A német liberálisok ráfizetnek arra, hogy nekimentek a szigorú járványkezelésnek?

Szerző: Techet Péter
2020.05.14. 19:27

Noha a német liberálisokat Christian Lindner vitte vissza a berlini parlamentbe, azóta nem tudott további sikereket felmutatni. Jobbra kikacsingató politikájával, a járvány miatti korlátozások éles elutasításával nem mindenki elégedett a párton belül, bár éppen a párt alelnöke még a virológusok politikai elfogulatlanságát is kétségbe vonja. Látlelet a német liberálisokról.

A német liberálisok ráfizetnek arra, hogy nekimentek a szigorú járványkezelésnek?

2017 szeptemberének végén az egyetlen berlini pártközpont, ahol igazi választási buli zajlott, a szabaddemokratáknál (FDP) volt. És ez nemcsak az eleve életigenlő liberálisokra vezethető vissza – de az eredménynek is szólt: négy év kihagyás után a jobboldali párt visszatért a Bundestagba.

Ez a siker egyetlen embernek volt köszönhető: Christian Lindnernek,

aki 2013-ben, amikor a párt a német újkori történelemben először kizúgott a parlamentből, nem adta fel, hanem átvette a sokak által eltemetett pártot.

Lindner 2017-ben megjelent könyvében leírja, hogy 2013-ban, miután már világossá lett, hogy kiesett a párt, egy berlini szállodában állt a zuhany alatt, és ott határozta el: megmenti a liberálisokat, átveszi a pártelnökséget. Az akkor 34 éves politikus összerántotta a pártot, fiatalos, provokatívan neoliberális stílusával sikerült a párthoz kapcsolódó botrányokat elfeledtetni, az öreguras imidzset kicsit felpolírozni.

2017-BEN EGYEDÜL AZ FDP-NÉL VOLT IGAZI BULI: CHRISTIAN LINDNER VISSZAVITTE A LIBERÁLISOKAT A BUNDESTAGBA. FOTÓ: TECHET PÉTER / AZONNALI

Az FDP nyert, de nem akart kormányozni

2017-ben tehát megérdemelten volt ő az est sztárja. Az SPD és a CDU történelmi mélypontra zuhantak, a Zöldek és a balosok az AfD bejutásán szomorkodtak – az FDP a yuppie imidzséhez illően ezzel szemben élvezte a sikert.

Mivel az SPD akkori kancellárjelöltje, Martin Schulz azon az estén még égre-földre esküdözve mondott nemet a nagykoalíció folytatására (hogy aztán rá alig fél évre újra visszamenjenek az elvtársak Merkel mögé), Angela Merkel a Zöldeket és az FDP-t hívta meg a koalíciós tárgyalásokra. Igazi újszerűség lett volna ez, elvégre egyrészről szövetségi szinten a feketék, zöldek és sárgák még sohasem alkottak kormányt (ezt az összefogást szokás a pártok színei után Jamaika-koalíciónak hívni), másrészről egy asztalhoz ültek azon zöldek és liberálisok, akik számos tekintetben (főleg gazdaság- és Európa-politikában) gyakorlatilag egymás legélesebb ellenfelei.

A Zöldek, akiket akkor a mérsékelt Cem Özdemir vezetett, hajlandóak lettek volna Merkel mellé beszállni a koalícióba, de egy hűvös novemberi napon, amikor már vagy két hónapja tárgyaltak egymással a pártok, Lindner – anélkül, hogy akár a CDU/CSU-t, akár a Zöldeket értesítette volna előzetesen a szándékáról – kiállt, s bejelentette: nem lesz koalíció. Ekkor mondta ki Lindner a híres mondatát, miszerint

„jobb nem kormányozni, mint rosszul”.

Az FDP-nek eleve rossz tapasztalatai voltak Merkellel. Hiába számítanak a liberálisok a CDU/CSU természetes partnereinek, a legutolsó kormányzásuk alatt Merkel gyakorlatilag a párt egyetlen fontos követelését – különösen az adócsökkentéseket – sem hagyta jóvá, és ez vezetett a párt történelmi zuhanásához. Másrészről Lindner ráérezhetett arra, hogy az FDP jövője talán nem középen van, elvégre ma már a CDU/CSU, a szocdemek és most már a Zöldek is ott tömörülnek, hanem inkább a jobboldalon.

Gyakorlatilag az FDP lehetne egy AfD light: rasszizmus nélküli Európa-szkepticizmus, neoliberalizmus, migrációkritika.

Jobbra pozicionált liberálisok

Noha az FDP-ben mindig is voltak (és most is vannak) szociálliberálisok, a párt irányvonala legkésőbb 1982 óta, amikor átugrottak a szocdemek mellől a keresztény uniópártok mellé (ezzel Helmut Kohlt téve kancellárrá), egyértelműen a jobboldalon van, nem véletlen, hogy

a baloldal számára – legalábbis, amíg nem jelent meg az AfD – az FDP volt a leggyűlöltebb ideológiai ellenfél.

Lindner taktikája azonban nem fizetődött ki: a párt még mindig ott áll a közvélemény-kutatásokban, mint 2017-ben. Ami akkor csodálatos eredmény volt, ma már kevés, főleg, hogy láthatóan az AfD-sek nem mentek át a liberálisokhoz. Pedig az FDP tényleg tett gesztusokat feléjük.

Elég csak a legutóbbi esetre gondolni, amikor Türingiában egy liberális politikus az AfD-sek támogatásával lett pár napra tartományi miniszterelnök. Thomas Kemmerich döntése kiverte a biztosítékot a német közéletben, Lindner pedig első reakciójában ugyan elhatárolódott az AfD támogatásától, de kiállt Thomas Kemmerich mint új liberális tartományi miniszterelnök mellett.

Ezt pártja balliberálisai rossz néven vették. Végül Lindnernek is engednie kellett, a nyomást nem bírta, attól félhetett, a kelleténél is jobban jobboldaliként könyvelik el az FDP-t, ezért meghátrált: Kemmerich visszaadta a megbizatását. Ám Lindner tekintélye csorbát szenvedett.

Beleszállt a virológusokba az FDP

A mostani járványügyben Lindner azonban ismét jobboldali – bár ezúttal egyben egyértelműen szabadelvű – álláspontot foglalt el. Miközben az AfD saját belső frakcióharcaival van elfoglalva – gyakorlatilag a párt járványügyi véleménye alig ismert –, Lindner állt bele a merkeli korlátozáspolitika bírálatába. Lindner kifogásolta a „virológusok hatalmát”, mert szerinte egyetlen szakmára nem lehet hallgatni, ha összetett társadalmi és gazdasági kérdéseket kell politikailag eldönteni. Ki is jelentette:

„Nem hagyom, hogy egy második járványhullámmal félemlítsenek meg!”

A politikus egyrészről azt kifogásolta, hogy a korlátozások gazdasági következményeit a berlini kormány nem venné figyelembe, ebben amúgy a kereszténydemokrata kancellárjelölt-aspiráns, Armin Laschet is egyet értett vele. Másrészről úgy vélte, hogy jelenleg nagyobb esélyegyenlőtlenségi problémákat okoznának a döntések (elvégre nem minden gyerek tud otthonról rendesen tanulni).

AZ FDP-ELNÖK CHRISTIAN LINDNER MÁR A JÁRVÁNY KEZDETÉTŐL BELESZÁLLT A KORLÁTOZÁSOKBA, MERT AZOK SZERINTE A SZABADSÁGOT VESZÉLYEZTETIK: A SZÁJMASZKRA IGENT, DE A SZÁJKOSÁRRA NEMET MOND. FOTÓ: CHRISTIAN LINDNER / TWITTER

Lindner védelmébe vette pártja szabadszájú alelnökét, Wolfgang Kubickit, aki jelenleg egyben a Bundestag alelnöke is. A kieli politikus ugyanis április végén azt nyilatkozta az állami infektológiai intézetről, hogy

„a Robert Koch Intézet számai inkább politikailag motiváltnak tűnnek, semmint tudományosan megalapozottnak”.

Kubicki mondjuk mindig szokatlan megnyilvánulásairól volt ismert: 2010-ben például arról beszélt, hogy azért nem menne (akkor még) szívesen Berlinbe, mert ott „inni kezdenék, talán kurvázni is”, és „nem szeretném ezzel a mostani harmadik házasságomat tönkretenni”.

Az extravagáns liberális politikust mostani virológusellenes nyilatkozata miatt populizmussal vádolták. Kubicki amúgy arra célzott, hogy szerinte egyes virológusok olyan számokat prezentálnának, amelyek a merkeli korlátozáspolitikát támasztanák alá.

CHRISTIAN LINDNER ÉS A PÁRT SZÓRAKOZTATÓ BESZÓLOGATÓJA, WOLFGANG KUBICKI EGY 2018-AS FOGADÁSON. FOTÓ: WK / FB

Lindner ennek kapcsán mondta, hogy: a virológusok se értenek egymással egyet. Ebben tényleg igaza van, elvégre miközben a Robert Koch Intézet vagy a berlini kormánynak tanácsokat adó Christian Dorsten berlini virológus a korlátozás mellett van (mint Merkel maga is), a lazításpárti, kereszténydemokrata Armin Laschetnek tanácsokat adó Hendrik Streeck bonni virológus egy sokak által bírált tanulmányban gondolta igazolni, hogy az átfertőzöttség magasabb lenne, mint amint azt áprilisban még feltételezték, azaz megindulhatna a lazítás.

A virológusok vitája tehát – akár akaratuk ellenére – a korlátozás- és a lazításpárti politikusok számára szállított érveket. Lindner még azt is felvetette:

mivel a virológusok „láthatóan maguk se tudnak egyezségre jutni”, be kéne őket zárni egy terembe, mint a bíborosokat a pápaválasztáskor, és csak akkor jöhessenek ki, ha van egységes álláspontjuk.

Lindner láthatóan a svéd modellel szimpatizál, azoknak, akik a svédeket felelőtlenséggel vádolják – mint például a csokornyakkendőiről ismert SPD-s egészségpolitikus, Karl Lauterbach –, azt vágta oda, hogy „emögött megint megjelenik kicsit a német felsőbbrendűség”.

A jobbos nyelvezet nem fizetődik ki

A lazítások elérése azonban szintén nem növelte az FDP népszerűségét, elvégre ha valakinek, akkor a CDU-s Laschetnek tudják be azokat az emberek, ami persze ahhoz a sajátos helyzethez vezet, hogy akár korlátozás van (ahogy Merkel akarta), akár lazítás (ahogy Laschet követelte), az a CDU-nak kedvez csak, a párt már a 40 százalékot súrolja a közvélemény-kutatásokban.

Az idei évben tehát Lindner kétszer is bevállalt eléggé jobbos álláspontot: egyszer Türingiában (de ott aztán visszatáncolt), majd most a járványügyben, ami legfeljebb csak a balliberális médiák iránta érzett utálatát növelte, de nem a pártja népszerűségét. Márpedig ha valahol, akkor egy neoliberális, teljesítményelvű pártnál, mint az FDP, tényleg csak az eredmények számítanak.

A párt megmentője, aki visszavitta őket a parlamentbe, így került mostanra saját pártján belül is éles nyomás alá.

Most még csak Kemmerich, a rövidéletü türingiai miniszterelnökük veszi a kalapját

Közben Kemmerich, a végül visszalépett türingiai párnapos kormányfő is tovább ártott Lindner tekintélyének. A liberális politikus Gerában résztvett egy korlátozásellenes megmozduláson, ahol fel is szólalt. Ezen megmozdulásokat, amelyek Berlinben is egy ideje már zajlanak, ugyan baloldali anarchisták kezdték, de mára főleg széljobbos összeesküvéselmélet-párti vagy oltásellenes körök vették át.

Kemmerich helyi széljobbosok között vonult fel.

Ez már az FDP egyes köreinek is sok volt: Marie-Agnes Strack-Zimmermann, az FDP elnökségének tagja szerint Kemmerichnek ezután el kéne hagynia a pártot (emlékezetes: a Zöldek is kiszorítanák maguk közül a korlátozáskritikus politikusukat, Boris Palmer tübingeni polgármestert). A politikusnő szerint Kemmerich

„láthatóan nemcsak fizikailag keresi az AfD és az összeesküvéselmélet-hívők közelségét, de osztja az ő demokráciaellenes irányukat is”.

Konstantin Kuhle, az FDP belügyi szóvóvője egyenesen azt mondta párttársáról, hogy „egy kínos figura”. Kemmerich végül elnézést kért gerai fellépéséért (és azért, mert szájmaszk nélkül vett részt a megmozdulásaon), és bejelentette szerdán: ha nem is lép ki az FDP-ből, nem vesz részt az FDP elnökségének a munkájában a jövőben.

Amúgy ha már Palmer szóba került: miközben a politikus kizárását kezdeményezik a Zöldek maguk közül, az FDP baden-württembergi elnöke, Michael Theurer felvetette: a tübingeni polgármester álljon át az FDP-be. (Palmerrel készült interjúnkat itt olvashatjátok.) Noha Palmer akár menekültkritikus, akár az adóemeléseket kritizáló nézeteivel tényleg jobban illenék az FDP-be, mint a Zöldek közé, a politikus egy szép nagy kosarat adott a liberálisoknak: eszebe ágában nincs átállni közéjük.

Az egész felvetés nemcsak végül az FDP számára lett kínos, de ismét megmutatta a párton belüli ellentéteket, elvégre Theurer ötletét nem más, mint maga Lindner utasította szintén határozottan vissza.

Elindultak a pártharcok, de még kihívói nem, csak kritikusai vannak Lindnernek

Akik Kemmerichbe álltak bele keményen – és tehették, elvégre mégiscsak egy mára bukott helyi politikusról van szó –, igazából a Lindner-Kubicki-féle jobbos, beszólogatos, sokak szerint „tudományellenes” iránnyal lehetnek elégedetlenek. Ahogy a berlini baloldali Tagesspiegel napilap írta kommentárjában: Kemmerich visszavonulása azt is mutatja, hogy „porlad Lindner hatalmi bázisa”. Még az FDP-vel szemben általában nem kritikus, neokonzervatív Die Welt napilap is azt írta:

a korlátozásellenesség, amit Lindner radikálisan képvisel, azt az érzést kelheti, hogy „az FDP a könnyelműek pártja”,

akik ne vennék komolyan a lakosság körében továbbra is meglévő félelmeket a vírus kapcsán.

Ria Schröder, az FDP ifjúsági szervezetének, a JuLisnak az elnöke is élesen nekiment a lindneri vonalnak, az ifjú liberális szerint „a helyzet eszméletlenül fárasztó már”, szerinte ugyanis az FDP szakértői hiába dolgoznak komoly javaslatokon, ha egyesek nyilatkozatai és tettei miatt az FDP szakértői imidzse – ami szintén fontos eleme az FDP önképének – nem tud megjelenni.

A szintén nem éppen FDP-ellenes Gabort Steingart, a ThePioneer nevű új médiaprojekt vezetője is azt írta szerdai hírlevelében, hogy

„Lindnernek ketyeg az órája; a vezetői tekintélye még nem hunyt ki, de már csak pislákol”.

Azzal, hogy Kemmerich háttérbe vonult, és a Lindnerrel elégedetlenek egyelőre csak őt kritizálták nyíltan, Lindner időt nyert. De a pártban kirobbantak a belső viták arról, hogy milyen programmal, imidzsel kéne majd jövőre nekivágni a választásoknak. Legyen az FDP a korlátlan szabadságszeretet pártja? Engedjen meg magának a széljobbnak szóló kikacsintásokat? Vagy az alapjogok pártja legyen, amely legfeljebb szociálliberális és jogállami alapon kritizálná a korlátozásokat?

Miközben a szociálliberális szárny hangot ad kritikájának, erős a magát a Liberális-Konzervatív Körnek nevező tábor is, amely a CDU/CSU-val egy egyértelműen jobboldali, piacbarát kormányt akarna, ugyanis – amint egy névtelenségbe burkolózó tagjuk mondta –:

„senkit sem érdekel a lárifári-klímapolitika”, azaz a piacgazdaság és az egyéni szabadság hangsúlyozásával az FDP a Zöldek ellenpólusaként léphetne fel.

Ha maradnak a jelenlegi tendenciák, az FDP-nek – feltéve, hogy tényleg nem állna be országosan a Zöldek mellé 2021 után sem – csak az a reménye maradhat, hogy a CDU/CSU továbberősödik, és elég lesz neki csak a kicsi FDP partnernek.

A CDU elnöki és kancellárjelölti tisztjéért két olyan ember is versenyben van, akik – más-más okból – megcélozhatják megint a CDU/CSU-FDP-összefogást. A járvány alatt teljesen eltűnt Friedrich Merz eleve neoliberális politikus; a másik esélyes aspiráns, Armin Laschet pedig Észak-Rajna-Vesztfáliában már most is a liberálisokkal kormányoz együtt, és éppen a mostani korlátozásellenességével elég közel került – még ha retorikailag sokkal finomabb hangon is – a lindneri FDP-hez.

Kérdéses azonban, hogy az FDP kitart-e addig Lindner mellett. A most 41 éves pártelnök egyetlen előnye mostanra már csak az, hogy komoly, esélyes, népszerű kihívója nincs, a szociálliberális szárny pedig eleve nem képvisel jelentős súlyt már a párton belül.

NYITÓKÉP: FDP-s politikusok szájmaszkban (jobboldalon Christian Lindner) / FDP / Facebook

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek