Mi van akkor, ha egy kidobott lemezt szeretne hallani az összes rajongód?

A Deftones másodvirágzását éli évek óta egy tragikus baleset óta, viszont most már tizenkét éve követeli minden rajongó a tragédia miatt félbehagyott, amúgy bevallottan nem is túl erős lemezüket.

A popzene (és itt most minden könnyűzenére gondolok) az összhatás művészete: bár az arányok rendszeresen változnak, csak egyszerűen jó dalokat írni soha nem volt elég. A popzene akkor jó, ha van mögötte valami történet, egy zenekar pedig akkor klasszikus, ha fel tud mutatni mítoszt is maga körül. A legszélsőségesebb esetekben persze a rajongók maguk találnak ki történeteket, elég csak az elvileg már úgy 40 éve halott Paul McCartney-ra gondolni, de a természetes mégiscsak az, ha egy régóta létező zenekar sok véletlen miatt kap valami olyan matricát, ami aztán örökre rajta marad.

Szóval adott a 2008-as év, amikor az a zenei hullám, amiből a Deftones is kinőtt, gyakorlatilag meghalt: a nu metál alapítónak számító Korn már akkor is csak nosztalgiazenekar volt, a Limp Bizkitet eddigre már a korábbi rajongóik is letagadták, a Linkin Park rádiórockja valójában eleve nem is ennek a közegnek szólt, a Slipknot már kicsit túllépett ezen az időszakon. A sacramentói Deftones soha nem lett akkora sztár, mint a felsoroltak, amolyan értelmiségi zenekarrá vált. Ezzel nem töltöttek meg arénákat, cserébe a világon bárhol stabil tábor fogadta őket, bár a két évvel korábbi Saturday Night Wrist című lemezüknél azért erősödtek azok a hangok, amik szerint elfáradt a groove-os gitárokra és Chino Moreno nyöszörgésszerű éneklésére épülő zenekar.

Mint utólag kiderült, Moreno többször is balhézott a Deftones mellett mindig ott lévő Terry Date producer helyett leszerződtetett Bob Ezrinnel, és persze utólagos belemagyarázás, de talán ez a hangulat jött át az albumon, ami miatt fáradtnak tűnhetett.

Az említett frontember kreativitásának valószínűleg a masszív droghasználat sem tett jót, ez már az Eros névre keresztelt hatodik lemezre sem volt probléma, ahova ráadásul az állandó producerük is visszatért. „Előtte a zene miatt mintha háttérbe került volna a barátságunk. Az Eros felvételein viszont elkezdtünk rizikózni, ami néha hetekig eltarthat. Terry Date néha szólt is, hogy folytassuk a munkát, mi pedig időt kértünk még egy körre. Nagyon jól éreztük magunkat akkoriban, újraíródott a barátságunk” – mondta Moreno, aki 2009-re ígérte az Erost.

Hogy mennyire jól haladtak, azt jól mutatta, hogy élőben már el is kezdték játszani a Melanie című dalt, de ekkor jött a tragédia: 2008. november 4-én a basszusgitáros Chi Cheng súlyos autóbalesetet szenvedett a kaliforniai Santa Clarában. A nővérével utazó zenész nem kötötte be magát, amikor összeötköztek egy másik autóval nagyjából 100 km/h-s sebességnél, ezért nem csak benne volt a járműben, amikor az többször is felborult, de ki is repült belőle, súlyos fejsérüléseket szerezve.

Ezek azok a történetek, amik a maguk tragikusságával jól szoktak hatni egy zenekarra. Az Eros munkálatait fel is függesztették teljesen, 2009 februárjában pedig bejelentették, Cheng helyére a szintén az 1990-es évek altermetál hullámából ismert Quicksand basszusgitárosa, Sergio Vega kerül ideiglenesen, akivel a terveknek megfelelően fellépnek már áprilisban.

Az Eros munkálatait pedig nemcsak felfüggesztették, hanem el is ásták gyakorlatilag a lemezt: 2010-ben már az állandó tagként szereplő Vegával adták ki a teljesen az elejéről kezdett Diamond Eyest, amit azóta még két lemez követett ebben a felállásban (illetve valószínűleg 2020-ban megjelenik egy újabb).

Az Eros viszont értelemszerűen mozgatta a rajongók fantáziáját: Moreno saját bevallása szerint nagyjából 80 százalékban kész volt a lemez Cheng balesetekor, tehát valószínűleg nem lenne akkora truváj befejezni.

Emiatt állandóan előkerül, mi lesz a felvett anyag sorsa. Cheng halálának egyéves évfordulójakor kikerült a Smile ebből az időszakból (már élőben is előadták), de a maradékot nagyon úgy tűnik, nem akarja felvenni a társaság. A soha nem hallott Eros köré alakított kultuszon az sem tudott rondani, hogy maga Moreno is elárulta, összességében nem elégedett az addigi munkával:

„Őszinte leszek, nem örültem túlzottan annak, ami addig összeállt. Néha üresnek tűnt a zene. Abban hittem, hogy valamikor összeállunk annyira, hogy minden a helyére kerüljön, de soha nem jutottunk el eddig a pontig. Chi balesetével minden leállt, és később összeülni, hogy rábízzuk Sergióra Chi részeit, nem tűnt érdekesnek. Ha már tényleg elkészült volna, kiadnánk csak azért, hogy hallhassák az emberek, de túl sok munka lenne vele” – magyarázta Moreno 2016-ban.

Az Eros kiemelt szerepe a Deftones életében azért érdekes, mert a helyette kiadott lemezekkel a zenekar nem csak nem esett szét, hanem másodvirágzás kezdődött: a mindig emlegetett „szakma” éppúgy körülrajongta a Chi Cheng halála utáni albumokat, mint a visszataláló közönség.

Ennek fényében különösen idegesítő lehet állandóan egy bevallottan nem annyira jó félkész lemezről beszélni, de hát ilyen ugyebár a popzene: egy csak az emberek fejében létező legenda sokszor értékesebb, mint maga a zenekar, viszont ebből a legendából is a zenekar profitál. Ez nem is baj, hiszen azóta csak még jobb, amit csinálnak, úgyhogy mindenki reménykedjen benne, hogy bepótolják az eredetileg júniusra szervezett budapesti koncertjüket!

KIEMELT KÉP: Deftones / Facebook