Kolumbia bevezetné az alapjövedelmet: csak le ne nyúlják útközben

Becsődölt, de ha megindul a légiközlekedés, továbbra is indítja járatait az Avianca. Kolumbia bevezetheti az általános alapjövedelmet, hacsak le nem nyúlják. Az elnök a régi, a bogotái polgármesterasszony az új „normálisról” beszél. Amazonas megyében elszabadult, Medellinben úgy tűnik, vereséget szenved a Covid-19, míg a karibi part teljes éji unalomba fullad.

Kömlődi Ferenc március 21. óta tudósítja az Azonnalit Cartagenából, hogy mi a helyzet a koronavírus miatt lezárt Kolumbiában.

Ha legális vagy illegális parti lenne Cartagenában, természetesen maszkban, de simán elmennék rá. Közel két hónap karantén után alig érdekelnének a következmények, ha elkapom a koronavírust, 99 százalék, hogy túlélem, az idegeimet viszont szép lassan kikezdi a folyamatos munka ellenére is folyamatos egyhelyben ücsörgés. Lehetőség partizásra persze nincs, és teljesen logikus, hogy nincs, mert mások is ugyanígy élhetik át a helyzetet, és felfokozott lelkiállapotukban őket sem izgatná a másnap. (Hősködni viszont könnyű, és ha valóban úgy adódna, lehet, hogy a fiesta elején tennénk egy óvatos kört, majd sunnyogna mindenki haza.)

Hétvégén a 2015-ben lebontásra ítélt szemközti épületben legalább 11-ig buliztak. Nekem pont kellemes hangerővel szólt a zene, latin és szalsza, eleinte kevés és józan, az idő múltával több és zaklatottabb beszédfoszlány szűrődött ki az éjszakába. Fogalmam sincs, hányan és kik lehettek, állítólag az itt a második májusi vasárnap tartott anyák napját ünnepelték, és úgy hallatszott: jól érzik magukat.

Lassan már arra sem emlékszem, milyen egy parti, az éjszakai város, a karibi naplemente. Várom a csodát, és nem azt, hogy melyik szektor kapott újabb engedményeket, hol kezdődött meg a nyitás, hanem, hogy a lakosság mikor mozdulhat ki végre sötétedés után, sétálhat kedvére az éjszakában, és ne azon kelljen örömködni, hogy ugyanazon a napon már férfiak és nők is bemehetnek egyszerre a szupermarketbe, mert Cartagenában hajszálpontosan ennyit enyhítettek. További bíztató jel, hogy a helyi hírharsona a bogotái és a medellini után az ország harmadik legnagyobb forgalmú reptere, a cartagenai Rafael Nuñez fokozatos nyitásának a lehetőségéről írt.

A csőd Kolumbia légitársaságának utolsó reménye

Közben az Avianca, a járvány előtt is likviditási problémákkal küszködő, 7,3 milliárd dollárral eladósodott nemkolumbiai (hanem adminisztratíve panamai, de lélekben) kolumbiai légitársaság, a „Covid-19 miatti” kategóriában szomorú világelsőként, május 10-én csődöt jelentett be egy New York-i bíróságon. A befektetők száma a 2010-es 47 554-ről 2020-ra 9373-ra csökkent, a nagyvállalat bevételei 90 százalékát veszítette el a járvány miatti 88 százalékos leállással. Az Egyesült Államok csődtörvényének 11. bekezdésére hivatkozó bejelentés távolról sem jelenti azt, hogy ezentúl nem indulnak Avianca-járatok, a peruiak száma viszont egész biztosan csökkenni fog (esetleg meg is szűnnek). Az eljárás véd a hitelezőktől, és amíg tart, a vezetőség nyugodtan hajthat végre komoly átszervezéseket.

Nem egyedi eset ez, a cég történetében másodszor fordul elő, az American Airlines 2011-ben, az Air Canada 2003-ban, és a 21. században a United Airlines és a Delta is élt csődeljárás lehetőségével. Mindegyik megerősödve tért vissza. „Ez nem fizetésképtelenségi eljárás” – hangsúlyozta Anko van der Werff vezérigazgató, majd elmondta: nyitottak, hogy a megmentésért cserébe a kolumbiai állam résztulajdonossá váljon. A jelenlegi nemzetközi álláspont: történjen bármi, Latin-Amerika egyszerűen nem veszítheti el (a chilei LATAM után) második legfontosabb légitársaságát.

