. Jön az újabb HC-rap?

(Nevet.) Minden kornak megvan a maga csodája!

Nem hiszem tehát, hogy még egyszer rapperként megjelenek.

Ha zeneileg tehát feladta, politikailag mi a cél? Megverni az FPÖ-t?

Jelenleg a választásra készülünk, nagyon erősen a tartalmi kérdésekre, azért hogy az igen ambíciózus célunk, azaz a kétszámjegyű eredmény összejöjjön. Hogy erős ellenzékként tudjunk a hatalmon lévők kezére csapni! És ha egy HC-rap mégis segít még több embert elérni, akkor hát: soha ne mondd, hogy soha!

NYITÓKÉP: HC Strache rappel / Youtube

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek