Nemzetegyesítő mítosz vagy egyszerű huliganizmus? 30 éves a délszláv háború ikonikus futballmeccse

Szerző: Fekő Ádám
2020.05.13. 09:20

A Dinamo Zagreb-Crvena Zvezda 1990-ben még a jugoszláv bajnokságban játszott volna mérkőzést, de a tévénézők helyette élőben nézhették, hol tartanak annak a két nemzetnek a kapcsolatai, akik nem sokkal később már lőttek is egymásra.

Nemzetegyesítő mítosz vagy egyszerű huliganizmus? 30 éves a délszláv háború ikonikus futballmeccse

Olyat sokszor láttunk már, hogy egy focimeccsre hatással van az aktuális világpolitikai helyzet, visszanézve nemzetek sorsának alakulását is bele szokás magyarázni egy-egy találkozóba, de az csak a legritkább esetben történik meg, hogy a focimeccs egészen konkrétan alakítója is a történelemnek. A leghíresebb ezek közül a futballháborúként elhíresült El Salvador-Honduras, ami öt napig tartó háborút robbantott ki Közép-Amerikában 1969-ben, de utána közvetlenül ott van az egykori Jugoszláviából a Dinamo Zagreb-Crvena Zvezda 1990. május 13-ról. Ez a találkozó harmincéves ma.

Valaminek a kezdete

A szenzációhajhászat néha azt is kimondatja az emberrel, hogy valójában ezzel a meccsel kezdődött a Jugoszlávia felbomlásával végződő délszláv háború, de azért ez kicsit erős: ha nem is ezzel kezdődött, az biztos, hogy nagyon fontos lépés volt az a felé vezető úton.

A nemzetiségi feszültségek 1990-re már évek óta jelen voltak, hiszen addigra tíz éve volt halott a nacionalista nézeteket végig csírájában elfojtó Tito. Ez erősödött addig, hogy épp egy héttel Belgrád és Zágráb nemzeti szinten leghagyományosabb csapatainak összefutása előtt Horvátországban először tartottak szabad parlamenti választásokat, ahol a jobboldali és függetlenségpárti Franjo Tuđman-féle HDZ győzött. Ő, illetve a szintén vezetőcserén átesett szlovén tagköztársaság szerette volna újraszervezni Jugoszláviát,

erről viszont a kommunista háttere ellenére a mostanra a szerb nacionalisták ikonjává vált Slobodan Milošević szerb elnök hallani sem akart, hiszen egy évvel korábban szüntette meg a tartományok autonómiáját is.

A meccset egy, még a kommunista elnyomáson edződött, de már radikalizálódott közegben rendezték meg, ráadásul a Balkánon eddigre már jól körülhatárolható módon kialakultak a keménymagok: a zágrábi Bad Blue Boys és a belgrádi Delije a mai napig akkora márkaneveknek számítanak, hogy a szurkolói csoportok pólói a mai napig jobban fogynak, mint a klubok hivatalos termékei.

NEM PÖTTYÖK, HANEM BALHÉ A MAKSIMIR STADIONBAN

A nacionalizmus meglepő módon nem volt automatikus velejárója a jugoszláv lelátóknak eredetileg: több beszámoló szerint a kezdetekben a szurkolói keménymagok inkább a piálásról és drogozásról skandáltak némi balhé mellett, az ebben rejlő potenciált pedig valószínűleg tudatosan használták ki politikusok a saját céljaikra.

A Crvena Zvezdát támogató Delije vezetője például az a Željko „Arkan” Ražnatović volt 1990-ben, aki később az Arkan Tigrisei nevű paramilitáris csapatot is irányította.

Szóval ezzel a háttérrel találkozott egymással a jugoszláv bajnokság két legnépszerűbb és legkeményebb táborral rendelkező klubja: egy épp hivatalosan is a függetlenedés útjára lépett Horvátország, ami vendégül lát egy nagyjából 3000 fős radikális szerb csoportot. Talán nem meglepő, hogy a meccsből egy perc sem ment le.

„Zágráb a szerbeké!”

A horvátok és a vonattal érkezett szerbek már Zágráb utcáin is egymásnak mentek, de akkor a rendőrségnek még sikerült beterelnie a szerbeket a Maksimir stadionba, ahova velük együtt nagyjából 20 ezer ember vett jegyet. Akkor kevesen gondolták volna, hogy az igazán nagy bulit mindenki bentre tartogatta: előbb a Delije kezdett szerb nacionalista dalokat énekelni, és olyanokat skandálni, hogy „Zágráb a szerbeké” vagy „megöljük Tuđmant”, a horvátok egy része válaszul a maguk slágereit adta elő, hogy aztán kövekkel és székekkel dobálják a vendégeket, akik a videón is látható módon szívesen viszonozták a fogadást.

Fél órával később a Bad Blue Boys akart betörni a pályára, de azt még vissza tudta tartani a rendőrség, nem sokkal ezután viszont már áttörték a kerítésüket, innentől pedig nemcsak az volt nagyon látványos, hogy nem lesz meccs, hanem az is, hogy Jugoszláviának meg vannak számlálva a napjai.

A hangulatról sokat mond, hogy míg a belgrádi játékosok visszarohantak az öltözőbe, a Dinamo focistái közül többen is kint maradtak a pályán, hogy aktív résztvevői legyenek a szerbekkel azonosított rendőrséggel folytatott bunyónak. Közülük is kiemelkedik az a Zvonimir Boban, aki nekifutásból rúgta mellbe az egyik rendőrt, aki a közmegegyezés szerint egy horvát szurkolót ütött előtte. Boban ezzel a mozdulatával nemcsak legendává változott, de horvát nacionalista ikonná is.

„Ismert emberként fel voltam készülve az életem, a karrierem, és minden más elvesztésére, amit a hírnév adott, egyetlen dologért: a horvát ügyért”

– mondta később egy interjúban Boban.

A verekedést végül nagyjából egy óra alatt tudta visszaszorítani az egyszer még vesztésre is álló rendőrség, ami aztán vízágyúval és páncélautókkal tudta szétoszlatni a horvát tömeget. A balhénak 60 sérültje lett, volt köztük szúrt és lőtt sérülés.

Mi történt utána?

A soha le nem játszott találkozónak 30 év elteltével már szimbolikus jelentősége van mindkét oldalról, de főleg a horvátokéról: a Dinamo stadionja előtt a mai napig ott van a háborúban elhunyt szurkolók emlékműve, ahol annak kezdeteként nem a hivatalos 1991-es dátumot, hanem 1990. május 13-át jelölték meg kezdetként.

Az akkor 21 éves Zvonimir Bobant fél évre eltiltották a focitól, utána viszont az AC Milanba tudott igazolni, ahol tíz évig játszott. A rendőr, akit fejbe rúgott, nyilvánosan megbocsátott neki. Érdekes, hogy sokáig úgy tűnt, Boban a balhé hevében rúgott bele a rendőrbe, később viszont kiderült, hogy előtte őt támadta meg egy másik.

Az visszanézve azért határozottan furcsa, hogy bár Boban a horvát függetlenségért folytatott arc ikonja lett ezzel a mozdulattal, az eltiltása után még pályára lépett Jugoszlávia válogatottjában.

Az viszont kissé ironikus, és jól jelzi az ilyenkor felszabaduló indulatok célttévesztettségét, hogy bár a fejbe rúgott rendőr a szerb sovinizmust képviselte sokak szemében, valójában egy bosnyák muszlim volt, tehát származása miatt egy kicsit többet is szenvedhetett, mint a horvátok.

BELGRÁDI VENDÉGEK 1990-BEN

A már említett Delije-vezér Arkan a Szerb Önkéntes Gárda, más néven Arkan Tigrisei vezetője is lett. A nagyjából ezer főből álló félkatonai szervezetet  többek közt ezekkel vádolta meg a volt Jugoszlávai nemzetközi büntetőtörvényszéke:

+ nagyjából száz szerb nő és férfi étel és folyadék nélküli fogvatartása egy 50 négyzetméteres rosszul szellőző kazánházban,

+ Sanski Mostból tizenkét embert szállítottak Trnovában egy elkülönített helyre, ahol tizenegyet megöltek, egyet pedig súlyosan megsebesítettek,

+ egy muszlim nők megerőszakoltak,

+ 35 embert öt négyzetméteren tartottak fogva, többször megverték őket, enni nekik sem adtak. Két fogvatartott belehalt.

Az 1990-es balhé a horvát emlékezetben egyfajta nemzetegyesítő mítosszá vált, ebben viszont vaskos szerepe van a helyi emlékezetpolitikának is. Az állami HRT csatorna 2016-ban A Makszimirból indult honvédő háború címmel vetített le dokumentumfilmet, amiben különösebb kritika nélkül adnak hangot azoknak, akik szerint a balhét előre szervezte a jugoszláv titkosrendőrség és a szerb rendőrfőnök, és mindenképp erőszakot akartak látni, ezzel a káosszal is ingataggá téve az új horvát kormányt.

Ezt a képet erősíti, hogy a rendőrök valóban főleg a horvát szurkolókkal voltak elfoglalva, de a hivatalos álláspont szerint ez nem azért történt így, mert Szerbia megrendelte, hanem mert egyszerűen a zágrábiak rohantak be a pályára.

A balhé érdekes módon a legjobbat a Bad Boys Blue-nak tett, akik így kicsit kiléptek az egyszerű huligángyülekezetek közül, és sok horvát szemében a nemzeti érdekek védelmezőivé váltak aznap.

Szerbia oldaláról is az a közvélekedés, hogy valamiféle manipuláció állhat a balhé mögött, de szerintük a horvát rendőrség, illetve az új horvát kormány a felelős: a városi legenda szerint a Bad Blue Boys előtti kerítésekre előző este savat öntöttek, hogy könnyedén át lehessen törni rajta.

A szerb oldalnak sikerült talán a legképtelenebb elmélettel előállni: egyesek úgy vélik, a jugoszláv titkosrendőrség azért szervezte meg az egészet, hogy egy különösen nézett neves meccsen világítsanak rá a nacionalizmius veszélyeire. Ha ez is volt a tervük, fordítva sült el.

A zágrábi stadionban kezdődött háború tehát inkább nemzeti mítosz, mint konkrét háborúkezdő esemény, viszont az kétségtelen, hogy a tévében látott brutális képsorok erősítették a függetlenedési vágyat.

Érdekes, hogy a meccsen a vendégszurkolók közt volt Szerbia jelenlegi elnöke, az akkor húszéves Aleksandar Vučić is. Vučić beszámolójában kiemelte az épp durvuló szerb és horvát nacionalizmust is az okok között, de szerinte a szerb oldal ebben az esetben semmi különösebbet nem csinált azon kívül, hogy nagyon trágár dalokat énekelt.

Volt később foci? És balhé?

A történtek ellenére a jugoszláv bajnokság nem állt le, az a Crvena Zvezda sima győzelmével zárult a második Dinamo Zagreb előtt. Ezért a meccsért is győzelmet kapott a szerb klub (ilyenkor 3-0-ra szokás ítélni a nem hibás félnek), de ez már nem osztott-szorzott a végeredmény szempontjából.

De még csak nem is ez volt az utolsó egészben lement jugoszláv bajnoki szezon: az 1990/91-es is végigment. Érdekes, hogy megint a szezon végén, 1991. május 18-án rendeztek Zágrábban Dinamo-Zvezda találkozót (úgy tűnik, Belgrádban még élt annyira a kommunista hatalom, hogy ne történhessen semmi), pont ugyanígy tét nélkül, és bár mindenki arra tippelt, megint balhé lesz, végül viszonylagos csendben lement a találkozó, miközben a háttérben már tényleg ment a háború.

Az viszont nem egyértelmű, hogy szándékosan engedte-e el kétgólos előnyét a belgrádi csapat: a vége 3-2 lett a Dinamónak, a Zvezda akkori középpályása, a mellesleg magát horvátnak valló Robert Prosinečki 2012-ben azt mondta, hagyták nyerni a Dinamót. Ezt árnyalta kicsit a belgrádi edző, Ljupko Petrović, aki szerint nem szándékosan engedték el az eredményt, hanem ez volt a politikai akarat,

és a meccset vezető montenegrói bíró is elmondta ott neki, hogy nem engedheti nyerni a szerbeket úgy, hogy Tuđman is ott ül a lelátón.

A szezon balhés meccsét azért így is szállították, de ezúttal a Dinamo és a Zvezda országukon belüli ősellenségei produkáltak: a Hajduk Split és a Partizan Beograd Splitben futott össze 1990. szeptember 26-án. A horvát keménymag a szerb csapat játékosait akart meglincselni a pályán, előtte jugoszláv zászlókat égettek. A focistákat végül nem tudták bántani, de a meccset itt is lefújták, és 3-0-ra ítélték meg a győzelmet a Partizannak.

A jugoszláv bajnokság valójában csak az 1991-92-es szezonra ért dicstelen véget: ebben már eleve nem szerpeltek horvát és szlovén csapatok, tizenhét forduló után pedig a szarajevói Željezničar döntött úgy, hogy kiszáll a rendszerből, másik három boszniai csapat pedig hat körrel a bajnokság vége előtt tette meg ugyanezt. Bosznia-Hercegovina mai területéről egyetlen klub, a Borac Banja Luka tartott ki végig a jugoszlávok mellett, ami annak fényében nem meglepő, hogy jelenleg is Banja Luka a Boszniai Szerb Köztársaság de facto fővárosa. A szezon végén aztán a macedón klubok is kiváltak,

Nagy-Szerbia rajongóit pedig tovább idegesítheti, hogy azóta már nem csak Horvátországot, Szlovéniát és Macedóniát bukták el, de Montenegrót és Koszovót is, bár utóbbit Szerbia továbbra sem ismeri el önálló államként.

Bár a háborúnak vége, a balkáni futballhuliganizmus továbbra is jelen van: a Crvena Zvezda a Partizannal minden évben közösen gyújtja fel kicsit a két stadion környékét, és bár Zágrábnak nincs rendes városi derbije, a Dinamo-Hajduk párosítás hasonló nívóval rendelkezik, mi pedig már helyszíni cikket is írtunk a szarajevói derbiről.

Azt azóta is csak találgatni szokás, mi történne most, ha találkozna egymással Európában a szerb és horvát vagy akár boszniai klubok valamelyike, de ez eddig valószínűleg felsőbb akaratnak is köszönhetően nem történt meg. 2013-ban világbajnoki selejtezőkön került össze Szerbia válogatottja Horvátországéval, itt a két szövetség abban egyezett meg, hogy egyáltalán nem lesznek vendégszurkolók egyik találkozón sem.

FORRÁSOK: Trans World Sport, Goal.com, Croatia Week, Balkan Insight

KÉPEK: Albert Veli / Youtube

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek