+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Buzinkay György
2020. május 12. kedd, 19:37
A rendszerváltó elit az ellenzékkel egyetemben a sefteléssel és a rövidtávú érdekeivel volt elfoglalva. Végső soron ezzel ágyaztak meg a 2010 utáni világnak is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

„Nekünk Mohács kell” – szól Ady Endre egyik leghíresebb verse. „Mohács” mutatta talán meg a legjobban, hogyan viselkedik a magyar politikai elit válság időszakában. De vajon csak válság időszakában? Vagy csak éppen akkor jön ki olyan élesen?

 

Sajnos inkább az utóbbit látom igaznak. A rendszerváltozáskor, amikor Magyarország egy nagy lehetőség kapujában állt, ugyanazt az elitet láthattuk, amit Mohácsnál is láttunk.

 

Sok kis Szapolyai János leült előbb egy Ellenzéki-, majd egy Nemzeti Kerekasztal köré, és elkezdett arról seftelni, hogy ki hogyan tudja a legtöbbet magának kihozni az átmeneti időszakból.

 

Jobb esetben a rövid távú pártérdekek domináltak, rosszabban a magánérdekek.

 

Mi mindent adtunk fel a békés átmenetért?

 

És persze utólag mindenki felépítette a maga mítoszát, hogy miért volt akkora politikai teljesítmény a békés átmenet, vagy hogy miért volt akkora politikai teljesítmény, hogy minden kompromisszumok mentén formálódott át. Holott egyik sem volt nagy politikai teljesítmény (vagy igaz sem volt), csak a politikai aktorok rövidtávú önérdek-követésének racionális következménye.

 

Persze, hogy az állampárt nem lövetett a tömegbe, nem erőszakos eszközökkel kellett megdönteni, hiszen összehasonlíthatatlanul népszerűbb volt, mint bármelyik másik szocialista országban. Olyannyira, hogy 1989 októberében, amikor az MSZMP „átdemokratizálódott” MSZP-vé, az emberek majdnem fele biztosra vette, hogy ők fognak kormányozni a tavaszi első szabad választás után (is), és konkrétan 35 százalék rájuk is szavazott volna, ezzel toronymagasan a legnépszerűbb párt voltak (az MDF-nek volt még 20 százaléka, mindenki más 10 százalék alatt volt).

 

Tehát október 23-án, amikor Szűrös Mátyás kikiáltotta a köztársaságot, úgy tűnt, hogy az MSZ(M)P át tudja majd menteni a hatalmát az új rendszerbe. Aztán persze jött a négyigenes népszavazás, a romló gazdasági és szociális helyzet, ami erodálta a népszerűséget. Viszont ameddig a kompromisszumkész képet mutatták magukról, addig is lehetett nyugodtan a háttérben spontán privatizálni a stratégiailag fontos területeken. Ez azt jelentette, hogy ha a politikai hatalom nem is marad az egykori pártállam kezében, a gazdasági igen.

 

Az persze nem vethető senki szemére – sőt, kifejezetten üdvözölendő –, hogy békés átmenetet akart. Az azonban már annál inkább, hogy

 

a békés átmenet zavaros vizeiben mindenki a maga hasznára próbált halászni – beleértve a rendszerváltó ellenzéket is.

 

Önös érdekből megfúrták az erős köztársasági elnök intézményét

 

A magyar politikában visszatérő elgondolás, hogy egy-egy választásnak nem a demokratikus népakarat kormányzásban való lecsapódását kell szolgálnia, hanem bizonyos politikai körök saját legitimálását. Magyarul senkit nem érdekel, hogy mit akarnak az emberek, csak el kell játszani, hogy akik „fent vannak”, azok az ő akaratukból vannak ott. A dualizmus korában sem szólt másról a „választás”, ma sem szól másról.

 

Ugyanez a reflex indult be a liberális oldalon, amikor az SZDSZ a Fidesszel karöltve megfúrta a közvetlen köztársaságielnök-választást.

 

Hiába, magas volt a kockázata annak, hogy a nép nem fog „jól” választani, és a reformkommunista Pozsgay Imrére teszi majd voksát. Tehát meg kellett a népet védeni saját magától!

 

(Ez is ismerős toposz lehet.) Pedig a 2010 utáni teljhatalom sosem születhetett volna meg, ha akkor nem a rövidtávú pártérdek dominál. Lehet, hogy öt, esetleg tíz évig egy „reformkomcsi” elnöke lett volna Magyarországnak, viszont létre lehetett volna hozni egy olyan erős „féket és ellensúlyt”, amit aztán képtelenség lett volna lebontani évtizedekkel később is.

 

Ehelyett maradt a „ne írd alá, János!” A reménytelen fohászkodás egy súlytalan pozícióban lévő súlytalan emberhez. (Lengyelországban hiába adja a köztársasági elnököt is ugyanaz a Jog és Igazságosság párt, mint a kormányt, azért Kaczyńskiék durvább ámokfutásai ellen ő is felemeli a szavát, hiszen a saját újraválasztási esélye abból fakad, ha önálló politikai aktorként tud fellépni.)

 

Azzal ugyanakkor, hogy a köztársasági elnöki pozíciót egy súlytalan, politikai háttéralkuk tárgyát képező pozícióvá sikerült silányítani, megnyílt a lehetőség a – például Schiffer Anrás által kegyelmi pillanatnak nevezett – Antall-Tölgyessy-paktumra. Pedig ebben sem volt semmi kegyelmi, egyszerűen született egy alku, aminek keretében a többségben lévő MDF egy pozíció kifizetésével tudott magának vásárolni politikai mozgásteret.

 

A kegyelmi az lett volna, ha képes a „népi” és az „urbánus” oldal nagykoalícióban kormányozni.

 

De ez akkor már kizárt volt, túlságosan erősek voltak ahhoz a két oldalon meglévő magánérdekek, hogy bárki ilyen áldozatot tudjon hozni (ha meg is próbálta volna, a saját oldala szúrta volna hátba).

 

Talán Antall József volt az egyetlen, aki mutatott államférfiúi erényeket. Egyrészt nem átallott hagyni valamit másoknak is: például a köztársasági elnöki pozíciót előbb Pozsgaynak, majd Göncz Árpádnak. Másrészt pedig már ekkor elkezdte Magyarország intenzív nyugati integrációját.

 

De a szélsőjobboldal hatalomba emelésével (majd kitaszításával), a hibás privatizációs politikával, vagy az olyan kisebb politikai hibákkal, mint a benzinár hirtelen megemelése (ami a taxisblokádhoz vezetett), vagy a Horthy-kor nyelvezetét felidéző stílusával valójában csak a hideg polgárháború elmélyüléséhez járult hozzá, amit végül 2010-ben Orbán Viktor totális győzelme zárt le. Első körben legalábbis.

 

Így ragadt a nyakunkon az átmenetiség

 

Nem csoda, hogy ebben a hideg polgárháborús légkörben nem sikerült egy végleges alkotmányt sem elfogadni. Az ugyanis nem volt titok, hogy az 1989. október 23-án elfogadott, „sztálini alkotmányból demokratikussá áttranszformált” alkotmányt csak átmeneti időre szánták, ezzel is ösztönözve azt, hogy ha valaki kétharmados teljhatalomra tesz szert, akkor saját, új alkotmányt erőltethessen Magyarországra.

 

Pedig – megint csak visszautalva Schiffer Andrásra – a kegyelmi állapot akkor jött volna el, ha az MDF és az SZDSZ közösen létre tud hozni egy olyan nemzeti minimumokra épülő végleges alkotmányt, amit aztán úgy bebetonoznak, hogy egy politikai aktor sem tudja többé egyedül megváltoztatni (ezért van a német és például a román alkotmányban is örökkévalósági klauzula: az állam alapvető demokratikus működését érintő pontokat gyakorlatilag nem lehet megváltoztatni).

 

Ahogy a pártpolitikában a pozíciók osztogatását, úgy a gazdaságban és a gazdaságpolitikában a privatizációt is átitatta a magán- és pártérdek. Ahogy Csehországban (Csehszlovákiában) sok céget visszaadtak az eredeti, szovjet megszállás előtti tulajdonosának, úgy Magyarországon ez egyedül a Zwackkal történt meg. Azzal is csak azért, mert amikor elmenekültek 1948-ban, magukkal vitték az eredeti receptet, így amit az államosított gyár tudott gyártani, az csak pancsolt, rossz minőségű ital volt az igazi, emigrációban készített Unicumhoz képest.

 

Ugyanakkor a privatizációt a „jókor volt jó helyen” magánérdekek elve, vagy a külföldieknek való (jellemzően rossz kondíciók mentén) eladás jellemezte, ezzel hozva jelentősen rosszabb helyzetbe hazánk gazdaságát a környező országokhoz képest (persze ez sem rögtön látszott, csak évtizedes távlatban).

 

A rendszerváltozásnak természetesen voltak pozitív következményei. De szinte kivétel nélkül nem saját, önerőből elért eredmények ezek, hanem a külső, történelmi viszonyok alakultak kedvezően.

 

Összeomlott a Szovjetunió, ezért nyugati érdekszférába kerültünk, ezzel pedig „automatikusan” elindult egy demokratizálódási folyamat. A magyar társadalom sosem tette magáévá az új rendszert. A kezdetektől is csak az elit egy része támogatta. Az 1990-es választáson, aminek a demokrácia katartikus ünnepe kellett volna legyen, is csak csupán a választásra jogosultak 65 százaléka fáradt az urnákhoz (összehasonlításul két szomszédos ország: Csehszlovákiában 97 százalék volt a részvétel, Romániában 86 százalék).

 

Tehát azt sem sikerült igazán jól elmagyarázni, hogy miért is jó nekünk egy demokratikus országban élni.

 

Továbbra is királyra van igényünk

 

Zárhatnám azzal cinikusan a cikket, hogy sikerült szimbolikusan megkoronázni a rendszerváltozást a címervitával. Ez tökéletesen megmutatta, hogy

 

a magyar elitnek – akkor sem és most sem – köztársaságra és köztársasági elnökre, hanem királyságra és királyra volt és van igénye. Tisza Istvánra, Horthy Miklósra, Kádár Jánosra, vagy Orbán Viktorra.

 

Ugyan egyikük fejére sem került rá ténylegesen a korona, de azért mindenki tudja, hogy jól állna nekik. Helyettük is hordja viszont a címer.

 

2010 utáni teljhatalom kialakulásának a rendszerváltozás ágyazott meg. Olyan „szuperparlamentet”, mint amilyet akkor megteremtettek, amely teljesen kivett a képletből minden más közvetlenül választott országos politikai pozíciót, nem véletlenül nem csináltak semelyik más országban a régióban.

 

Az akkori rövidlátó rendszerváltó elit nem is csinált abból különösen titkot, hogy nem egy hosszútávú stabil Magyar Köztársaság alapjait kívánta lerakni, hanem gyorsan összeeszkábált valamit, ami az akkori érdekeknek megfelelt. Ahhoz persze kellettek a következő évtizedek hibái is, hogy a 2010-es „fülkeforradalom” úgy történt meg, ahogy megtörtént, de ehhez a lehetőséget 1989 és 1990 alapozta meg, így ekkor is lett volna rá meg az esély, hogy ezt meggátolják.

 

Úgyhogy inkább azzal zárnám, hogy reméljük, a következő rendszerváltozásnál kéznél lesznek azok az államférfiak (és nők), akik képesek a távolba tekinteni, és tartósan meg tudják azt a Magyarországot teremteni, ahol a stabil fékek és ellensúlyok rendszere örökre meggátolja egy újabb kétharmados teljhatalom eljövetelét. 

 

A szerző a Momentum Mozgalom elnökségi tagja. Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk! Visszaolvasnád az Azonnali korábbi cikksorozatát a rendszerváltásról és az azóta eltelt 30 évről? Ide kattints!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

2018-ban, amikor az akkor még LMP-pártelnök épphogy csak elveszítette a választást, a Jobbik még 8,5 százalékot szerzett – most azonban szerintük már megérdemli Szél a Jobbik támogatását.

Az emberi jogi szervezet szerint Putyinék arra használták fel a korábbi döntésüket, ami elvette Navalnijtól ezt a státuszt, hogy e mögé bújva „megpróbálják meggyilkolni” a politikust.

Azonban Belaruszban nem lehet majd levélben szavazni, mert azzal Lukasenka szerint visszaélnének az amerikaiak és elpusztítanák az országát.

Két újságírólány is azzal vádolja Wolfgang Fellnert, az egyik legolvasottabb osztrák bulvárnapilap kiadóját, hogy szexuálisan molesztálta őket.

Az egyetem Neptun rendszeréből származó, angol nyelvű és külföldi hallgatóknak szánt levelek szerint a biztonságos vizsgázás egyetlen módja az oltás, ezért mindenkit buzdítanak az oltásra.

Egy momentumos politikus vetette fel a határrevíziót, pontosabban inkább egy területcserét Szlovákiával. A nógrádi Horváth Ferenc az Azonnalinak elmondta, miért akarja újra magyar kézben
tudni a somoskői várat.

Éjfél után ki lehet menni, ha nem találkozunk háromnál többen, de előtte este 10-től otthon kell maradni – hála két egymást ütő kijárási korlátozási szabálynak.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

Twitter megosztás Google+ megosztás