Az Avianca alkalmazottjainak száma csak Kolumbiában közel 15 ezer, Latin-Amerikában összesen 21 ezer. Az átszervezés, az általában munkaerő-elbocsátást jelentő „racionalizálás” sokukat érintheti. Március 20. óta egyébként sem dolgoznak, több más cég alkalmazottjaihoz hasonlóan otthon ülve töltik fizetés nélküli szabadságukat, mint ahogy

Az országban március 25. óta több, mint 1,5 millióan vesztették el állásukat. Ez a hivatalos szám, az informális szektorban bejelentés nélkül dolgozók nincsenek benne. Az elbocsátások egyben az állam felelősségét is felvetik. A járvány mellett egyértelműen a – közegészségügyre hivatkozva kötelező karantént előíró – kormányrendeletek, törvények okolhatók értük.

Ha egy ország vezetése egyik napról a másikra, akármilyen nemes cél érdekében, de megélhetésüket veszélybe sodorva, elveszi a dolgozók pénzkereseti lehetőségét, az államak kutya kötelessége valamilyen szinten kompenzálni. Nem hagymázas munkaalapú társadalmakra hivatkozva, etikai lózungokat puffogtatva, és csak a csökkentett, részleges stb. munkaidőben dolgozókra, hanem a tényleges munkanélküliekre gondolva vissza kell adnia nekik, amit ugyan a közegészségügy miatt, de mégiscsak elvett tőlük. A kiesett összeget nem kényszer- és közmunkát felcsillantva, hanem segélyként kell folyósítania. Állam bácsi az égadta világon semmiféle kegyet nem gyakorol vele, mert ez egyszerűen jár.

Alapjövedelem: szép-szép, de meg is kapják az emberek?

A Covid-19 teljesen új megvilágításba helyezi az általános és feltétel nélküli alapjövedelem kérdését is: aktuálisabb, mint valaha. Ha el akarjuk kerülni a még rosszabbat, az éhséglázadásokat, be kell vezetni, nincs más megoldás, pont. Kolumbia törvényhozói is rájöhettek erre, mert 103 szenátorból 50-en, köztük Iván Duque elnök párttársai is aláírták a lakosság több, mint 70 százalékának folyósítandó, garantált minimális (személyenként 877 ezer peso, azaz 225 dollár) bevételről szóló javaslatot.

Ennyi a jelenlegi minimálbér; összesen 10,4 milliárd dollárról, a kolumbiai GDP 4 százalékáról van szó; az ingatlanadó megemeléséből, a decemberben jóváhagyott társasági adókedvezmények visszavonásából, az állami kiadások jelentős mértékű átszervezéséből és jegybanki hitelből jönne össze. Irdatlan pénzmennyiség, azonban még mindig kevesebb a kormány által a bankok összeomlását megelőzendő az ország pénzügyi rendszerébe pumpált 12,8 milliárd dollárnál.„Tisztában vagyunk az óriási költségekkel, de azok megegyeznek a háztartásokat és a gazdaságot ért károkkal, a károk növekedésének és tartós fennmaradásának kockázatával” – fogalmaztak közös nyilatkozatukban a szenátorok.

A kolumbiai kormány eddig hárommillió családnak küldött 80-80 dollár segélyt, és ígéretet tett: a kis- és középvállalkozásokban dolgozóknak kifizeti a minimálbér 40 százalékát. Ezekkel az intézkedésekkel megakadályozták a pénzügyi rendszer és (jóindulattal) részben az egészségügy összeomlását, a vállalatok tömeges csődjét viszont nem tudták, és a szenátorok javaslatára sem válaszoltak még.

Duque elnök változatlanul nyitná a gazdaságot, a polgármesterek és a kormányzók változatlanul lassítják a nyitást. Tömeges tesztek nélkül nem megy, a valódi számokat csak úgy tudjuk meg – replikáznak, élükön a Bogotát vezető ellenzéki Claudia Lópezzel. A tesztelés egyelőre nem tömeges, hanem Chile és Peru kivételével, a többi dél-amerikai országhoz hasonlóan, nagyon kevés, épp csak megugrotta az 1 millió személyre jutó 3 ezret a teszt. Közel 13 ezer a fertőzöttek, 3 ezer a gyógyultak és 500 az elhunytak száma.

Az ország, amelynek két vezetője is van

A statisztikák abszolúte, de lakosságszám-megbetegedés arányban is nagyságrendekkel jobbak a déli szomszédokénál, például a 32 milliós (ez Kolumbia lakosságának 60 százaléka) Peruban kedd este 72 ezer fölé ugrott a fertőzések, 23 ezer fölé a felépültek, és 2 ezer fölé az elhunytak száma, 1 millió lakosra viszont bő 16 ezer teszt jutott. Az itteni kormány szombaton jelentette be, hogy a megbízhatóbb adatok érdekében Bogotának és a 32-ből 20 megyének 500 ezer tesztet oszt szét lakosságszám-arányosan.

A politikusdinasztiába született, jellegzetes jobboldali, a hagyományos családi értékeket tisztelő, hatalmát az elitnek köszönhetően és valószínűleg a fajsúlyos drogkereskedők hallgatólagos jóváhagyásával gyakorló

Duque a „normálishoz” akar visszatérni, López az „új normális” irányába kíván lépni. „Ha a pandémia bármire is megtanított, arra biztosan, hogy a régi világ fenntarthatatlan” – állítja López; és ha csak a Covid-19 miatt mostanában alig emlegetett klímakatasztrófára gondolunk (pedig a kettő összefügg), nehezen vitatható az igaza. López annyira fontos szereplővé vált, hogy Duque az elnöki palotába is meghívta járványellenes stratégiák megvitatására.

A polgármesterasszony stratégiája viszonylag egyszerű: nyitni csak óvatosan, nem alakul ki itt semmiféle nyájimmunitás, az egészség mindenek előtt, ha rajta múlna, a koronavírusölő tömeges oltásokig maradna a karantén. Elismeri a gazdaság fontosságát, de… Pedig nyilvánvalóan tudja, amit szinte mindenki, csak a sajtó nem meri megírni, kevésbé látható és kontrollálható online fórumokon viszont gyakori téma:

szaporodnak a rablások és más erőszakos bűncselekmények, nő a feszültség. Ha nem lenne internet, Getsemaniban csupán annyit érzékelnék ebből, hogy valamivel, de tényleg csak valamivel több a koldus, gyakrabban kéregetnek, a venezuelaiak sűrűbben panaszkodnak, eközben pedig gyűlnek a helyi segélyadományok, sokasodnak az utcai árusok.

Daviddal, a szállásadómmal – aki hétfőn megmutatta az eredeti tervek szerint májustól, a valóságban valószínűleg júliustól, jakuzzival üzemelő tetőteraszt, majd meghívott a felesége, Mati(lda) főzte nagyszerű helyi halászlére (sancocho de pescado cartagenero) – sikerült új éttermet találnunk, Plaza Majagua a neve, az óváros déli része a székhelye. A cévichéjük hiába perui, nem annyira jó, mint a Getsemani’s Gardené, úgyhogy azt változatlanul a régi, a többit viszont a meglepően olcsó új helyről rendeljük.

Tenger gyümölcsei rizottó, fokhagymás rák, casuela de mariscos (isteni helyi seafood leves), patakonnal, mindennel 2-2500 forint között, és még grátisz édességgel is kedveskednek, legutoljára kiváló tejberizst (az otthonival nem teljesen azonos arroz con leche-t) hoztak. További jó hír, hogy megnyílt, tehát házhoz szállít a néhány percre lévő, nagyon olcsó, halban és tengeri kajában ugyancsak erős helyi egység, a Vive. Karantén előtt naponta ettem ott.

Amazónia az új gócpont

Bő egy hónapja még Amazonas megyéről ábrándoztam, hétvégén Bianka ottani élményeit olvastam, a napokban viszont szomorú hírek érkeznek az ország legdélibb megyéjéből. Sokáig úgy tűnt, elkerülheti a járvány a régiót, az első fertőzöttet április 17-én diagnosztizálták, mostanra a 45 ezres Leticia és környéke Covid-19 gócponttá vált. A három országon, Perun, Kolumbián és Brazílián átfolyó, 6500 kilométer hosszú Amazonas két partmenti központja, a perui Iquitos és a brazil Manaus drámai filmkockái után, a kolumbiai városról is hasonlókat láthatunk. A 2014-ben még labdarúgó világbajnoki meccseknek otthont adó Manausban 12 ezernél többen fertőzőttek, 1000 felett haltak meg, a 2,2 milliós város egészségügyi rendszere összeomlott, a hatóságoknak hatalmas tömegsírt kellett ásniuk.

Virgilio Neto polgármester horrorfilmről beszélt, és kijelentette: „Nem csodákat, hanem szkennerekkel, lélegeztetőgépekkel, gyógyszerekkel és védőfelszereléssel teli repülőgépet szeretnénk látni!” Iquitosi orvosok kórházi ágyhiányról panaszkodtak a BBC Mundonak. „Otthon fogunk meghalni. Vajon én leszek a következő?” – fakadt ki egy helyi lakos, és már 1600-nál több a fertőzött. Mivel

a járvány nem korlátozódik a két nagyvárosra (e perui Iquitos lélekszáma 380 ezer fő) – falvakban, városokban mindenfelé terjed.

Kedd este 743, lakosságszám-arányosan az országban a legtöbb, minden 10 ezer ott élőből kb. 90 fertőzöttet tartottak számon a 79 ezres kolumbiai Amazonas megyében; 26-an hunytak el (köztük a Covid-19 első kolumbiai újságíró áldozataként Antonio Paco Lasso), kilencen épültek fel. Az egyébként is rémisztően gyenge, szétlopott egészségügyi rendszer napokon belül romjaira hullhat (maga a kórház a szó nem átvitt értelmében máris romos), és a helyzetet csak bonyolítja, hogy Amazonas-megye nagyon különbözik Kolumbia többi részétől: az Egyenlítőtől délre található, nehezen megközelíthető, Bogotá messze van, kimaradt az elmúlt évtizedek erőszakhullámaiból,

a három, kolumbiai, brazil és perui amazóniai megye lényegében szimbiózisban él egymással, és az utóbbi kettőben még rosszabb az orvosi ellátás.

Jesus Galindo kormányzót, az elnök hű szövetségesét korrupcióval gyanúsítják. Ha egy súlyos fertőzöttet a legközelebbi (!) megfelelő orvosi ellátást nyújtó nagyvárosba, Bogotába kell szállítani, az adminisztratív engedélyek beszerzése legalább három nap, a beteg állapota addigra viszont kritikussá válhat. „Mind meghalunk” – fogalmazta meg kétségbeesését egy helybéli.

A statisztikák alapján talán az lenne a legjobb, ha az amazonasi beteget Bogotá helyett egyenesen Antioquia székhelyére, az ország minden szempontból egyik, ha nem a legfejlettebb városába, a fővárossal örökösen rivalizáló Medellinbe, a rubensi idomú nő- és férfialakjairól ismert, 88 éves, magát a „legkolumbiaibb kolumbiai” festőnek tartó, a szobrászatban is maradandót alkotó, anno még Pablo Escobar halálát is megörökítő Fernando Botero szülővárosába szállítanák. A megyében 481 fertőzöttből 290 meggyógyult, 6 hunyt el. Az elővárosaival együtt közel 4 milliós metropoliszban hetek óta 10 alá szorult, de inkább 4-5 az új fertőzött per nap, kolumbiai mércével (és lakosságszám-arányosan) nagyon kevés a halott, tehát valamit kifejezetten jól csinálnak arrafelé.

Most úgy tűnik: az országban ott győzik le először a járványt. Pedig orvosilag Medellin eddig csak a mellplasztikáiról volt (messzeföldön) híres. És ellenzéki polgármester ide vagy oda, a gazdasági nyitás is náluk a legtempósabb.

FOTÓK: Kömlődi Ferenc, Cartagena / Azonnali