„A kapitalizmus a saját világrendjének megmentése érdekében bevetette a szocializmust”

2020.05.12. 07:15

Az EU felfüggesztette a költségvetési hiányra vonatkozó maastrichti követelményt, mindenki ész nélkül önti a pénzt a gazdaságba a koronavírus-járvány miatti krízisben. Mi miért nem? Ezt is elmondja az Azonnalinak Szalay-Berzeviczy Attila korábbi tőzsdeelnök, akit arról is kérdeztünk: ő beengedne-e egy államot tulajdonostársként a cégébe mentőövért cserébe, és vajon itt maradnak-e a német autógyárak a koronavírus-válság után is. Interjú.

„A kapitalizmus a saját világrendjének megmentése érdekében bevetette a szocializmust”

Sokan hasonlítják az 1929-es nagy gazdasági világválsághoz azt, ami most a koronavírus kapcsán történik. Mennyire helytálló ez a hasonlat?

Az első világháborút követő tíz évben az Egyesült Államok egy példátlan konjunkturális periódust élt meg, mely az erőteljes iparosodásnak, a robosztus vállalati teljesítményeknek, a jelentős technológiai fejlődésnek, a szinte korlátlan banki hitelezésnek, és a felpörgő fogyasztásnak volt köszönhető. Az ilyen túlfűtött, expanzív időszakot menetrend szerint követi a gazdasági lassulás és a recesszió, amiből még nem feltétlenül következik egy jelentős gazdasági válságba való átfordulás. Azonban 1929 október 24-én egy történelmi méretű tőzsdekrach kezdődött el, ami nagyon rövid idő alatt a megtakarítások egy jelentős hányadának elporladásához, valamint a fogyasztás és a beruházások radikális visszaeséséhez vezetett. Ekkorra már boldog-boldogtalan részvénytulajdonos volt, ráadásul sokuk hitelből.

De ez még mindig nem kellett volna, hogy olyan súlyos gazdasági depresszióhoz vezessen. Azonban az amerikai jegybank szerepét betöltő FED, valamint a Hoover-adminisztráció döntései még inkább rontottak a helyzeten. Az előbbi tovább szűkítette a pénzkínálatot, az utóbbi pedig visszafogta a költségvetést, és a piacra hagyták a kialakult helyzet megoldását. Ennek következtében az amerikai bankok fele bedőlt, a munkanélküliség tartósan 25 százalék felett ragadt és az aranystandard-rendszer szétesett, ami pedig egy évtizedes gazdasági világválságon keresztül elvezetett a második világháborúhoz.

2020-ban a világgazdaságot a kormányok tudatos döntése fagyasztotta le egyik napról a másikra egy járvány elleni küzdelem részeként, melynek köszönhetően igaz, hogy most is elementáris erővel rúgta be az ajtót a gazdasági krízis. Ebből viszont még nem következik automatikusan, hogy ez a válság is olyan pusztító és elhúzódó lenne, mint az 1929-es.

Akkor ezek szerint most – ellentétben 1929-cel – nem látunk ilyen hibás kormányzati lépéseket? Valóban indokolt volt annyira hirtelen leállni, és bezárkózásra kényszeríteni a gazdaságot, mint azt most a legtöbb kormány tette?

A gazdaságra kiható kormányzati lépéseket mindenhol a világban két csoportra kell osztani ahhoz, hogy megfelelően tudjuk azokat értékelni. Az elsőbe azok a járványügyi lépések sorolhatók, amelyek következtében a világgazdaság lefagyott. Ide tartoznak a határok, városok, különböző szolgáltatóegységek lezárásáról szóló döntések. Azt, hogy az egyes versengő stratégiák közül (a svéd modell versus mindenki más) melyik lesz a legeredményesebb, majd később fogjuk tudni megállapítani. Mindenesetre hiába lenne a svédeknek igazuk, az is csak némileg fog a gazdaságukon segíteni, mert egy exportvezérelt nemzetgazdaság nem tudja magát függetleníteni a világ problémáitól.

A kormányzati lépések második csoportjába azok az intézkedések tartoznak, melyek a gazdasági hibernáció negatív következményeit hivatottak orvosolni. Ide sorolhatjuk az összes fiskális intézkedésen túl a jegybankok monetáris lépéseit is. Ezen a területen úgy látom, hogy

a 2008-as válság tapasztalatainak köszönhetően eddig jól teljesít a világ, és ez az, amiért áprilisban meg tudtak fordulni a tőzsdék, és ez ad reménykedésre okot, hogy talán még ez a krízis sem fogja veszélyeztetni az 1929-es válság „primátusát”.

SZALAY-BERZEVICZY ATTILA, A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE KORÁBBI ELNÖKE. FOTÓ: BUKOVICS MARTIN / AZONNALI

Ami viszont nagyon megdöbbentett, az az európai és az észak-amerikai kormányok totális felkészületlensége egy ilyen eset bekövetkeztére. Senkinek nem voltak előre kidolgozott protokolljai, ráadásul többen először megpróbálták inkább bagatellizálni a vírust. Csak az olasz állapotokat látva, mint egy kéthónapnyi késlekedéssel kezdődött meg mindenhol az improvizált védekezés. Pedig a történelemben volt már példa pandémiára, a mozik jó néhány, ezzel foglalkozó filmet mutattak be az elmúlt évtizedekben, míg 2015-ben Bill Gates tartott a járványveszéllyel kapcsolatban egy nagyívű előadást a Youtube-követőinek.

De pont azt láttuk, hogy a politika a koronavírust megelőzően számított valamilyen válságra. Magyarországon is készítették fel a közvéleményt arra, hogy régóta tart a konjunktúra, lassan egy visszaesésnek kell következnie.

Az 1987-es, 1998-as és a 2008-as válságok megmutatták mindenkinek, hogy a kapitalista piacgazdaság természeténél fogva ciklikus. Nagyjából tíz évente jutunk el a relatív teljes foglalkoztatottság-közeli állapothoz, ami egy konjunktúraciklus tetőzését jelenti, amit aztán a lassulás és a visszaesés követ menetrend szerint. De amint már korábban említettem, egy recessziós időszak nem feltétlenül kell, hogy súlyos válságba torkolljon. Az elmúlt három alkalommal így történt, amiből nem következett, hogy most is így lesz. Az, hogy most végül a ciklus végére megint beleszaladtunk egy jelentős válságba, az merő véletlen, mivel a járvány a gazdasági folyamatoktól független jelenség.

Ha a koronavírus 2016-ban, a növekedési ciklus közepén jött volna velünk szembe, akkor 2016-ban lett volna ez a krízis.

Arra sem volt példa korábban, hogy ha nem is globális méretekben, de önszántukból leálltak a gazdasági szereplők, vagy legalábbis a minimumra vették sok tekintetben a tevékenységüket?

Ilyen leállás még a két világháború idején sem volt, ilyen helyzettel még soha nem találkozott az emberiség.

Meddig lehet fenntartani a motivációt, hogy a gazdasági szereplők a minimumon tartsák magukat?

A kormányok sehol nincsenek egyszerű helyzetben. Ha a védekezés sikeres, a Gauss-görbe lapos marad, akkor az emberek félelemérzetét fokozatosan felváltja a türelmetlenség és a kétely, hogy esetleg nem is volt olyan komoly dolog ez a járvány, így feleslegesen vesztették el a munkájukat. Ha viszont rengeteg a halálos áldozat és a média összeomló egészségügyi rendszerről számol be, akkor mindenki úgy érezné, hogy a saját kormánya alkalmatlan, és az emberek életével játszik. Ezért itt fontos szerep jut a kormányzati döntéshozatalban a gazdasági és egészségügyi megfontolások mellett a pszichológiának és határhaszon-elemzésnek is. Nyilván ezért lesz érdekes elemezni a svédek stratégiáját is, akik nem zárták le a gazdaságukat, és inkább a nyájimmunitás gyors kialakulásától várják a megoldást.

Az állami segítségnyújtás most hangsúlyossá vált: azért az elvárásért cserébe, hogy a cégek a minimumra fogják vissza magukat, az államnak valamilyen segítséget kell adnia, hogy a cégek addig se menjenek tönkre. Mi az ideális mérték e tekintetben, és Magyarországon ez mennyire valósul meg?

Itt is számos szempontot kell a kormányoknak költségvetési és reálgazdasági határhaszon-elemzés tárgyává tenni, miközben két pont minden országnak meghatározza a mozgásterét: a kórházi kapacitások és a költségvetési helyzet. A harmadik fontos tényező az időfaktor: hogy mikorra lesz vakcina.

Ha azt gondoljuk, hogy a vírust rövidtávon legyőzzük, akkor érdemes bátran és kreatívan mozgósítani a költségvetést, hogy a gazdaság szereplői mindenféle jelentősebb roncsolódás nélkül áthidalhassák ezt a periódust és minél dinamikusabb legyen az újraindulás. Ha a vírus elleni harc és a gazdaság meghatározó részének a lefagyasztása még 2021-ben is folytatódik, akkor természetesen sokkal nagyobb bajjal állunk szemben, ami sokkal megfontoltabb költségvetési politikát követel meg. Ezért

a kormányok most olyan döntési helyzetben vannak, mint az atléták, akiknek úgy kell rajtolniuk a 110 gát döntőjében, hogy lehetséges, hogy 100 méternél kiderül, hogy valójában a 3000 méteres akadályfutás döntőjében futnak.

Úgy látom, hogy a magyar kormány inkább a 3000 méteres döntőre készül, ezért visszafogottan startolt el. Az eddig bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések sorában egy igazán figyelemreméltó elem van, a magánszemélyek és a vállalkozások hiteleinek kamat és tőkefizetési kötelezettségének a felfüggesztése.

De ez csak elodázás, nem? Hiszen a járvány után ezeket úgyis vissza kell majd fizetni.

Ettől még ez a jövedelemüket elvesztő honfitársainknak jelentős segítség. Persze vannak egyéb fontos elemek is a gazdaságvédelmi csomagban, amilyen a munkáltatók és a munkavállalók járulékfizetési kötelezettségének csökkentése a leginkább válság sújtotta ágazatokban, a munkahelyteremtésre biztosított beruházási támogatás, a vállalkozásoknak nyújtandó kedvezményes hitel, és az áfa-visszaigénylések felgyorsítása.

De a csomagban vannak olyan pontok is, amelyeket tovább kell gondolni, mert a jelen formájukban nem képesek tényleges problémák orvosolására. Ilyen például a „Kurzarbeit“ hazai verziója vagy a bérleti szerződések felmondásának és a bérleti díjak megemelésének tilalma. Mindazonáltal – a hiteltörlesztések felfüggesztését leszámítva – a két gazdaságvédelmi csomag csak azon munkaadókra és munkavállalókra fókuszál, melyek még ma is talpon állnak és működnek.

AKIK A JÁRVÁNY ALATT IS DOLGOZTAK: UTCAFELÚJÍTÁS PÉCSEN. FOTÓ: BUKOVICS MARTIN / AZONNALI

Az MNB eközben jó megoldást talált annak a faramuci helyzetnek a kezelésére, hogy akkor kell nekünk kamatot emelni, mikor mások csökkentenek. Helyes lépés volt a rövidtávú bankközi kamatszintet a maximális 0,9-ről 1,85 százalékra emelni, ugyanis a forint elleni spekuláció költségét elemi érdekünk egy ilyen krízishelyzetben jelentősen megdrágítani. Senkinek nem hiányzik, hogy az import jelentős megdrágulásán és az infláció további megugrásán keresztül most még a magyar lakosság meglévő megtakarításainak vásárlóereje is elolvadjon, ami a fogyasztási oldalról aknázná alá a gazdasági kilábalást. Közben a bankrendszer hitelezési aktivitását is megtámogatta a jegybank 3 ezer milliárd forintnyi új forrással, ami a vállalkozásoknak jól fog jönni.

Ha körbenézünk, gazdasági értelemben melyik ország kezeli a legjobban a járványt?

Ezt ma még korai lenne megmondani. De eddig úgy látom, hogy a németek a legelszántabbak. Miközben a briteknél 219 ezer betegre jut 32 ezer halott, a franciáknál 177 ezerre 26 ezer, addig a németeknél ez a két szám 172 ezer és 7500. Az eredményességük mögött a kiváló egészségügyi rendszerükön, a szervezettségükön és a fegyelmezettségükön túl a magas tesztelési szám és a következetes és hatékony felderítés áll.

Ami a válság gazdasági oldalának kezelését illeti, az egyszerűen mindent felül múl. A mindig óriási költségvetési fegyelemről híres ország most elengedte a gyeplőt, és a 3 700 milliárd eurós GDP-méretének több, mint felét mozgósította a rászoruló német vállalatok és háztartások megsegítésére. Érdemes itt megemlíteni az Egyesült Királyságot is, amelynek a lehető legkonzervatívabb kormánya egy gazdaságtörténeti döntést hozott azzal, hogy a központi költségvetés terhére mindenkinek fizetést biztosít, aki a jelenlegi válság miatt került utcára. Ez a jövedelem az elvesztett fizetés 80 százaléka, maximum havi 2 500 font lett. Ezt a megoldást azóta különböző formában nagyjából az összes többi nyugati ország is követi, miután Brüsszel felfüggesztette a költségvetési hiányra vonatkozó maastrichti követelményt.

Ezzel a kapitalizmus a saját világrendjének megmentése érdekében bevetette a szocializmust.

Ez persze elviszi a nyugati világot egy soha nem látott eladósodottsági szint felé, amit majd csak nagyon erős növekedéssel, magas inflációval, vagy rendkívüli adókkal lehet később visszanyesni.

Ehhez képest nálunk azt mondja a kormány, hogy a munkahelyeket kell megvédeni, de ez nem mehet az ország pénzügyi egyensúlyi helyzetének rovására. Nyilván kénytelen vagyok annak drukkolni, hogy igaza lesz a kormánynak, és meg tudjuk úszni ezt anélkül, hogy a költségvetést és a külső adósságállományunkat elengednénk.

Konkrétan hova és mennyi pénzt kéne öntenie a magyar kormánynak?

Nem mindenhova jutó pénzesővel kellene támogatni a gazdasági szereplőket, hiszen közülük néhányan akár még rekordokat is döntögetnek a járvány alatt, hanem célzottan azokat a szektorokat segíteni, amelyek a GDP szempontjából legfontosabb bajba került pillérek: az építőipar, az ipari termelés és a turizmus. Kiemelkedően fontos továbbá az exportra és a fogyasztásra odafigyelni. Az előbbi biztosítja az ország devizabevételeit: ezek elengedhetetlenül szükségesek egy pozitív folyófizetési mérleghez, aminek jelentős befolyása van a kamatszintre és a forint árfolyamára. Az utóbbi pedig a gazdaság egyik fő hajtóerejének és költségvetési adóbevételeinek az egyik motorja.

Ezért is lenne fontos megfontolni, hogy milyen szerepet játszhat az állam a munkavállalók vírus miatt elveszített jövedelmének pótlásában. A jegyszedők, a zenészek, a pincérek, a légiutas-kísérők vagy éppen a múzeumok, a színházak, és a könyvtárak dolgozói azért maradtak most mindenféle jövedelem nélkül, mert az ország teljes lakosságának egészségügyi érdeke ezt az áldozatot követelte meg tőlük.

Az ő megsegítésük nem segély, hanem kötelesség.

Méghozzá azért, mert egy nemzeti érdekből, közegészségügyi okból hozott kormányrendelet azt mondja, hogy az adott üzleteknek, intézményeknek be kell zárniuk, miközben mások a bankokban, a benzinkutakon, az élelmiszerboltokban tovább dolgozhatnak és jövedelemhez juthatnak. Ebből adódóan a jövedelem nélkül maradók egzisztenciális ellátása nem segély, hanem össznemzeti szolidáris kötelesség.  

Éppen ezért el lehetne gondolkodni azon, hogy a célnak megfelelően ideiglenesen átalakítsuk a munkanélküli segélyrendszert a vírus miatt ténylegesen munkanélkülivé váltak részére. Emellett pedig be lehetne vezetni egy ideiglenes munkahelyvédelmi jövedelmet azok számára, akik ugyan formálisan nem vesztették el az állásukat, de semmilyen  jövedelmet nem kapnak a vállalkozás vagy a vállalat újraindulásáig.

AKIK ÚJABB LOCKDOWNNAL SZÁMOLNAK, GYORSAN MINDENT LEÁRAZNAK. FOTÓ: GYŐRI BOLDIZSÁR / AZONNALI

Orbán Viktor azt ígéri, hogy három hónap alatt pótolja azokat a munkahelyeket, amik most elvesztek. Ezt komolyan lehet venni?

Egy ország miniszterelnökének hivatalból kötelessége optimizmust sugároznia ilyenkor és ambiciózusnak lennie.

Egy dolog az optimizmus, más dolog a felelőtlen ígérgetés.

Ezt a kijelentést én nem a felelőtlen ígérgetések kategóriájába helyezem, hanem az ilyen rendkívüli helyzetekben szükséges elszántság és harci szellem megnyilvánulásának tekintem. Valószínűleg én sem mondanék mást a helyében.

De nem várná el, hogy az emberek ezt el is higgyék, nem?

Az embereknek most biztatásra, pozitív üzenetekre, jó hírekre van szükségük. Fontos, hogy azt érezzék, hogy a vezetőik látják már a fényt az alagút végén, és arrafelé vezetik őket.

Mi lehet az oka, hogy Magyarország ennyire más utat választott a válságkezelésben más országokhoz képest, és nem önti a pénzt a gazdaságba?

Az elmúlt tizenegy évben a kormányaink jelentős erőfeszítéseket tettek Magyarország válságállóságának a javításáért azzal, hogy véget vetettek a magas költségvetési- és folyófizetésimérleg-hiányos korszaknak. Az Orbán-kormány mindig poroszos rendet tartott a költségvetési számokat illetően, ezért sikerült kedvező irányú változásokat elérni az ország eladósodottságának mértékében. Valamint a szerkezetében is, amit a devizahitelek felszámolásával és a lakossági megtakarítások állampapírpiacba történő becsatornázásával sikerült elérni.

Nem számítok arra, hogy a miniszterelnök szembemenne saját eddigi költségvetési politikájával, amíg nem érzi úgy, hogy nincs más választása.

Ráadásul oda kell figyelnie a hitelminősítőkre is.

Azaz?

Az egy dolog, hogy az EU a válságra való tekintettel most megengedi a tagállamoknak a költségvetési hiány és az adósságállomány megugrását, de ettől még a Standard & Poor’s vagy a Moody’s le fogja minősíteni azokat az országokat, akiknél elkezd romlani az egyensúlyi helyzet. Magyarország 2016 szeptemberében került vissza a befektetésre ajánlott kategóriába. Nyilván

senki sem szeretné, hogy esetleg megint visszacsússzunk a bóvlik közé.

Tekintve a forint gyengeségét, könnyebb lenne most nekünk, ha eurózóna-tagok lennénk?

Miközben a maastrichti kritériumok alapján már be tudtuk volna vezetni a közös európai fizetőeszközt, még így is maradt egy gyenge pontunk. Ezek pedig a GDP-kilátásaink. A 2008-as 156 milliárd dolláros szintről 2019-re mindösszesen 161 milliárd dollárra tornáztuk fel a „bruttó hazai termék” összegét annak ellenére, hogy a két eddigi EU-s költségvetési ciklusban összesen nagyjából 11 000 milliárd forintnyi uniós támogatást tudott Magyarország lehívni, miközben egy prociklikus gazdaságpolitikát folytattunk egy nemzetközi konjunkturális gazdasági környezetben. Ez pedig arra mutat rá, hogy a termelékenységünkkel és a versenyképességünkkel továbbra is gondjaink vannak. Márpedig ez nagyon lényeges kritériuma az euró jó bevezetésének.

Ráadásul a teljesen válságálló európai közös pénzhez nem elég az egyesített monetáris politika, szükséges a tagállamok önálló fiskális politikájának Brüsszel javára történő legalább részleges feladása is. Erre viszont ma vajmi kevés hajlandóságot látok a tagállamok részéről. Ha viszont minden így marad, ahogy ma van, akkor az eurót csak a nagyon versenyképes, önerőből komoly növekedésre képes nemzetgazdaságok engedhetik meg maguknak. 

Hová nézzen Orbán Viktor tanácsért a válság kezelésében? Ő ugyebár Ausztriát tekinti általában mintának: azt nézi, hogy ott mi vált be. Belátható időn belül felzárkózhatunk Ausztriához? 

Sajnos a mi életünkben már biztosan nem fogjuk beérni Ausztriát. Ha a két ország tavalyi GDP- és növekedési számait vesszük figyelembe és ezeket hosszútávra adottságként kezeljük, akkor

nagyjából száz év múlva érjük utol Ausztriát.

Ennek egyik fő oka – az oktatási és az egészségügyi rendszerek valamint a versenyképességi különbségek mellett – a demográfia. A statisztikák szerint a magyar lakosság létszáma naponta nagyjából 70 fővel csökken, míg Ausztriáé naponta 130 fővel nő. Ez alapján pedig kijelenthető, hogy ha ez így megy, akkor 2040-re a történelem folyamán először Ausztria lakosságának mérete meg fogja előzni Magyarországét. Ezért is teljesen indokolt, hogy a gyerekvállalás kiemelt támogatása erőteljes eleme a magyar kormány politikájának.

A HEGYESHALMI HATÁRNÁL 2020 MÁRCIUSÁBAN. FOTÓ: BAKÓ BEA / AZONNALI

Viszont a gyors felzárkózást illetően jó példa lehet előttünk Szingapúr. Az 1965-ös függetlenné válása idején egy aluliskolázott, szegény és kicsiny lakossággal vágott bele az új életbe egy apró szigeten, melynek nem volt semmilyen természeti kincse vagy erőforrása a tengeren kívül. Harminc évvel később már a világ egyik legfontosabb kikötője és pénzügyi központja a világ egyik legfejlettebb oktatási és egészségügyi rendszerével. A siker két fő eleme volt a vállalkozások ösztönzése és támogatása, valamint a korrupcióval és az adóelkerüléssel szembeni kíméletlen fellépés egy tiszta versenyre épülő piacgazdaságban, melyben fontos helye lett az állami monopóliumoknak is.

Ezen felül számomra Svájc példája is azt mutatja, hogy egy ország kis mérete okán, valamint az olajmezők és a tenger hiányában sincs sikertelenségre predesztinálva, sőt. Csak fel kell nőni a társadalomnak a feladathoz és meg kell találni, hogy miben vannak komoly tradíciói és komparatív előnyei más nemzetekhez képest.

Nálunk mik lehetnének ezek a komparatív előnyöket hordozó szektorok? A gyógyfürdők, a turizmus, a szolgáltatások?

Magyarország fő komparatív előnye Budapest és az unikális földrajzi helyzete. Mi tényleg a kelet és a nyugat, valamint a Balkán kapuja vagyunk egy mindenki számára vonzó fővárossal a középpontban, ahonnan minden irányba modern autópályák futnak ki. Ráadásul mi vagyunk az otthona Európa egyik legsikeresebb légitársaságának, a Wizz Airnek, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb bankjának, az OTP-nek, és a régió legsikeresebb energetikai cégeiből kettőnek: a MOL-nak és a MET-nek.

Ezért Magyarország minden olyan áru, termék és szolgáltatás előállításának ideális központja lehet, aminek fontos piaca a kelet-közép-európai régió. A digitalizáció korában pedig lényegesek a számítástechnikában valamint a matematikában létező komoly tradícióink. Végül, de nem utolsó sorban most már ott van adottságként nekünk az autóipar, a filmgyártás, a turizmus, a sport és a mezőgazdaság, amelyekben tovább kell erősíteni a pozícióinkat.    

Kell attól tartanunk, hogy a nagy német autógyárak annyira megérzik ezt a válságot, hogy úgy döntenek, Magyarországnál is olcsóbb helyre viszik a gyáraikat?

Ezzel szemben áll az, amiről mostanában mindenki beszél, hogy a kínai gyárleállások miatt világszerte bajba került just-in-time ellátási láncok miatt Amerika és Nyugat Európa majd hazatelepíti a termelést onnan. És ez racionális következtetés is. Az más kérdés, hogy ezt nehezen látom megvalósíthatónak.

A nyugati világ ugyanis nem csak azért foglalkoztatja a kínai munkaerőt, mert annyival olcsóbb, hanem mert egyre inkább hiánycikk a munkaerő a fejlett világban.

A válság kitörése előtt is már feszített volt az amerikai munkaerőpiac, de ők mindig tudják a helyzetet a bevándorlással kezelni. Viszont egy komoly demográfiai problémával küzdő, a migrációval egyre erőteljesebben szembehelyezkedő Európára a munkaerőhiány már eddig is jellemző volt, a jövőben pedig még inkább az lesz. A válság előtti években Magyarországon is egyre inkább a munkaerőhiány kezdte a növekedési kilátásainkat bekorlátozni.

Most viszont megnyílhat előttünk egy nagy lehetőség, hogy egy csapással két legyet üssünk le. Egyszerre kéne az Ázsiából hazatelepítendő munkahelyeket és a nyugaton munka nélkül maradt honfitársainkat Magyarországra csábítani. Azt gondolom, hogy Magyarország Kelet-Közép-Európával egyetemben felértékelődhet Ázsiával szemben az új ellátási láncok kialakításának tekintetében.  

Mennyire fog megváltozni a gazdaság a koronavírus alatt felhalmozódott tapasztalatok miatt? Elképzelhető, hogy pár év múlva tele lesz a piac az államok által kimentett, és cserében részben állami tulajdonba került cégekkel, mint ahogy az például a Lufthansánál is szóba került?

Ez a válság most mindenkit megkínoz, aki nem a digitális térrel foglalkozik, vagy nem a gyógyszer és vakcina fejlesztésre van specializálódva. Azok a vállalatok és vállalkozások, amelyek elég pozitív cashflow-val valamint nagyon erős tartalékokkal és egészséges mérleggel rendelkeztek, amikor a válság kirobbant, hatalmas lehetőség előtt állnak a járvány elmúlását követő időszakban. Ugyanis vélhetően jelentős piaci tér nyílik majd meg előttük a járvány leküzdését követően. Természetesen az ilyen helyzetben az államnak fontos szerepe van azoknak a vállalatoknak a megmentésében, amelyek valamilyen oknál fogva nemzetgazdasági jelentőséggel bírnak. De az állami szerepvállalás most sem lesz sehol tartós, ahogy 2008 után sem volt az. Hiszen a megmentést követően az állam szinte azonnal komoly teherré válik egy piacból élő, versenyző cég életében.

A Lutfhansa konszernjében a hírek szerint a német állam huszonöt százalékos részvénypakkot vásárolna, sőt, erre pályázik az osztrák állam is. A Lufthansa főnöke ezt azért ellenzi, mert szerinte sok befektetőt riasztana el a vállalattól.

Az állam a természeténél fogva alkalmatlan tulajdonos versenyző cég életében, hiszen az ő szempontjai teljesen mások mint ami a vállalat, a menedzsment, az ügyfelek, valamint a többi tulajdonos érdeke.

Erre talán a legjobb bizonyíték a Malév és a Wizzair esete. A két légitársaság megmutatta, hogy egy piacból élő céget hogyan tud életképtelenné tenni az állam és hogyan teszi sikeressé a tőzsde.

Éppen ezért az állam normál esetben a szempontjai érvényesítése érdekében szabályozza a teljes piacot, de nem tulajdonolja annak egy kis részét. A Lufthansa a kormányok által elrendelt leállás miatt került a csőd szélére, nem pedig a saját hibájából, ezért kért a megmentéséhez szükséges hitelt az osztrák, a svájci és a német államtól. A Swisst és az Austrian Airlinest tulajdonló német légitársaság ezért három ország számára is stratégiailag fontos vállalat. Nyilvánvalóan meg fogják menteni a Lufthansa-csoportot. Viszont a 9 milliárd eurós mentőövért cserébe Berlin most 25,1 százalékos részesedést kér a vállalatóriásban, amitől a cég irányítása természetesen idegenkedik és inkább csődeljárás elindításával fenyegetőzik a tárgyalóasztalnál. 

Akkor ön ilyen helyzetben egy cég vezetőjeként beengedné az államot a cégébe, vagy inkább csődöt jelentene?

Nem ismerem a tárgyalási pozíciókat, de természetesen inkább beengedném, a megfelelő exitstratégiában való megállapodás után.

Ha már a nemzeti légitársaságoknál tartunk, mi lesz az eddig ismert, globalizált, szabadkereskedelmi egyezményeken alapuló világunkkal?

A vírusnak köszönhetően lesznek maradandó változások az életünkben. Ilyen lehet például a digitalizáció szintlépése, vagy a home office és a távoktatás tartós térnyerése. A személyi szabadságunk újabb elemeiről is le fogunk mondani cserébe azért, hogy jobban védve legyünk egy következő vírustámadás ellen, miközben az egészségügyi rendszerek fejlesztésének aranykora köszönt ránk. Mindazonáltal

az embert ez a válság sem változtatja meg: az alapvető hajtóerőkben semmilyen változás nem történik.

Ezek egyrészt emberi önzőség és kíváncsiság, az egzisztencia fenntartása és javítása, másrészt pedig a politika részéről a hatalom megtartása és ezzel összefüggésben a szavazók kielégítése. Mindegyik hajtóerő eleme a növekedés. A kollektív emlékezet ráadásul rövid, így hamar visszatérünk a régi kerékvágásba, a fogyasztás, a közösségi élmények és az utazások világába.

Akkor ok nélkül örülnek a zöldek, hogy ezután visszafogjuk magunkat, és megmentjük a bolygónkat a klímaváltozástól?

Sajnos igen, miközben jogos céljaik vannak. Az ember alapjában véve egy pusztító, de nem reménytelen, fejlődésre képes lény, az emberek fejlődése kényszeríti rá a politikát is arra, hogy változtasson. De ennek is vannak határai: ha mindenről lemondunk, akkor visszamegyünk Ádámhoz és Évához. A szellemet már nem lehet visszazárni a palackba, ezért is gondolom, hogy a természeti környezetünket sokszor nem kímélő, profitorientált kapitalizmusnak és a globalizációnak továbbra sem lesz alternatívája.

NYITÓKÉP: Bukovics Martin / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek